Sikerült világosan egyeztetni az unióval az alapvető irányokat, azokat a kondíciókat, amelyeket a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi támogatást célzó tárgyalásokkal kapcsolatban a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartanak - közölte újságírókkal Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, miután pénteken Brüsszelben megbeszélést folytatott Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi…
A kormány elment a falig, de végül mindenben engedett Brüsszelnek és Washingtonnak, így végül elkerülhetőnek látszik az államcsőd - mondta Burány Sándor.
Lebak - Több tucat gyerek és felnőtt kockáztatja az életét iskolába és munkába menet az egyik indonéziai faluban, ahol függőhídjukat elmosta az áradás.
Szerződést köt az állam a felsőoktatásban költségtérítéssel tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Loeb továbbra is megállíthatatlan, a második versenynap is újra a címvédő bizonyult a leggyorsabbnak. Nyomában továbbra is Dani Sordo lohol, úgy tűnik, a Mini tartani tudja a lépést. Ogier pedig nagyot bukott.
Arn Gréta szombaton, magyar idő szerint 9 órától lép pályára a 12. helyen kiemelt amerikai Serena Williams ellen a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női tornájának harmadik fordulójában, a 16 közé jutásért - a verseny honlapja alapján.
A Gazprom a tervezettnél valamivel korábban, már decemberben elkezdi a Déli Áramlat vezeték építését. A vezeték a Fekete-tenger körzetéből Törökországon át Európába szállít földgázt. Eredeti elképzelések szerint 2013 elején kezdték volna az építkezést. A vállalkozásban Magyarország is részt vesz.
A Gazprom a tervezettnél valamivel korábban, már decemberben megkezdi a Déli Áramlat vezeték építését, amely a Fekete-tenger körzetéből Törökországon át Európába szállít földgázt - jelentette be az orosz cég vezetője pénteken.
Az Európai Unió Bírósága a jövőben bírságot is kiszabhat egy tagországra, ha nem rögzíti alkotmányában a kiegyensúlyozott költségvetésre vonatkozó uniós előírást - áll a tagországok pénzügyi fegyelmének szigorítását célzó dokumentum tervezetében, amelyet a Reuters ismertetett pénteken.
Győr - Újra Nicsenko-gólt láthattak a Győri ETO focicsapatának drukkerei, igaz 2004 után, nyolc évvel már nem az egyik legeredményesebb magyar légiósnak számító idősebb Igor (40), hanem a rá alkatban, kinézésre, és játékával is kísértetiesen hasonlító fia, Igor Nicsenko (19) talált felkészülési meccsen a szlovákiai Nagymegyer csapatának hálójába.
A Bankszövetség szerint az árfolyamgát koncepciójának továbbfejlesztése jelenthet megoldást a közszolgálati dolgozók devizahiteles terheinek enyhítésére.
A szeptemberben induló tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27.150-en tanulhatnak, további 15.550 diák részösztöndíjat kaphat. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lesz. Ez összesen 48.620 olyan diákot jelent majd, aki állami vagy részben állami támogatással tanulhat...
Hat konzorcium nyújthat be ajánlatot a mai napi határidőig az E.ON által felkínált német gázelosztási hálózatra. A hálózat értékét 3 milliárd euróra becsülik - számol be a Reuters. A Reuters-nek...
A Berlinbe látogató turisták olykor a városnéző busz helyett a gyors, pontos és tiszta S-Bahn gyorsvasútra is felülnek. Az S1-es a festői Oranienburg állomástól száguld végállomása felé, érintve többek között a Brandenburgi Kaput, és a Postdamer Platzot is. A holokauszt történetét ismerők talán megborzonganak, amikor a végállomásra érnek, amely a kies tóparti üdülőhelyen, Wannseeban van. Itt, az…
Melbourne - Magányos, ám mindenki tekintetét magára vonzza Serena Williams (30). Az amerikai teniszezőnő, aki magyar idő szerint szombat reggel kilenckor az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság harmadik fordulójában Arn Gréta (32) ellen lép pályára, különleges színekben pompázik a tornán, ezúttal liláskék-fehér ruhában teniszezik.
Siófok - Tovább harcol igazáért a hazai focifogadási botrány egyik gyanúsítottja, a 2009-es ZTE–Siófok bajnoki meccs elcsalása kapcsán hírbe hozott Tusori Richárd (27), akinek játékjogát felfüggesztette a Magyar Labdarúgó-szövetség.
A szándékolttal ellenkező hatást eredményezhet, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU "folyamatosan ostorozza" Magyarországot - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik mindazonáltal az első negyedév végére megállapodást valószínűsítenek az IMF, az unió és a magyar kormány között.
Gera Zoltán hollandoknak lőtt első találata nyerte el 2011-ben az Év magyar gólja díjat, amelyet a FourFourTwo (FFT) magazin a FIFA Puskás-díj mintájára hozott létre.
Nem akárhogyan, hanem csirkeüldözéssel készült a Paris Saint-Germain elleni péntek esti Francia Kupa nyolcaddöntőre az ötödosztályú Sablé FC - ráadásul mindezt még videóra is vették!!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztotta a nyár végén kötött egymilliárd eurós, 18 hónapra szóló készenléti hitelmegállapodás negyedéves felülvizsgálatát, írja az MTI. A valutalap arra hivatkozott...
Még nem egyeztek meg a felek, de pénteken este megállapodhatnak Görögország adósság-elengedésével és kötvénycseréjével kapcsolatban - számolt be a Wall Street Journal. A kötvények névértékének felét...
Pénteken jár le a határideje annak, hogy harmincegy európai nagybank bemutassa nemzeti felügyyeleti hatóságának: mit tesz azért, hogy megfeleljen a szigorúbb tőkekövetelményeknek.
Bár a feltörekvő piacok mostanában nem teljesítettek túl jól, az utóbbi időben megszaporodott az egzotikus feltörekvő piaci alapok száma. Főleg a BRIC-országok, azaz Brazília, Oroszország, India, Kína kedvelt célpontok. Brazíliában a bányászati cégeken kívül a bankszektort is figyelem kíséri.
Szombaton rajtol a labdarúgó Afrika-kupa. A favorit a Didier Drogbával, Salomon Kalou-val és Yaya Touréval felálló Elefántcsontpart, hiszen Kamerun, Egyiptom, Algéria és Nigéria ki sem jutott.
Budapest - Megdöbbentő! Dukai Regina (28) nevével próbálnak fiatal lányoktól adatokat kicsalni! A szőkeség a feljelentést fontolgatja, hiszen az ügy véresen komoly: fiatal lányokat próbálnak beszervezni egy nem létező videoklipbe úgy, hogy lefotózzák és kifaggatják őket.
A szándékolttal ellenkező hatást eredményezhet, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU "folyamatosan ostorozza" Magyarországot - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik mindazonáltal az első negyedév végére megállapodást valószínűsítenek az IMF, az unió és a magyar kormány között.
A BKV 2010 februárjában személyiségi jogok megsértése miatt indított pert a K-Monitor Iroda vezetőjével, Léderer Sándorral és a K-Monitor Közhasznú Egyesülettel szemben.
Teri néni korábban számtalanszor engedte el távoli utakra gyermekét, de mostanáig mindenhonnan épségben visszatért. Idős édesanyja talán épp abban a percben érezte meg a tragédiát, amikor az tőle több ezer kilométerre bekövetkezett.
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz figyelmeztette Sebastian Vettel riválisait, készüljenek fel arra, hogy a német versenyző idén az eddiginél is jobb formában fog majd versenyezni, és mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét. Tovább »
Jelentős, több mint 26 milliárd forintos, átlag feletti forgalommal, 1,9%-ot emelkedett a hét utolsó napján a BUX. A vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek, a nap nyertese a MOL volt. A vezető...
Gera Zoltán hollandoknak lőtt első találata nyerte el 2011-ben az Év magyar gólja díjat, amelyet a FourFourTwo (FFT) magazin a FIFA Puskás-díj mintájára hozott létre.
A dolgozók körében komoly igény volt a családi napközire, ugyanis többeknek okozott gondokat gyermekük elhelyezése, mert a városi intézmények befogadóképessége korlátozott.