Mitt Romney republikánus elnökjelölt-aspiráns csütörtöktől a Secret Service védelme alatt áll - jelentette a politikus kampánystábjára hivatkozva az ABC News televízió.
A tavalyinál is izgalmasabb versenyeket ígér a 2012-es idényre a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – az olasz vállalat sokkal agresszívebb megközelítést alkalmaz abroncsai fejlesztésénél, mint az elmúlt esztendőben. Tovább »
Nem mindennapi, Angliában pedig kifejezetten ritka esemény történt a kedd esti, Everton-Manchester City bajnokin: egy szurkoló nem csak hogy berohant a pályára, hanem odabilincselte magát a vendégek kapufájához! A rendezőknek majdnem öt percbe telt, mire a szurkolót eltávolították a pályáról.
Oroszországban jelentékeny politikai ébredés tapasztalható – erről tanúskodik a közösségi portálokon december óta szervezett tüntetések nagysága is, de messze van még attól, hogy az arab országok mintájára megélje saját forradalmi "tavaszát" – vélik elemzők.
Vagyonnyilatkozatot kellett tenniük keddig az országgyűlési képviselőknek, a nem képviselő kormánytagoknak, valamint egyes tisztségviselőknek (például az MNB, a GVH, az ÁSZ és a Kúria elnökének) is.
Schmitt Pál megtartotta Harley Davidson motorját, Orbán Viktor vagyona nem változott jelentősen, Gyurcsány Ferenc jelzáloghitele nőtt. Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok.
Mérsékelt pluszban nyitott a magyar börze, így a tegnapi lecsorgást követően ismét folytathatja az emelkedést a piac. Az OTP árfolyama egyelőre nem mutatja a kifulladás jeleit, a nyitást követően...
Az idei tél leghidegebb hete köszöntött ránk; akad, ahol a hőmérő higanyszála a mínusz 20 fokot is eléri majd a következő napokban. A hideg időjárás azonban nemcsak a tűrőképességünket kezdi ki, a lehullott csapadék és röpködő mínuszok miatt gyakran életveszélyessé vált járdák a gyalogosokat is jókora kihívás elé állítja. A lakás-, és családi ház tulajdonosoknak hazafelé tartva - egy-egy hó-, vagy…
Az informális EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette, nincs változás abban, hogy az Országgyűlésnek kell majd jóváhagynia Magyarország uniós pénzügyi szerződéshez való csatlakozását - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
Négy év alatt harmadával csökkent az autókölcsönző cégek forgalma, viszont négy év után ismét visszaigényelhető lett az autóbérlet áfája. A Budget hálózat vezetője szerint ez önmagában nem élénkíti a keresletet....
Vártnál gyengébb adatok nyomán újabb kis mínuszok az USA tőzsdéin. Nem találja az irányt az arany és az olaj. Távol-Kelet: Kína esett, a japán piac enyhe pluszban zárt. Gyengült a forint, erősödött a dollár a reggeli órákban. Ma további csökkenés várható.
Tavaly novemberben az export volumene 7,9, az importé 4,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Míg a devizában számított termékforgalom mérsékelt, forintban mérve kétszámjegyű bővülést mutatott, amelyhez jelentősen hozzájárult a forintárfolyam alakulása. A novemberi export forintban és euróban számolva is éves csúcsot döntött.
Óriási ovációval búcsúztak hétfő este a nézők az Új Színház társulatától. A mától új vezetőséget kapott teátrumtól többek között Pokorny Lia és Gáspár Sándor is végleg elköszönt. Ám a történtekről nem kívántak nyilatkozni.
Az adóhatóság az idén is folytatja a magánklinikák, magánorvosok ellenőrzését, mert ebben a szektorban kiemelkedően sok szabálytalanságot tapasztal. Egy fül-orr-gégész szakorvos kétmillió fölötti bírságra számíthat, de azt sem hagyják szó nélkül, ha a mellnagyobbítást gyógyító tevékenységként akarja elszámolni egy klinika.
A korábban tervezettnél nagyobb mértékű lehet, akár a 70 százalékot is meghaladhatja a magánbefektetők vesztesége az önkéntes adósságleírás során - mondta Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter kedden.
Az informális EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette, nincs változás abban, hogy az Országgyűlésnek kell majd jóváhagynia Magyarország uniós pénzügyi szerződéshez való csatlakozását -...
Már második éve stagnál a kis- és közepes vállalatok karácsonyi forgalma, látszólag semmit sem változott az elmúlt éveihez viszonyítva. Azonban a változatlan forgalmat csak jóval intenzívebb marketinggel tudták a cégek elérni – derül ki a Marketing Commando által 2012 januárjában 3000 fő részvételével végzett online kutatásból, melynek keretében negyedik éve kerül felmérésre a kkv-k karácsonyi…
Annak ellenére, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormány és Budapest vezetése is elkötelezett abban, hogy megmentsék a BKV-t, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) túlzottnak tartja a közösségi...
Újabb magánszemélyeket vádolt meg az amerikai ügyészség adócsalás miatt, mint kiderült egy amerikai ügyvéd több ügyfelének is segített offshore cégeken keresztül elrejteni az amerikai hatóságok elől...
Az ügyfelek szeretik a BÉTa Piacot, melyre egy-két hónapon belül további 10 külföldi papír kerülhet bevezetésre, mondta a Portfolio.hu megkeresésére Ráner Géza, az Erste Befektetési Zrt. ügyvezető...
A Porsche Cayenne által írt sikertörténetet mindenki megirigyelte, így sok sportautó-gyártó kacsintgat az SUV kategória felé. Bár sokszor a híresztelések töredéke bizonyul igaznak, a Maserati már biztosan készül emelt újdonsággal, és a Lamborghini is ilyen irányokba kacsintgat.
Alig egy éve mutatta be a Ford a Genfi Autószalonon a B-Max szériaérett tanulmány verzióját, ismét a típussal tér vissza a svájci seregszemlére. Ám ezúttal már a gyártásba kerülő verzió lép porondra.
Kocsis Adrienn igazi macsó csaj, aki munkanapjain zseblámpával és viperával ügyel a rendre. A biztonsági őrként dolgozó lány viszont nem csak keménységével, de a testével is hódítani akar.
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök utasításának megfelelően az etiópiai terrortámadás magyar túlélőinek hazautaztatását követően szerda reggel a merényletben elhunyt két magyar állampolgár holttestét is hazaszállították – közölte szerdán Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Közmunkára ítélt kedden a holland legfelsőbb bíróság egy fiatalembert, aki erőszakkal virtuális kincsei, egy amulett és egy maszk átadására kényszerített egy 13 éves fiút.
Nagy arányban titkolják el a magánorvosok a bevételeiket, nem adnak számlát, és a kelleténél jóval kevesebb adót fizetnek - derült ki az adóhatósági ellenőrzések során. Emellett a kizárólag szépészeti célokat szolgáló beavatkozásokat gyógyító tevékenységként számolják el, amivel megspórolják az áfafizetést. A jövőben még intenzívebben vizsgálja a NAV ezeket a vállalkozásokat....
A Közösségi Szociális Szövetkezet megnyitotta Budapest legújabb adományboltját E-cherry néven az Alkotás utca 39/a szám alatt. A bolt működése és jellege az angol charity shopok működésén alapszik, és hasonló az elmúlt években Magyarországon megnyílt adományboltokhoz. Az adományozók a már nem használt tárgyaikat ajánlhatják fel a bolt számára adományként, illetve vevők olcsón juthatnak hozzá…
Mivel a belterét, sőt a külső formáját is megcsodálhattuk, az új Audi A3 premierje valószínűleg már senkit sem lep meg, viszont közel sem ez lesz az egyetlen újdonság, amivel a gyártó a Genfi Autószalonra készül.
A gazdasági nehézségek és a kulturális változások miatt egyre inkább átalakul a kegyeleti termékek piaca Magyarországon, nincs ez másként az egyik legfontosabb temetkezési kellék, a koporsó esetében sem. A nyíregyházi Keletfa Kft. tulajdonos-igazgatója szerint bár az itthoni kereslet az olcsóbb koporsók és a hamvasztásos szertartások felé tolja a piacot, Európa nagyobbik részén továbbra is…
Az extrém hideg által okozott fagyáskárokat nem fedezi a casco-biztosítás, ezért a következő napokban várható, mínusz húsz foknál is keményebb fagyokra fokozottan érdemes felkészíteni az autót. A Kötelező.hu biztosításközvetítő szakportál közleménye a fontosabb teendőket összegzi.