A Genfi Autószalonon terítékre kerülő új Audi A3 sziluettjét annak ellenére is sokáig homály fedte, hogy az elektronikai termékek bemutatóján, a Consumer Electronis Show alkalmával kaptunk némi előzetest a következő generáció tekintetében. Ezúttal végképp lehull a lepel, hiszen a háromajtós változatot már hivatalos képeken is szemügyre vehetjük.
Berlin - Barátnőjével szeretne beköltözni Joachim Gauck (72) német államfőjelölt az elnöki rezidenciába. A korrupciós botrány miatt lemondott Christian Wulff (53) utódának ugyan van egy törvényes felesége, akitől négy gyermeke született, ám vele már két évtizede külön élnek. A hölgytől nem vált el.
A január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három illetékese, köztük a cég alelnöke ellen is vádat emelt a hajószerencsétlenséggel foglalkozó olasz ügyészség.
A magyar kormány - az Európai Bizottság döntése értelmében - a kohéziós források 71 százalékát használhatja majd fel. A tagállamok azonban jellemzően eddig sem kötöttek le ennél nagyobb összegeket -...
A drágulás fő oka, hogy felerősödtek az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmak, miután Irán vasárnap leállította brit és francia vállalatoknak szánt kőolaj szállítását.
A német Volkswagen (VW) csoport japán mintára egységesíti üzemeit és a gyártási folyamatokat, a terv szerint 2018-ra a Skodától az Audiig a cég összes márkájának valamennyi modelljét világszerte ugyanolyan üzemekben gyártják majd.
A Manchester City jutott be a legjobb tizenhat csapat közé az Európa Ligában. Az angol csapat a címvédő Portót ütötte ki. A portugál alakulatnak szinte helyzete sem volt a mérkőzésen, ezen felül a 76. perctől kezdve emberhátrányban játszott.
Csaknem félmilliárd euró befagyasztását javasolja a Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összegből az Európai Bizottság. A BKV korábbi vezérigazgatója, Várszegi Gyula lesz a DBR Metró Projekt Igazgatóság új vezetője. Országos, de területenként eltérő intenzitású az influenzajárvány Magyarországon. A nap legfontosabb hírei február 22-én.
Az olasz ügyészség a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három vezető beosztású tagja ellen is vádat emelt, miközben újabb nyolc áldozat holtesttét találták meg a hajóroncson.
Szabadon távozott 32 órás kihallgatása után Dominique Strauss-Kahn az észak-franciaországi Lille ügyészségéről. A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozással kapcsolatban vették őrizetbe előző nap.
A szervezet tagjai ezúttal az ELTE bölcsészkarára jutottak be, annak ellenére, hogy Dezső Tamás dékán nem adott engedélyt arra, hogy fórumot tartsanak.
Az észt rendőrség szerdán letartóztatott egy magas rangú biztonsági tisztségviselőt és feleségét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszországnak kémkedtek.
A román szaktárca kedden közölte: jogi úton fog kártérítést követelni, mert a Vegyépszer nem épített meg egyes útszakaszokat, illetve azért is, mert a befejezett szakaszok több helyen is megrongálódtak.
A növények mintegy másfél milliárd éves sikertörténete két különböző élőlény egyedülálló egyesülésére vezethető vissza: egy egysejtű bekebelezett egy baktériumot, és átvette annak különleges tulajdonságát, hogy fényből energiát tudjon nyerni. E sikeres kapcsolatból származik minden ma élő növény, zöld- és vörösmoszat.
Videoton a télen szerződtetett Torghelle Sándor, valamint Nikolic Nemanja góljával 2-0-ra nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén.
Görögországban 90 ezer kis- és középvállalat (kkv) szüntette be tevékenységét az elmúlt két évben a válság miatt a kkv-k szakmai szövetségének szerdán ismertetett adatai szerint.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint, ha a kormány 2013-ig teljesíti azt a mintegy 180 milliárd forintos lefaragást, amellyel Magyarországnak az államháztartási hiányt sikerül leszorítania a bevállalt 2,2 százalékra a GDP-hez mérten, jó eséllyel még hozzáférhet az ország a most befagyasztott, 2013-ban esedékes kohéziós pénzekhez.
Kedvező, hogy a kormány már kedden döntött a GDP 0,1 százalékát érintő megtakarításról, de a szabadon felhasználható 250 milliárd forintos költségvetési tartalékot további 100-150 milliárddal kellene növelni ahhoz, hogy az évközben fellépő kockázatokat a hiánycél biztos tartása érdekében a kabinet kezelni tudja - felelte Tóth G. Csaba, a Századvég Gazdaságkutató kutatási igazgató-helyettese az MTI…
A kevesebbet alvó felnőttek és gyerekek esetében jelentősen magasabb testtömegindexet tapasztaltak amerikai kutatók, és az elhízáson kívül számos anyagcsere-betegség is nagyobb arányban volt észlelhető náluk.
Kilenchavi csúcsra drágult a kőolaj szerdán: az északi-tengeri Brent ára meghaladta a hordónkénti 123 dollárt, tavaly május eleje óta nem került ennyibe az Európában irányadónak számító olajfajta.
Bázel – Tovább tart a svájci csoda a labdarúgó-Bajnokok Ligájában! A Basel meglepetésre tegnap este 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sokkal esélyesebbnek tartott Bayern Münchent a nyolcaddöntő első mérkőzésén.
Miután kedden három és fél éves csúcsokat döntögettek az amerikai részvényindexek, a kedvezőtlen európai és kínai adatok "elintézték" a szerdai kereskedési hangulatot, az indexek pirosban nyitottak,...
A magyarországi építőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékesítés nettó árbevétele tavaly - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 500 céget érintő idei év eleji felméréséből, amelyről szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől - közölte Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.