2012. január 7. szombat

jan. 7
12:33
A kamara szerint Tolnában nőtt az építőipari teljesítmény (ProfitLine)
A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által összesített adatok szerint Tolna megyében 2011-ben várhatóan mintegy 8 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
jan. 7
12:36
Szolgálatba álltak a palotaőrök (Infostart)
Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei szombaton a budai várban, a Sándor-palota előtt.
jan. 7
12:36
Palotaőrök posztolnak a Sándor-palota előtt (Blikk)
jan. 7
12:36
A Barcelona a PSV, Inter, Manchester United hármastól igazolhat (Sport365)
A téli átigazolási időszakban újra és újra feltűnnek különböző pletykák arról, kik lehetnek azok akik iránt érdeklődést tanúsít a Barcelona.
jan. 7
12:38
Az MSZP rendkívüli ülést kezdeményez január 16-ra (Infostart)
Az MSZP kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását január 16-ára azzal a céllal, hogy "törvény erejével garantálják" a bankbetétek biztonságát - közölte az ellenzéki párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 7
12:39
Palotaőrség védi Schmitt Pált (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei szombaton a budai várban, a Sándor-palota előtt.
jan. 7
12:39
Pusztító év volt 2011 a világ biztosítóinak (Portfolio)
Többek között a japán földrengések és az amerikai viharok miatt 2011 a legköltségesebb év volt a biztosítók számára, ami a természeti katasztrófákból eredő veszteséget illeti - állapította meg a...
jan. 7
12:42
Mikulás-ruhás támadó szúrt le egy izraeli keresztény vezetőt (ATV)
Halálra szúrta az izraeli keresztények világi vezetőjét az ortodox karácsony alkalmából tartott ünnepen egy Mikulás-ruhába öltött ember Tel-Avivban.
jan. 7
12:42
A Videoton bejelentkezett Kovács Istvánért (Agroinform)
A Haladás ügyvezető igazgatója elismerte, a címvédő érdeklődik a középpályás iránt, de konkrét ajánlatot nem tettek.
jan. 7
12:48
Változott a jövedéki törvény: módosultak az ásványolajok szállításának szabályai (Adózóna)
Megváltoztak január 1-jével az ásványolajok szállításának szabályai annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a csalások elleni fellépés és az egyes ásványolajtermékek illegális, üzemanyagcélú forgalmazásának felderítése - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jan. 7
12:50
Transzferár szabályozűs: egyszerűsítés súlyosodó szankciókkal (Adózóna)
Számos ponton módosultak a transzferár nyilvántartásra vonatkozó szabályok január elsejével, teljesítésük sok tekintetben kisebb terhet ró az adózókra, ugyanakkor a transzferár szabályok megsértése esetén súlyosabb szankciókra kell számítaniuk a vállalkozásoknak a jövőben - összegezte a változásokat az RSM DTM.
jan. 7
12:52
alkalmi foglalkoztatás 2012 (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatosan merült fel bennem egy kérdés: Az SZJA törvény 46. § 4.pontja szerint az adóelőleget nem kell levonni bizonyos esetekben (egyéni vállalkozó, őstermelő). Nem nevesíti az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelmet. Sőt, a minimum órabér meghatározásakor már nem a teljes bruttó bér a kifizetendő, hanem a minimálbér 85 %-a, a garantált…
jan. 7
12:54
Megdőlt a Föld körüli vitorlázás rekordja (Blikk)
jan. 7
12:57
Holttestet találtak egy XVIII. kerületi házban (Alternatív Energia)
Holttestet találtak a rendőrök szombaton egy budapesti, XVIII. kerületi családi ház melléképületében - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
jan. 7
13:06
A Magyar Megújuló Energia Szövetség a szakma és a politika összhangját sürgeti (ProfitLine)
A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy több szakpolitikus távozott szinte egyidejűleg kormányból, és amiatt is, hogy a közigazgatási és politikai vezetés együttműködésének hiányosságai miatt gazdasági lehetőségeket szalaszt el az ország - tájékoztatta Balogh László, a szervezet elnöke az MTI-t…
jan. 7
13:09
Megsérült a világ egyik legjobb teniszezője (Sport365)
A brisbanei nemzetközi tenisztorna elődöntőjében csípősérülés miatt feladta a Daniela Hantuchová elleni mérkőzést Kim Clijsters. A belga teniszező minden bizonnyal ott lehet a január 16-án kezdődő Australian Openen.
jan. 7
13:12
Negyedik esküvőjét tervezi J-Lo (Blikk)
jan. 7
13:14
Már három nyelvet tanul Miranda (4) (Blikk)
jan. 7
13:15
A rokkantnyugdíjas drámája: rabszolga lett belőle (Pénzcentrum)
Csaknem egy hónapig fogva tartott a tanyáján egy rokkantnyugdíjast egy dóci férfi, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt állítottak bíróság elé szerdán Szegeden....
jan. 7
13:16
Katonáknak táncolt Pirner Alma (Blikk)
jan. 7
13:18
A csehek nyerték a Hopman Kupát (Agroinform)
A csehek már a két egyes mérkőzés után behozhatatlan előnyre tettek szert, Kvitova és Berdych győzelmével.
jan. 7
13:30
László Attila: Márciusra kész a lemez! (Blikk)
Budapest - Legalábbis ezt állítja László Attila (15), aki a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola végzőseként jelentkezett a Csillag születik című  tehetségkutató műsorba. Június 4-én fordult meg vele a világ: 12 millió forintot, és lemezszerződést nyert.
jan. 7
13:30
Holttestet találtak egy XVIII. kerületi házban (Blikk)
jan. 7
13:32
Lopott papírokkal jár kórházakba egy férfi (Blikk)
jan. 7
13:33
Adózók, elkészült a söralátét! (Privátbankár)
Idén több százezer magánszemély adhat számot keresetéről az egyoldalas, söralátétként is emlegetett adóbevallási iraton, amely péntektől elérhető az adóhivatal internetes oldalán - ismerteti a szombati Magyar Nemzet.
jan. 7
13:36
„A betétek biztonságban vannak, de a tapasztalatok rosszak” (ATV)
A szocialista Józsa István egy ügyfeleket megnyugtató jogszabályt szorgalmaz.
jan. 7
13:36
Negyedére csökkentették Samuel Eto' eliltását (Agroinform)
A Kameruni Labdarúgó Szövetség 15 mérkőzésről négyre csökkentette Samul Eto'o eltiltását.
jan. 7
13:39
Transzferhíradó: Forlánnal pótolná a Barca David Villát (Sport365)
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt 24 óra legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
jan. 7
13:48
Német és osztrák vezető lapok cikkeztek Magyarországról (Infostart)
A magyar gazdasági és politikai helyzettel foglalkozott szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív újság, a Die Welt című konzervatív lap, a Berliner Zeitung című baloldali lap és a liberális Tagesspiegel, valamint a Spiegel Online. A vezető osztrák lapok is Magyarországról cikkeztek.
jan. 7
13:50
Jobbik: Magyarország súlyos árat fizet az IMF-hitelért (Infostart)
A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi hitelnyújtási gyakorlata és lapértesülések alapján Magyarországnak hatalmas árat kell majd fizetnie az IMF pénzügyi segítségéért.
jan. 7
13:54
„Semmi pénzt Orbán Viktornak” - rossz a sajtónk (ATV)
Több szerző is arról értekezik, hogy az EU-t ugyan nem, de Ausztriát megrendítheti a magyar államcsőd.
jan. 7
13:54
Roenning nyerte a szakaszt, Cologna a siker kapujában (Agroinform)
A norvég Eldar Roenning nyerte a 22,5 km-es klasszikus stílusú versenyt Val di Fiemmében.
jan. 7
13:56
A United közleményben bizonygatja Ferguson és Rooney jó kapcsolatát (Agroinform)
Az MU péntek este közleményben cáfolta az Independent akkor még meg sem jelent cikkét, amiben Rooney eladásáról ír.
jan. 7
14:06
Brit sajtó: csúszós lejtőre kerülhet Magyarország (Infostart)
A The Independent és a Financial Times közölt írásokat a brit lapok közül szombaton a magyar belpolitikáról.
jan. 7
14:06
Hugh Jackman elvarázsol (Blikk)
jan. 7
14:09
Külföldi sajtó Magyarországról - Independent, Financial Times, Time (Kripto Akadémia)
A The Independent és a Financial Times közölt írásokat a brit lapok közül szombaton a magyar belpolitikáról.
jan. 7
14:09
DK: Orbán hozza nyilvánosságra a Barrosóval és Clintonnal folytatott levelezését! (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
jan. 7
14:09
Hazánk régióját kerülték leginkább a feltörekvő piaci befektetők (Portfolio)
Az idei év mérsékelt, 462 millió dolláros tőkebeáramlással kezdődött a feltörekvő részvényalapok számára. A tavalyi év egészében viszont jelentős tőkekivonással szembesültek az alapok, hiszen...
jan. 7
14:12
A DK Orbán levelezésére kíváncsi (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
jan. 7
14:12
Iniesta pályára léphet a katalán derbin (Agroinform)
A Barcelona középpályása felépült combsérüléséből, szerepelhet az Espanyol elleni vasárnapi városi rangadón.
jan. 7
14:14
A Financial Times Kérit, a Time Gyurcsányt fagatta (ATV)
A The Independent és a Financial Times közölt írásokat a brit lapok közül szombaton a magyar belpolitikáról.
jan. 7
14:24
Fűnyíróra fájt Elvis foga (Blikk)
jan. 7
14:27
Külföldi sajtó Magyarországról - A Die Presse és a Der Standard a gazdaságról (Kripto Akadémia)
A magyar gazdasági helyzetről közöltek cikket szombati számukban vezető osztrák napilapok.
jan. 7
14:27
Még mindig tart a bika piac? - Azért csak lassan a testtel! (Portfolio)
Az év első hetét meglehetősen jó teljesítménnyel zárták az amerikai indexek, a Nasdaq közel 3%-kal került feljebb. A Marketwatch publicistája, Mark Hulbert tegnapi dátummal megjelent cikkében...
jan. 7
14:30
Óriási bravúr a Ferencváros legyőzése! - Kovács Péter (Agroinform)
A pénteki női kézilabda bajnoki mérkőzések szenzációját a Békéscsaba együttese okozta az FTC 29-28 arányú legyőzésével.
jan. 7
14:32
Szerencsére nem kell műteni a térdem - Lékai Máté (Agroinform)
A magyar válogatott kézilabdázója a Hathárom TV-nek adott interjújában beszél a sérüléséről és a közelgő Eb-ről.
jan. 7
14:34
Henkel még nem terhes, így folytatja 2014-ig (Agroinform)
Szocsiban is szeretne még versenyezni Andrea Henkel, a németek 34 esztendős olimpiai bajnok biatlonosa.
jan. 7
14:42
NMHH: súlyos tévedésekre alapozza következtetéseit a Human Rights Watch (Infostart)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint súlyos tévedésekre alapozza következtetéseit a Human Rights Watch, amely a magyar kormányt bíráló jelentést adott ki pénteken.
jan. 7
14:44
Nem támogatja az OEP a dohányzásról való leszokást (Infostart)
Bár az elmúlt bő egy év jogszabály- és törvényi változásai egyaránt a cigarettázásról való leszokásra sarkallják a dohányosokat, itthon a kórházak és a rendelőintézetek megfelelő támogatás híján továbbra is ellenérdekeltek a függőséget csökkentő vagy megszüntető kezelésekben - mondta az InfoRádiónak Mucsi János tüdőgyógyász.
jan. 7
14:45
A médiatanács visszautasítja a jogvédő szervezet bírálatát (Alternatív Energia)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint súlyos tévedésekre alapozza következtetéseit a Human Rights Watch, amely a magyar kormányt bíráló jelentést adott ki pénteken.

Keresés