2012. január 13. péntek

jan. 13
18:42
Szuper Levente győzelemre vezette új csapatát! (Sport365)
Szuper Levente bemutatkozott új csapatában a Central Hockey League-ben (CHL) szereplő. Missouri Mavericks-ben. A magyar kapus a Quad City Mallards elleni mérkőzésen három gólt kapott, de csapata megnyerte a találkozót.
jan. 13
18:57
A férjet gyanúsítják a szigethalmi gyilkossággal (Alternatív Energia)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartása mellett - egy 39 éves szigethalmi férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - közölte honlapján a rendőrség pénteken.
jan. 13
18:57
Havonta több tízezren vándorolnak Németországba a kelet-közép-európai térségből (Kripto Akadémia)
Németországba havonta csaknem 30 ezer bevándorló érkezett a kelet-közép-európai térségből a munkaerőpiaci korlátozások tavaly tavasszal történt feloldása óta, a német statisztikai hivatal (Destatis) szerint ennek köszönhető, hogy az ország lakosainak száma nyolc évig tartó csökkenés után 2011-ben ismét nőtt.
jan. 13
18:57
Rossz a hangulat az amerikai piacokon (Portfolio)
Vegyes amerikai makrogazdasági adatok és a JP Morgan bevétel soron a vártnál rosszabb gyorsjelentése mellett az európai hírek határozzák meg leginkább a pénteki kereskedés hangulatát az USA-ban, ahol...
jan. 13
18:57
Plágiumgate: megszólalt a SOTE dékánja (ATV)
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.
jan. 13
19:12
Feleséggyilkossággal gyanúsítják a szigethalmi férfit (Blikk)
jan. 13
19:12
Leminősítési félelmekre estek az európai piacok (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszatértek a korábbi napokat jellemző, enyhe lejtőre. Mindazonáltal a fő mutatók, hála a keddi kiugrásnak, még többnyire magasabban végeztek, mint a múlt hét végén.
jan. 13
19:14
Halálra gázolt a vonat egy férfit (Blikk)
jan. 13
19:15
Űrszemét miatt módosítják a Nemzetközi Űrállomás pályáját (Infostart)
Egy amerikai távközlési műhold roncsai veszélyeztetik a Nemzetközi Űrállomás (ISS) épségét, és ezért módosítják annak pályáját - közölték csütörtökön a houstoni amerikai irányító központban.
jan. 13
19:15
Kínozzák a menedékkérőket Magyarországon? (Alternatív Energia)
A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága, történetében először, felfüggesztette csütörtökön egy menedékkérő visszaküldését Ausztriából Magyarországra.
jan. 13
19:15
DK: az áfaemelés további életszínvonal-romlást okoz majd (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint bár tavaly is jelentősen nőtt az alapvető élelmiszerek, az üzemanyagok és a gyógyszerek ára, a felső áfakulcs 27 százalékra emelésével az életszínvonal idén tovább romlik majd.
jan. 13
19:15
Legnagyobb ellenfeleink is keretet hirdettek a vízilabda Eb-re (Sport365)
Mind a szerb vízilabda válogatott szövetségi-kapitánya, Dejan Udovicsics , mind az olasz kapitány, Alessandro Campagna kihirdette a hollandiai Európa-bajnokságra utazó keretét.
jan. 13
19:17
Fordulat: ismét előveszik Breiviket a pszichiáterek (ATV)
Új pszichiátriai szakvéleményt kért Anders Behring Breivikről egy norvég bíróság, miután egy korábbi jelentés beszámíthatatlannak találta a 77 embert meggyilkoló, 32 éves merénylőt.
jan. 13
19:33
Újabb ázsiai országok csatlakoznak az Irán elleni olajembargóhoz (ATV)
Miközben Európa még mindig a kiskapukat keresi, Ázsiában újabb országok csatlakoznak az Irán elleni olajembargónak. Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat vezetett be a kínai állam által irányított Zhuhau Zhenrong vállalat ellen, amely Irán legnagyobb finomított olajbeszállítója. Hillary Clinton külügyminiszter szankciókat alkalmaz a szingapúri Kuo Oil Pte olajtársaság és az Egyesült Arab…
jan. 13
19:48
Ha Schmitt hallgat plágiumbotrányáról, megúszhatja (Blikk)
Magyarország - Egy rövid közlemény kiadása óta hallgat az államfő hivatala Schmitt Pál plágiumbotrányáról.
jan. 13
19:48
Aki gyakrabban eszik, kevésbé hízik (Infostart)
Azok a lányok, akik gyakrabban eszegetnek, kevésbé híznak, mint azok, akik kevesebbszer étkeznek, de akkor kiadósan - állítják egy amerikai felmérés készítői.
jan. 13
19:48
Kalóz lett a kémből (Blikk)
jan. 13
19:48
Trabant az Ikarus busz ellen, így rajtol a fapados Dakar (Sport365)
Hetedszer indul szombaton a minden évben egyre népszerűbb Budapest-Bamako rali, melynek idén 35 ország 400 résztvevője vág neki. Kevesebb magyar és több külföldi rajtol a jótékonysági versenyen, mint tavaly.
jan. 13
19:51
Nem adja el gázvezetékeit Ukrajna (Portfolio)
Ukrajna az olcsóbb gázért cserébe nem fogja eladni gázvezeték-hálózatát Oroszországnak - jelentette ki az ukrán energiaügyi miniszter az MTI jelentése szerint. Jurij Borko ugyanakkor ígéretet tett,...
jan. 13
19:51
FT: ronthat Ausztria és Franciaország adósbesorolásán a S (ATV)
Az "AAA" besorolással ellátott euróövezeti tagállamok közül Franciaország és Ausztria leminősítésére készül a Standard & Poor's a Financial Times péntek délutáni értesülése szerint.
jan. 13
19:53
Tarlós: Orbán azt hiszi, vannak forrásaink, de nincsenek (ATV)
A városvezető szerint a vidéki képviselők egy része vagy nem szereti Budapestet, vagy radikálisan azért küzd, hogy a források vidékre kerüljenek.
jan. 13
20:09
Basescu: állítsák le az egészségügyi törvénytervezet társadalmi vitáját (Kripto Akadémia)
A román egészségügy privatizálásáról szóló törvénytervezet társadalmi vitájának leállítását kérte Traian Basescu román államfő Emil Boc miniszterelnöktől pénteken.
jan. 13
20:18
Félmilliárdos vállalkozói tanácsadó program indult Észak-Alföldön (ProfitLine)
Félmilliárd forint értékű, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő tanácsadó program indult az Észak-alföldi Régió három megyéjében.
jan. 13
20:21
Kirúgták a franciákat az elitből, Görögország közel az államcsődhöz (Privátbankár)
Hiába a sorozatosan bejelentett megszorító intézkedések, a reményt keltő kötvényaukciók, a Standard&Poor's újabb eurózónatagok leminősítésére készül. Nyugati lapok már kész tényként kezelik, hogy Franciaország kiesett az elitből. Friss: a francia pénzügyminisztérium megerősítette a leminősítés tényét - számolt be róla a CNN. Görögország az államcsőd szélén.
jan. 13
20:21
Dzsudzsák titkolózik, Kassai a világ legjobbja - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 13
20:24
Videó: Belestünk a rohadó CET-be (Blikk)
jan. 13
20:27
Határozott idejű kollektív szerződést kötött a szakszervezetekkel az MTVA (Alternatív Energia)
Határozott idejű, március 31-ig szóló kollektív szerződést (ksz) kötött a szakszervezetekkel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken.
jan. 13
20:27
Orbánékat védi a lengyel Jog és Igazságosság párt (Kripto Akadémia)
Magyarország védelmében szólalt fel a lengyel szejmben az ellenzéki nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt (PiS) képviselője, és egy Magyarországot támogató határozat megszavazását indítványozta, hangsúlyozva, hogy "Magyarországnak joga van saját alkotmányához".
jan. 13
20:42
Legyőzheti-e Mitt Romney Barack Obamát? (Infostart)
Mindkét eddigi republikánus előválasztást megnyerte Mitt Romney. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a volt massachusettsi kormányzónak van a legnagyobb esélye az elnökjelöltségre. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy Barack Obamát legyőzheti-e.
jan. 13
20:42
Franciaországot és Ausztriát is leminősíthetik (Blikk)
jan. 13
20:45
Egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik az orosz sajtóra (Kripto Akadémia)
Egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik az orosz sajtóra - nyilatkozta pénteken, a sajtó napján az újságíró-szövetség elnöke.
jan. 13
20:45
Rendkívüli ülést hívott össze Sarkozy (Portfolio)
Nicolas Sarkozy elnök rendkívüli találkozót hívott össze a francia kormány több tagjával pénteken, reagálva a hírre, miszerint országa elvesztette a Standard & Poor's-nál AAA besorolását - írja a...
jan. 13
20:45
Giró-Szász: a kormány feladata, hogy feltétel nélkül támogassa az államfőt (ATV)
A kormánynak az a feladata, hogy minden esetben feltétel nélkül támogassa a köztársasági elnököt -ezt Giró-Szász András mondta az Egyenes Beszédben Schmitt Pál plágiumbotrányával kapcsolatban.
jan. 13
20:47
Franciaország leminősítése már biztos (Portfolio)
Megrázta a piacokat az az értesülés, miszerint a Standard and Poor's már pénteken bejelentheti az euróövezeti tagállamok tömeges leminősítését. A kiszivárgott hírek szerint Németország megúszhatja a...
jan. 13
20:51
Új járatot indított a Wizz Air Budapestről (ProfitLine)
A Wizz Air diszkont légitársaság pénteken elindította első Budapest-Dortmund járatát - közölte a cég az MTI-vel.
jan. 13
21:03
Rendőrség: terrorcselekmény elkövetésére irányuló kísérlet Banja Lukában (Kripto Akadémia)
Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság rendőrsége terrorcselekmény elkövetésére irányuló kísérletnek tekinti azt, ami a boszniai Szerb Köztársaság székhelyén, Banja Lukában történt január 8-án - jelentette ki a két ország rendőrségének igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 13
21:03
Amerika is az S&P-re; figyel (Portfolio)
Vegyes amerikai makrogazdasági adatok és a JP Morgan bevétel soron a vártnál rosszabb gyorsjelentése mellett az európai hírek határozzák meg leginkább a pénteki kereskedés hangulatát az USA-ban, ahol...
jan. 13
21:03
Leminősítették Franciaországot és Olaszországot (ATV)
Válságtanácskozásra gyűltek össze pénteken este a francia kormány legfontosabb tagjai annak nyomán, hogy a Standard & Poor's leminősíteni készül Franciaország hitelképességét. A brit Telegraph tudósítása szerint Olaszország hitelminősítő osztályzatát két fokozattal, A-ról BBB+-ra rontotta a Standard and Poor's, Németország, Finnország, Luxemburg, valamint Hollandia azonban "biztonságban vannak".
jan. 13
21:05
Hiller: a tudomány világában a plágium a legsúlyosabb ügy (ATV)
Az MSZP-s országgyűlési képviselő szerint teljesen mindegy, hogy egy friss diplomásról vagy az államfőről van szó, ugyan azok a szabályok vonatkoznak rájuk.
jan. 13
21:15
Leminősítették Franciaországot (Infostart)
Válságtanácskozásra gyűltek össze pénteken este a francia kormány legfontosabb tagjai annak nyomán, hogy híre ment: a Standard & Poor's leminősíteni készül Franciaország hitelképességét.
jan. 13
21:18
Videó: A Blikknek parádéztak a Rippel testvérek (Blikk)
jan. 13
21:18
Orbán: Nyitott a kormány a vitás kérdések tisztázására - a nap hírei (Infostart)
Egyetért a Nemzetközi Valutaalap Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozatával az Európai Bizottság. Nyitott az Európai Unió által megfogalmazott kifogások tisztázására a kormány. A felvételi keretszámokról hozott döntés megváltoztatását kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
jan. 13
21:18
Negyvenméteres alagutat fúrtak rabok (Blikk)
jan. 13
21:36
Martonyi: Nincs olyan kérdés, amire előre azt mondanánk, "szó sem lehet róla" (Infostart)
Martonyi János szerint az, hogy a magyar kormány kész bármiről tárgyalni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, nem azt jelenti, hogy minden elfogadható számára, hanem csak azt, hogy nincs olyan kérdés, amire előre azt mondaná, hogy "szó sem lehet róla".
jan. 13
21:54
A világ tíz legveszélyesebb városa közül öt mexikói (Infostart)
A világ tíz legveszélyesebb nagyvárosa közül öt Mexikóban volt tavaly, bár az éllovas a hondurasi San Pedro Sula, ahol 159 gyilkosság jutott 100 ezer lakosra - közölte egy közbiztonsággal foglalkozó mexikói civil szervezet.
jan. 13
21:57
Pályázat - Uniós milliárdok egészséges életmódra (ProfitLine)
Ötmilliárdos keretből, egyenként 1-10 millió forintos összegre pályázhatnak 100%-os támogatási intenzitás mellett települési-, munkahelyi-, és óvodai-bölcsődei helyszíneken 2012 márciusában és májusában a konvergencia régiók vállalkozói, nonprofit szervezetei, önkormányzatai, valamint bizonyos oktatási-, egészségügyi intézményei az Új Széchenyi Terv TÁMOP-6.1.2/11/1 kódjelű pályázatán. Az…
jan. 13
21:57
Gavra: a hvg.hu 200 százalékosan ellenőrizte az információit (ATV)
Az internetes oldal főszerkesztője elmondta: egy szabadúszó írta meg a plágiumgyanúról szóló cikket, ami kilenc hónap kutatómunkának az eredménye.
jan. 13
22:00
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 13.. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
jan. 13
22:15
IMF-ügy: két fontos tényező ébreszthette fel a kormányt (Portfolio)
A forint mélyrepülése és a háztartási megtakarítások kiáramlására utaló jelek késztethették a magyar kormányt arra, hogy érdemi lépéseket tegyen az IMF/EU-tárgyalások ügyében - vélekedtek...
jan. 13
22:30
Több mobil, mint gyerek (Blikk)

Keresés