Kína fenntarthatja a 8 százalékos vagy gyorsabb gazdasági növekedést a világgazdasági bajok ellenére, mert a hazai fogyasztás várhatón gyorsan nő, továbbá Kína mind jobban megnyitja piacait, és világszintű szerepet szán valutájának, a jüannak - ezt üzente a világnak vasárnap a kínai kormány angol nyelvű hírszolgálata, állami kutatóintézetek vezetőit idézve.
A fasiszták második világháborús civil áldozataira emlékezett több szervezet, párt, valamint magánszemélyek vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi Duna-parti Mártír Emlékműnél.
Az amerikai katolikus püspöki kar elutasította Barack Obama elnöknek azt, a nők preventív egészségügyi ellátásával kapcsolatos, kompromisszumos javaslatát, amely szerint a vallási szervezetek alkalmazottai esetében a fogamzásgátlást nem a munkáltatóknak, hanem a biztosítóknak kelljen finanszírozniuk – közölték a hétvégén az amerikai lapok.
A lemezproducer Clive Davis, aki a nyolcvanas évek elején fedezte fel egy éjszakai klubban, majd pályafutása számos csúcspontját, de mélypontjait is végigkövette vele, Houstonnak szentelte a szombat esti koncertet.
Hungary wants to be a strong member of a strengthening European Union, President Schmitt said in Helsinki on Saturday, and added that if the European Commission deems certain legal changes as necessary, the Hungarian government was ready to discuss them.
Vörös, viszkető foltok, nedvedző hólyagocskák, rohamszerű viszketési inger. Az ekcéma jól látható tünetei mögött sok esetben nehéz felfedezni a kiváltó okokat. Táplálkozás, stressz, öröklött hajlam, kozmetikum vagy ékszerek?
Budapest - Lelkileg eléggé megterhelő feladatot kapott a Megasztár-válogatókon Liptai Claudia (38), aki a felvételek alatt egy valóságos érzelmi hullámvasúton ment végig.
A vasárnapi négy súlycsoportból kettőben kínai, egyben-egyben pedig japán és amerikai győzelem született az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatba tartozó, 49. női cselgáncs Hungária Kupán.
Életének 48. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Whitney Houston, aki a 80-as évek végétől egészen napjainkig meghatározó egyénisége volt a világ popzenéjének. Az énekeső számtalan ízben került kapcsolatba a sporttal, énekelt világesemények megnyitóin. Világszerte ismert sportolók is búcsúztatták.
The main opposition Socialist Party will submit a seven-point package of measures to boost the economy to parliament starting its spring session next week, MP Istvan Tukacs said on Saturday.
The small opposition LMP party on Saturday voiced protest against Hungary's signing the Anti-Counterfeiting Trade Agreement and called on parliament not to ratify it.
Szokatlan módon képes kiszabadulni a homok fogságából a korallok egy csoportja: felfújják, majd újra leeresztik magukat, ahogy arról egy videofelvétel tanúskodik.
Some 400 radical nationalist and neo-Nazi youth held a commemoration in the Buda hills an Saturday to remember an attempt by German and allied Hungarian soldiers to break out of Soviet-besieged Buda Castle on February 11, 1945.
Jóvá hagyta a spanyol kormány a további intézkedéseket a munkanélküliség csökkentésének érdekében. Az európai államok között Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, amely folyamatosan növekszik. A spanyol munkanélküliek száma 2011. negyedik negyedévében 5,3 millióra emelkedett a korábbi 4,9 millióról.
A magyar hatóságok meg fogják tenni az IMF/EU-megállapodáshoz szükséges engedményeket, és áprilisra létrejöhet az egyezmény egy 15-20 milliárd eurós készenléti csomagról - jósolták hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ebben az esetben az MNB az év végéig visszafordíthatja az eddigi kamatemeléseket.
Ha a telephelyen működtetett étkezőhelyen a társaság a munkavállalókon kívül bármilyen formában kiszolgál más magánszemélyt is, úgy a hatósági értelmezés szerint nem teljesülnek a munkahelyi étkeztetés feltételei - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Budapest - Régóta dédelgetett álma vált valóra Kocsis Tibornak (31). Az X-Faktor győztese szombat este a Papp László Budapest Sportarénában a Budafoki Dohnányi Zenekar fantasztikus hangulatú hangversenyén énekelhetett.
A Központi Nyomozó Főügyészség szombaton a késő éjszakai órákban, a Liszt Ferenc Repülőtéren őrizetbe vette, vasárnap pedig gyanúsítottként hallgatta ki a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben S. László volt futballistát, akivel szemben jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.
Hungary's education policy must be changed regardless of concerns raised in Brussels and the main opposition Socialists are not pleased that the education state secretary has been called to Brussels for consultations, Socialist Party board member Agnes Kunhalmi said on Sunday.
The Democratic Coalition (DK) has called on the government to indemnify holders of valid tickets for flights of Malev, Hungary's recently shut down national air carrier, party director Laszlo Varju said in a statement sent to MTI on Sunday.
Hozzávalók: 1 fej brokkoli (kb. 50 dkg) 1 db lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 2 közepes méretű burgonya 1 db fehérrépa 1,2 dl tejföl só fehérbors reszelt sajt
Az Országgyűlés február 13-án kezdődő ülésszakára terjesztette be a szaktárca a hulladékokról szóló törvénytervezetet, amely egészen más, korszerű jogszabály lesz a jelenleg hatályban lévő hulladékgazdálkodásról szóló törvényhez képest - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az MTI-nek.
A Renault összességében növekedést produkált az elmúlt évben, a 2011-es esztendő mégis vegyes eredményekkel zárult a francia márka számára, hiszen nem mindenhol tudtak olyan eladásokat produkálni, mint szerettek volna. 2012-nek az új Scénic bemutatásával újult lendülettel fut neki a hazai forgalmazó.
Négy év garanciát és szervizszolgáltatást tartalmazó csomaggal örvendezteti meg ügyfeleit a Jaguar, akik immár viszonylag attraktív, forintos árlistáról adhatják le a megrendelésüket.
Megkezdték az üzemanyag kiszivattyúzását a január közepén az olasz partoknál szerencsétlenül járt luxus óceánjáró roncsából - jelentette be vasárnap délután a katasztrófa következményeinek felszámolásával megbízott kormánybiztos.