2012. január 29. vasárnap

jan. 29
18:54
A pornóvillában szervez bulit az énekes (BorsOnline)
A Playboy-villában rendez hatalmas bulit P. Diddy a Grammy-díjátadó után.
jan. 29
18:54
Győzikét lekapcsolták a rendőrök, 1,2 millióra büntették (Blikk)
SALGÓTARJÁN – Lekapcsolták a rendőrök Gáspár Győzőt, mert szlovák rendszámú Audival közlekedett. A Hír24 információi szerint a zsaruk több órán át benntartották a rendőrségen Győzőt, majd 1,2 millió forintos bírságot szabtak ki rá. Nem először bukott le így.
jan. 29
18:54
Mobiladóval finanszírozzák a fociválogatott szereplését (Infostart)
Niger, Afrika egyik legszegényebb állama sajátos módon biztosította, hogy futballválogatottja részt vehessen az Afrikai Nemzetek Kupáján. A meglepetésre részvételhez jutott országban gyakorlatilag a mobiltelefon-tulajdonosok tették lehetővé, hogy részt vehessen a tornán a csapat.
jan. 29
18:54
Lefilmezték a háton repülő ludakat (Blikk)
jan. 29
18:57
A dánoké a végső siker (Metropol)
A dán válogatott 21-19-re legyőzte a házigazda szerb csapatot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi fináléjában.
jan. 29
18:57
Harmincnégy határsértőt el a hétvégén Bács-Kiskun megyében (Alternatív Energia)
Harmincnégy különböző nemzetiségű határsértőt fogak el szombattól vasárnap délelőttig Bács-Kiskun megyében Bácsalmás, Bácsbokod valamint Kelebia térségében - közölte vasárnap a rendőrség az MTI-vel.
jan. 29
18:57
Davos - Latin-Amerika a stabilitás "oázisa" (hirado.hu)
Latin-Amerikára a stabilitás, a növekedés és a lehetőségek "oázisaként" tekintettek a vasárnap véget ért davosi Világgazdasági Fórumon, ellentétben az általános bizonytalansággal.
jan. 29
18:57
A kátyúkárok felét nem ismerik el az útkezelők (ProfitLine)
A közutakon keletkezett kátyúk által a járművekben okozott károk felelősségét a biztosítók tapasztalatai szerint az esetek felében a utak kezelői nem ismerik el - ismerteti a Genertel Biztosító az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Ennek a biztosító szerint az az oka, hogy gyakran hiányos a kár dokumentálása.
jan. 29
18:57
Transzferhíradó: Nehezen hihető Mourinho-pletyka, A City beintett a Poolnak (Sport365)
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt 24 óra legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
jan. 29
18:59
Kézilabda Eb: Dánia hatalmas csatában nyert Eb-t Szerbia ellen (Sport365)
A dánok 21-18-ra verték a házigazda szerbeket a férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjében.
jan. 29
19:00
Bejelentették Raikkönen új autója nevét (F1világ)
A Lotus F1 istálló a hétvégén bejelentette, hogy idei versenygépe hivatalos neve E20 lesz, ami arra utal, hogy ez lesz a 20. F1-es karosszéria, melyet a csapat enstone-i bázisán terveztek. Tovább »
jan. 29
19:06
Rudolf ezúttal is hiányzott a Panathinaikoszból (Agroinform)
Az éllovas Panathinaikosz Toché góljával győzött a Droxa Dramasz otthonában, Rudolf nem került be a vendégek keretébe.
jan. 29
19:08
Kétgólos hátrányt ledolgozva jutott tovább az Arsenal (Agroinform)
Az Aston Villa az első félidőben 2-0-ra vezetett, de az Ágyúsok a folytatásban hét percen belül három gólt szereztek.
jan. 29
19:15
Általános sztrájk lesz Belgiumban (Metropol)
Általános sztrájkot tartanak Belgiumban hétfőn, az európai uniós csúcstalálkozó napján. A belga sajtó legfrissebb jelentései szerint az országban a közlekedésben és a közintézmények munkájában súlyos fennakadások várhatók az új kormány takarékossági és reformprogramja miatt tiltakozó szakszervezeti akció következtében.
jan. 29
19:15
Adele, M. Pokora és az LMFAO az NRJ-zenei díjak idei fő nyertesei (hirado.hu)
Adele brit énekesnő-dalszerző, M. Pokora francia énekes és az LMFAO amerikai elektropopduó győzött két-két díjjal az idei év első nagy popgáláján, az NRJ Zenei Díjak gáláján, amelyet a hét végén tartottak Cannes-ban, a Midem nemzetközi zenei vásár nyitányaként.
jan. 29
19:24
Talán a legkönnyebb olimpiai selejtezős csoportban a Mocsai-csapat (Agroinform)
A svédországi selejtezőcsoportból senki nem emelkedik ki nagyon, de azért minden ellenfelünkkel vigyázni kell.
jan. 29
19:26
A Mönchengladbach az éllovasok után eredt Stuttgartban (Agroinform)
A Borussia Mönchengladbach magabiztosan, 3-0-ra nyert a VfB Stuttgart otthonában a német bajnokság 19. fordulójában.
jan. 29
19:30
Alves már most lelép? (BorsOnline)
Ciprusi sajtóhírek szerint az Omonia Nicosia megállapodott a Videotonnal, így André Alves nem vár tavaszig, már most távozik a magyar bajnoktól.
jan. 29
19:30
Harmincnégy határsértőt fogtak Bács-Kiskunban (Blikk)
jan. 29
19:30
Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját (ProfitLine)
Budapest, 2012. január 26., csütörtök (MTI) - Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke dicsérte a nemzetgazdasági minisztert és az általa kidolgozott nem szokványos gazdaságpolitikát, míg Szekeres Imre szocialista és Vágó Gábor LMP-s képviselő bírálta Matolcsy György gazdaságpolitikáját.
jan. 29
19:33
Elmaradt a reformok bejelentése a Kubai Kommunista Párt tanácskozásán (hirado.hu)
A Kubát irányító kommunista párt vasárnap véget ért, zárt ajtók mögötti értekezletén elmaradt a várt reformok bejelentése.
jan. 29
19:35
Rendhagyó szertartás - megmutatjuk Kemény Henrik temetését (hirado.hu)
A közismert művész évekkel ezelőtt azt kérte: "A Ligetben szórják szét a hamvaimat. Ezt szeretném! Ott születtem, ott van az életünk".
jan. 29
19:37
Extra-parliamentary politics in LMP's focus (hirado.hu)
The small opposition LMP will pay increased focus to extra-parliamentary politics in the future, the party's newly elected group leader told a press conference on Sunday.
jan. 29
19:42
Giacomazzi szakította meg az Inter győzelmi szériáját - videó (Agroinform)
A Lecce hazai környezetben 1-0-ra legyőzte az Internazionale együttesét a 20. forduló vasárnapi játéknapján.
jan. 29
19:44
Szekeres Pál aranyérmes Malchowban (Agroinform)
Szekeres Pál megnyerte a tőrözők versenyét a B sérültségi kategóriában a Malchowban rendezett kerekesszékes vívó Vk-n.
jan. 29
19:48
Magányosan, sorozatfüggőként tengeti mindennapjait a világsztár (BorsOnline)
Anthony Hopkins az otthoni tévézgetést részesíti előnyben, mert nincs sok barátja.
jan. 29
19:48
Tóth Gabi új szerelme focista és modell (Blikk)
BUDAPEST – Nem sokáig „gyászolta" nagy szerelmét Tóth Gabi (24), a vadóc énekesnő máris új pasival az oldalán vágott neki az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjének.
jan. 29
19:48
Vigyázat: szívinfarktust is okozhat a horkolás (Infostart)
Kezeletlen esetben a horkolás férfiaknál szív- és érrendszeri betegségek, impotencia előidézője lehet. Spanyol kutatók vizsgálatai arra hívják fel a figyelmet, hogy a horkolás a nőknél is nagy kockázatot jelent.
jan. 29
19:50
Lánya hívta a füvező Demihez a mentőt (Blikk)
LOS ANGELES – Demi Moore (49) lánya, Rumer Willis (23) is otthon volt, amikor anyjához mentőt kellett hívni, mert összeesett a kéjgáztól.
jan. 29
19:51
Szekeres Pál aranyérmes Malchowban (Metropol)
Szekeres Pál megnyerte a tőrözők versenyét a B sérültségi kategóriában vasárnap a németországi Malchowban rendezett kerekesszékes vívó Világkupa-viadal zárónapján.
jan. 29
19:51
Autós tüntetés volt Moszkvában a tiszta választásokért (Kripto Akadémia)
Több ezer autós vett részt a tiszta választásokért jelszóval megrendezett vasárnapi akción az orosz fővárosban.
jan. 29
19:51
Elképesztő trükk: háton repülő ludakat filmeztek le (hirado.hu)
Két holland amatőr filmesnek sikerült rögzíteni a szokatlan repülést.
jan. 29
20:00
Keszthelyi Rita lett gólkirálynő Eindhovenben (Agroinform)
A 21 éves játékos a bronzmérkőzésen az oroszok ellen szerzett öt találatával ért fel az első helyre.
jan. 29
20:02
Sofron István gólkirályság helyett fináléra vágyik (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV 19 támadója már a nyári felkészüléskor érezte, hogy ez a csapat jobb, mint az eddigi.
jan. 29
20:03
Matolcsy: az egykulcsos szja-nak egyértelmű pozitív hatásai vannak (ProfitLine)
Az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén.
jan. 29
20:06
Autós konvojokat tervez a Volvo (BorsOnline)
Gyerekként rendszeresen azt találgattuk, milyen lesz az évezred autója, vajon repülni vagy gurulni fog. Bár technikailag rengeteget fejlődtek a modellek, mégis szinte minden a régi maradt. A Volvo most új lehetőségeket kutat, és úgy tűnik, sikerrel. Az utcai vonat már csak egy lépés.
jan. 29
20:09
Kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában (Metropol)
A Sapa Fehérvár AV19 vasárnap hazai környezetben 3-0-ás vereséget szenvedett a Medvescak Zagreb együttesétől az osztrák jégkorongliga középszakaszában.
jan. 29
20:09
Zárt konténerekben folyik a fegyver- és drogcsempészet (hirado.hu)
A Nemzetközi Békekutató Intézet szerint a nyugati államok alig tesznek valamit az óceánokon folyó fegyver- és drogcsempészet ellen.
jan. 29
20:12
Egyre nagyobb a nyomás Németországon (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és Ausztria is azt szeretné, ha Németország igent mondana az állandó uniós mentőalap (ESM) feltőkésítésére. Németországban azonban többen...
jan. 29
20:18
Vér, sérülések, két piros, négy gól Santanderben (Agroinform)
2-2-őt játszott a Racing és a Valencia, de a találkozó nem a kimagasló színvonalról marad emlékezetes.
jan. 29
20:20
Előnyben a Csíkszereda az elődöntőben (Agroinform)
Az alapszakaszgyőztes Csíkszereda vasárnap hazai pályán megnyerte az első meccset a Miskolci Jegesmedvék ellen.
jan. 29
20:24
Diplomára gyúr Majka (Blikk)
BUDAPEST – Nem lehet mostanában azzal vádolni Majkát (32), hogy unalmában azt sem tudja, mihez kezdjen. Egy hete indult a Punk 16 című show-műsora nálunk, amely már az első adással elképesztő nézettséget hozott. Úgy érzi, most nemcsak lépést tart a korral, de talán egy kicsit meg is előzi azt. Merthogy olyan műsort készít, ami nemcsak jó, de az ember bármikor megnézheti, nincs időponthoz…
jan. 29
20:24
A miniszterelnök cipőjét próbálgatták (Blikk)
CANBERRA – Megtalálták és próbálgatták Julia Gillard (40) ausztrál miniszterelnök menekülés közben elvesztett cipőjének jobb felét az őslakosok. Az egyik lány megjegyezte, hogy az egy olcsó 38-as lábbeli, amelyet többen elárvereztettek volna. Végül odaadták egy rendőrnek, aki eljuttatta a kormányfőhöz.
jan. 29
20:24
Csirkemáj sütve Panni módra (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 db friss csirkemáj szívvel 2 nagyobb fej hagyma 1,5 dl olaj fehér bors ételízesítő só 2-3 gerezd fokhagyma apró gomba (2 kisebb konzerv) 2 db zöld csőpaprika (egyik lehet csípős) 1 paradicsom Köret: burgonya petrezselyemzöld
jan. 29
20:26
Finom sertés ragu (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 dkg hagyma olaj 60 dkg sertéslapocka kakukkfű só ételízesítő gyömbér bors füstölt szalonna 30 dkg gomba 20 dkg zöldborsó liszt Köret: rizs
jan. 29
20:28
Tejfölös-gombás szeletek (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 szelet pulyka vagy csirkemell liszt olaj vöröshagyma szalonna pirospaprika 4 db gombafej 1 zöldpaprika tejföl tejszín Köret: rizs
jan. 29
20:30
Rántottás karaj (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 szelet kiklopfolt karaj 3 tojás 5 dkg füstölt sajt 1 kis fej hagyma só bors liszt tojás zsemlemorzsa olaj Köret: burgonya tej
jan. 29
20:32
Cseréptálas szűzpecsenye (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db szűzpecsenye 2 nagy fej vöröshagyma 25-30 dkg gomba 5-6 nagyobb burgonya szeletelt szalonna só ételízesítő bors
jan. 29
20:33
Hogyan segíthetnek az intelligens gyógyszerek? (Infostart)
Angliában már idén ősszel forgalomba kerülhet Helius néven egy olyan tabletta, amely a gyógyszerek pontos felhasználását és részben azok hatékonyságát is az eddigieknél pontosabban mutatja meg a betegnek és a kezelőorvosnak. Zelkó Romána gyógyszertechnológus az InfoRádiónak elmondta: a tabletta jeladóként segítheti a betegek kezelésének hatékonyságát.
jan. 29
20:36
NYT: veszélyes munkahelyeken gyártják az Apple-termékeket Kínában (ProfitLine)
Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják gyakran Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottjait - írta csütörtöki számában a The New York Times.

Keresés