Giró-Szász András kormányszóvivő a 180 percben azt mondta, ha a kifogásolt törvények valóban ütköznek az európai normákkal, a kormány hozzáigazítja ezeket.
Jelentős funkcióváltás és átszervezés zajlik Szabó Máté, az alapvető jogok biztosának új hivatalában. Az immár egységes szervezetben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa volt munkatársainak kétharmada is dolgozik, közöttük ketten vezető beosztásban. Emellett három fős saját stáb segíti Fülöp Sándort, az alapvető jogok biztosának helyettesét - olvasható a portálunkhoz eljuttatott…
Viharos szélre kell számítani a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza-közén pénteken. Délután néhol óránkénti 90-95 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek. A meteorológiai szolgálat a Dunántúl északi részére narancssárga figyelmeztető előrejelzést adott ki.
Jövő szerdán tartja első idei ülését az Európai Bizottság, ahol napirendi pont lesz a magyarországi helyzet. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy Brüsszel jövő szerdán komplex választ szeretne adni az aggályokra - írja a Bruxinfo. A portál értesülései szerint az eddig ismert négy magyar ügy mellé bekerült a végtörlesztésről szóló törvény is.
Tisztelt Tanácsadó ! családi Kft-ben 2010.februártól dolgozom munkaviszonyban, előtte tagi jogviszonyban voltam. 2012. április 1-vel szerenék nyugdíjba menni ( 40 év munkaviszony alapján ) . Kérdésem, hogy felmentési időt igénybe tudom-e venni, és ha igen, akkor milyen módon, és mennyi az igénybevehető felmentési idő.? A kilépő papírokat, a felmentési idő elején már ki lehet adni, és már…
Egy lépéssel közelebb került a Fiat és a Chrysler az egyesülés lezárásához, az olasz autógyártó 5 százalékponttal 58,5%-ra emelte részesedését amerikai szektortársában - írja a Reuters. ...
A csütörtök délelõtti történelmi mélypontról estig 6 egységgel erõsödött a forint az euróval szemben és ma délelőtt is folytatódott a forint szárnyalása. Mindez jórészt amiatt történik,...
2011. decemberében kétmilliárd euróval, 37,775 milliárd euróra nőttek Magyarország devizatartalékai - ez 4 milliárd euróval több, mint egy évvel korábban, és csak 1 milliárddal kevesebb, mint a szeptemberben elért csúcs.
Bejelentette az amerikai filmakadémia az idei Oscar első díjazottjait a technikai kategóriákban, és bemutatta a ceremóniát népszerűsítő kisfilmet. A filmtechnológia terén elért úttörő tevékenységéért Oscar-díjjal jutalmazzák a müncheni Arri vállalat dolgozóit.
A tegnapi eladási hullám után megnyugvás mutatkozik ma reggel a főbb európai tőzsdéken. A DAX 0,7%-kal, a CAC-40 1%-kal, a FTSE-100 pedig 0,4%-kal került feljebb. Az európai befektetők már a mai...
Csütörtökön a Lotus Renault GP enstone-i főhadiszállásán járt a Forma-1-be idén visszatérő Kimi Räikkönen. A finn elárulta, noha tudja, többen kritikusak vele kapcsolatban, nem érdekli mások véleménye. Tovább »
Japánt aggasztja az euró gyengülése a jenhez képest - mondta pénteken a szigetország pénzügyminisztere. Eközben az euró a dollárhoz viszonyítva már tavaly szeptemberi szintre süllyedt péntek reggel.
A GfK piackutató intézet felmérése szerint tovább romlott a fogyasztói hangulat Magyarországon, ezt jelzi a GfK komplex fogyasztói bizalmi indexe (FBI), amely 13 ponttal 117,5 pontra csökkent decemberre a szeptemberi felméréshez képest - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet pénteken az MTI-vel.
A GfK piackutató intézet felmérése szerint tovább romlott a fogyasztói hangulat Magyarországon, ezt jelzi a GfK komplex fogyasztói bizalmi indexe (FBI), amely 13 ponttal 117,5 pontra csökkent decemberre a szeptemberi felméréshez képest - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.
Svájcban csökkentek a fogyasztói árak decemberben havi és éves összevetésben is, ez felveti annak a kérdését, hogy az ország központi bankja mindent megtett-e a frank gyengítése érdekében, miután az erős frank miatt recesszióba kerülhet a svájci gazdaság.
Nepál fővárosától, Katmandutól 170 kilométernyire, Chitwan városában 3 napos elefántfesztivált rendeztek, amelynek során nemcsak az ormányosok szépségversenyét bonyolították le; a sport sem hiányzott a műsorból.
A legújabb kutatások szerint az ideális szexuális együttlét 7 és 13 percig tart csupán. A TV2 Aktív című műsorának stábja celebeket faggatott a témával kapcsolatban, akik legféltettebb hálószobatitkaikat osztották meg.
Több baráttal közösen készült Kökény Attila új albuma, amely kapcsán számos kulisszatitkokra derül fény a TV2 werkvideójában és persze belehallgathatsz a dalokba is.
A végtörlesztésnek és a más tényezőknek köszönhetően a tavaly ilyenkor tervezett 30 milliárd forint helyett 44 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki a Fundamenta-Lakáskassza 2011-ben. A takarékpénztár piaci részesedése a lakáshitel-kihelyezésekben így csaknem négyszeresére, 18%-ra nőtt....
A BKV kritikus helyzete miatt jövő szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését a főpolgármester, aki erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek. Közben két év után újra forgalomlassító demonstrációt tarthatnak a buszvezetők.
Bár a Porsche továbbra is hallgat érkező közepes méretű SUV-járól, a Cajun nevet viselő modell már úton van, sőt 2013-ban már szériaérett verzióban fog bemutatkozni.
Magyarországon a munkáltatók a következő három hónapban várhatóan érdemben, 1,3 százalékkal csökkentik alkalmazotti létszámukat, míg egy év távlatában minimális, 0,1 százalékos mérséklődést prognosztizálnak − állapította meg az NFSZ immár huszonhatodik alkalommal elkészített negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérése, melyet a Napi Gazdaság közöl.
Pikáns jelenetet rögzítettek telefonnal egy klub vécéjében: két ittas fiatal a vécékagylón elégítette ki vágyait, miközben kint dübörgött a zene, és bulizott a tömeg.
Újabb veszteségek lenyelésére kényszeríthetik az amerikai jelzálogpiaci értékpapírok befektetőit, ezúttal a vezető bankok és Barack Obama kormánya között formálódó egyezség részeként. A megállapodás...
A végtörlesztésnek és a más tényezőknek köszönhetően a tavaly ilyenkor tervezett 30 milliárd forint helyett 44 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki a Fundamenta-Lakáskassza 2011-ben. A takarékpénztár piaci részesedése a lakáshitel-kihelyezésekben így csaknem négyszeresére, 18%-ra nőtt....
A Jobbik alelnöke szerint a kormány csak beszél a gazdasági szabadságharcról, és komolyabb terhekkel kellene sújtani a Magyarországon működő nemzetközi vállalatokat.
A forint iránti bizalom megőrzése érdekében napi rendszerességgel tartunk egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank képviselőivel - jelezte Orbán Viktor a HírTv-nek, amelyről a Reuters tudósított. A...
A Bookline.hu Nyrt. január 15-től új, online bevásárlóközpontot hoz létre Shopline néven, mellyel virtuális polcokat biztosít majd több saját almárkának, illetve a bolt a boltban rendszer keretein belül számos hazai és nemzetközi márkának is....