Az Impala Platinum Holdings vállalat rustenburgi kitermelő üzemében sztrájkolnak a dolgozók, ami 3.000 uncia platina hiányt jelent naponta. A Royal Bank of Scotland Group előrejelzései szerint a január közepétől tartó bányatermelés kiesése miatt a világpiac 2012-es platina ellátásának 17 százaléka maradhat el.
A pályakezdő ügyvédeknek a túlképzés mellett azzal is számolniuk kell, hogy ingatlanjogi területen és a cégalapítással kapcsolatos ügyekben is jelentősen visszaesett az ügyvédkeresések száma, miközben jelentős, tevékenységükhöz kötött költségeket kell állniuk. Nekik kíván segíteni az Ügyvédbróker.hu.
A Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság cáfolja és visszautasítja azokat a magyar sajtóhíreket, amelyek szerint a cég állítólag eltanácsolja ügyfeleit a magyarországi utazástól.
Budapest - Phoenix - Két héttel ezelőtt még repültek, tegnaptól viszont egy arizonai roncstelepen várnak szétszerelésükre a Malév Boeing 737-600-as utasszállítói.
Irán új, háromszor hatékonyabb centrifugákat helyezett üzembe a natanzi atomerőműben, továbbá bővítette a centrifugák számát - adta hírül az iráni média szerdán.
Európa több országához hasonlóan Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, szerdai jelentésében.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) több nemzeti támogatás kifizetését már megkezdte, így a héten mintegy 14 milliárd forint jut el a termelőkhöz a 24 milliárd forintos keretből, öt...
A mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette, hogy csoportos létszámleépítésbe kezd a Malév csődje miatt. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel - olvasható a Budapest Airport közleményében....
A brands.hu és a Ford Magyarország, valamint a Petrányi-Autó Kft. először értékesítenek gépkocsikat zártkörűen működő közösségi webáruházban – írja a cégek közleménye.
A dohányzással kapcsolatos szigorítások nagy vihart kavartak az év elején. Egy pár héttel később végzett felmérés alapján viszont úgy tűnik, hogy hamar lecsillapodtak a kedélyek és a többség pozitívan vélekedik a változásokról: a 18-64 éveseknek csak 20 százaléka érzi úgy, hogy a törvénynek több hátránya van, mint előnye – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media januári közös…
Európa több országához hasonlóan Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, szerdai jelentésében.
A köztudatban az él, hogy a szaunafürdőzés mindenkinek jót tesz, mivel az izzadás magas hőfokú helyiségben megszabadítja szervezetünket a méreganyagoktól, vagyis jól hat az anyagcserénkre.
Nemzetközi kupatalálkozókon jobbára elbukik az olasz bajnok Milan, ha angol riválisba botlik. E kellemetlen sorozat megszakításán dolgozik most Massimiliano Allegri, a hazaiak trénere.
Madagaszkár - Aligha van szüksége nagyobb fajtársai környezetbe olvadós képességére ennek a parányi kaméleonnak, amit nemrég fedeztek fel egy Madagaszkár melletti apró szigeten.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal megmutatjuk, miért keveredett megint rendőrségi ügybe Berki Krisztián, és mi az új trend a norvég ügetőpályákon.
Amerika egyik legtekintélyesebb újsága a Sports Illustrated összehozta napjaink egyik legjobb teniszezőjét, Rafael Nadalt és a modell/színésznőt Bar Refaelit. A sportújság új fürdőruha magazinjába készültek a képek.
Mivel a levegőben található szálló por koncentrációja az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szegedi mérőállomásának adatai szerint az elmúlt napokban jelentősen csökkent, és nem haladta meg az egészségügyi határértéket, szerda déltől megszűnt szmogriadó tájékoztatási fokozata a csongrádi megyeszékhelyen - közölte Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtófőnöke.
A Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli szerda délután nyilvánosságra hozta, hogy a 2012-es idény első három versenyén mely gumikeverékeit bocsátja a csapatok rendelkezésére. Tovább »
A közép-kelet-európai térség szerdán ismertetett GDP-adatai közül a legbiztatóbb hír az volt, hogy a magyar gazdaság növekedett a tavalyi utolsó negyedévben - közölték a szerdai térségi...
Egy tavaszi szimfonikus jellegű fellépéssorozattal, nyári külföldi turnéval, ősszel pedig egy nagy budapesti koncerttel ünnepli ötvenedik születésnapját az Omega együttes, amely új stúdiólemezen dolgozik, és könyv is készülőben van a zenekar eddigi fél évszázadáról.
Pálháza - Csak játszani akart Karcsika (6) édesapja, a falu háziorvosaként dolgozó Sz. Károly (58) maroklőfegyverével, amikor a játék majdnem tragédiába fulladt vasárnap este a család tanyáján.
Döbbenetes és megrendítő az a tavalyi gyilkosság, amelyben két kolumbiai pap vesztette életét. Az ügyészség most egészen új oldalról világította meg a történteket.
Folytatódott az olaj árának emelkedése, miután megjelentek a hivatalos amerikai tartalékadatok. A készletek mennyisége mind a három vizsgált fő szegmensben alulmúlta a várakozásokat. Az olaj napok óta csaknem másfél havi csúcson van. Igaz, elsősorban a geopolitikai feszültségek miatt.
A közép-kelet-európai térség szerdán ismertetett GDP-adatai közül a legbiztatóbb hír az volt, hogy a magyar gazdaság növekedett a tavalyi utolsó negyedévben - közölték a szerdai térségi adatismertetésekhez fűzött kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az MNB elnöke szerint a bankok a jövőben nagyobb biztonságban érezhetik magukat, de emlékeztetett arra is: a jegybanknak nincsenek eszközei a hitelezési hajlandóság növelésére.
Az ÁKK kibocsátási tervet készített a március-májusi hónapokra, amelyben a lejáró mennyiségnél valamivel kevesebb diszkont kincstárjegy, de a lejárónál sokkal, 174 milliárd forinttal több államkötvény kibocsátása szerepel. A kincstárjegyeken belül csökkenne az éves, növekedne a három hónapos sorozat mennyisége.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) több nemzeti támogatás kifizetését már megkezdte, így a héten mintegy 14 milliárd forint jut el a termelőkhöz a 24 milliárd forintos keretből, öt jogcímen - tájékoztatta szerdán az MVH az MTI-t.
Székesfehérvár - Sporttörténelmet írt Sofron István (23). A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozója az első magyar hokis, aki gólkirályi címet szerzett az osztrák bajnokságban.
Már reggel is a 290 körüli szinten, azaz viszonylag erősen kezdte a napot a forint az euróval szemben a kedvező külpiaci környezetben, majd a Magyar Nemzeti Bank felőli bejelentések hullámszerű...
Finomított modelljén és a korábbinál kisebb nyereséget vár a legnagyobb hazai gyógyszergyártótól a jövőben a Concorde, melynek elemzője csökkentette a Richter papírok célárát. A cég várakozásai...
Megtorpant a lendület a piacokon az amerikai tőzsdenyitáskor. Korábban az euró az Ázsiából és Görögországból érkező hírek hatására erősödött , a forint pedig háromnegyed 11 tájban indult masszív erősödésnek: mint kés a vajon, úgy siklott át az euró jegyzése a 290-es szinten. Az MNB reggeli bejelentése után száguldottak a bankpapírok a tőzsdén, a zárásra ebből nem sok maradt. (A cikk frissül.)
Eseménydús napot tudhatnak ma maguk mögött a világ tőzsdéi. A délelőtt folyamán optimista hangulatban zajlott a kereskedés, ami a Kínából érkező híreknek és a várakozásoknak megfelelő GDP-adatoknak...