Lemondott William Daley, a Fehér Ház kabinetfőnöke, helyét Jack Lew, az elnöki apparátus költségvetési hivatalának igazgatója veszi át - jelentette be hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Öt elítélt életét vesztette egy túlzsúfolt nyugat-venezuelai börtönben kitört tömegverekedésben, és a fegyencek túszul ejtettek nyolc rendőrt - közölte az AVN venezuelai hírügynökség.
Még "alakulóban van", lesz-e seregszemléje idén is a magyar filmeknek a hagyományos februári időben, és ha igen, milyen feltételekkel és programmal: a Magyar Filmművészek Szövetsége, élén Tarr Bélával, jelenleg is ezen van, és a héten akár el is dőlhet. A szinte abszolút no budget szemlét a tervek szerint február 3-5. között tartanák, és biztató jel, hogy Tarr tíz rendezős projektje, a 2011…
Eddig is a legrangosabb újcirkuszi produkciókat láthattuk a Trafóban, zsúfolt házak előtt. Ezúttal is minden lépcsőre elkeltek a jegyek a Nouveau Cirque Du Vietnam, A falum című frenetikus előadására.
A január 1-jén életbe lépett új szabályozás csökkenti a gazdák kiszolgáltatottságát, a kormány az agrárkárok enyhítésébe bevonta az üzleti biztosítókat, még hozzá állami támogatással. Immáron két pilléren nyugszik a károk rendezése, a maradványból pedig tartalékokat képeznek.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
Bizalmi üzletág a lakáskiadás - ennek megfelelően számos elképesztő történet kering olyan bérlőkről, akik a jónak induló bemutatkozás után egyszer csak mindent - főleg tetemes mennyiségű kifizetetlen...
Akár már március 1-jén aláírhatják az uniós tagországok költségvetési politikájának összehangolásáról szóló, új, kormányközi egyezményt. Ezt a német kancellár és a francia elnök jelentette be Berlinben, ahol idei első csúcstalálkozójukat tartották. Görögországról igen, Magyarországról viszont, a várakozásokkal ellentétben, állítólag nem volt szó Angela Merkel és Nicolas Sarkozy megbeszélésein.
2012 januárjától a Budapesti Közlekedési Központ látja el a fővárosban a taxiközlekedéssel, taxiállomások üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, mellyel egyidejűleg szigorodik a budapesti taxizás feltételrendszere. Januártól lépett hatályba a Budapest közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló fővárosi rendelet módosítása.
A Népszabadság arról ír, hogy a közjegyzői irodák negyede bezárhat, a magyar Nemzet pedig azt írja, hogy a Magyar Orvosok Szövetsége az Európai Bírósághoz készül fordulni.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az EU-nak egyaránt alapvető érdeke, hogy megállapodás szülessen az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.
VV Dya (22) három évvel ezelőtt költözött el otthonról. Lakását a szüleitől kapta, ám abban, hogy miként rendezi be teljesen szabadon dönthetett. Dyának a legfontosabb célja az volt, hogy élete első, saját lakásából barátságos, meleg otthont alakítson ki.
Los Angeles - Ami a lányoknak sikerült, az a fiúknak nem – legalábbis igaz ez Hollywood két meghatározó gyereksztárjára, Macaulay Culkinra és Edward Furlongra. Nekik, úgy tűnt, gyerekként minden sikerül, de felnőttkorukra elfogyott a lendület.
Martonyi János külügyminiszter az m1 Az Este című műsorában hétfőn kifejtette: a washingtoni egyeztetéseken "minden tárgyalható, de ez nem azt jelenti, hogy előre aláírunk egy üres csekket, és azt mondjuk, hogy mindent el is fogadunk".
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
Az új amerikai védelmi stratégia megerősíti az Egyesült Államok elkötelezettségét az európai biztonság mellett és biztosítja, hogy továbbra is megfeleljen az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkében vállalt kötelezettségeinek - jelentette ki hétfőn Washingtonban Philip Gordon, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai kérdésekben illetékes helyettes államtitkára.
Emelkedés mutatkozik az ázsiai piacokon, legfőképp a kínai indexek vezetésével. A befektetők hangulatára jótékony hatással van a francia-német megegyezés, melynek értelmében a felek megállapodtak abban, hogy meggyorsítják az államközi szerződés megkötését az euróövezeti és az EU-beli költségvetési fegyelem erősítése végett.
Az év csapatának választották a McLarent a yallaf1.com olvasói, akik a legnagyobb 2011-es küzdőnek tekintették a wokingiakat. Hamilton szerint idén a bajnoki cím is összejön, jól állnak ugyanis a fejlesztések.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden ismertetett negyedéves összesítése szerint. A cég legújabb globális kockázati listáját változatlanul Görögország vezeti, és a felső tízes mezőnyben van Magyarország is.
Napjainkra a daganatos megbetegedések a modern társadalmak egyik legkomolyabb népegészségügyi kihívásává váltak. Hazánkban évente nagyságrendileg 60-70 ezer újonnan felfedezett esettel kell számolni, és ez a szám a világ többi országához hasonlóan évről évre nő.
Budapest - Megszédíthette az utazás a ValóVilág egykori hugicáját, Gigi (21), ugyanis már maga sem tudja pontosan, hogy merre és kivel is töltötte a két ünnep közötti hetet.
A vállalkozások által elszámolt költségek közel ötöde esetében megkérdőjelezhető, hogy a vállalkozás érdekében merült-e fel - derül ki a Könyvelőiroda-vezetők Klubja és a Penta Unió Zrt. több mint ezer könyvelőt felölelő anonim felméréséből. Ugyanakkor az ilyen kérdéses számlák többsége esetében a könyvelőt is bevonják a fiktív "elszámolási ügyletekbe".
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
Az Európai Bírósághoz fordul a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ), ha a döntéshozók nem vonják vissza azt a módosítást, amely például tömeges felmondás esetén munkára kényszeríthetné az orvosokat.
Ha egy vb-sorsolás után Argentínával, Olaszországgal és Portugáliával kerülnénk össze, a magyar szurkolók minden bizonnyal a kardjukba dőlnének. A helyzet azonban ennél is rosszabb, ezek az országok ugyanis a világ legrosszabb adósai.
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - számolt be róla a washingtoni magyar nagykövetség.
Nem megoldás a budapesti tömegközlekedés pénzügyi gondjaira, és ezért nem is támogatható a budapesti tömegközlekedés járatainak ritkítása vagy a jegy- és bérletárak emelése - jelentette ki Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Tegnap az amerikai piacok zárása után tett közzé negyedik negyedéves eredményét az amerikai alumíniumipari óriás, az Alcoa. A vállalat a csökkenő alumíniumárak és a leginkább az európai adósságválsággal kapcsolatban visszaeső alumínium igények következtében veszteségről számolt be az időszakot illetően, ugyanakkor a bevétele meghaladta az előzetes várakozásokat, mindemellett pedig pozitív…
Bebizonyosodott, hogy Lamont Peterson csalással nyerte meg az Amir Khan elleni címmérkőzést. Egy videofelvétel tanúsága szerint Mustafa Ameen folyamatosan szóval tartotta a WBA (Boksz Világszövetség) supervisorát, Michael Welsht. A mérkőzés végén Ameen Peterson mellett ünnepelt.
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 egyaránt negyven pont körüli erősödéssel nyithat kedden.
A piaci nyomás miatt változtatott álláspontján a kormány, ez pedig a későbbiekben is fontos tényező lehet. London szerint nem lesz gyors IMF-megállapodás, az elemzőket és a befektetőket pedig továbbra is elbizonytalanítja a kormány eddigi gazdaságpolitikája. London nem vár azonnali forinterősödést a megállapodástól.
Az ízületek, az inak és az izmok blokkolására irányuló harcművészeti ágat kell elsajátítaniuk a China Eastern Airlines nevű társaság légiutaskísérőinek
Szlovákiában, különösen a magyarok lakta járásokban, nagyon megugrott a lakásárverezések száma, amit a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tarthatatlannak minősít - áll a párt nyilatkozatában, amelyet Fiala Ilona, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.
Nem jár a 3-as metró kedd reggel, mert füstölt az egyik szerelvény a Nagyvárad téren, emiatt ki kellett üríteni az állomást - értesült az InfoRádió. A hírt az MTI is megerősítette.
Ismét kigyulladt egy metrószerelvény a fővárosban - értesült a Pénzcentrum.hu. Az utasokat a kék metró vonalának egy szakaszán - a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállítják....