2012. január 9. hétfő

jan. 9
16:48
Elárverezzük a repiajándékokat (Kreatív Online)
Bárki jöhet licitálni, a bevétel egy alapítványé lesz.
jan. 9
16:48
Dakar 2012 - Kizárták a Sebestyén, Bognár kettőst (Blikk)
jan. 9
16:48
Feltételekhez köti Merkel a görög mentőprogram folytatását (ProfitLine)
Nem biztos, hogy Görögország megkapja a nemzetközi hitel újabb részletét, a folyósításhoz eredményeket kell felmutatnia - mondta hétfőn Berlinben Angela Merkel.
jan. 9
16:48
Szégyen! Fagyoskodniuk kell Londonban az olimpiáért a magyar tornászoknak (Sport365)
A melegítőteremben és a csarnokban is hideg volt, ezzel együtt hétfőn sikeres pódiumedzésen vett részt a tornászok kedden kezdődő londoni olimpiai kvalifikációs tesztversenyén induló Hídvégi Vid és Rácz Attila.
jan. 9
16:50
1.734 milliárd forint lett a 2011-es államháztartási hiány (ProfitLine)
Az államháztartás 2011. évi pénzforgalmi hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - 1.734,4 milliárd forint volt, az éves eredeti előirányzat mintegy 2,5-szeresével, a törvényi módosított előirányzat 110 százalékával egyenlő - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az előzetes számok alapján.
jan. 9
16:51
Lefogyasztási hirdetéshez használták Dubajban egy haláltábor képét (Kripto Akadémia)
Dubajban egy edzőterem súlyvesztést ígérő hirdetéséhez használták fel az Auschwitz-Birkenau haláltábor bejáratának a fényképét. A tulajdonos a tiltakozások hatására bocsánatot kért.
jan. 9
16:51
Kommunista bűncselekmények: a Fidesz nem vállalja a feljelentést (ATV)
A fideszes Gulyás Gergely szerint rövidesen megszületnek a feljelentések a kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények miatt, ám azokat nem a Fidesz teszi majd, a politikus úgy véli ugyanis, ártana az ügynek, ha a kormánypárt tenne feljelentést.
jan. 9
16:52
Délutánra erejét vesztette a forint (ProfitLine)
Az IMF készenléti hitel-megállapodás javuló kilátásai nyomán enyhült a forintra gyakorolt piaci nyomás hétfőn, a forint reggel erősödött, majd a nap folyamán ingadozott, délutánra pedig ismét gyengült.
jan. 9
16:53
Elszakadt a bungeekötél, de túlélte a zuhanó (Kripto Akadémia)
Elszakadt egy bungeekötél, de túlélte a balesetet az ugró, pedig nemcsak vízbecsapódásának ereje lehetett volna halálos, hanem maga a folyó is, mert krokodiloktól hemzseg.
jan. 9
16:53
Auschwitz-reklámmal hirdette magát egy dubaji edzőterem (ATV)
Dubajban egy edzőterem súlyvesztést ígérő hirdetéséhez használták fel az Auschwitz-Birkenau haláltábor bejáratának a fényképét. A tulajdonos a tiltakozások hatására bocsánatot kért.
jan. 9
16:54
Overdose luxusistállót kapott Dubajban (Agroinform)
A magyar ló a következő hat napot karanténban tölti, amelyben 48 óra elteltével már munkát is végezhet.
jan. 9
16:56
Megműtötték a horvát futballkapitányt (Agroinform)
Sikeres csípőműtéten esett át hétfőn Slaven Bilic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
jan. 9
17:06
300 ezret is fizethet a szabálytalan autós (Blikk)
Magyarország — Szigorúbban sújt le a törvény az autósokra áprilistól: a szabályszegők minden eddiginél keményebb büntetésekre számíthatnak.
jan. 9
17:06
Mi történne, ha tényleg leállna a BKV? (Infostart)
Nem világos, hogy van-e terve a fővárosnak arra az esetre, ha valóban leállna a BKV.
jan. 9
17:06
Haláltábor képével hirdették a fogyókúrát (Blikk)
jan. 9
17:08
Claudia kirobbanó formában tér vissza (Blikk)
Budapest - Visszatér a képernyőre Liptai Claudia (38). Hétfőn a TV2 hivatalosan is bejelentette, amit már erősen sejteni lehetett: a szőke démon nem bírja sokáig képernyő nélkül.
jan. 9
17:09
A "Nemzeti Együttműködés Rendszerét" kritizálta Baka (ATV)
Az ATV Magánbeszélgetések című, január 8-án sugárzott műsorának Baka András, a volt Legfelsőbb Bíróság és a volt Országos Igazságszolgáltatási Tanács egykori elnöke volt a vendége. A magát hangsúlyosan konzervatívnak valló Baka – egyébként az első ciklusban MDF-es országgyűlési képviselő – igen súlyos szavakkal bírálta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a jogállam lebontása miatt.
jan. 9
17:10
Börtönben a kacsahajó kapitánya (Blikk)
Philadelphia - Megkezdte börtönbüntetését annak a tolóhajónak a kapitánya, amelyik 2010. július hetedikén letarolt egy magyar diákokat szállító kacsahajót a Delaware folyó vizén, Schwendtner Dóra (†16) és Prém Szabolcs (†20) halálát okozva.
jan. 9
17:11
Videóval: sajtótájékoztatón lőtte magát fejbe a katonai ügyész (ATV)
Öngyilkosságot kísérelt meg lőfegyverével hétfőn egy lengyel katonai ügyész egy sajtótájékoztatón, amelyen visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a katonai ügyészség jogellenesen figyeltetett meg újságírókat.
jan. 9
17:12
Ígéretes francia ékszerdoboz – mindent tudunk a Peugeot 208-ról (Auto Pult)
A vadonatúj 208-as két generációval korábbi elődje, a 206-os legendává vált, sőt, a 205-öst is a kisautók egyik legjobbjaként tartották számon idejében. A 207-es aztán hiába sikerült korrektül, s keltett minőségi benyomást, már nem volt képes akkorát robbantani, mint a fent említett két típus. A Peugeot viszont most azért küldik harcba a dögös és fiatalos, bár eléggé femininre sikeredett 208-ast,…
jan. 9
17:12
Németh Krisztiánnak a rendszeres játéklehetőség a legfontosabb - videó (Agroinform)
Németh Krisztián menedzsere a a Hathárom TV kamerája előtt beszélt a támadó jövőjéről.
jan. 9
17:13
Sukoró-ügy: tanúként hallgatták meg Veres Jánost (ATV)
Tanúként hallgatta meg Sukoró-ügyben Veres János szocialista országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn - tudatta az ügyészség az MTI érdeklődésére.
jan. 9
17:21
Ezért távozott a svájci jegybankelnök (ProfitLine)
Bejelentette lemondását Philipp Hildebrand, a svájci jegybank elnöke - közölte hétfőn a Svájci Nemzeti Bank.
jan. 9
17:23
Élelmiszer- és üzemanyaghiány lehet Portugáliában (ProfitLine)
Ötnapos sztrájkot kezdtek hétfőn a portugál kikötői dolgozók, és ezzel - szakszervezeti adatok szerint - az ország közel összes kikötője megbénult. A szakszervezetek a sztrájkkal megszorításokhoz kapcsolódó elbocsátások ellen tiltakoznak.
jan. 9
17:24
Kivégezték a kiskutyákat (Blikk)
Budapest – Brutális állatkínzás! Madzaggal fojtottak meg öt kölyökkutyát Egerben, a Ceglédi-dűlőben. Az alig három hónapos csöppségük testén szúrásnyomokat találtak.
jan. 9
17:24
Zsűrielnöki hír Cannes-ból (Kreatív Online)
Ogilvys a film és press kategóriák élén.
jan. 9
17:26
Sokkoló fotók a cigisdobozokon (Blikk)
Magyarország - Daganatot, műtétet és nikotintól roncsolódott fogakat ábrázoló képek jelennek meg a figyelmeztető feliratok mellett a dohánytermékek csomagolásán.
jan. 9
17:26
Hogyan működik a Kezdheted? (Kreatív Online)
Közösségi támogatási oldal indult itthon is.
jan. 9
17:27
Ketten pályáznak a miskolci színház élére (Spa Trend Online)
Ketten pályáznak a Miskolci Nemzeti Színház direktori székére, döntést várhatóan január végén hoz a borsodi megyeszékhely közgyűlése - tájékoztatta Kákóczki András, az önkormányzat osztályvezetője az MTI-t hétfőn.
jan. 9
17:27
Kemény üzenet Brüsszelből: vannak előfeltételek (Portfolio)
Az új jegybanktörvény körüli kérdések rendezése előfeltétele a tárgyalásoknak - jelentette ki a Reuters hírügynökség beszámolója szerint Olli Rehn uniós biztos. A jegybank függetlenségének...
jan. 9
17:27
Már most megmondhatjuk, milyen érméink legyenek jövőre (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvános konzultációt hirdet, amelynek keretében bárki véleményt nyilváníthat a 2013-ban kibocsátandó emlékérmék témáját illetően - tájékoztatta lapunkat az MNB....
jan. 9
17:30
A Bahreini Nagydíj bojkottjára szólít fel egy emberjogi szervezet (Agroinform)
Az országban továbbra is háborús helyzet van, így idén is bizonytalan az F1-es futam sorsa.
jan. 9
17:36
Jókora pluszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 560,40 pontos, 3,48 százalékos emelkedéssel, 16.668,12 ponton zárt hétfőn.
jan. 9
17:42
Bugyival doppingolják a Haladást (Blikk)
Szombathely - Bugyikkal ösztönzik jobb teljesítményre a Haladás focistáit a klub hölgy szurkolói. Az NB I-ben szereplő és a 11. helyen álló zöld-fehérek mérkőzéseire hazai viszonylatban sokan, több ezren szoktak kijárni, és mint kiderült, ajándékokkal kedveskednek a keret tagjainak.
jan. 9
17:42
El-Maestro az Újpest új ásza (Blikk)
Budapest - Sokat várnak az újpestiek egyik új szerzeményüktől, a szerb születésű Nikon El-Maestro Jevticstől (18), aki már El-Maestro családnévvel érkezett a Megyeri útra.
jan. 9
17:42
A Blikk megint szavaztat (Kreatív Online)
Az év embereit keresik, médiaszemélyiséget is.
jan. 9
17:45
Szakszervezetek: leállították a BKV-nál az alkatrészek beszerzését (Alternatív Energia)
Leállították a BKV-nál az alkatrészek beszerzését, ezért bizonytalanná vált, hogy meddig tudják a járműveket forgalomba adni, mivel emiatt nehezebben lehet javítani őket - mondták szakszervezeti vezetők hétfőn az MTI-nek.
jan. 9
17:45
Kilőtt a BUX, a Telekom és az OTP húzta az indexet (Portfolio)
A nap végéig kitartott a lendület a pesti parketten annak ellenére, hogy a vezető nyugati indexeken nem kimondottan a bikák domináltak. A BUX végül 3,5%-os pluszban zárta a napot átlag közeli, 15,6...
jan. 9
17:45
Komoly baj lehet - Leállították a BKV-nál az alkatrészek beszerzését (ATV)
Az alkatrész áramlás leállása miatt bizonytalanná vált, hogy meddig tudja a BKV a járműveket forgalomba adni, mivel emiatt nehezebben lehet javítani őket - mondták szakszervezeti vezetők hétfőn az MTI-nek.
jan. 9
17:47
MSZP: A kormányt nem érdekli a BKV csődje (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi szervezete szerint nem oldja meg a BKV helyzetét az a javaslatcsomag, amelyről szerdán rendkívüli ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, az legfeljebb két héttel odázhatja el a társaság csődjét.
jan. 9
17:47
Több dobása már nincs Magyarországnak (Portfolio)
Sorozatban már a harmadik napja erősödött a forint és csökkentek a magyar kötvényhozamok, miután a piaci szereplők egyre inkább úgy vélik, hogy a miniszterelnök felhagy azzal a politikával, ami eddig...
jan. 9
17:47
WSJ: kiakadtak a romatábor miatt a franciák (ATV)
Aláírásokat gyűjtenek egy cigánytábor létesítése ellen egy elegáns párizsi kerület lakosai, újra lángra lobbantva a romakérdés körüli vitát, alig hónapokkal az elnökválasztás előtt - írta a Wall Street Journal online kiadása hétfőn.
jan. 9
17:48
Már lehet szavazni az All Star-gála légiós csapatára (Agroinform)
A szurkolók hétfőtől szavazhatnak arra, hogy mely játékosok kerüljenek be a légiósok kezdőcsapatába.
jan. 9
17:54
Elégedett az Európai Bizottság az újabb belga kiadáscsökkentési terveket (ProfitLine)
Pozitív jelzésnek minősítette az Európai Bizottság hétfőn a belgiumi kormányzat előző napokban tett bejelentését arról, hogy az eddig elhatározottakon felül idén további összegeket takarít meg bizonyos állami kiadások "jegelésével".
jan. 9
17:54
Galéria: Stadionban is szexelt a bombázó a horvát válogatottal (Sport365)
A futballvilág legdögösebb barátnőit és feleségeit bemutató sorozatunkban ezúttal Nives Celzijus tárja fel bájait. A többek közt már a Playboy-nak is vetkőző modellel kapcsolatban az egyik legszaftosabb sztori, hogy korábban férjével, a horvát válogatott Dino Drpiccsel a zágrábi Maksimir stadion gyepén is szexelt már.
jan. 9
18:00
Ezermester a Debrecenben (Blikk)
Debrecen — Az NB I-ben listavezető DVSC labdarúgócsapatának is véget ért a téli szünet, a gárda elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra – igaz, Kondás Elemér (48) vezetőedző az elmúlt hetekben sem lustálkodott.
jan. 9
18:00
Radikális irányváltást szorgalmazott Bajnai (Infostart)
Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország másfél év jobboldali kormányzásának mérlege Bajnai Gordon szerint. A volt kormányfő az általa létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány blogjában hétfőn megjelent, az ország helyzetét átfogóan értékelő esszéjében azt írja: a pályát, amelyen Magyarország halad, radikális…
jan. 9
18:00
Márciustól vesz lakásokat az állam (Blikk)
Budapest — Jövő héttől több ezer bedőlt adós kap levelet a bankjától, amelyben a pénzintézet megírja: eladná az ingatlant a Nemzeti Eszközkezelőnek.
jan. 9
18:00
Trükkös tolvajok az athéni nemzeti képtárban (Blikk)
jan. 9
18:02
Az MSZP nem ért egyet a fővárosi elvonásokkal (Infostart)
Az MSZP fővárosi szervezete szerint nem oldja meg a BKV helyzetét az a javaslatcsomag, amelyről szerdán rendkívüli ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, az legfeljebb két héttel odázhatja el a társaság csődjét.

Keresés