Az Európai Bírósághoz fordul a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ), ha a döntéshozók nem vonják vissza azt a módosítást, amely például tömeges felmondás esetén munkára kényszeríthetné az orvosokat. Az egészségügyi dolgozók attól félnek, hogy a kormánynak valódi katasztrófahelyzeten kívül is korlátlan hatalma lesz felettük.
Nem sokkal 11 óra után "lefújta" a főpolgármester a holnapra tervezett rendkívüli fővárosi közgyűlési ülést. Ez Tarlós István szűkszavú közleményéből derült ki, miszerint '"a Fidesz-KDNP frakció kérésére elhalasztja a 2012. január 11-ére, szerdára tervezett Közgyűlést, mivel a Fidesz-KDNP frakció határozott ígéretet tett a kormánnyal folytatott, a BKV-ról szóló egyeztetés felgyorsítására.
Érzékelhetõ erõsödéssel kezdte a keddi kereskedést a forint: az euróval szembeni jegyzések 316-ról 314 közelébe süllyedtek. Ezt követõen az újra bizonytalanabbá váló nemzetközi...
Kormányzati ígéret marad a söralátétnyi adóbevallás, nem érdemes az adózóknak az adóhatóság által elkészített adónyilatkozat kitöltésével vesződniük. Jobban járnak, ha a munkáltatótól vagy az adóhatóságtól kérik a bevallás elkészítését. Sőt, az is jobb választás, ha az internetes kitöltő programmal a hagyományos személyi jövedelemadó bevallást készítik el, az ugyanis sokkal gyorsabb, elvégzi a…
Eric Cantona, a Manchester United korábbi csatára közölte: indulni akar az idei francia elnökválasztási kampányban, és most próbálja összegyűjteni az ehhez szükséges aláírásokat.
Így lehetne fordítani a nevét a mai cikkünkben tárgyalt oszcillátor nevét, mely egy teljes kereskedési rendszer alapját adja. Az Awesome indikátorral nem csak ezért érdemes megismerkednünk, hanem...
Az NGM közlése szerint a maradó pénztártagok ugyanakkora nyugdíjra számíthatnak, mint az állami pillérben lévő befizetők - holott a tavaly év végén elfogadott módosítások szerint nem. Úgy tűnik, a jogalkotó nem akar belefutni abba, hogy a 102 ezer pénztártag diszkrimináció miatt jogorvoslatot kérjen. Az is kiderült, hogy a most átlépők is kapnak reálhozamot.
A Fidesz-KDNP-frakció kérésére a főpolgármester elhalasztja a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett rendkívüli ülését, "mivel a Fidesz-KDNP frakció határozott ígéretet tett a kormánnyal folytatott, a BKV-ról szóló egyeztetés felgyorsítására" - tudatta Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője és Tarlós István főpolgármester kedden közös közleményben az MTI-vel.
Az Arsenal hétfő este 1-0-s győzelmet aratott a Leeds United ellen az angol FA-kupa 3. fordulójában, az Emiratesben. Az eredmény aligha maradna emlékezetes, a Premier League ötödik helyezettje a Championship nyolcadikját győzte le. A nagy sztori a legenda visszatérése: a klub történetének legeredményesebb csatára a pályára lépése után 10 perccel győztes gólt szerzett.
"Nem érdemes bedönteni a BKV-t, mert nem fogok lemondani" - üzent a főpolgármester azoknak, akik erre spekulálnának. Tarlós István lapunknak azt is mondta: Orbán Viktor tudja mérlegelni a BKV összeomlásának következményeit, mégha félre is tájékoztatták. Úgy tudjuk, a háttérben ismét a Tarlóssal szembeni erős fideszes lobbi áll, ám a kormányzatnak most kisebb gondja is nagyobb a "házon belüli"…
Közel háromszor annyi vételi jegyzés érkezett a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D120408), mint amennyit (45 milliárd forint) meghirdetett értékesítésre az Államadósság Kezelő Központ,...
Kormányzati ígéret marad a söralátétnyi adóbevallás, vért izzadnak az adózók, mire kitöltik az adóhatóság által elkészített adónyilatkozatot. Jobban járnak, ha a munkáltatótól kérik a bevallás elkészítését. Sőt, az is jobb választás, ha a hagyományos személyi jövedelemadó bevallást készítik el az internetes kitöltő programmal, az ugyanis sokkal gyorsabb, elvégzi a szükséges számításokat, és…
A kialakult medve hangulatban szemléltettem a korrekciók méretét. Azonos színnel jelöltem a közel azonos méretű korrekciókat. Mivel a legkisebb korrekció méretét (piros vonallal szemléltetve) legalább elvárnám a nagyon erős támaszról (1.2665) való visszapattanást látva, ezért legalább az 1.2855-ös szinteket elvárnám a mai napon.
Szalay Ferenc szerint a gazdasági válság ellenére a költségvetés bírni fogja a társasági adóból levonható, sporttámogatásokra fordított összeg jelenlegi szintjét, s az nem fog csökkenni a későbbiekben.
A román jegybank, a hitelminősítők és a Nemzetközi Valutaalap egyöntetű figyelmeztetésére állt el a bukaresti parlament a magáncsőd ottani bevezetésétől. Magyarországon viszont fordított a helyzet:...
Négy magyar cselgáncsozó vesz részt hétvégén az Almatiban sorra kerülő Mesterek Tornáján, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat egyik legfontosabb állomása.
A General Motors (GM) a Chevrolet márka után megkezdi a Cadillac márka világpiaci bevezetését is, az Opel márka értékesítését pedig a telített európai piacra korlátozza.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 16. játéknapján a Chicago Bulls 24 ponttal verte meg hazai pályán a Detroit Pistonst. A Toronto Raptors Andrea Bargnani vezetésével győzte le a Minnesota Timberwolvest.
Tatabánya Hazavár elnevezéssel programot indít a tatabányai önkormányzat a fiatalok városban maradásának érdekében. A program tanulmányi ösztöndíjból, gyakornoki lehetőségek megteremtéséből és önálló lakáshoz jutást biztosító elemekből áll - jelentette be a város fideszes polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
Félelemmel vegyes óvatossággal várták az európai kötvénypiacok a keddi két osztrák kötvényaukciót, mivel mostanában sokat romlott az ország megítélése az ottani bankokat sújtó magyar átok miatt. Az aukción azonban elkeltek a papírok, és a hozam sem ugrott meg túlságosan, legalábbis az elmúlt napokhoz képest.
Bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, kérve a társaság részvényeire az MNV Zrt. által tett ajánlat felfüggesztését, véleménye szerint ugyanis a 815 forintos ajánlati árfolyam mintegy 36 százalékkal marad el a törvényi minimumtól.
Bár a regisztrációs adó kedvezőbbé válik, ez a pozitív változás csak akkor éreztetheti majd igazán a hatását a használtautó-piacon, ha az euró árfolyamát sikerül jóval 300 forint alatt stabilizálni. A Használtautó.hu szerint a jelenlegi árfolyamrekordok időszakában azonban erre kevés esély mutatkozik, a piac összességében jó esetben is a csak tavalyihoz hasonló, mérsékelt forgalomra számíthat.
Igazi rendőr segítette azokat a bűnözőket, akik az igazihoz megtévesztésig hasonló rendőri akciókat színlelve raboltak ki embereket. Az áldozatok főleg olyanok voltak, akikről azt gondolták, hogy mivel vaj van a fejükön, nem fognak feljelentést tenni. Rosszul gondolták.
Idén már csak azok a vállalkozások végezhetnek taxistevékenységet és használhatják a taxiállomásokat, amelyek a főváros területén helyi iparűzési adót fizetnek - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Az MSZP szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló delegációt vezető Fellegi Tamás azért utazott "feltartott kézzel" Washingtonba, hogy megpróbálja visszaszerezni azt a jóindulatot, amelyet az Orbán-kormány elveszített. Tukacs István országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón Járai Zsigmond lemondásával kapcsolatban arról is beszélt: téved, aki azt hiszi, személyi változásokkal…
A közjegyzők sem dolgozhatnak 70 éves korukig, s ez, az első becslések szerint, a jövő év végéig körülbelül 70-80 közjegyzőt érint - írja a Népszabadság, megjegyezve, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara most méri fel, hogy emiatt hány, állását elvesztő alkalmazottnak kell végkielégítést fizetni.
Jelentős, 2,7-szeres túljegyzéssel és az utóbbi napok magas értékeihez képest csökkenő hozammal keltek el a három hónapos kincstárjegyek kedden Budapesten, az átlaghozam 7,98 százalék lett.
A bankbetétek körüli pánik irracionális, mert „a betéteket nem fogják befagyasztani” bár az a tény, hogy ezt bizonygatni kell, már mutatja, hogy egyfajta bizalomvesztés alakult ki a kormánnyal szemben, állítja Bod Péter Ákos.
Január 20-án, vagyis jövő pénteken találkozik Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott magyar tárca nélküli miniszterrel Brüsszelben - jelentette be az uniós javaslattevő-végrehajtó testület keddi sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj-Tardio, Rehn szóvivője.
Folytatódott a vendégforgalom kedvező alakulása a kereskedelmi szálláshelyeken 2011. novemberben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.