London — Nem feltétlenül jó ötlet meztelen nőkön kalapot bemutatni, hisz feltehetően senki sem emlékszik majd a pazar fejfedőkre, miután modelljeik ruhátlanul lejtettek át a színen.
A rendőrség csaknem kéthetes nyomozás után fogta el a 21 éves fiatalt. A gyanúsított azzal fenyegetőzött, hogy robbantani fog a debreceni nagyállomáson.
Az Európai Bizottság február 22-ei ülésén úgy döntött, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) az Európai Unió Bírósága elé terjeszti. A Bíróság vizsgálata arra irányul majd, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e az Európai Unió által biztosított alapjogokkal, így különösen nem sérti-e a szólás- és információs szabadságot, valamint az alapvető adatvédelmi előírásokat.
Újabb világraszóló eredményt érne el a Basel, amely többek közt a Manchester United búcsúztatásával jutott a BL nyolcaddöntőjébe. A nap másik meccsén az Inter megszenvedhet Franciaországban.
Dorset - Egyhavi ellátási díjat, csaknem egymillió forintnyi összeget követel egy idősek otthona eltávozott gondozottjuk lányától, mert az nem szólt egy hónappal előre, hogy édesapja el fog hunyni.
A BKV finanszírozásáról szóló érdemi döntést, a munkavállalók tárgyalásokba való bevonását, a nettó jövedelmek szinten tartását, továbbá a BKV Előre SC további működtetését követelik egyebek mellett a közlekedési vállalat szakszervezetei, amelynek képviselői Tarlós István főpolgármesternek címzett petíciójukat szerdai tüntetésük részeként adták át Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.
A megváltozott tandíjrendszer a pályaválasztás alapos átgondolására készteti a szülőket és a diákokat: nem mindegy, milyen költségen, mekkora fizetéshez lehet később jutni.
Az elmúlt héten országos, de területenként eltérő intenzitású influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon - közölte legfrissebb jelentésében az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten megismételte egy nappal korábbi brüsszeli nyilatkozatát, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor Magyarország kohéziós forrásainak...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint az elmúlt két év legnagyobb vesztese az MSZP, míg a kormánypártok meg tudnák ismételni 2010-es választási eredményeiket.
Míg a gyermekkori 1-es típusú cukorbetegség évről-évre nagyjából ugyanolyan számban fordul elő, addig a gyermekkori 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők száma folyamatosan növekszik, és a megbetegedést egyre fiatalabb korban diagnosztizálják!
Tovább folytatódott a lecsorgás a magyar piacon, a BUX 0,7%-kal került lejjebb. A negatív piaci hangulatra az OTP volt a legérzékenyebb, a bankpapírok 1,2%-ot estek. A hazai nagybank teljesítményét...
Legalább 49 ember életét vesztette és 600-an megsérültek, amikor szerdán egy vonat letarolt egy peront Buenos Airesben – írja a CNN helyi médiumokra hivatkozva.
A nap végi szerény emelkedésnek köszönhetően csak 0,7 százalékos eséssel zárt a tőzsde. A forint egész nap gyenge volt, az euró este 288,30, a svájci frank 239 forintnál járt.
Nem csak pénzkidobás, de környezetrombolás is, ha valaki rendszeresen több élelmiszert vásárol magának, mint amennyit elfogyaszt. A probléma Magyarországon is létezik.
A Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) 2011-ben hat hónap alatt 1196 darab fogyasztói jogvita rendezésére irányuló kérelem érkezett, amelyek közül 857 (72 százalék) le is zárult.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten megismételte egy nappal korábbi brüsszeli nyilatkozatát, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor Magyarország kohéziós forrásainak befagyasztására.
A megváltozott tandíjrendszer a pályaválasztás alapos átgondolására készteti a szülőket és a diákokat: nem mindegy, milyen költségen, mekkora fizetéshez lehet később jutni. A hazai elektronikai ágazat szervezeteit tömörítő Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) szerint a természettudományos, ezen belül is a mérnöki és informatikai képzés választása nem csak az átlaghoz képest magasabb jövedelmet,…
Az OFI Kréta szlovén játékosa, Mirnes Sisic minden bizonnyal az év legnagyobb helyzetét hagyta ki csapata Panserraikos elleni találkozóján. A szélső középpályás egy méterről sem volt képes betalálni az ellenfél hálójába!! Ezt érdemes megnézni!
Jézus Krisztus 21évesen érkezett meg Japánba, ahol 12 éven át tanult, majd 33 éves korában visszatért a Közel-Keletre, ahol nem fogadták el a nézeteit, inkább letartóztatták és kereszthalálra ítélték. Helyette azonban a testvére, Isukiri vállalta a mártírsorsot. Jézus a testvére maradványaival együtt Japánba utazott, elvett egy helyi nőt, akivel gyermeke is született.
A BKV finanszírozásáról szóló érdemi döntést, a munkavállalók tárgyalásokba való bevonását, a nettó jövedelmek szinten tartását, továbbá a BKV Előre SC további működtetését követelik egyebek mellett a közlekedési vállalat szakszervezetei, amelynek képviselői Tarlós István főpolgármesternek címzett petíciójukat szerdai tüntetésük részeként adták át Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ…
A második görög mentőcsomag eurózónás megszavazásával inkább a profitrealizálás volt a mai kereskedésre is jellemző a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. A várttól jellemzően gyengébb eurózónás és...
Palmanova - Több mint kétszáz kölyökkutyát próbált Olaszországba csempészni egy magyar kamionos, akit a szlovén-olasz határ közelében buktattak le az olasz vámosok a „Bulldog hadművelet" fedőnevű akció során.
Míg a válság előtt túl könnyű, most már túl nehéz a közép-osztály számára hitelhez jutni. A pénzügyi reform keretében a bankok szabályozása túlzottá vált, emiatt pedig sokan kiszorultak a hitelezési...