London – Rajongók millióit sokkoló bejelentést tett egy interjúban Daniel Radcliffe (22). A Harry Potter-sorozat címszereplője közölte, hogy gyakorlatilag nincs beszélő viszonyban a filmben legjobb barátját, Ron Weasleyt alakító Rupert Grinttel (23).
Győr - Ennél szerencsétlenebb rablót még a rendőrök sem nagyon láttak! Az 57 éves rokkantnyugdíjas először egy Takarékszövetkezetet akart kirabolni, ahol csúfos kudarcot vallott, majd egy kisbolt bevételét próbálta megszerezni, ám ott egy sonkával leterítették.
Életének hatvannyolcadik évében január 21-én elhunyt Nagyházi Csaba, a budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósház alapítója, vezetője, a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke - erősítette meg a galéria.
Budapest – Az Operettszínház egyik művésze, a Miss Saigonban főszerepet játszó Dancs Annamari (30) is indul azon a versenyen, ahol az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját választják ki.
Budapest - Boszorkány vagy ördög? Lejárt lemez! Idén farsangra igazi őrület ígérkezik: a legkeresettebb jelmezek extrémek, pimaszok, sőt, egyenesen elképesztőek.
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök szerint nem helyettesíti a Magyarország ellen indított jogi eljárást az a találkozó, amelyet kedden folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel Brüsszelben.
Minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az Európai Unióban előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékban meghatározott határ...
Az idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben....
A szuperbaktériumokat is elpusztító, új fertőtlenítő folyadékot dolgoztak ki a Tel-Avivi Egyetem mikrobiolgóiai és immunológiai tanszékének szakemberei.
Februártól Akvárium néven működik a Gödör Klubnak eddig otthont adó Erzsébet téri épület - mondta Muraközy Péter, a kulturális centrum leendő programszervezője.
Minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az Európai Unióban előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékban meghatározott határ alatt tartsa - jelentette ki kedden Brüsszelben Matolcsy György.
Az iráni nép már többször bizonyította, hogy nyomás és elnyomó intézkedések hatására sem mond le törvényes és indokolt jogairól - mondta a külügyminiszter-helyettes.
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a mai napon Brüsszelben hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt. Megvitatták az európai fiskális és stabilitási paktum helyzetét.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 3 tojás 10 dkg cukor 2,5 dkg élesztő fél teáskanál só fél dl olaj 2,5-3 dl tej reszelt citromhéj vaj vagy tojás a kenéshez A töltelékhez: 60 dkg túró 2 tojás 20 dkg cukor vanília-kivonat reszelt citromhéj csipetnyi só 1-2 evőkanál búzadara (ha szükséges)
Három napra beköltözött egy-egy miskolci családhoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és az általa vezetett Demokratikus Koalíció három tagja, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba. Az avasi városrészben tájékozódnak az ott lakók problémáiról, és nem reklámozzák a pártjukat, illetve nem buzdítanak a kormány megbuktatására - mondta az InfoRádiónak Gyurcsány Ferenc.
Rázós téma borzolja az F1-es csapatok kedélyeit, az FIA ugyanis mégis betiltotta a Lotus-Renault által először kifejlesztett reaktív felfüggesztést. Räikkönen így csalna az idényben, ha ezzel állna rajthoz.
A magyarországi vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) értéke 29 százalékkal csökkent tavaly, a becsült összeg 1,8 milliárd dollár volt - mondta Dezse Margaret, az Ernst and Young partnere, üzletágvezetője kedden Budapesten újságíróknak.
Egy kijevi alkotmánybírósági döntés értelmében pénzbüntetéssel, elzárással, illetve javító-nevelő munkával büntethetők azok az ukrán újságírók, akik politikusok és üzletemberek magánéletéről írnak az érintettek beegyezése nélkül.
Ellátási nehézségek kezdenek fellépni Olaszországban a kamionosok hétfőn kezdődött sztrájkja miatt: problémák vannak az üzemanyag- és élelmiszerszállítással, sőt néhány Fiat-gyárban átmenetileg leállt a termelés az alkatrészellátás akadozása miatt.
Stabilan a 300-as szinten kezdte a mai napot a forint az euróval szemben, majd a kissé romló külpiaci hangulat és Navracsics Tibor miniszterelnök azon nyilatkozata, amely kissé hûtötte a mai...
Életének hatvannyolcadik évében január 21-én elhunyt Nagyházi Csaba, a budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósház alapítója, vezetője, a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke .
Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt kedden Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök. A találkozón a két politikus megvitatta az európai fiskális és stabilitási paktum helyzetét. A gazdasági és monetáris unió megerősítését, a tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását célzó kormányközi megállapodást várhatóan a magyar parlament is támogathatja majd.
Mint arról beszámoltunk, az Európai Unió pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon megerősítették az Európai Bizottságnak azt az értékelését, hogy Magyarország eddig nem hozott elegendő intézkedést annak érdekében, hogy államháztartási hiányát tartósan az Európai Unióban előírt háromszázalékos küszöb alatt tartsa. Ennek kommentálását kértük Békesi László volt pénzügyminisztertől.
A Lotus Forma-1-es alakulata kedden késő délután hivatalosan megerősítette, hogy a 2012-es évadban Jerome D’Ambrosio lesz az istálló teszt –és tartalékversenyzője. Tovább »
Minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az EU-ban előírt, a bruttó hazai termékhez képest 3%-ban meghatározott határ alatt tartsa - jelentette ki Brüsszelben Matolcsy György.
Újra a 300 forintos szint alá került az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, miközben a magyar jegybank a kamat tartásával jócskán meglepte a piacokat. Brüsszelből jó hírek szállingóznak közben, Orbán Viktor este találkozik Barrosóval: a magyar kormányfő továbbra is a kompromisszumkész arcát mutatja.
Minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az Európai Unióban előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékban meghatározott határ...
A délután folyamán enyhe emelkedésbe kezdett a BUX, így a keddi kereskedést 0,9%-os csökkenéssel zárta 16,2 milliárd forintos forgalom mellett. A legnagyobb esést a Richter szenvedte el, de a többi...
A 2012-es esztendő újdonságainak számba vételét már a múlt héten elkezdtük, ám a hosszúra nyújtott takaró sem volt elegendő, hogy teljes képet alkossunk. Ez az év egyszerűen annyi új modellt tartogat az autós társadalom számára, hogy akár azt is mondhatnám, hogy a java csak most jön, a habot a tortán pedig a harmadik rész ínyencfalatai jelentik majd.