Az egyetemi felvételt koordináló központ decemberben közre adta a svéd statisztikai hivatallal közösen készített munkaterületekre és foglalkozásokra vonatkozó prognózisát. A 168 Óra Online által idézett elemzésből kiderül, amely a svéd gazdaság- és az azt követő álláspiac várható mozgását vizsgálta, hogy a munkaadók jóval nagyobb mértékben jeleztek munkaerőhiányt, mint 2011-ben.
Megható részletet tett közzé az Infiniti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmányáról. Persze jelen pillanatban még tombol a Detroiti Autószalon, úgy tűnik, a japán prémium gyártó ezúttal Európát célozta be. Az elektromos sportautó koncepció svájci bemutatója előtt ízelítő képekkel jelentkezik a gyártó.
Folytatódik az emelkedés kedden is a Budapesti Értéktőzsdén, hétfői 3,5 százalékos erősödés után ma reggel a BUX index 77,37 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 16.745,49 ponton nyitott.
Az elmúlt két évtized alatt ez volt a harmadik veszteséges éve a hedge fund szektornak, amely a nehéz piaci körülmények ellenére sem tudta felülteljesíteni a legfőbb amerikai részvényindexet, az S&P...
Mind a három félnek - Magyarországnak, az Európai Uniónak és az IMF-nek - alapvető érdeke, hogy ez a megállapodás megszülessen - mondta Martonyi János a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Az...
Járai Zsigmond a lemondását az MTI-nek azzal indokolta, hogy a gazdasági stabilitásról szóló, ez év január 1-jétől hatályos, új törvény a korábbinál jelentősebb feladatokkal látja el a Költségvetési Tanácsot, és ezek elvégzése számára olyan helyzetet teremt, amely egyéb - a köz- és a magánszférában ellátott - funkcióival összeegyeztethetetlen.
Mind a három félnek - Magyarországnak, az Európai Uniónak és az IMF-nek - alapvető érdeke, hogy ez a megállapodás megszülessen - mondta Martonyi János a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Az...
Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. Járai Zsigmond a lemondását az MTI-nek azzal indokolta, hogy a gazdasági stabilitásról szóló, ez év január 1-jétől hatályos, új törvény a korábbinál jelentősebb feladatokkal látja el a Költségvetési Tanácsot, és ezek elvégzése számára olyan helyzetet teremt, amely egyéb - a köz- és a magánszférában ellátott - funkcióival…
Bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, és azt kéri, hogy kérve a társaság részvényeire az MNV Zrt. által tett ajánlatot függesszék fel, írja a Napi Gazdaság. A részvényes szerint ugyanis a 815...
A hétfői lendület kitartott a mai nyitásban is a pest parketten, a BUX néhány perc elteltével már közel 1%-os plusz mutat. A vezető részvények közül csak a Richter részvények árfolyama csökken, a...
Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke - írja az MTI. A köztársasági elnök a testület új elnökévé kedd délelőtt nevezi ki Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi...
Nem lesz termékdíjköteles a mezőgazdasági kertészeti fólia - tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn az MTI-t. Ezzel cáfolta az erre vonatkozó híreszteléseket, miután több...
A lassú, folyamatos évközi lecsorgást követően az év végére időlegesen magára talált a használtautó-piac - ehhez is köze van a végtörlesztésnek. A regisztrációs adó kedvező változása ellenére azonban várhatóan a jövő év első felében sem kap lendületet a piac, ami a gyenge forint miatt is szenved.
A PMS a premenstruációs szindróma rövidítése. Az elnevezés különböző testi és pszichés panaszok együttesét jelöli, amelyek néhány nappal a menstruáció előtt kezdődnek, annak kezdetekor pedig megszűnnek. A PMS komoly probléma, amit kezelni kell.
A német feldolgozóipar forgalma novemberben változatlan áron 1,1 százalékkal elmaradt az októberitől, akkor szezonális és munkanaphatással kiigazítva 0,7 százalékkal nőtt a forgalom.
Folytatódott a vendégforgalom kedvező alakulása a kereskedelmi szálláshelyeken 2011. novemberben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Nem érdemes elkapkodniuk a döntést a magánnyugdíjpénztár-tagoknak arról, hogy visszalépjenek-e az állami nyugdíjrendszerbe. Egyelőre nem tudni ugyanis, hogy ha valaki az átléptetési időszak után is pénztártag marad, teljes állami nyugdíjra lesz-e jogosult - írja a hvg.hu.
A romániai versenyhatóság árbevételük 3%-ának megfelelő büntetéssel sújtja az OMV Petromot és a Rompetrolt a trösztellenes szabályok megsértése miatt - értesült HotNews.ro. A lap szerint a hivatal ma...
Egy évvel új generációs elektromos modelljeinek bevezetését követően a PSA Peugeot Citroën – közel 30%-os piaci részesedéssel – vezető pozíciót foglal el a szegmensben.
Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke - írja az MTI. A köztársasági elnök a testület új elnökévé kedd délelőtt nevezi ki Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét.
A százmilliárdos állami támogatás visszafizetésére képtelen Malév Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilváníthatja a kormány - írja a Napi Gazdaság. Ilyen...
Érzékelhetõ erõsödéssel kezdte a keddi kereskedést a forint: az euróval szembeni jegyzések 316-ról 314 közelébe süllyedtek. Ezt követõen az újra bizonytalanabbá váló nemzetközi...
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezdeményezte a Somogy megyében gazdálkodó, német érdekeltségű Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra vonatkozó földbérleti szerződés...
Peking elutasította, hogy Irán atomprogramját összekapcsolják Kína kereskedelmi és energiaügyi kapcsolataival, vagyis azt, hogy Kína olajembargót vezessen be Irán nukleáris programjának megfékezésére - adták tudtul kedden a kínai lapok.
A Nemzetgazdasági Minisztérium több lapnak is megerősítette, hogy a magán-nyugdíjpénztárak tagjai számára is jár 2012-től az állami nyugdíj, annak ellenére, hogy a jogszabályokban még az áll, hogy a...
Miközben az Európai Unió Görögország és Olaszország adósságproblémájára koncentrált, egy potenciálisan jóval komolyabb kihívás bontakozott ki egy – volt szovjet, de ma már NATO- és EU-tag – közép-európai országban, Magyarországon – írta keddi szerkesztőségi cikkében a mértékadó amerikai Washington Post.
Járai Zsigmond a lemondását az MTI-nek azzal indokolta, hogy a gazdasági stabilitásról szóló, ez év január 1-jétől hatályos, új törvény a korábbinál jelentősebb feladatokkal látja el a Költségvetési Tanácsot, és ezek elvégzése számára olyan helyzetet teremt, amely egyéb - a köz- és a magánszférában ellátott - funkcióival összeegyeztethetetlen.
Az arabica kávé középtávon továbbra is inkább lefelé várható, ám a hétfői kereskedés során némileg erősödni tudott az ICE piacán, miután $2,2185-ig emelkedett. (SolarCapital)
Kinevezte Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökét a Költségvetési Tanács elnökévé kedden Budapesten a köztársasági elnök.
A meglévő feszült munkahelyi légkör további romlását fogja okozni az új Munka törvénykönyve. A konfliktuskezelésre fel kell készülniük a HR-eseknek, mert sokszor ők kerülnek a vita kereszttüzébe. Ahol a felek a konfliktus lezárása után is kapcsolatban maradnak, ott érdemes mediációt alkalmazni, mert gyorsabb, olcsóbb és mindkét fél számára nyertes helyzetet teremt. Az új Mt. okozta konfliktusokra,…
A romló külső és belső gazdasági körülmények miatt csupán óvatosan optimisták a 2012-es kilátásokat illetően a magántulajdonban lévő kínai vállalatok vezérigazgatói - derül ki az Ernst & Young amerikai könyvvizsgáló és tanácsadó cég, valamint a pekingi székhelyű Cheung Kong üzleti iskola közös felméréséből.
Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. A köztársasági elnök a testület új elnökévé kedd délelőtt nevezi ki Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét -...
A Nemzetgazdasági Minisztérium több lapnak is megerősítette, hogy a magán-nyugdíjpénztárak tagjai számára is jár 2012-től az állami nyugdíj, annak ellenére, hogy a jogszabályokban még az áll, hogy a pénztártagok 75 százalékos nyugdíjra számíthatnak. A hír mindenképpen üdvözítő a tagok számára, ha tényleg ez az opció valósul meg, akkor a maradáshoz nem társul negatív diszkrimináció. Azt azonban nem…
A százmilliárdos állami támogatás visszafizetésére képtelen Malév Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilváníthatja a kormány.