2012. február 2. csütörtök

febr. 2
16:21
Teljes rendőrségi mozgósítás Győr megyében a hideg miatt (ATV)
A rendőrség a teljes létszámát mozgósította a rendkívüli hideg időszakra - hangzott el a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság csütörtöki ülésén.
febr. 2
16:27
Megújult a Smart Fortwo (Auto Pult)
A Smart bemutatta a Fortwo modellen végzett azon módosításokat, melyek később a teljes modellpalettára kiterjednek. Ezzel együtt a meglepetés erejével mégsem hat ránk az újdonság, hiszen főként a Frankfurtban bemutatott elektromos változat stílusjegyeit öltötte magára.
febr. 2
16:27
Lipcsei Mourinho melegítőjével és élményekkel telve jött haza Madridból (Sport365)
A Ferencváros NB II-es csapatának vezetőedzője, Lipcsei Péter Madridban járt, ahol a Real trénerétől, José Mourinhotól leshetett el trükköket. A korábbi Fradi-kapitány Facebook oldalán osztotta meg élményeit az érdeklődökkel.
febr. 2
16:27
Overdose-nak pár hetet kell pihennie (Agroinform)
Pár hetes pihentetéssel orvosolhatónak tűnik Overdose-nak, a magyar versenylónak három hete elszenvedett ínsérülése.
febr. 2
16:29
Az al-Ahli játékosai nem akarnak többé futballozni (Agroinform)
Az al-Ahli az észak-afrikai ország legnépszerűbb csapata, amely 36 bajnoki címmel büszkélkedhet.
febr. 2
16:31
A Siófok négyet szórt az Ajkának (Agroinform)
A Siófok felkészülési mérkőzésen 4-0-ra legyőzte a vendég Ajka együttesét.
febr. 2
16:33
Videó: Így gusztustalankodott VV Eszter (Blikk)
febr. 2
16:33
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felvételizőknek (Infostart)
Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkárság.
febr. 2
16:33
Vizsgálják a Costa Concordia kapitányának magatartását (Infostart)
Az ügyészség a kapitány magatartását vizsgálja a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia utolsó óráiban, melynek megmaradt tárgyai iránt nagy a kereslet interneten.
febr. 2
16:35
Öltözz a bikinihez! (Blikk)
Magyarország – Míg a vízparton feküdve elég csupán egy apró bikini a hölgyeknek, addig a napfürdőzés után szívesen magukra kanyarítanak egy könnyed ruhát.
febr. 2
16:36
Mégsem lesz döntés a Klubrádióról hétfőn (Alternatív Energia)
Nem lesz döntés a Klubrádió frekvenciájáról a jövő héten, hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblán, mert a Médiatanács egy újabb határozatban módosította a 95.3-as frekvenciáról korábban hozott határozatának az indoklását. Az úgynevezett szubjektív kategória értékelési szempontjait és mérlegelési rendjét rögzítették az új határozatban
febr. 2
16:37
Less be az új Éden Hotelbe! (Blikk)
Puerto Vallarta - Ha lehetett fokozni a tavalyi édeni körülményeket, hát a Viasat3-nak sikerült!
febr. 2
16:39
Bercsi Gábor került a hazai Nabucco-társaság élére (2.) (Portfolio)
A Nabucco Gas Pipeline International GmbH február 1-i hatállyal Bercsi Gábort nevezte ki ügyvezető igazgatónak a magyar NNC élére - jelentette be a társaság közleményében. A délután folyamán a...
febr. 2
16:39
Hoffmann helyettese: többen jelentkezhetnek idén a felsőoktatásba (ATV)
Összességében nem történt drasztikus változás az államilag finanszírozott helyek számát illetően – ezt Kis Norbert, az újonnan kinevezett felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár mondta az ATV Start című műsorában.
febr. 2
16:41
Malév: még nem indult el a felszámolás (Portfolio)
A Fővárosi Bíróság ma végzést hozott a Malévot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. A rendkívüli vagyonfelügyelő célja,...
febr. 2
16:41
Gyurcsányék szerint rosszabbul élünk, mint két éve - videóval (ATV)
Arról nem szavaztak 2010-ben a választók, hogy a 25 százalékos ÁFA 27 százalékos legyen, valamint többet kerestek az emberek és alacsonyabbak voltak az árak.
febr. 2
16:45
Lendületben a Volvo, immáron Selekt használtautó programmal (Auto Pult)
A Volvo remek évet zárt 2011-ben, a még éledező piac ellenére szép növekedést produkáltak ráadásul úgy tűnik, a lendületből továbbra sem vesztettek és okos használtautó programmal, illetve új hibrid modellekkel felvértezve várják a további sikereket.
febr. 2
16:45
Lipcsei Péter személyesen látogatta meg José Mourinhót - fotó (Agroinform)
Az Pro-licences edzőtanfolyamra járó Lipcsei Péter a napokban egykori edzőjénél, José Mourinhónál tett látogatást.
febr. 2
16:47
Elhunyt Losonczi Flórián, a Csepel SC korábbi elnöke (Agroinform)
Csütörtökön 68 éves korában elhunyt Losonczi Flórián, a Csepel SC korábbi elnöke.
febr. 2
16:51
Összehangoltan emelték a bankok a végtörlesztőknek adott forinthitelek kamatát? (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak kiderítésére indított eljárást tavaly, hogy volt-e a bankok között megállapodás, amikor a végtörlesztés bejelentését követően megemelték jelzáloghiteleik kamatait. A Bankometer megvizsgálta, hogy az érintett pénzintézetek végtörlesztés kiváltására felhasználható termékeinek kamata hogyan alakult a kérdéses időszakban. Az adatok egyértelmű együttmozgást nem…
febr. 2
16:51
A hűtlen Ashton gyógyítja Demit (Blikk)
Los Angeles — Állítólag megszólalt a lelkiismerete, és már otthonában vigasztalja Demi Moore-t (49) válófélben lévő férje. Ashton Kutcher (33) fekete Lexusa pár napja Demi háza előtt áll.
febr. 2
16:51
Videó: Alsónadrágban tesztelték Kucsera Gábort (Blikk)
febr. 2
16:51
Így készül a havazásra az FKF Zrt. (Infostart)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a várható rendkívüli időjárásra való tekintettel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. összesen 142 szóró és ekéző járművet, 13 rakodógépet, valamint 46 darab egyéb kiszolgáló járművet állít készenlétbe.
febr. 2
16:51
Idén nem lesz fizetős az Index és az Origo (Kreatív Online)
Pedig az online médiának a reklámpénz nem elég. Máth András, az online idei évéről.
febr. 2
16:51
Tartja árfolyamát a forint (ProfitLine)
Csütörtökön viszonylag széles ingadozással, de megőrizte szerdán szerzett nyereségét a forint: az eurót délután négy órakor 291,58 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 291,50 forint után.
febr. 2
16:53
7.300 állást szüntet meg az AstraZeneca (ProfitLine)
A következő években újabb 7.300 álláshelyet szüntet meg a második legnagyobb brit gyógyszeripari cég, az AstraZeneca, miután az elmúlt években már jelentős létszámcsökkentést hajtott végre.
febr. 2
16:57
Hová tűnt a bérkompenzáció? Sírnak-rínak a közszolgák (Pénzcentrum)
A közszféra számos területén késik az alacsony jövedelműek bérkompenzációja. Pedagógusok, könyvtárosok, egészségügyi és szociális munkavállalók kaptak a januári keresetek átutalása eredményeként több ezer, esetenként tízezer forintot is meghaladó összeggel kevesebbet kézhez, mint amennyire számítottak - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)....
febr. 2
16:57
BBT: nem kell a kínaiaknak a Malév (ATV)
A Hainan légitársaság a rossz piaci körülmények miatt felhagyott a Malév megvásárlásának szándékával – olvasható a Beijing Business Today (BBT) kínai nyelvű napilap csütörtöki számában.
febr. 2
16:59
Február 24-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe (ATV)
Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
febr. 2
17:00
A város is beszáll a nyíregyházi fociba (Sport365)
A média meglehetősen nagy érdeklődése kísérte csütörtökön kora délután azt a sajtótájékoztatót, amelynek témája a Nyíregyháza Spartacus jövője volt.
febr. 2
17:02
Világbajnoki ráhatással lesz svéd pilóta a svéd ralin (Sport365)
Korábbi svéd vb-győztesek fogtak össze azért, hogy honfitársuk Patrik Sandell versenyezhessen a svéd ralin a másodikszámú Mini WRC-vel. A korábbi JWRC bajnokot így gyerekkori példaképei segítik pilótaüléshez.
febr. 2
17:03
Új tulajdonosi kör veszi át a nyíregyházi futballklubot a Híd Akvizíciós Zrt-től (Agroinform)
Új, helyi vállalkozókból álló tulajdonosi kör veszi át a Nyíregyháza Spartacus FC NB II-es futballklub működtetését.
febr. 2
17:04
Jégkorong VB: Van is, meg nincs is bérlet (Sport365)
A 2012-es divízió I/A-csoportos világbajnokságot áprilisban Szlovéniában rendezik meg. A szervezők már elkezdték értékesíteni a bérleteket, amelyek az egész világbajnokságra szólnak. Külön a magyar válogatott mérkőzéseire egyelőre nem lehet bérletet/jegyet kapni.
febr. 2
17:05
Elhunyt a hatszoros magyar bajnok kalapácsvető (Agroinform)
Elhunyt Tamás Gábor, a magyar atlétika kiemelkedő képviselője.
febr. 2
17:09
A moratórium a helyzet rendezéséig vagy a felszámolásig tart a Malévnál (Infostart)
A Malévre elrendelt moratórium és a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart - ismertette Fábián Balázs, az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.
febr. 2
17:09
A két Klicsko a nehézsúly ura (Blikk)
Going – Ki mondhatná, hogy jelenleg nem a Klicsko testvérek uralják a profiboksz világát?
febr. 2
17:09
OMV: 30 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezik Ausztriába (Infostart)
Mintegy harminc százalékkal kevesebb orosz földgáz szállítását mérték Ausztriában a baumgarteni földgázelosztó központnál - közölte csütörtökön az OMV osztrák földgáz- és kőolajipari konszern.
febr. 2
17:11
Londoni elemzők: áprilisra lehet egyezség az IMF-fel (Infostart)
Valószínűleg megszületik áprilisra az egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val egy készenléti programról, és ez lehetővé teheti a magyar jegybanknak, hogy még az idén a szigorítási ciklus előtti szintre csökkentse alapkamatát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban a megállapodásnak legalább olyan fontos feltétele a bírói…
febr. 2
17:11
Bogdán után 10 meccsért 70 millió jár (Blikk)
Bolton-Budapest – Nemcsak az angol élvonalbeli Bolton focicsapatának drukkerei, a Vasas-szurkolók is lélegzetvisszafojtva figyelhetik Bogdán Ádám (24) produkcióját.
febr. 2
17:15
Óriási dugók bénítják Moszkvát a sarkvidéki hideg miatt (ATV)
A sarkvidéki hideg már második napja gigantikus méretű forgalmi dugókat okoz az orosz fővárosban, csütörtökre a helyzet súlyosbodott.
febr. 2
17:21
Zsoldos András nem lesz az Atomerőmű szakvezetője (Agroinform)
A paksiak Völgyi Péter helyére nézték ki a magyar bajnok trénert, de az üzlet meghiúsult.
febr. 2
17:24
OMV: 30 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezik Ausztriába (ProfitLine)
Mintegy harminc százalékkal kevesebb orosz földgáz szállítását mérték Ausztriában a baumgarteni földgázelosztó központnál - közölte csütörtökön az OMV osztrák földgáz- és kőolajipari konszern.
febr. 2
17:26
BMW - Már nagyon érik a korrekció (ProfitLine)
Fundamentálisan ugyan jónak találjuk a céget, de az idei eredményvárakozások körüli bizonytalanságok azért óvatossá tesznek bennünket. Technikailag jól néz ki a részvény, de egy korrekció már nagyon érik - olvasható az Erste elemzésében.
febr. 2
17:27
Patai: A bankrendszer vesztesége 210 milliárd forint lesz (Infostart)
210 milliárd forint vesztesége lehet a magyar bankrendszernek a végtörlesztés miatt február végére a Magyar Bankszövetség elnöke szerint. Patai Mihály lassú növekedésre számít a hitelpiacon ebben az évben.
febr. 2
17:27
Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév (Privátbankár)
Ahhoz képest, hogy kedd után ma is két órát csúszott a Malév sajtótájékoztatója, gyakorlatilag nem jelentettek be semmi érdemit. A kommunikáció egyre minősíthetetlenebb, a háttértárgyalások egyre keményebbek lehetnek. Közben egy pekingi lap úgy értesült, hogy a kínaiak lemondtak a magyar légitársaságról annyira rossznak tartják a helyzetét. Valószínűleg az eddig esélyesnek tartott Hainan is…
febr. 2
17:27
Futballháború 71 halottal (Blikk)
Port-Szaíd – Háromezer rendőr figyelte tétlenül, hogy futballszurkolók halnak meg a pályán és a lelátókon az al-Maszri–al-Ahli (3-1) egyiptomi bajnoki mérkőzés után – a véres akció 71 áldozatot követelt.
febr. 2
17:27
BKK: jól működik az áthangolt lámpaprogram a Nagykörúton (Infostart)
Az első tapasztalatok alapján jól működik Budapesten a Nagykörúton a villamosok közlekedésére áthangolt új lámpaprogram, a villamosok menetideje két perccel csökkent - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.
febr. 2
17:33
A BKV nem fizetne bérkompenzációt, és nem emelne minimálbért (Portfolio)
A BKV pénz hiányában nem hajtaná végre az adójóváírás miatt a kormány által kötelezően előírt bérkompenzációt, illetve a minimálbér-emelést sem - értesült az MTI csütörtökön az ügyet jól ismerő BKV-s...
febr. 2
17:33
Nincs pénz: a BKV nem fizetne bérkompenzációt (ATV)
A BKV pénz hiányában nem hajtaná végre az adójóváírás miatt a kormány által kötelezően előírt bérkompenzációt, illetve a minimálbér-emelést sem - értesült az MTI csütörtökön az ügyet jól ismerő BKV-s forrástól.
febr. 2
17:33
Overdose-nak pár hetet kell pihennie (Sport365)
Pár hetes pihentetéssel orvosolhatónak tűnik Overdose-nak, a magyar versenylónak három hete elszenvedett ínsérülése, és így van rá esély, hogy még a március végéig tartó dubaji szezonban starthoz állhat.

Keresés