2012. február 3. péntek

febr. 3
7:57
Kész, vége: nem száll fel több Malév-gép (Pénzcentrum)
Háromnegyed hétkor a társaság közleményben tudatta, hogy az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték - értesült az MTI egy utastól hétfőn. A repülőgépére váró utas elmondta: hét óráig azt a tájékoztatást kapták…
febr. 3
7:57
Tartja árfolyamát a forint: 291 az euró (ATV)
Továbbra is tartja árfolyamát a forint pénteken délelőtt, az eurót 10.15 órakor 291,65 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a reggeli 291,42, és a csütörtök esti 291,47 forint után.
febr. 3
7:59
Cáfolja a kormányt a Bírói Egyesület elnöke (ATV)
Sem az ötéves szakmai gyakorlat, sem a 62 éves nyugdíjkorhatár ötlete nem tőlük származik.
febr. 3
8:09
Lecserélik a Csillag születik zsűrijét (Blikk)
Budapest - Már lezárult a Csillag születik negyedik évadának jelentkezési határideje, azt azonban nem tudni, ki fogja zsűrizni a jelentkezőket az RTL Klub képernyőjén.
febr. 3
8:09
Orbán: Nem lehetetlen, hogy újraindul a Malév (Infostart)
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása. Orbán Viktor a légitársaság leállásáról a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.
febr. 3
8:11
Káosz a reptéren, leállt a Malév! (Blikk)
Magyarország - A társaság ma reggel bejelentette: reggel hat órakor leállt a Malév! Az utasoknak hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a légitársaság valamennyi pénteki járatát törölték. Az utasokkal közölték, hogy két pultnál kaphatnak további információt. A 2B terminál nagyjából tele van. A Bud.hu oldal szerint ma 64 Malév-járat indulna.
febr. 3
8:15
A nyelvtudás és a presztízs fontosabb, mint maga a papír (HR Portál)
Míg egyre többet hallani arról, mennyien nem jutnak diplomához nyelvvizsga nélkül, a statisztikák szerint a 20-24 és a 24-29 évesek által tett nyelvvizsgák száma 2002-2011-ig több ezerrel nőtt, a 30-34 éveseké pedig 2007-től évente körülbelül százzal csökken. Kérdés, hogy a húszas éveiket taposók korosztályában a sikeres vizsgázók vagy a megismételt vizsgák száma növekszik-e.
febr. 3
8:15
Bercsi Gábor a magyar Nabucco vállalat (NNC) ügyvezető igazgatója (ProfitLine)
A Nabucco Gas Pipeline International GmbH február 1-jei hatállyal Bercsi Gábort nevezte ki ügyvezető igazgatónak a magyar Nabucco vállalat (NNC) élére - közölte a Nabucco Gas Pipeline.
febr. 3
8:17
Milyen célokat tűzött ki az új felsőoktatási államtitkár? (HR Portál)
Hatékony pénzügyi működésre kívánja rábírni a felsőoktatási intézményeket Kis Norbert, a felsőoktatásért felelős új helyettes államtitkár. Két hete kérték fel a posztra, melyet február 1-jétől tölt be. Az új törvény négyéves tervet kér a rektoroktól, melyekből kiderül, mely területeken kell változtatni a fenntarthatóság érdekében. "A kormány nem gyámkodik a felsőoktatási intézmények felett" -…
febr. 3
8:17
Délutánig unalmas lehet az európai kereskedés (ProfitLine)
Csütörtökhöz képest minimális elmozdulással kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek pénteken. A befektetők várják az amerikai foglalkoztatási adatokat, hogy vajon a világ vezető gazdaságában valóban érzékelhetők-e a fellendülés jelei.
febr. 3
8:19
Pénteken reggel leállt a Malév (HR Portál)
A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek - fogalmaz a közlemény.
febr. 3
8:19
Nyugodtan várakoznak az utasok a repülőtéren (ProfitLine)
Nyugodtan várakoznak az utasok a Liszt Ferenc Repülőtéren - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója péntek reggel.
febr. 3
8:21
15 nap után távozik a CSZKA Szófia uruguayi légiósa (Agroinform)
Klubja mindössze 15 nap után felbontotta a korábban a Real Madridban is megfordult Carlos Diogo szerződését. .
febr. 3
8:24
Karcsú a sportkínálat, ma a CSI: Miami és a Való Világ a nyerő? - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
febr. 3
8:27
További 15 milliárd euróra van szüksége Görögországnak (Privátbankár)
Görögország nemzetközi adósságfelügyelői csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy Athénnak az eddig emlegetett 130 milliárd eurós újabb mentőcsomag és a magánhitelezők mintegy 100 milliárd eurós tervezett leírása mellett további 15 milliárd euróra lenne szüksége. Az Európai Bizottság az euróövezeti tagországok segítségét kérte a pénz előteremtésében.
febr. 3
8:27
Kisiklott egy személyvonat Indiában (Blikk)
febr. 3
8:29
Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása, csak meg kell szabadulni a múlt megörökölt terheitől. A társaság ma reggeli leállásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.
febr. 3
8:33
Ötvenhat bankfiókot zárt be tizennégy bank (Portfolio)
A növekvő állami elvonások és a szűkülő üzleti lehetőségek miatt 2009 óta gyorsan zsugorodik a Magyarországon működő bankok fiókhálózata - írja a Világgazdaság. A lap pénteki száma szerint tavaly 56...
febr. 3
8:39
Inkontinenciáért felelős gyógyszercsoportok (WebBeteg)
Amennyiben Ön is az inkontinencia tüneteit tapasztalja saját magán, érdemes tisztában lennie azzal, hogy milyen gyógyszerek hozhatóak összefüggésbe a betegség kellemetlen tüneteivel.
febr. 3
8:39
Nem ütközik az FA-kupa döntője a bajnokikkal (Agroinform)
A klubok beleegyeztek abba, hogy ne rendezzenek bajnoki mérkőzéseket az angol labdarúgó FA Kupa döntőjének napján.
febr. 3
8:45
Irán sikeresen felbocsájtott egy kísérleti megfigyelő műholdat (Infostart)
Irán sikerrel Föld körüli pályára állított pénteken egy kísérleti megfigyelő műholdat, 2009 óta már a harmadikat - közölte a helyi sajtó.
febr. 3
8:48
Izrael már áprilisban megtámadja Iránt? (Kripto Akadémia)
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy véli: egyre valószínűbbé válik annak a lehetősége, hogy Izrael már áprilisban támadást indít Irán ellen, így próbálva megakadályozni Teherán atomfegyverhez jutását - közölte csütörtökön az amerikai média.
febr. 3
8:48
Többnyire lefelé mozdultak az indexek Ázsiában (ProfitLine)
Lanyha forgalomban vegyesen alakultak Ázsiában a vezető tőzsdemutatók pénteken, a befektetők itt is elsősorban az amerikai foglalkoztatási adatokra figyelnek.
febr. 3
8:50
Malév - Orbán: nem lehetetlen az újraindulás (ProfitLine)
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása.
febr. 3
8:51
Tovább nőtt az OMV kitermelése (Portfolio)
Bár az OMV növelni tudta szénhidrogén kitermelését a negyedik negyedévben, annak lassuló üteme egyes piaci szereplőkben akár kisebb csalódást is kelthet. A társaság által közzétett trading statement...
febr. 3
8:51
Szenvednek idén a sípanziókat üzemeltető magyarok (Pénzcentrum)
Még a főszezonban is csak akciókkal képesek talpon maradni az osztrák sípanziókat működtető magyar vállalkozások - írja a Napi Gazdaság....
febr. 3
8:51
Orbán: becsapott a ménkű (ATV)
A miniszterelnök elmondta, hogy két Malév-gépet "fogtak le" külföldön, nem engedték felszállni őket.
febr. 3
8:53
Vegyes mozgások Ázsiában (Portfolio)
A befektetők továbbra is bizonytalanok a vegyes negyedéves számok miatt, ráadásul Amerika sem mutatott irányt a piacoknak, így Ázsiában vegyes elmozdulásokat láthattunk ma reggel. A Nikkei 0,5%-ot...
febr. 3
8:55
Kell-e nemzeti légitársaság? - Szavazz! (Portfolio)
"Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta Orbán Viktor ma reggel. Alábbi szavazásunkkal arra vagyunk kíváncsiak...
febr. 3
8:57
Az Uniqa nyerte a kgfb-kampányt, de hányan váltottak? (Portfolio)
A Magyar Biztosítók Szövetségének rendelkezésére álló adatok szerint tavaly év végén 600-650 ezer autós, valamint 100 ezer flottás gépjármű váltott biztosítót, szemben a biztositas.hu online...
febr. 3
8:57
Átgázolt a magyarokon a holland sztárcsapat - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
febr. 3
8:57
A spanyolok többsége támogatna egy madridi rendezést (Agroinform)
A spanyolok 84 százaléka támogatja, hogy Madrid 2020-ban olimpiát rendezzen.
febr. 3
8:59
292-nél az euró - Készüljünk a délutáni izgalmakra! (Portfolio)
Semlegesnek mutatkozik ma reggel a nemzetközi befektetői hangulat, így a forint is a tegnap esti szint körül stagnál, azaz 292 forintot kell adni egy euróért a bankközi piacon. Mivel délután kiemelt...
febr. 3
8:59
Nieminen is a nyolc között, a negyeddöntőben Monfils vár rá (Agroinform)
A finn Jarkko Nieminen két szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Paul-Henri Mathieu ellen.
febr. 3
9:01
Karlovic és Dodig is nyolc között (Agroinform)
A hazai közönség előtt szereplő Ivan Dodig és Ivo Karlovic is bejutott a zágrábi tenisztorna negyeddöntőjébe.
febr. 3
9:03
Csoportos létszámleépítés a Malévnél (Infostart)
A Malév rendkívüli vagyonfelügyelője hamarosan bejelenti a csoportos létszámleépítést, csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg, a többieket elbocsátják, a létszám azonban ma még nem ismert - közölte Fábián Balázs.
febr. 3
9:05
Orbán: Nincs veszélyben a földgázszállítás (Infostart)
Nincsenek veszélyben a magyarországi földgázszállítások a miniszterelnök tájékoztatása szerint. Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy nagy próba előtt áll az ország a rendkívüli hideg idő miatt.
febr. 3
9:06
Csődbe ment a Malév: mit tehetnek az utasok? (Alternatív Energia)
A MALÉV kártalanítja a leállást követő három napon belül utazni vágyókat és hazahozza azon utasokat, akiknek február 29-ig érvényes menetjegyük van Magyarországra. Aki azonban a leállást követő negyedik napon, vagy azt követően utazna a társasággal, illetve február 29-e után jönne haza, az lehetséges, hogy csak külön jogi eljárás keretében tudja kifizetett jegyének árát visszakapni - tudatta…
febr. 3
9:09
Tovább csoroghatunk lefelé (Portfolio)
Nem vár jelentős mozgást a hét utolsó napján Gabler Gergely az Erste részvényelemzője. Az ázsiai vegyes mozgások és a negatív amerikai határidős indexek is lefelé húzhatják a piacot. Lassú...
febr. 3
9:09
292-nél indítja a pénteki napot a forint (Pénzcentrum)
Semlegesnek mutatkozik ma reggel a nemzetközi befektetői hangulat, így a forint is a tegnap esti szint körül stagnál, azaz 292 forintot kell adni egy euróért a bankközi piacon....
febr. 3
9:09
Már-már szül, de még mindig jár edzésére a színésznő (ATV)
A színésznő márciusban már szülni fog, mégis sokat mozog.
febr. 3
9:11
Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása (Portfolio)
Háromnegyed hétkor a társaság közleményben tudatta, hogy az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerû mûködésének...
febr. 3
9:11
Orbán üzent a hajléktalanoknak: ne reménykedjenek (ATV)
Nagy próba előtt áll az ország a miniszterelnök szerint a rendkívüli hideg idő miatt.
febr. 3
9:13
Nemcsak a szervezetünket viseli meg a rendkívüli hideg (Portfolio)
Nemcsak a szervezetünkre és a pénztárcánkra van negatív hatással a rendkívüli hideg, hanem az őszi vetésű növényekre is. Az ilyen növények közül a repcét veszélyezteti leginkább a várható tartós,...
febr. 3
9:15
Automataváltóval még takarékosabb a szomjazó Volvo (Auto Pult)
Sokan a régi időkből átmentett sztereotípiák szerint az automataváltók pazarló mivolta miatt tartózkodnak a gangolást magától elvégző szerkezettől, ám a mai darabok már a takarékosság szempontjából is kiemelkedően vizsgáznak. A Volvo a dízel- és benzinmotorokhoz kapcsolt duplakuplungos automataváltóval faragott le a fogyasztásból.
febr. 3
9:15
Nem Lionel Messitől függ a csapatunk - Thiago Alcantara (Agroinform)
A fiatal spanyol szerint az argentin egy született győztes, de a csapat játékát nem az ő teljesítménye határozza meg.
febr. 3
9:21
A végzett jogászok 90 százaléka talált állást (HR Portál)
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tavalyelőtt végzett jogászok kilencven százaléka állást talált, az informatikusoknál ez az arány 75 százalék volt, míg a bölcsész diplomások csaknem kétharmada helyezkedett el.
febr. 3
9:21
Oroszországban nem változott a kamat (ProfitLine)
Az orosz jegybank nem változtatott a kamatokon pénteken. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
febr. 3
9:23
Állami támogatást kap Romániában a Bosch (HR Portál)
A román kormány állami támogatást nyújt a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban kíván megtelepedni.
febr. 3
9:23
Gyengüléssel nyitott a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,52 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 19.458,21 ponton nyitott a mai napon a tegnapi 1,95 százalékos emelkedés után. A befektetők a délután fél háromkor megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatokra várnak, az mozdíthatja majd meg a piacokat.

Keresés