Magyarország az Európai Unióban az egyik legambiciózusabb, legszélesebb körű reformprogramot hajtja végre - hangoztatta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt felszólalva szerdán Brüsszelben.
Az elmúlt hetekben több módosítást is benyújtottak a árfolyamrögzítés törvénytervezetéhez. Ezek közül többet a gazdasági bizottság maga is támogatandónak tartott, vitára bocsátás után ezek nagy része elfogadásra is kerülhet. Ilyen lehet a felső értékhatár kitolása vagy a jenhitelesek rögzített árfolyamának módosítása. De a közszolgákat is érinti egy-egy javaslat....
Az idei év legnagyobb feltámadását produkálta a Gillingham csapata az angol negyedosztályban a Hereford ellen. A Hereford a hajrába érve 4-2-re vezetett, a Gillingham azonban az utolsó tíz percben 5-4-re fordított, ráadásul kapusa egy tizenegyest is hárítani tudott.
Üzemzavar miatt áramszünet volt szerda délelőtt Budapest VIII. kerületének nagy részén, és ennek következtében a reggeli nyitás után be kellett zárni a Magyar Nemzeti Múzeumot.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen kezdték a kereskedést szerdán, majd a délelőtt folyamán, a viszonylag kedvező makrogazdasági adatokra, a nyereségzónába emelkedtek a fő indexek.
2012. február 29-én lesz a Ritka Betegségek Napja, melynek hazai fő rendezvényeit 25-én, szombaton tartjuk. A világ minden táján a ritka betegségben élők, a betegek szervezetei és partnerei összefognak és felhívják a figyelmet a ritka betegségekre, és a több millió ritka betegséggel érintett emberre.
Az OTP Bank árfolyamrögzítéses konstrukciót indít a svájci frankban kibocsátott kötvénnyel rendelkező önkormányzatok számára, a bank ügyfélkörében az egyeztetések már elkezdődtek - jelentették be a hitelintézet vezető munkatársai szerdán Budapesten.
Zombi nagyi, csak így jellemezték azt a 95 éves kínai asszonyt, aki hat nap után felkelt a koporsójából, halálra rémítve a szomszédot, aki időnként ránézett a „holttestre”.
Kerti tóba csúszott egy tizennégy hónapos ikerpár Mórahalmon, a Táncsics utcában szerda délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Magyarország eltökélt annak érdekében, hogy az államháztartási hiányt az idén és jövőre is az Európai Unióban meghatározott szinten, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartsa - mondta...
Oroszország olyan kódokkal látta el Izraelt, amelyekkel a zsidó állam feltörheti az iráni rakétavédelmet. Cserébe Izrael a Grúziának eladott robotrepülőgépek kódjait juttatta el Moszkvának – olvasható a legújabb WikiLeaks-kiszivárogtatásokban.
Több milliárdnyi privát blogbejegyzés betekintési jogát adta el a Twitter egy brit cégnek, amely marketingkampányok áldozataivá teheti ezentúl a gyanútlan felhasználókat.
Friderikusz Sándor vallomásra bírta 27 éves hölgy játékosát, Katalint, aki kamerán keresztül, a Legyen Ön is Milliomos!-ban üzent szeretett színészének, Bodrogi Gyulának.
A magyar kis-és középvállalkozások 54 százaléka véli úgy, hogy a számítógépes technológia határozza meg, hogy üzletmenetük a válság alatt jelentősen javul, vagy csupán túlélik a nehéz időszakot - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Microsoft megbízásából készített el a VansonBourne.
Nem csak a bankok eredményén hagyott mély nyomot a végtörlesztés: 2012 januárjában a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó-törlesztők voltak, összességében a hitelállomány csökkent. A betétállomány 201,8 milliárddal csökkent - ebből 28,6 milliárd biztosan nem a végtörlesztés miatt.
A Jat Airways szerb nemzeti légitársaságot a bíróság 38 ezer eurónak megfelelő összeg megfizetésére kötelezte, mert alkalmazottai az egyik pilótájával szemben diszkriminatív módon viselkedtek, és folyamatosan zaklatták, kigúnyolták.
Külön uniós biztos kinevezést javasolja a görögországi gazdaság szerkezetváltásának támogatására az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának (Eurogroup) vezetője
Szerdán este 18 órakor 23. alkalommal csap össze a magyar és a bolgár labdarúgó-válogatott. A két ország korábbi emlékezetes meccseit érdemes videón is felidézni.
Tegnap hivatalosan is bejelentette a Deutsche Bank, hogy zártkörű tárgyalásokat kezdtek a Guggenheim Partners vagyonkezelővel a vagyonkezelési üzletág eladásával kapcsolatban. A Deutsche Bank tavaly...
Beate Klarsfeld veterán nácivadászt és Izrael-támogatót jelölte a németországi baloldali ellenzéki párt Joachim Gauck korábbi antikommunista aktivista és lutheránus pásztor ellenében.
Kisebb visszahúzást figyelhettünk meg a magyar tőzsdén az EKB tender eredményeinek közzététele után. Bár a tender eredményei a piaci várakozásokat felülmúlták, kisebb hangulatromlás következett be a...
Odafigyel rendőrei testi épségére az Essex megyei rendőrkapitányság. Nemrég egy olyan tájékoztatót tettek közre, amely szerint veszélyes lehet a rendőrnőkre, ha olyan melltartót viselnek, amelyben drót is található.
Saját otthonában érte baleset a kínai Li Xiufenget (95). Az idős asszonyt helyi hagyományokhoz híven felravatalozták, de egy nappal a temetés előtt eltűnt a koporsójából.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint Magyarországnak is fontos, hogy Szerbia az EU tagjelöltje legyen, hiszen egy szomszédos országról van szó, ahol nagy számban él magyar kisebbség, továbbá az unió bővítési politikájának hitelessége miatt is lényeges ez a döntés.
Az ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet úgy kell meghatározni, hogy bevételből le kell vonni azokat a kiadásokat, amelyek az eladott ingatlannal összefüggésben az eladónál felmerültek. Aktualizáltuk a kalkulátort 2012-re.
Rövidtávú, elsősorban a likviditást segítő programot kínál az OTP Bank devizaadóssággal rendelkező önkormányzatoknak. A bank gyakorlatilag egy árfolyamrögzítéses programot dolgozott ki. A teljes önkormányzati adósságállomány 1600 milliárd forint körül van.
Majdnem 530 milliárd eurónyi olcsó három éves hitelt vettek fel az európai bankok az EKB tenderén, ami erősíti a várakozásokat, hogy több hitellel erősítik majd a gazdasági növekedést és egyes államok hitelfelvételi terhei is csökkenni fognak. De lehet, hogy a likviditásbővítés ismét inkább az állampapír-piacon és a részvénypiacon csapódik le, nem a hitelezésben.
Két államkötvény sorozat kapcsán tartott ma csereaukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében jövőre lejáró államkötvényeket 8,1 milliárd forint összértékben 2023-ban lejáró...
A baleseti adó és a kárnyilvántartási rendszer hiányossága miatt teljes a káosz a kötelező biztosítások körül. Aki késik díja első részletével, kötelezője automatikusan megszűnik. A szerződésbontáshoz ugyanakkor most az is elég, ha a sok biztosító által külön kiszámlázott baleseti adó nem érkezik meg időben. Eközben a kárelőzményük igazolását több tízezer autós hiába várja - állítja szerdai…
A londoni olimpia beharangozójaként egy több, mint három perces filmet készített a magyar vízilabda sikereiről a CNN amerikai televízió. A műsorban szóba kerül az elmúlt három olimpia és az 56-os forradalom is.
Szabó Máté arra kérte a kormányt, hogy módosítsa a külföldi rendszámmal ellátott járművek belföldi üzemeltetésére és használatára vonatkozó jogszabályt.
Magyarország jó úton halad, de a hitelezés növekedésére nincs kilátás, és nem várható, hogy 2014-ig a magyar leánybank nyereséges legyen - mondta Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a...