Továbbra is ágyúkkal és nehézfegyverzettel lövi a szíriai hadsereg a kormányellenes felkelések fellegvárának tartott Homsz városát, az emberek pedig tucatjával hullanak az ellenzéki aktivisták szerint. Oroszország közben magasabb fokozatra kapcsolt, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Damaszkuszba érkezett, hogy a helyzet minél előbbi stabilizálásáról egyeztessen. Moszkva és Peking a hétvégén…
A meteorológusok szerint hétfőtől újabb havazás várható, akár 15 centi friss hó is kerülhet a megmaradt hórétegre, valamint akár mínusz 22 fok is várható.
A globális ipar szálai igencsak kuszák, így aztán már azon sem lepődhetünk meg, ha egy olasz szuperautó stílusjegyei egy olyan amerikai terepjárón jelennek meg, ami nevezetesen egy brazil és egy spanyol versenyző birtokában van.
Még komoly változásokon eshet át a Torro Rosso istálló nemrégiben bemutatott vadonatúj versenygépének orrszerkezete – állítja az alakulat technikai igazgatója, Giorgio Ascanelli, kinek elmondása szerint az FIA új szabályai komoly keretek közé szorították a csapatokat. Tovább »
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) az óvatosabb kezdés után tejes fokozatra kapcsolt választási kampányában. Legújabb hirdetéseiken megjelentek a rasszista, nacionalista és magyarellenes jellegű üzenetek.
Összesen 1204 állást szüntettek meg a Magyar Honvédségnél - a vezető szerveknél és a háttérintézményeknél - tavaly novembertől; csökkent a bürokrácia és a vezetői szintek száma - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
Az LMP-s Szilágyi Péter szerint Lázár Jánosnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy nem is a tőzsdére vitte Hódmezővásárhely pénzét, hanem határidős ügyletekbe fektette, mert ilyen ügyleteket a nemzetközi devizapiaci tőzsdén szoktak kötni - az ellenzéki politikus ezt kedden közölte az MTI-vel.
A hideg idő miatt négy ember vesztette életét és 21 megsérült az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Elrendelte egy amerikai bíróság egy XVI. századi barokk festmény visszaszolgáltatását: a képet a második világháború előtti gazdájának örökösei kapják meg.
A várakozásoktól elmaradt az ipari termelés tavaly decemberben, az elemzők szerint azonban nem kell túlságosan messzemenő következtetést ebből levonni, mivel szerintük nagy bizonytalanságot hordoz az adat magában.
A részleges, de szimbolikus jelentőségű lépés lehetővé teszi, hogy egyes nemzetközi pénzügyi szervezetek helyzetjelentéseket készítsenek, és korlátozott támogatási programokat indítsanak a kelet-ázsiai országban.
A globális feltörekvő részvénypiacok januárban 2001 óta a legjobb teljesítményt mutatták 11,3 százalékos dollárhozammal, az európai feltörekvő országok tőzsdéi euróban 14,2 százalékot értek el. Közülük is kiemelkedett Magyarország, ahol euróban 21,2 százalékos volt a növekedés. A forint erősödése viszont csak alig haladta meg a zloty-ét.
A tárcavezető az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt azt mondta: meggyőződése, hogy a rendőrség kellőképpen felkészült a demonstrációra.
Gyengülnek az európai tőzsdék, folytatva az ázsiai irányt és nyomás alatt maradtak a nyersanyagok is. A forint viszont meglepően jól tartja magát és a BÉT mozgása is teljesen megfelel a nemzetközi iránynak. A befektetők továbbra is szinte kizárólag a görög fejleményeket figyelik. Hajnalban ugyanakkor két meglepetés is volt az ázsiai – csendes-óceáni térségből, ezek sem dobták fel a hangulatot.
Magyarországon az idén 15-20 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter Gedeon Nyrt., összességében pedig stagnálást vár - közölte Bogsch Erik. A gyógyszergyártó cég vezérigazgatója szerint a 12 évvel ezelőtti szintre zuhan vissza a Richter magyarországi tevékenysége - ez munkahelyek megszűnésével is jár.
Magyarországon az idén 15-20 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter Gedeon Nyrt., összességében pedig stagnálást vár - közölte Bogsch Erik, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú riasztást adott ki a viharos szél miatt Vas, Veszprém, Zala és Somogy megyére. Reggelre ismét dermesztő hideg jön.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy II. Erzsébet hamarosan átadja a trónt Károly, vagy Vilmos hercegnek, a brit uralkodó most úgy döntött: haláláig szolgálja őket.
Egy 63 éves igazi eurokrata politikust, Sauli Niinistőt választották meg Finnország új elnökének. A férfira hősként tekintenek hazájában, ugyanis több tragédia is érte őt, mégis mindig talpra állt.
Az utóbbi napokban több forrásból is megerősítették azt az információt, miszerint a katari emír és családja tavaly 250 millió dollárért megvásárolta Paul Cézanne Kártyázók című festményét a hajózási...
Olyan munkavállalók után is jár az elvárt béremelés teljesítése esetén igénybe vehető adókedvezmény, akik korábban nem élhettek az adójóváírással. Jól járnak egyebek között azok az ügyvezetők, akik a saját cégükben alacsonyabb jövedelemmel állnak munkaviszonyban, de mellette milliós osztalékot vesznek fel....
Az ÚJ CITROËN BERLINGO MULTISPACE az autózás történetében új fejezetet nyitó, első szabadidőautó örökébe lép. A CITROËN BERLINGO, amelynek személygépkocsi-változatából 1996-os megjelenése óta közel 1,4 millió darabot adtak el szerte a világon, kategóriájában kezdettől fogva őrzi az első két hely valamelyikét Európában. A méltán sikeres CITROËN BERLINGO személygépkocsiváltozatának nevébe mostantól…
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D120516) diszkontkincstárjegy aukción a tegnapi kibocsátáshoz hasonlóan most is erős vételi érdeklődés...
Hétfőn az iráni Reszalat című napilap közölte: a bomba, amellyel a múlt hónapban halálos kimenetelű merényletet hajtottak végre Mosztafa Ahmadi Rosán 32 éves atomtudós ellen, az USA-ban készült és egy kurd szeparatista csoport tagjai szállították Iránba.
A hivatali "csapatépítési" próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, inkább még távolítják is egymástól a munkatársakat - áll a brit Vodafone UK és a YouGov cégek tanulmányában.
A "fapados" cégek mellett legfeljebb három nagy hagyományos légitársasági csoport marad fenn Európában, ami azt jelenti, hogy a Malév csődjét újabb társaságok összeomlása követheti. A fapadosok között is élesedik a verseny, elképesztő, hogy a Ryanair milyen gyorsan tudott megjelenni Ferihegyen - hogyan csinálták?
Egy országgyűlési levélváltásból most az derül ki, hogy szolgálati járandóság esetében legkorábban jövő év második felében vehető igénybe a 2012-re járó családi adókedvezmény - írja a Napi Gazdaság.
A tervek szerint péntekig az Országgyűlés elé kerül a 2013. január 1-jén létrejövő járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag, amely várhatóan több mint nyolcvan jogszabály módosítását tartalmazza majd - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár egy keddi sajtóbeszélgetésen.