2012. január 7. szombat

jan. 7
7:03
Mitől fél az ember, ha magyar? (ProfitLine)
A munkanélküliségtől és az elszegényedéstől tartottak leginkább a magyarok tavaly; a globális félelmek háttérbe szorultak - állapította meg az Ipsos csoport nemzetközi közvélemény-kutatása, amelynek eredményét pénteken közölték az MTI-vel.
jan. 7
7:15
A néhai Robert Kennedy szenátor unokája indul az amerikai képviselőválasztáson (Kripto Akadémia)
Joseph P. Kennedy III. 31 éves massachusettsi ügyész idén elindul a 2012-es kongresszusi választáson, hogy feltámassza az Egyesült Államok talán leghíresebb "dinasztiájának" országos befolyását - közölték pénteken amerikai sajtóorgánumok.
jan. 7
7:15
Az IMF szeretné: mi a magáncsőd? (Portfolio)
Úgy tudni, a fejlett országok többségében már létező magáncsőd intézményének bevezetését várja el a kormánytól a Nemzetközi Valutaalap a vele kötendő megállapodás egyik feltételeként. A magáncsőd -...
jan. 7
7:17
Nemi erőszak - áldozatnak tekinthetők lesznek a férfiak is (Kripto Akadémia)
Az amerikai igazságügyi minisztérium felülvizsgálta és kibővítette a nemi erőszak nyolc és fél évtizede érvényben lévő meghatározását, így a jövőben áldozatnak tekinthetők lesznek a férfiak is - közölte pénteken a tárca.
jan. 7
7:19
Pancser rabló- a pénztárosnak táska helyett pisztolyt adott (Kripto Akadémia)
Táskája helyett véletlenül a pisztolyát nyújtotta oda a pénztárosnak egy bankrabló akciója során Londonban.
jan. 7
7:39
Megfosztották világbajnoki címétől a bokszlegendát (Sport365)
A Boksz Világszövetség (WBA) január 4-én megfosztotta könnyűsúlyú szuperbajnoki címétől Juan Manuel Márquezt. A szervezet azért vette el a mexikói legendától a bajnoki övet, mert az elmúlt 18 hónapban nem állt ki a kötelező kihívó ellen.
jan. 7
8:09
Hétéves csúcson (6,5%-on) az infláció Brazíliában (ProfitLine)
Hétéves csúcsra nőtt tavaly a fogyasztói árak emelkedésének üteme Brazíliában: az éves átlagos infláció 2004 óta nem tapasztalható magasságba szökött, a fogyasztói árak átlagos növekedése 6,5 százalék volt.
jan. 7
8:12
Szülinap, legénybúcsú, lakodalom a wroclawi stadionban (Agroinform)
Születésnapi buli, legénybúcsú vagy akár lakodalom alkalmából is kibérelhető lesz az Eb egyik lengyelországi helyszíne.
jan. 7
8:18
A szénanátha megelőzését most kell elkezdeni! (WebBeteg)
Aki a következő tavasszal nem akar szenvedni a pollenallergia kellemetlen tüneteitől, a tüsszögőrohamoktól és a könnyezéstől, most kell elkezdenie a hosszú távú megelőzést.
jan. 7
8:24
600 milliót kap Fábry közpénzből (Blikk)
A showman saját műsora producere lett, azt csinálhat a műsorban, amit akar
jan. 7
8:24
Balek rabló! Táska helyett a pisztolyt adta oda (Blikk)
jan. 7
8:24
Nézze meg a 180 millió forintot érő tonhalat! (Infostart)
Magyarországon jó pár családi házat lehet venni azért a pénzért, amit egy japán étterem-tulajdonos fizetett egy nagy halért az év első tonhal árverésén. Az aukció nyertese azt mondta: azért adott rekordárat a csemegéért, hogy segítse hazája gazdaságát.
jan. 7
8:27
Tovább drágulhatnak az élelmiszerek - Emelkedő mezőgazdasági árak (Portfolio)
Magyarországon jellemzően emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak, a gabonafélék és az olajos magvak, vagy a sertés termelői ára számottevően meghaladta az előző év azonos időszakának szintjét -...
jan. 7
8:27
Betétesek dilemmája: mikor kell féltened a pénzed? (Pénzcentrum)
A bankpánikokat nem a megmásíthatatlan tények irányítják, hanem a félelmek. Minél többen rettegnek attól, hogy elveszítik a betéteiket, annál nagyobb lesz az esély erre. A megrohamozott bankokban sosincs annyi pénz, amennyivel mindenkit ki lehetne fizetni. Ez nem probléma mindaddig, amíg el nem illan az a törékeny bizalom, mely egyben tartja a bankrendszert. A stabilitásért pedig legtöbbet…
jan. 7
8:30
Iráni túszokat szabadított ki a kalózok fogságából az amerikai flotta (ATV)
Tizenhárom iráni túszt szabadított ki szomáliai kalózok fogságából az az amerikai repülőgép-hordozó az Arab-tengeren, amelyet Teherán arra figyelmeztetett, hogy ne térjen vissza a Perzsa-öböl vizeire - közölte pénteken a Pentagon.
jan. 7
8:42
Kigyulladt egy hőlégballon, több halott (Blikk)
jan. 7
8:45
A nap fotója: Anyaszült meztelenül kampányol a rák ellen a focilegenda (Sport365)
Egy, a hererák megelőzésének fontosságát hangsúlyozó kampány részeként anyaszült meztelenül pózol egy brit magazin hasábjain a walesi futball élő legendája, Robbie Savage.
jan. 7
8:48
800 milliót költene médiastratégiára a kormány (ATV)
Kétfordulós közbeszerzésen, bruttó 800 millió forint keretösszegig médiastratégia-alkotásra, és médiatervezésre keres vállalkozókat a Miniszterelnökség - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
jan. 7
8:48
Rekordok szezonja – alapszakasz-összefoglaló (Agroinform)
Visszatekintünk a profi amerikaifutball-liga alapszakaszának legfontosabb mozzanataira.
jan. 7
8:50
A vörösiszap-katasztrófa miatt vizsgálják a Marcal folyót (ATV)
A vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát vizsgálja az idén a győri Reflex Környezetvédő Egyesület környezetvédelmi program keretében, amelyhez mintegy 2 millió 78 ezer forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatán - mondta Lajtmann József, az egyesület elnöke az MTI-nek.
jan. 7
8:50
Sok sima, és három "fordított" várható az FA-kupában (Agroinform)
A City-United lesz a hétvége csúcspontja az FA-kupában, de másik két meccset is ajánlunk most, taktikai szemszögből.
jan. 7
9:00
Így fogyózik egy óriáskígyó (Infostart)
Hízásnak indult egy óriáskígyó Ausztráliában, emiatt gondozói szigorú diétára fogták, immár csak 3-4 kecskét kap - évente.
jan. 7
9:03
Fordulat az orosz költségvetési politikában (Portfolio)
Az Alekszej Kudrin pénzügyminiszter botrányos őszi távozása ellenére határidőre benyújtott és az állami duma által elfogadott hároméves költségvetésnek a napokban nyilvánosságra került adatait látva...
jan. 7
9:06
Többtrillió dollárba került az iraki háború - az USA módosítja védelmi stratégiáját (ATV)
Az előző amerikai kormány idején túl nagy hangsúlyt kapott a terrorizmus, de az új védelmi stratégia a helyi értékén fogja kezelni ezt a biztonsági kihívást - mondta Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet (SVKI) igazgatója pénteken az MTI-nek.
jan. 7
9:06
Korlátozott netes "csevegés" az önkénteseknek (Agroinform)
A nyári, londoni olimpia szervezői óvatosságra intik az internetes közösségi oldalakat használó önkénteseket.
jan. 7
9:08
Többmilliárdnyit vittek haza a lottónyertes nyugdíjasok (ATV)
A 78 és 92 év közötti nyertesek fejenként 400 millió és 1,2 milliárd forint közötti összeggel lettek gazdagabbak újév napján.
jan. 7
9:08
Összevesztek a célban, a navigátor megsértődött és hazautazott (Agroinform)
Orlando Terranova összeveszett navigátorával, aki hazautazott, így az argentinnek véget ért a Dakar rali.
jan. 7
9:10
Erdélyben a Fidesznek kétharmada lenne, a Jobbik megbukna (ATV)
Elsöprő többsége van a Fidesznek a romániai magyar választók körében, a Jobbik viszont kevés voksra számíthat – derül ki a HVG megbízásából a Political Capital közreműködésével a kolozsvári Kvantum Research által készített közvélemény-kutatásból.
jan. 7
9:15
Már nem törekszik tulajdonszerzésre az állam a MÁV Cargóban (ProfitLine)
A Magyar Nemzet értesülése szerint már nem törekszik a magyar állam arra, hogy tulajdont szerezzen az osztrákok kezében lévő egykori MÁV Cargóban, ehelyett nagyobb feladat várhat a magyar-osztrák érdekeltségű GYSEV Cargóra.
jan. 7
9:18
NHL: A Rangers megállíthatatlan, a Chicago csúfos veresége – videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 89. játéknapján a New York Rangers idegenben verte meg a Pittsburgh Penguinst. A Chicago Blackhawks hazai pályán szenvedett megalázó vereséget a Colorado Avalanchetől.
jan. 7
9:24
Atom Anti újra támad: szuperharcos hangyákat hoztak létre kutatók (ATV)
Szuperharcos hangyákat lehet létrehozni, ha "átprogramozzák" az egyébként békés rovarokat fejlődésük korai szakaszában - idézte egy nemzetközi kutatócsoport megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
jan. 7
9:26
Súlyos baki: táska helyett pisztolyt adott a pénztárosnak a rabló (ATV)
Táskája helyett véletlenül a pisztolyát nyújtotta oda a pénztárosnak egy bankrabló akciója során Londonban.
jan. 7
9:36
Mitől rettegnek a magyarok? (Infostart)
A magyar lakosságnak az elmúlt év során leginkább egzisztenciális félelmei voltak, az év elején az emberek 70 százaléka, az esztendő végén 74 százaléka szerint a munkahelyek hiánya jelentette a legnagyobb veszélyt. Egyébként általában a világ országaiban is a munkahely elveszítésétől és a szegénységtől tartanak leginkább az emberek - derült ki az Ipsos felméréséből, amelyet a világ 27 országában…
jan. 7
9:39
OKF: csökkent a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálytalanságok száma (Alternatív Energia)
Csökkent a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálytalanságok száma az elmúlt évekhez képest - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a szilveszteri időszakról szóló szombati tájékoztatójában.
jan. 7
9:42
Szörnyű ballonkatasztrófa Új-Zélandon (ATV)
Kigyulladt, majd a földbe csapódott egy hőlégballon szombaton Új-Zélandon, a járművön utazó tizenegy ember életét vesztette - közölték a hatóságok.
jan. 7
9:42
Bogdánék és Fülöpék is alsóbb osztályú ellenféllel néznek farkasszemet (Agroinform)
A FA-kupában Bogdán védi a Bolton kapuját, és várhatóan Fülöp Márton is szóhoz jut a West Bromwich Albionban.
jan. 7
9:44
Menetel a Rangers és az Avalanche - videó (Agroinform)
A New York Rangers zsinórban ötödször, a Colorado Avalanche negyedszer győzött.
jan. 7
9:48
Egyszerűsítés és magasabb szankciók a kapcsolt vállalkozásoknál (ProfitLine)
Számos ponton módosultak a transzferár nyilvántartásra vonatkozó szabályok január elsejével, teljesítésük sok tekintetben kisebb terhet ró az adózókra, ugyanakkor a transzferár szabályok megsértése esetén súlyosabb szankciókra kell számítaniuk a vállalkozásoknak a jövőben - összegezte a változásokat az RSM DTM.
jan. 7
9:51
Kegyetlenül büntetett a Liverpool, magyar dupla Olaszországban - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jan. 7
9:54
A néhai Robert Kennedy szenátor unokája indul az amerikai képviselőválasztáson (Infostart)
Joseph P. Kennedy III. 31 éves massachusettsi ügyész idén elindul a 2012-es kongresszusi választáson, hogy feltámassza az Egyesült Államok talán leghíresebb "dinasztiájának" országos befolyását - közölték pénteken amerikai sajtóorgánumok.
jan. 7
9:54
Parkolóból garázsba hajtott egy autó (Blikk)
jan. 7
9:57
Választójogi fészekrakás vagy fészkelődés? (Gondola)
Tudjuk, hogy kik és mik képviselték és tették országosan hírhedtté a magyar nemzet 2004-es december 5-i szégyennapját.
jan. 7
10:00
Zsinórban hatodszor győzött a Chicago Bulls (Agroinform)
A Chicago Bulls a pénteki játéknapon az Orlando Magic otthonában nyert 14 ponttal.
jan. 7
10:12
Veszekedj anyáddal! (Blikk)
Charlottesville - Van nálam egy füves cigi, nem akarsz beleszívni? - ilyen, és hasonló kérdésekkel szinte minden tinédzser szembesül, de nem mindegyik enged a haveri közösség nyomásának.
jan. 7
10:12
Patyi András lett a közszolgálati egyetem vezetője (Blikk)
jan. 7
10:15
Kennedy elnök unokája indul az amerikai képviselőválasztáson (Gondola)
Joseph P. Kennedy III. 31 éves ügyész elindul a 2012-es kongresszusi választáson - közölték pénteken amerikai sajtóorgánumok.
jan. 7
10:15
Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Alternatív Energia)
Öt évre, 2016. december 31-ig Patyi Andrást bízta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori feladatainak ellátásával a köztársasági elnök.
jan. 7
10:15
Szinte csak a németeknél bővülnek a munkahelyek (Portfolio)
Sokatmondó a munkaközvetítők decemberi jelentése, amely szerint Európában jóformán csak Németországban bővítik a cégek a foglalkoztatottjaik létszámát. Ott viszont mintegy fél éve töretlen a...
jan. 7
10:17
A vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcalt vizsgálják (Gondola)
A vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát vizsgálja az idén a győri Reflex Környezetvédő Egyesület.
jan. 7
10:18
Amerika választ, iszlám tavasz, keresztények és oroszlánok - ez vár a világra 2012-ben (ATV)
Nem hálás dolog megtippelni, miről fog szólni a következő év. Hiszen 2010 szilveszterén sem lehetett sejteni az arab diktátorok bukását, az eurózóna megrázkódtatásait vagy a fukusimai atomkatasztrófát. Minden bizonnyal 2012 is sok előre nem látott eseményt hoz. Összeállításunkban mi csak olyanokat válogattunk, amelyekről már 2011-ben is hallani lehetett. A többit majd menetközben. A HETEK…

Keresés