A Magyar Víziközmű Szövetség közleményben hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban várható nagy hideg miatt készítsük fel a vízmérőaknákat, a kerti csapokat, a fagy által veszélyeztetett, falon kívül futó vízvezetékeket a fokozott hidegre....
Tavaly májustól decemberig a Magyar Rezidens Szövetség akciójához csatlakozó orvosok közül mintegy kétszázötvenen végül hamarabb beadták a felmondásukat, és külföldre távoztak – mondta el a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az ATV Start-ban.
Alig 13 éves gyerekeket kínoztak és vertek meg a rendfenntartó erők és katonák Szíriában, ahol a rezsim vérbe fojtja a nép lázadását - olvasható a Human Rights Watch jogvédő szervezet jelentésében.
Sokan a régi időkből átmentett sztereotípiák szerint az automataváltók pazarló mivolta miatt tartózkodnak a gangolást magától elvégző szerkezettől, ám a mai darabok már a takarékosság szempontjából is kiemelkedően vizsgáznak. A Volvo a dízel- és benzinmotorokhoz kapcsolt duplakuplungos automataváltóval faragott le a fogyasztásból.
Egyre csak közeledünk a Genfi Autószalonhoz, a gyártók már hangolnak a nagy eseményre, miközben több és több információt tesznek közzé az ott megjelenő újdonságokról. A Fiat egyik fő attrakciója az 500-as modellcsalád bővítése, amelyet az Abarth, illetve a nyitott C-verziók után egy hosszabb és praktikusabb, ötajtós kivitellel tesznek teljessé a torinóiak.
Hazánk déli részét már el is érték a kissé túlságosan is szájba rágott hófelhők, és estére már mindenhol fehér takaróba burkolózik a táj. Ez remek lehetőséget teremt arra, hogy párunkkal a kandalló előtt összebújva pihenjünk, avagy kissé feljebb tekerve a potmétert a csekélyebb tapadási viszonyok közepette – a kellő óvatossággal és körültekintéssel – csiszoljuk vezetési tudásunkat.
Két új, beszálló dízelvariánst kínál ezentúl az Audi az A5 Sportback és Coupé modellekhez. A kétliteres dízelmotor két teljesítményváltozata eddigi társaikhoz képest magasabb fokú takarékosságot ígér.
Jelenleg is egyeztet a kormány az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmáról - közölte a kormányszóvivői iroda.
Vezető hírként közölte a lengyel Puls Biznesu napilap online verziója (www.pb.pl), a 2012. év eddigi 10 legerősebb devizájának listáját. A magyar forint mely az egyik leggyengébb deviza volt 2011-ben, ezúttal a lista élére ugrott az idei év elején, 11%-os erősödéssel az euróhoz és 9%-os mértékűvel a dollárhoz képest. (XTB Magyarország)
Hozzávalók: 1 kg liszt 3 dkg élesztő 10 dkg porcukor 8 dkg olvasztott vaj 1 teáskanál só 9 dl tej A kalács lekenéséhez: 1 db tojássárgája A kalács locsolásához: 1/2 dl tej 1 csomag vaníliás cukor
Már több ízelítőt is kaptunk a japán prémiummárka, az Infiniti jövőjének egyik alapkövéül szolgáló hibrid technológiát is tartalmazó sportautóról, azonban az üdvözülés csakis a Genfi Autószalonon következhet be, addig egyelőre be kell érnünk az információmorzsákkal is.
A Wizz Air 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámmal számolnak és új célállomásokra indulnak, az első Bukarest lesz - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.
Az országos tiszti főorvos szerint "aggodalomra adhat okot", hogy Magyarországon két hónap alatt 123 embernél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaital-fogyasztás - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken.
A gyerekeknek is vannak rossz napjaik. De hogy az édes Willow Smith-nek miért jutott eszébe a mindenki számára komoly betegséggel azonosított "frizura" - nem tudni.
A Lufthansa Csoport bővíti járatai kapacitását Frankfurt, München, Bécs és Zürich célállomásokra, valamint február 6-tól Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe indít új járatokat - tájékoztatott pénteken, a Malév leállását követően a társaság.
Nem kell ismeretlen forrásokból szerezni a mobilra szoftvert ahhoz, hogy személyes adatainkat ellopják, vagy vírusos legyen a készülék: a Google Marketen is össze lehet szedni malware programokat.
A Spice Girls egykori tagja, Geri Halliwell bemutatta új ruha kollekcióját, amit szemmel láthatóan a Spice Girls időszakból ismert angol zászlós ruhája ihletett!
Az új spanyol kormány benyújtotta a bankszektor reformjára vonatkozó terveit, amelynek központjában a pénzintézetek fúzióinak ösztönzése és a rossz hitelekre képzett céltartalékok növelése áll. A korábban állami segítségben részesülő pénzintézetek alkalmazottainak bérét 67 százalékkal is megkurtíthatják, a vezetők pedig évi 300 vagy 600 ezer eurónál nem kereshetnek többet.
Továbbra is vizsgálja a fejlesztési tárca egy budapesti központú légitársaság megalakításának lehetőségét és mindent megtesznek a tevékenység folytatásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Athén szerint a tavalyi görög államháztartási hiány kisebb lehet a korábban valószínűsítettnél az ingatlanadó bevezetése miatt. A tavalyi GDP 9,1-9,4 százalékán várják a hiányt, korábban 9,5 százalék felett becsülték a deficitet. A most valószínűsített adatok sem véglegesek, azonban a GDP-arányos tavalyi 9,1-9,4 százalékos hiány még mindig meghaladná az IMF-EU célkitűzést Görögország számára.
Európa — Kell egy csapatnév! Egyre több szurkoló felveszi kedvenc futballklubja nevét, s ötletükkel felkeresik az anyakönyvi hivatalokat vagy a helyi plébánost kergetik őrületbe.
A vártnál némileg gyengébben alakultak decemberben az amerikai ipar megrendelései, havi alapon 1,1 százalékos volt a megrendelések növekedése a várt 1,4 százalékkal szemben. A novemberi adatot...
A várt 53 ponttal ellentétben 56,8 pontra ugrott a szolgáltatói szektor beszerzési menedzser indexe januárban az Egyesült Államokban - közölte az ISM intézet a decemberi szintén 53 pontos érték után....