A tavalyi év nagy részére rányomta a bélyegét az európai adósságválság. Ebben a helyzetben egy rakétavetőt hiányoltak az Európai Központi Bank részéről a befektetők, decemberben mégsem ezt kapták. A...
Január 19-én immár hetedik alakommal adták át az Év Étterme díjat. A tavaszi első forduló során a nemzetközi éttermi választékot is jól ismerő, szakértőkből álló zsűri először a 100 legjobbnak ítélt hazai helyet választotta ki, majd a Dining Guide étteremkalauz szakmai zsűrije kiemelte közülük a Top 10 illetve a Top 20 éttermet....
Thomas Curtis családja bizarr búcsút vett a férfitől, akit fegyveres rablás miatt tartottak börtönben és, aki a büntetés alatt öngyilkosságot követett el.
Az olaszországi hajószerencsétlenséget követően a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala számos hozzátartozói bejelentést kapott magyar állampolgárokra vonatkozóan, akik a hajó személyzetének tagjaiként vagy utasokként tartózkodtak a zátonyra futott hajón. A közelmúltig egy kivétellel a hajón tartózkodott magyar állampolgárok sorsa tisztázódott - közölte a tárca.
Komoly aggodalomra ad okot az Egyesült Államok fegyverrendszereinek megbízhatósága az amerikai védelmi minisztérium legújabb éves jelentése szerint - írta a The Washington Post blogja.
A Demokratikus Koalíció vezetői mától három napra leköltöztek a borsodi megyeszékhelyre - tudta meg az atv.hu. Az ötletet az adta, hogy Gyurcsány Ferenc egyik miskolci tisztelője felajánlotta: ha úgy gondolja, szeretné megismerni az Avas lakótelep valóságát, a helyiek életét, lakjon nála pár napig.
Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya a GDP 6,2 százalékát teszi ki, miközben az európai uniós módszertan szerint számolt államháztartási egyenleg az egyszeri tételekkel együtt előreláthatólag mintegy 976 milliárd forintos többletet mutat, amely a GDP 3,5 százaléka - felelte az MTI kérdésére Banai Péter Ernő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára…
A lengyel gazdaság 4,2 százalékkal nőtt tavaly, az eddigi hivatalos várakozásnál nagyobb ütemben, és gyorsabban, mint 2010-ben - vélte a lengyel pénzügyminiszter helyettes. A pénzügyminisztérium illetékesei korábban 4 százalék körüli tavalyi gazdaságnövekedéssel számoltak az egy évvel korábbi 3,9 százalék után.
A Sport365.hu légiós-rovatában egy csokorba szedi az Európában játszó magyar légiósok mérkőzéseit, és körképében összegyűjti, milyen produkciót nyújtottak a magyar focisták a különböző bajnokságokban.
Budapest – Modell lett Bagosi Alexa (23)! Az X-Faktor bájos anyukáját egy kreatív csapat csábította el egy különleges fotózásra, ahol az énekesnő három oldaláról mutatkozhat be.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alátámasztottnak látja azon félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.
Valószínűleg sikerült tartani a 3 százalék alatti hiánycélt tavaly, ugyanakkor kérdéses az államháztartási folyamatok fenntarthatósága - vélte a tavalyi államháztartási adatokról a Buda-Cash elemzője.
A krónikus fájdalom mindig megnehezíti a beteg életét. A legtöbben tartós ideggyógyászati, mozgásszervi megbetegedés miatt kerülnek kapcsolatba hasonló panaszokkal, de bizonyos daganatos megbetegedések késői stádiumaiban is elfordulhat.
Gyors együttműködést sürget Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Unió kapcsolatában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, aki egy lapinterjúban hangsúlyozta, hogy a válságot a gazdasági növekedés beindításával lehet megoldani, az EBRD ezért továbbra is rekord szinten tartja finanszírozási aktivitását.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Bakonycsernyén január 13-án különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúsítottjait, egy 35 éves férfit és volt élettárásnak 15 éves lányát hétfőn a Székesfehérvári Városi Bíróság - mondta el a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője az MTI-nek.
Az Európai Bizottság Francoise Le Bail igazságügyi főigazgató által vezetett delegációjával egyeztetett a magyar szakértői küldöttség Brüsszelben a bizottság Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásainak igazságügyet érintő témaköreiben.
A miniszterelnök elfogadta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára felmentésére vonatkozó kérését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.
A miniszterelnök elfogadta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára felmentésére vonatkozó kérését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Gyors együttműködést sürget Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió (EU) kapcsolatában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, aki egy hétfői lapinterjúban hangsúlyozta, hogy a válságot a gazdasági növekedés beindításával lehet megoldani, az EBRD ezért továbbra is rekord szinten tartja finanszírozási aktivitását.
A Nemzetközi Valutaalap informálisan azt kérte a magyar kormánytól, hogy a jelenleg 16%-os egykulcsos személyi jövedelemadót tegye újra kétkulcsossá vagy emelje a rátát 19%-ra - értesült a TV2 Tények...
Folytatódhat Magyarország pénzpiaci helyzetének javulása, ha sikeresen zárul kedden Orbán Viktor kormányfő tárgyalása az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szerint az elmúlt héten már a retorikai változások is eredményt hoztak.
A társaságok a saját tevékenységük körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségeit, valamint az ahhoz megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység költségeit még levonhatják 2011-es járulékfizetési kötelezettségük bevallásakor - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Budapest - Elcsábította egy újabb műfaj, a jégszobrászat Berecz Andrást (25). A fiatal képzőművészt onnan ismerhetik a Blikk olvasói, hogy ő tervezte Az év embere díjunkat: pályázatunkon az ő ötlete nyert, a híres Leonardo-tanulmányhoz nyúlt vissza.
Budapest - Nem tudják a MÁV-kórházban, dolgozik-e még náluk olyan orvos vagy szülésznő, akik közül összesen tizenhárom embert ültet a vádlottak padjára az ügyészség.
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. közölte: a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a részvénytársaság jogi képviselője által január 23-án kézhez vett végzésével bejegyezte a cég alaptőke-emelését. 2012....