Az osztrák alkancellár és külügyminiszter figyelmeztette uniós kollégáit, hogy a magyar alkotmányról és néhány törvényről zajló vitában ne "pofozzák" Magyarországot, mert azzal csak ellentétes hatást érnének el.
Magyarországon a kártyás fizetések aránya 25 százalék, míg Nyugat-Európában 75-80 százalék. Ha ezt a szintet sikerülne Magyarországon is elérni, az MNB számításai szerint évi százmilliárd forintot lehetne megtakarítani.
A UBS elemzői alapvetően pesszimisták a magyar makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban, részben ennek tudható be, hogy továbbra is a szektor legkevésbé kedvelt papírjának tartják a Magyar Telekomot....
Idei csúcsára ugrott hétfőn a forint: az euróval szemben 304-ről 300,5-301 közöttig süllyedtek a jegyzések 3 óráig, 4 óra után nem sokkal már 300 forint alatt kereskedtek a devizával....
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatója azt szeretné, ha az intézmény dolgozói elolvasnák az Alaptörvényt, hogy megértsék, alaptalan rágalmak és támadások érték az országot.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Martin Demsey amerikai vezérkari főnöknek úgy vélekedett: most van az idő az Irán elleni lépések meghozatalára két okból is: Irán már túl van azon a ponton, ahol szankciókkal meg lehetett volna állítani a nukleáris fegyverkezését. Másodszor pedig egyre csökken a lehetősége, hogy eredményre vezetne az USA által vezetett embargó az iráni olaj ellen.
Idei mélypontjára esett a dollár a hat fő devizapárjával szemben, miközben a forint is erősödött, 16 óra után 300 forint alá került az euró árfolyama. A magyar piac egyre biztosabb az EU-IMF tárgyalások sikerében, a dollárt pedig a javuló nemzetközi hangulat gyengíti. A piacon elterjedt, hogy akármelyik percben bejelenthetik a megegyezést Görögország és a magánhitelezői között.
Újvidék — Vajon melyik a kézilabda-válogattunk igazi arca? Erre a kérdésre adhat választ a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjének kedd esti második fordulója, amikor Szlovénia (m1, 20.10) lesz a soros ellenfél.
Négy volt líbiai lázadó meghalt, mintegy húszan megsebesültek, amikor a néhai Moammer Kadhafi hívei támadást intéztek a Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra fekvő Bani-Valíd ellen.
Az előzetes adatokkal összhangban tavaly decemberben 486,5 milliárd forintot tett ki a központi költségvetés hiánya, amely legalább 2004 óta a legmagasabb egyhavi deficitet teszi ki. Ez számos...
Kínai rendfenntartók hétfőn tüzet nyitottak tibeti tiltakozók tömegére, egy ember meghalt, többtucatnyi megsebesült - jelentette a Szabad Tibet (Free Tibet) nevű nem kormányzati szervezet.
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt 24 óra legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
Rekordot döntött a világ acéltermelése tavaly, de a növekedés mértéke jóval kisebb volt az egy évvel korábbinál, részben az euróövezeti adósságválság, illetve a vezető acélfogyasztó Kína gazdasági növekedésének a lassulása miatt.
Biztosra jósolták a magyar jegybank keddi újabb kamatemelését londoni felzárkózó piaci elemzők. Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak körében ugyanakkor az nem volt konszenzusos előrejelzés, hogy az MNB ismét fél százalékponttal emeli alapkamatát; több londoni szakértő is azon a véleményen volt, hogy megvan az esély egy kisebb mértékű szigorításra.
Míg a magyar jegybank valószínűleg kamatemelésre kényszerül a forint védelmében, addig folytatódott a monetáris enyhítés Izraelben. Az izraeli alapkamat februártól 2,5 százalék lesz. A kamatvágással már az idei globális lassulásra válaszolt a központi bank.
Nyíregyháza – Legalább 20 kilométeren át utazott kívülről a kamion fülkéjébe kapaszkodva egy orosz sofőr, mert a bent ülő magyar kollégája nem mert megállni a kapálózó idegennek.
A Hungaroringet 2014-ig mindenképpen fejleszteni kell, hogy a mogyoródi pálya 2016 után is a Formula-1-es helyszínek között maradhasson - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Felszólította az Európai Bizottság hétfőn az Európai Unió központi intézményeit, hogy jövő évi költségvetésük tervezésekor tanúsítsanak maximális önmérsékletet.
2009-es, Ferraritól való távozása után először vezetett Forma-1-es autót a száguldó cirkusz korábbi világbajnoka, Kimi Räikkönen, aki idén a Lotus színeiben tér vissza az autósportok csúcsosztályába. Tovább »
Az MSZP azt várja a miniszterelnöktől, hogy kedden konstruktív módon tárgyaljon és "okos" megállapodást kössön Brüsszelben José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével.
Budapest - Ki az a Schmitt Pál? Nem ismeri a magyar államfőt az a német közgazdász, akinek munkájából 17 oldalt vett át Schmitt a doktori disszertációjában, anélkül, hogy hivatkozott volna rá.
A Sukoróra tervezett turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő, a perben alperesként szereplő izraeli-magyar üzletember fellebbezésében az ítélet hatályon kívül helyezését, a döntés megváltoztatását, a kereset elutasítását kéri.
Az LMP középtávú stratégiájáról, ezen belül az esetleges szövetségkötésekről is dönt a párt hétvégi kongresszusa. Az esemény résztvevői akár már az új frakcióvezető személyéről is véleményt mondhatnak, de ehhez az szükséges, hogy a képviselőcsoport szerdai ülésén megválasszák Schiffer András utódját - mondta el az MTI-nek hétfőn Szél Bernadett szóvivő.
A Molnak van iráni olajat feldolgozó finomítója, ezért a magyar céget is érintheti a Teherán elleni embargó. A benzin árának növekedése azonban itthon emiatt nem valószínű.
Öt volt líbiai lázadó meghalt, mintegy húszan megsebesültek, amikor a néhai Moammer Kadhafi hívei támadást intéztek a Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra fekvő Bani-Valíd ellen.