Felháborító, hogy megtagadta és nyilvánosan lejáratta édesanyját Damu Roland – fakadt ki a színész nevelőapja, aki kórházba került a sok idegeskedés miatt. Édesapja megvédi fiát.
Ironikus módon az élet épp akkor tért vissza a magyar film ünnepébe, amikor a kormányzat szinte teljesen elzárta a támogatásokat; a 43. Magyar Filmszemle azonban sikerrel demonstrálja, hogy a magyar film képes túlélni az ilyen helyzeteket is. Kiemelkedőnek bizonyult Pálfi György alkotása, a Final Cut - Hölgyeim és uraim, valamint Tarr Béla produceri munkája, a Magyarország 2011 is, amiben Jancsó…
Szapuljuk, szapulom az Operaházat a kormányváltás óta. Joggal. Szinte több körülötte a politika, mint az értékes művészi produkció. Amióta kormánybiztosa van, és nem miniszteri, mint korábban, egy igazi bemutatója volt, az is kudarcot hozott.
Bábel Klára hárfaművész "Romantikus hárfa" címmel ad koncertet február 14-én a Duna Palotában. A műsoron Fauré: Impromptu, Renié: Piéce Symphonique Parish- Alvars: Introduction, Cadenza and Rondo, Chopin: Fantaisie Impromptu és Bolling: Suite for Flute and Jazz Piano Trio hangzik fel.
Meghökkentő ruhában jelent meg a napokban Kozsó. Már fogyókúrázik, de tudja: még van mit leadnia, mert az utóbbi időszak a testét és a lelkét is megviselte.
Magyarország — Már egy éve vizsgálódnak a Malévval kapcsolatban a hatóságok, de a nyomozás több részletét államtitokká minősítették – tudta meg a Blikk. A Fővárosi Főügyészség milliárdos értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódik, információink szerint meghallgatták már többek közt a Malév korábbi vezérigazgatóját, Leonov Pétert, és a korábbi orosz tulajdonost, Borisz Abramovicsot…
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2011-ben éves összehasonlításban 23,8 százalékkal 49,26 milliárd forintra csökkent, de a negyedik negyedévben évben 27,2 százalékkal 8,87 milliárd forintra emelkedett - jelentette a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint számolt konszolidált gyorsjelentésben.
Soha nem okozott még annyi fejfájást a devizahiteleseknek az erős frank, mint tavaly. A magasabb törlesztési terhek pedig a lakosság fogyasztására és megtakarításaira is negatívan hatottak. De vajon...
Már az is meglepő volt, hogy fotós kollégáink nem mehettek be az Eurovíziós Dalfesztiválnak helyet adó stúdióba, ám tegnap azzal szembesültünk: Tolvai Renáta nem beszélhet kiesése okairól.
Egy nemrégiben végzett felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók mintegy 85 százaléka akkor is figyelemmel kíséri az aktuális lehetőségeket, ha épp van állása. Egy jó vezető viszont még időben észreveheti az erre utaló jeleket, ha képes felismerni és helyesen értelmezni a távozási szándékot megelőző viselkedésbeli változásokat.
A jelek szerint korán örültek a rendőrök, amikor pár hete sikerült megtörniük H. Szabolcsot. A Baunok házaspár meggyilkolásának egyik gyanúsítottja részleges beismerő vallomást tett, csakhogy ez nem egyezik a a rendőrség elképzelésével.
Nem lesz sokkal rosszabb az idei év, mint a tavalyi a képzések piacán, de tovább fog erősödni a már eddig is zavaró őszi torlódás. Ennek oka az a nyomás, hogy a költségkeretek elköltésre kerüljenek. Ez a hatás tovább fog erősödni a pályázatok megjelenésével. Összességében pedig 10 százalékos további morzsolódás várható 2012-ben.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama amerikai politológus és közgazdász, a Stanford Egyetem professzora.
Hány ember élt eddig a Földön? – merült fel a kérdés újfent, miután az ENSZ tavaly októberben bejelentette, hogy bolygónk lakossága meghaladta a hétmilliárd főt.
A BÉT messze túlteljesített a régióhoz és az európai tőzsdékhez képest tegnap, a BÉT részvényindexe, a BUX 235,20 pontos, 1,20 százalékos emelkedéssel 19.900,88 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a csökkenő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2011-ben éves összehasonlításban 23,8 százalékkal 49,26 milliárd forintra csökkent, de a negyedik negyedévben évben 27,2 százalékkal 8,87 milliárd forintra emelkedett - jelentette a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint számolt konszolidált gyorsjelentésben.
A gazdasági válság, illetve az ekhós fizetések bevezetése ellenére a színvonalhoz képest még mindig jól keresnek a magyar élvonalbeli futballisták, a legtöbbet a Videotonnál tesznek zsebre.
Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója: a The Shard (Üvegszilánk) névre keresztelt üvegtorony a Cityn kívül, London Southwark városrészében, a Temze déli partján épül.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a katonai elhárítás már a szocialista Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdálkodási főosztályán történt visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek
Caroline Wozniacki két hónapnyi közös munka után elbocsátotta edzőjét, Ricardo Sanchezt. A spanyol tréner most a sajtóban kritizálta az egykori világelsőt. Elküldése ellenére Sanchez kijelentette, hogy a dán szépség még visszaülhet a világtrónjára.
Az NFL ezúttal is jól választott fellépőt a Halftime showra. Madonna ezúttal is bebizonyította, hogy igazi legenda. Az énekesnő mellett fellépett még Nicki Minaj, M.I.A., Cee Lo Green és az LMFAO is.
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet - ismerteti a Népszabadság.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama amerikai politológus és közgazdász, a Stanford Egyetem professzora.
A munkavállalók az idén sem járhatnak rosszul az áttéréssel az egykulcsos, arányos adórendszerre - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A versenyszférában ezért egy kétlépcsős kompenzációt vezetnek be, az állami szférában pedig az állam emeli meg a béreket. Minderre 130 milliárd forintot költenek. A vállalatok túlnyomó része meglépi az elvárt béremelést, nem akarnak ugyanis…
Bizonyos adatok szerint lassan-lassan bővül a foglalkoztatás, az álláskeresőket segítő portálok viszont más tendenciát látnak. A foglalkoztatottak számának tartós bővülése pedig elengedhetetlen lenne a hazai belső fogyasztás, a kiskereskedelmi forgalom növekedése szempontjából. A mérnökök és informatikusok indulnak a legjobb eséllyel az álláspiacon.
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2011-ben éves összehasonlításban 23,8 százalékkal 49,26 milliárd forintra csökkent, de a negyedik negyedévben évben 27,2 százalékkal 8,87 milliárd forintra emelkedett - jelentette a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint számolt konszolidált gyorsjelentésben.
Percről percre számolunk be az országos hóhelyzetről, miután kedd reggel is havazik az ország teljes nyugati részén, valamint Közép-Magyarország néhány megyéjében. Az éjszakai havazás kevéssé, a hófúvások annál inkább akadályozzák a közlekedést.
Erősödött kissé a forint kedden délelőtt, az eurót tíz órakor 291,97 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a hétfő délutáni 292,38 forinttal szemben.
Magyarországon a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz, így már heteken belül számos törvény módosul, Németországban pedig intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a berlini magyar nagykövetségen tartott előadásában.
Nyilvánosságra hozták az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) vitaanyagát február 6-án, hétfőn - adta hírül az origo.hu. A 2013. szeptember 1-jétől életbe lépő NAT egyik fő üzenete, hogy "Magyarország védelme mindenki kötelessége". A tanterv szerint kell majd tanulni táncrendet, megtanítják az internet kritikus használatát, a mértéktartást és az állampolgári kötelességtudatot.
2012 első hónapjában rekordszámban, több mint 1 millió alkalommal keresték fel a Jobinfo.hu állásszemléző oldalt, ami az előző év hasonló időszakához képest 40 százalékos növekedést hozott. A kínálatot is figyelembe véve a távmunkában végezhető állások iránt a legnagyobb a kereslet a január végén több mint 24 ezer nyitott pozíciót kínáló oldalon.
Tizennegyedik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor miniszterelnök ma a budapesti Millenárison. A kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére mondja el hagyományos beszédét délután 3-kor.
Nem járnak a vonatok a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon, mert a szél másfél méteres hóátfúvásokkal teljesen elzárta a pályát Aba-Sárkeresztúr állomásnál - tájékoztatta kedd reggel Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Elfogták a január közepén Etiópiában megölt európai - köztük két magyar - turisták támadóit - jelentette internetes felületén a Prensa Latina kubai hírügynökség kedden. A jelentés az afrikai ország biztonsági szerveinek és rendőrségének a közleményére hivatkozik.
Az üzemi profit várakozások csaknem dupláját hozta a tavalyi negyedik negyedévben a Richter, melynek nettó profitja 14%-kal haladta meg a Portfolio.hu által összeállított konszenzusban szereplő...
A kelet-közép-európai országok messzemenően helytállnak Nyugat-Európával összehasonlítva az államadósság-szinteket és azok finanszírozhatóságát vizsgáló Erste-tanulmány megállapításai szerint.
Elfogták a január közepén Etiópiában megölt európai - köztük két magyar - turisták támadóit - jelentette internetes felületén a Prensa Latina kubai hírügynökség kedden.
Mérsékelt gyengüléssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. Elsősorban a görögországi hírek aggasztották a befektetőket. Nem sikerült ugyanis megállapodni azokban a takarékossági intézkedésekben, amelyek alapvetően szükségesek a második mentőcsomag megadásához az EU-tól, az IMF-től és a magánbankoktól.
Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - hangzott el az m1 Kékfény című műsorában hétfőn.