Ha az Európai Uniótól és az IMF-től van egy védőháló, a magyar gazdaság könnyebben jut forrásokhoz - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdasági államtitkára az MR1 Kossuth Rádióban.
Az E-Star bejelentése szerint Kassai Ákos vezérigazgatói jogviszonya 2012. január 20-án közös megegyezés alapján megszűnt. Kassai Ákos igazgatósági tagságáról ezzel egy időben lemondott. A...
A Szeged-csanádi Egyházmegye újabb 30 millió forintot fizetett be az Összefogás az államadósság ellen alapba, így abban eddig összesen 196 millió forint gyűlt össze - mondta el Horváth Tihamér, az alap irányító testületének elnöke....
Nem szereti a csokit, folyamatosan fogyókúrázik, mégis egy csokigyár arca lett Csukás István és az általa megálmodott Pom-Pom mese több figurája. Az író örömmel adta kölcsön mesehőseit, mert szerinte így halhatatlanok lesznek.
Miközben az euró eséssel kezdte a hetet a dollárral szemben arra a hétvégi hírre, hogy mégsem sikerült megállapodni a görög hatóságoknak a magánbefektetők képviselőivel az adósságcsere kérdésében,...
Csendes kereskedés folyt ma az ázsiai tőzsdéken, miután a régió számos részvénypiaca nem volt nyitva. A Nikkei 225 stagnálással fejezte be a ma reggeli kereskedést. A főbb ázsiai részvénypiacok...
Közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozott az E-Star Alternatív Nyrt. vezérigazgatói posztjáról Kassai Ákos és lemondott igazgatósági tagságáról is - közölte az E-Star a BÉT honlapján.
Az arany a kilenc euróövezeti tagország leminősítését követően lendületesen kezdte az elmúlt hetet, később azonban már fékezőleg hatott az árfolyamra, hogy a dollár a kiábrándító amerikai államháztartás dacára is folyamatos vonzerővel bír a befektetőkre.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a csoport leggyengébb csapatával, Törökországgal találkozik ma az eindhoveni vízilabda Eb-n, így joggal várhatunk ismét kiütéses sikert Kásáséktól. A hétfői sportközvetítések a hazai televíziókban.
Közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozott az E-Star Alternatív Nyrt. vezérigazgatói posztjáról Kassai Ákos és lemondott igazgatósági tagságáról is - közölte az E-Star a BÉT honlapján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik belső munkaanyaga szerint tovább nem halasztható a nyugdíjrendszer átalakítása, az origo birtokába került anyag szerint a kormány több lehetőség közül is...
A tavalyi 9 százalékos utasszám-növekedés után az idén 5 százalékos bővüléssel számol a Budapest Airport - írja az MTI Jost Lammers, a cég vezérigazgatójának a Magyar Nemzetben megjelent interjújára...
Nem vár jelentős elmozdulást a hét első napján Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. A piac inkább a hétvégi események kiértékelésével foglalatoskodhat, valamint a múlt heti ralit követően egy kisebb...
A Boxster bemutatója után sok nyitott kérdésünk nem maradt a zárt tetejű testvérrel kapcsolatban, csak a várakozás, hogy a roadster tavaszi premierje után a csendesebb testvért is megláthassuk.
Úgy tűnik, sikeres lesz az UniCredit e hét péntekén végződő, 7,5 milliárd eurós részvénykibocsátása, és a befektetők szinte maradéktalanul lejegyzik a felkínált részvényeket. Ezzel az olasz...
Lépéskényszerbe került nyugdíjügyben a kormány, mely az egyéni számlák kialakításának ígéretével kezdett neki a nyugdíjrendszer átszabásának. A demográfiai folyamatok és a "két lábra állított nyugdíjkassza" miatt elkerülhetetlennek látszik egy adóemelés, amit az új nyugdíjrendszerben akár el is "bújtathatnának".
Mélyíti az Aqra-1 lehatároló fúrást a Mol Nyrt. a kurdisztáni régióban az Akri-Bijeel blokkban, a társaság hétfőn közölte azt is, hogy a Shaikan blokkban a Shaikan-4 lehatároló fúrás sikeres.
A MOL és partnere, a Gulf Keystone (GKP) a kurdisztáni kutatásokkal kapcsolatban tettek közzé friss információkat. A MOL megkezdte az Aqra-1 lehatároló fúrás lemélyítését, miközben a GKP a Shaikan-4...
Társadalmi egyeztetésre kiadta az új Jeremie kockázati tőke program idei tervezetét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A terv szerint két alprogramban összesen tíz alapot indítanak. A lehetséges pályázók várhatóan több kritikával is élnek majd - írja a Világgazdaság....
Miközben a (foci)világ rendre két emberre szűkíti a választ arra a vissza-visszatérő kérdésre, hogy ki a földkerekség jelenlegi legértékesebb labdarúgója, hajlamos megfeledkezni a nevető harmadikról. Aki nem Lionel Messi, még csak nem is Cristiano Ronaldo - bár e kettőt tartják jó ideje az élduónak -, hanem David Beckham. Merthogy értékességben, értékállóságban, vagy ha jobban tetszik: a pénzben…
Teljes erővel beindul a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon a héten az Egyesült Államokban, bár a mai nap még csendes lesz. A héten azonban már Európából is érkeznek fontos gyorsjelentések. ...
A negatív hírek ellenére pozitív hangulat uralkodott az elmúlt héten a részvénypiacon, mely után némi korrekciót várhatunk. Érdemes felkészülnünk, hogy ha elérkezik a pillanat, lépni tudjunk. Mai...
Haladnak a fúrások a Mol kurdisztáni érdekeltségeinél: a magyar társaság leányvállalatának többségi tulajdonában álló Akri-Bijeel blokkban az első fúrást mélyítik, a Gulf Keystone többségi tulajdonában álló blokkban pedig a negyedik fúrás eredményeit tesztelik.
Mélyíti az Aqra-1 lehatároló fúrást a Mol Nyrt. a kurdisztáni régióban az Akri-Bijeel blokkban, a társaság hétfőn közölte azt is, hogy a Shaikan blokkban a Shaikan-4 lehatároló fúrás sikeres.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,30 pontos csökkenéssel, 18.819,32 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,17 százalékkal gyengült.
Négy év után újra a profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjében, a Super Bowlban találkozik majd egymással a New York Giants és a New England Patriots, miután a vasárnapi főcsoportdöntőkben mindkét együttes - óriási csatában - győzni tudott.
A francia és a német pénzügyminiszter a bankok tőkeszabályozásának szigorítását tartalmazó Basel III kritériumok enyhítését javasolja majd hétfőn - írta vasárnap este internetes kiadásában a brit üzleti napilap, a Financial Times (FT).
A nemzetközi piacok hangulatának megfelelően mérsékelt, 0,5%-os csökkenéssel kezdte meg a hetet a BUX. A vezető részvények vegyesen nyitottak, a leggyorsabban az OTP talált magára, míg a defenzív...
Komoly terhet jelent a civil szervezetek számára az idei 5 százalékos elvárt béremelésről szóló ormányrendelet betartása, többen mentességet szeretnének - írja a Magyar Nemzet. Sokaknak az állami pályázat sem segít....
Pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón) csapást mért rakétákkal egy épületre és egy gépkocsioszlopra hétfőn Pakisztán északnyugati részén, négy feltételezett iszlamista fegyveres meghalt - közölték pakisztáni hírszerzési tisztségviselők.
A Magyar Energia Hivatal kidolgozott egy olyan tervezetet, ami szerint a jövőben rászorultsági alapon differenciált árakat vezetnének be a lakossági energiaszolgáltatásban. A kormány várhatóan még a...
Az adósságválság és a globális gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek úgy tűnik, hogy hidegen hagyják az Apple befektetőit, és kiheverték a piacok a Steve Jobs halála által okozott sokkot is: a...
A Boxster bemutatója után sok nyitott kérdésünk nem maradt a zárt tetejű testvérrel kapcsolatban, csak a várakozás, hogy a roadster tavaszi premierje után a csendesebb testvért is megláthassuk.
A Szolvencia II irányelv által kitűzött tőkecélok jelentősen megemelhetik az európai zárt biztosítói piac (captive insurance) tőkével, valamint a szabályok betartásával összefüggő terheit – derül ki a Fitch legutóbbi jelentéséből, melyből a Biztosítási Szemle idéz.
A botrány még 2008-ban robbant ki, mikor a Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette P. Istvánt, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökét és Cs. Zoltánt, a törvényességi és ellenőrzési főosztály vezetőjét. A vádirat szerint nem éppen a törvényességet ellenőrizték, sőt, mindent megtettek, nehogy véletlenül törvényesen működjenek a dolgok a rájuk bízott hivatalban.