Több bemutatóval is készül a Budapesti Operettszínház 2012-ben, amelyekben azok a színészek is szerepet kapnak, akik a közelmúltban lazábbra engedték a köteléket a teátrummal. Kerényi Miklós Gábor igazgató szerint az természetes, hogy ha valaki a társulat tagja, ezzel a színházzal kell egyeztetnie a többi felkérését.
Mivel már bejelentettük a piacnak, hogy megállapodást szeretnénk aláírni az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ha nem születne ilyen megállapodás, az rossz üzenet volna a piacnak - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az IMF-fel tárgyaló magyar delegáció egyik tagja a The Wall Street Journal (WSJ) üzleti napilapnak adott interjúban szerdán.
A K&H-nál mintegy hétezer vállalkozás jelezte eddig igényét a K&H SZÉP Kártya programban való részvételre, az elmúlt hónapban közel háromezer elfogadóhellyel kezdték meg az együttműködést, a szerződések megkötését - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese a hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján.
A 2011-ben látott gyenge teljesítményt követően a legtöbb piaci stratéga úgy véli nincs más irány, mint felfelé. A szakértők az S&P 500 index esetében átlagosan 1350 pontos célértéket fogalmaznak meg...
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ); az érdekvédelmi szervezet azt kéri a testülettől, hogy állapítsa meg a nemzeti köznevelésről, illetve a szakképzésről szóló törvény alkotmányellenességét, s azok valamennyi rendelkezését semmisítse meg - tájékoztatta a PSZ szerdán az MTI-t.
A tavalyi év meglehetősen gyenge eredményeket hozott a részvénypiacokon, a DAX az évet bőven 10% feletti eséssel zárta. A legnagyobb bankházak előrejelzései alapján azonban az idei év némi...
A Dakar rali a világ egyik legkeményebb motorsporteseményének számít. Rendkívüli módon próbára teszi úgy az embert, mint a gépet. A Volkswagen Haszonjárművek sorozatban harmadszor támogatja tekintélyes flottával ezt a rangos rendezvényt. Mindeközben szélsőséges körülmények között tesztelheti legújabb termékeit.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ); az érdekvédelmi szervezet azt kéri a testülettől, hogy állapítsa meg a nemzeti köznevelésről, illetve a szakképzésről szóló törvény alkotmányellenességét, s azok valamennyi rendelkezését semmisítse meg - tájékoztatta a PSZ szerdán az MTI-t.
A válság a médiát sem kíméli Görögországban: újságok, televízió- és rádiócsatornák tűnnek el szinte egyik napról a másikra pénzhiány miatt, több száz újságíró és műszaki szakember van állás nélkül.
Marco Simoncelli családja és barátai alapítványt hoztak létre az olasz motorversenyző emlékére. A szervezet a későbbiekben a hátrányos helyzetűeket, sérülteket és betegeket segíti majd.
Mind a betegnek, mind az orvosnak kényelmesebb a vastagbéltükrözés, ha azt altatásban végzik - állapították meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kutatói.
Az Antarktiszhoz közel bizarr ökoszisztémát találtak a kutatók a tenger mélyén: a talajt jeti rákok tömege borította, ezen kívül feltehetően egy új polipfajt is sikerült lefényképezni egy távirányítású tengeralattjáróval.
A keddi jelentős emelkedést követően szerdán a negatív tartományban nyitottak az amerikai tőzsdék, a vezető indexek közel 1%-os mínuszban is jártak. A veszteséget azonban sikerült hamar ledolgozni,...
Az új alaptörvény rendszerhibájának tartja az alkotmánybírósági kontroll teljességének elvételét Sólyom László volt köztársasági elnök. Az Alkotmánybíróság (Ab) egykori elnöke ugyanakkor úgy látja: azzal, hogy az alaptörvény hatályba lépett, "kikerült meghozója kizárólagos rendelkezése, az ott érvényesített alkotmányosságfelfogás alól", s működtetője a begyökerezett alkotmányos kultúra lesz,…
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azért módosították az egészségügyről szóló törvényt, hogy tömeges orvosfelmondás esetén megfelelő jogi felhatalmazás legyen az orvosokkal szembeni kényszerítő fellépésnek. Éger István szerint ezzel azt érhetik el, hogy még többen csatlakozzanak a tiltakozó akciókhoz.
Napok óta nem tud magához térni a forint, szerdán pedig új történelmi mélypontjára zuhant az euróval szemben és nem járunk messze ettõl a helyzettõl a dollár és a svájci frankkal...
Csak kapkodhatták a fejüket azok, akik próbálták felvenni az aktuális magyarországi események fonalát az elmúlt pár napban. Ezért alábbi cikkünkben összegyűjtöttük azokat a dátumokat, amelyek...
Az új alaptörvény rendszerhibájának tartja az alkotmánybírósági kontroll teljességének elvételét Sólyom László volt köztársasági elnök. Az Alkotmánybíróság (Ab) egykori elnöke ugyanakkor úgy látja: azzal, hogy az alaptörvény hatályba lépett, "kikerült meghozója kizárólagos rendelkezése, az ott érvényesített alkotmányosságfelfogás alól", s működtetője a begyökerezett alkotmányos kultúra lesz,…
Az U20-as jégkorong-világbajnokságon drámai mérkőzésen jutott tovább Oroszország és Svédország. Az előbbi a házigazda Kanadát, míg az utóbbi Finnországot győzte le a legjobb négy között.
Mind a betegnek, mind az orvosnak kényelmesebb a vastagbéltükrözés, ha azt altatásban végzik - állapították meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kutatói.
Nem írhat alá új kollektív szerződést a cégcsoport tulajdonosának utasítása szerint a Malév Ground Handling Zrt. - közölte a társaság a sztrájkbizottsággal lezajlott tárgyalás után. A tájékoztatás szerint ugyanakkor az új kontraktus megkötéséig továbbra is biztosítják a dolgozók eddigi juttatásait. A felek csütörtökön folytatják az egyeztetést.
A Marketwatch publicistája, Mark Hulbert a január-hatásként emlegetett tőzsdei jelenségről emlékezett meg mai dátummal megjelent cikkében, mely alatt elsősorban a kisebb vállalatok részvényeinek...
Az elmúlt évtizedek legnagyobb hegyomlása történt Svájcban, mintegy négymillió köbméter kőzet zuhant egy völgybe az olasz határnál, Bergell régióban egy a 3370 méter magas csúcs alatt.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ); az érdekvédelmi szervezet azt kéri a testülettől, hogy állapítsa meg a nemzeti köznevelésről, illetve a szakképzésről szóló törvény alkotmányellenességét, s azok valamennyi rendelkezését semmisítse meg - tájékoztatta a PSZ szerdán az MTI-t.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán lefelé tartottak, négynapi emelkedés után. Szerdán aggasztotta a befektetőket az iráni kőolaj importjára elrendelt EU-szintű tilalom, amelyről nem tudni, mikortól érvényes.
Januárban távozik a PwC Magyarország menedzsmentjéből Draskovics Tibor, aki a cég vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be - válaszolta az MTI kérdésére szerdán a társaság. A PwC azt is...
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azért módosították az egészségügyről szóló törvényt, hogy tömeges orvosfelmondás esetén megfelelő jogi felhatalmazás legyen az orvosokkal szembeni kényszerítő...
Január és február a téli sportok szerelmeseinek két kedvenc hónapja, hiszen ebben az időszakban az alpesi sítől a sífutásig minden Világkupa a maximális fordulatszámon pörög - új rovatunk ebben segít minden nap eligazodni.
Jelentős profitnövekedés jöhet az idei évben az amerikai bankszektorban, a Bloomberg által készített elemzői konszenzus alapján a legnagyobb hat tengerentúli pénzintézet nettó eredménye átlagban...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az osztrák férfiak utálnak a leginkább zoknit vásárolni - erre a megállapításra jutott az európai zoknivásárlási szokások felmérésével szolgáló GfK svájci piackutató cég.
A gyomorégés olyan gyakori probléma, hogy sokan úgy vélik, egyszerű felismerni és kezelni. Néha azonban a savas reflux olyan tünetekkel jelentkezik, melyeket könnyű valami mással összetéveszteni.