Az utóbbi napokban alapvetően kedvező makrogazdasági adatok láttak napvilágot az USA-ban, ráadásul ebből a csütörtöki napra is akadt egy. Talán ennek is köszönhetően a főbb tengerentúli indexek a...
A férfi, aki meggyújtotta magát, 48 éves, három gyereke van, és egyike azoknak a munkanélkülieknek, akik napok óta ülősztrájkot folytattak a gafszai kormányzóság előtt.
Levelet küldött Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Mario Draghinak, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, amelyben a december 30-án elfogadott jegybanktörvény részleteiről, illetve annak korábbi változataival kapcsolatos frankfurti kritikák figyelembe vételéről tájékoztatott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A magát OxOmarnak nevező hacker már jelentkezett egy hasonló akcióval: akkor 11 ezer izraeli bankszámlaszámot, neveket és egyéb személyes adatokat tett közzé weboldalán.
Még célba sem ért Peruban a Dakar-rali, a perui szervezőbizottság már azt tervezi, hogy a jövőben rali világbajnoki futamnak is otthont adhatna az ország. Tapasztalat híján egyelőre csak szállodák vannak.
Amennyiben rosszul alakulnának a Green Bay Packers dolgai, akkor Aaron Rodgers irányíthatja az NFC válogatottját a 2012-es NFL Pro Bowlon. A ”Sajtfejűek” irányítójának a cseréje a legendás Dan Marino rekordját megdöntő, Drew Brees lehet.
Az év első napjától a Groupama Garancia Biztosító, a francia Groupama csoport magyar leányvállalata irányítja a csoport szlovák érdekeltségét - közölte a magyar cég az MTI-vel.
A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács támogatta csütörtöki ülésén a Kelenföldi Pályaudvar előtti Etele tér fejlesztésének tervét, amelyet a Zoboki-Demeter építésziroda készített.