Nem zárkózik el az Európai Bizottság az elől, hogy magyar javaslatra megfontolja egy magasabb kulcsú fogyasztási adó bevezetését a luxuscikkekre. A testület szóvivője Brüsszelben azt mondta, hogy egyelőre nehézkesen halad az uniós áfa-rendszer reformja, amelynek a része lehetne a magyar kormány javaslata. Ha így is lesz, évekbe telhet, míg ebből a tagországi költségvetések pénzt látnak.
Nyolc republikánus elnökaspiráns vitázott csütörtökre virradóra a kaliforniai Simi Valleyben, a Ronald Reagan elnöki könyvtárban, a legnagyobb figyelem a korábbi és a jelenlegi éllovas, Mitt Romney és Rick Perry párharcát kísérte.
A 92. NFL szezon idénynyitóján a címvédő Green Bay Packers legyőzte a két évvel ezelőtti bajnokot a New Orleans Saints-t. A mérkőzésen a „Sajtfejűek” újonc elkapója, Randall Cobb szenzációs teljesítményt nyújtott.
Az egykori 12-ből egy cukorgyár maradt, az is osztrák tulajdonban. Régiónkban mindenhol átszervezték a gazdaságtalanul működő cukoripart, csak van, ahol ésszel csinálták
Az amerikai gazdaság élénkítését, elsősorban a munkahelyteremtést célozza az a 447 milliárd dolláros törvényjavaslat-csomag, amelyet Barack Obama elnök terjesztett elő csütörtök este a kongresszus két házának együttes ülésén.
Kiszivárogtak a Magyar Nemzeti Bank mentőcsomagjának részletei. Simor András jegybankelnök tíz pontban foglalta össze a devizahiteleseket segítő programjának elemeit. Sajtóinformációk szerint az MNB szerint hosszabb kamatperiódusra, és kamatplafonra van szükség. A jegybankelnök szerint szükséges a pozitív adóslista, és elképzelhetőnek tartja, hogy az ügyfelek devizában törlesszenek.
Mivel nem hangzottak el Bernanke beszédében azok a bűvös szavak, amelyek egy újabb jegybanki monetáris lazításra utaltak volna, a csalódottság lett úrrá a Wall Street-en és veszteséggel zárult a csütörtöki kereskedés.
New Yorkkal vagy Washingtonnal kapcsolatos, hihető, konkrét, de meg nem erősített terrorfenyegetést kapott az Egyesült Államok - közölték amerikai terrorelhárítási tisztségviselők.
A száz éve született Bibó Istvánra emlékeztek a Politikatörténeti Intézetben tegnap. Bibó István, a 'A kelet-európai kisállamok nyomorúsága' című művéről és aktualitásáról beszélgetett Bojtár Endre irodalomtörténész, Hunyady György szociálpszichológus és Ormos Mária történész. A beszélgetést Földes György történész vezette.
Tarr Béla Oscarra-nevezett filmje, A torinói ló a torontói filmfesztivál Masters válogatásában lesz látható Észak-Amerikában először. A kortárs film legnagyobbjai között számon tartott magyar rendező személyesen is részt vesz a bemutatón, emellett előadást is tart a fesztivál felkérésére, ahol Gus Van Sant lesz a moderátora.
A jelek szerint maga volt a káosz, amit az amerikai repülési szervek, illetve a hadsereg produkált a szeptember 11.-ei merénylet sokkhatása alatt. A hangfelvételeket most a New York Times tette közzé.
Világszenzációként reklámozták az Operaház legutóbbi előadását, a szórólap szerint ez az első eset, hogy 3D-ben vetített díszlet előtt játszanak a szerepelők egy operaházban. (Már tudjuk, nem véletlenül.) Tegyük hozzá, ez az előadás nem a Magyar Állami Operaház produkciója, csak a helyszínt és a zenekart adták Komlósi Ildikó operaénekes nemzetközi projektjéhez.
Sas József, az elterjedt hírekkel ellentétben, Szilveszter előtt nem lép fel az Új Mikroszkóp Színpadon. Úgy gondolja, a színészbe eleve be van kódolva a félelem. Ha pedig a kabaré nem működik, az azt jelzi, hogy baj van.
Amikor Latinovits Zoltán halála után társa, a szintén színészóriás Ruttkai Éva újra előadta a Korona Pódiumon Parancsolj velem, tündérkirálynő! című estjét, bohócmaszkban jött ki a publikum elé, halkan ránk nézve köszönt többször is, megvárta, míg megértjük, hogy szeretné, ha hangosan visszaköszönnénk neki, és miután ez megtörtént, azt mondta, hogy "már kevésbé félek."
Sokan hihetnék, hogy a legfeltűnőbb rovarokat már mind felfedezték, de ez nem így van: eddig ismeretlen, hatalmas koromfekete darázsfajt azonosítottak, méghozzá nem is a vadonban, hanem a berlini természettudományi múzeum végtelen gyűjteményében.
A svájcifrank-alapon számolt személyi, gépkocsi, lakás- és szabad felhasználású hitelek 2005-től 2009-ig évenkénti bontásban 635, azután 1017, egy évvel később 1482, majd 1636 és 138 milliárd forinttal nőttek, végül összesen 4808 milliárd forintra duzzadtak. Ez a követelés mára szétterült a gazdaságban, és folyamatosan szívja ki a normális forintot – állítja a Magyar Nemzetnek Varga István.
Több napirendi pontot el kellett napolni a Fidesz-KDNP frakcióülésén, ugyanis nem sikerült meggyőzni a polgármestereket – például arról, hogy kormányszerv ellenőrizhesse a települések büdzséjét. Az oktatási feladatok átalakítását viszont lenyelték a frakciók.
Három időtávra is kínált mai aukcióján állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ: a 3 és 5 éves futamidejű papírokért nagy volt a tolongás, nagyot estek a hozamok
A lovastréningen nem lovasoktatásról van szó, és nem is arról, hogy megtanuljon valaki lóval bánni. A ló, mint eszköz, alapvetően tükörként funkcionál ahhoz, hogy jobb vezetővé váljon az ember. Általa megélhetőek a sikernek és a sikertelenségnek azok az alapvető élményei, melyek a tudatosulás, és a megértés által eredményesen javíthatják a mindennapi munkavégzést - mondta el Suhai Gábor…
A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 millárd forint működési veszteséggel zárta az első félévet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) - derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100.625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.
Hétfő délután hivatalosan is véget ért az olasz élvonalbeli labdarúgók és klubvezetők sztrájkja, ami azt jelenti,hogy szeptember 9-én a Milan-Lazio mérkőzéssel megkezdődhet a Serie A 2011-2012-es idénye.
Fenntartja minden szavát a magyarokat „genetikusan alattvalónak”, „moslékzabálóknak”, a holokauszt egyedüli felelőseinek nevező Kertész Ákos író, aki szerint ő megtanult írni, bírálói viszont nem tanultak meg olvasni.
Az amerikai gazdaság élénkítését, elsősorban a munkahelyteremtést célozza az a 447 milliárd dolláros törvényjavaslat-csomag, amelyet Barack Obama elnök terjesztett elő csütörtök este a kongresszus két házának együttes ülésén.
Több mint egymillió ember maradt áram nélkül helyi idő szerint csütörtökön Dél-Kaliforniában, illetve Arizona és Mexikó szövetségi állam egyes részein emberi tévedés okozta meghibásodás miatt.
Túllépte hatáskörét Gyurcsány Ferenc Sukoró ügyben Polt Péter szerint. A Gyurcsány Ferenc kiadatását indítványozó határozati javaslat szerint a korábbi kormányfő azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a sukorói beruházás befektetőivel folytatott tárgyalások során támogatta az ingatlanok cseréjét. Gyurcsány Ferenc szerint semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját. A volt…
80 éve született Latinovits Zoltán. Ebből az alkalomból több emlékesten is megidézik a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyéniségének emlékét, és a művész nevét veszi föl a Gundel étterem kávézója. A posztumusz Kossuth díjjal kitüntetett színész születésének évfordulóján egy könyvet is kiadtak. Ebben Latinovits 40 kortársa ír a színészkirályról.
Ezentúl török hadihajók fogják kísérni a Gázai övezetbe a humanitárius segélyt szállító hajókat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, akit az al-Dzsazíra arab televízió idézett.
Az afganisztáni Baglán tartományban szerepet vállaló magyar katonák tétlenségéről, Sólyom László Amerika-ellenes lépéseiről, a Magyar Nemzet bírálatáról és egy függetlenségnapi kerti parti titkos feljegyzéseiről olvashatunk a WikiLeaks által közzétett amerikai diplomáciai táviratokban.
Rendkívül megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések az 2001. szeptember 11-e óta eltelt tíz évben - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Bernanke beszéde irányt adott tegnap az amerikai tőzsdéknek, miután napvilágot látott a Fed elnökének véleménye az amerikai gazdaság kilátásairól, lefelé vették az irányt a főbb indexek. A...
Visszatérés a távközlési piacra, és a pénzforgalmi szolgáltatások bővítése – e lépésekkel igyekszik talpon maradni az alig másfél év múlva esedékes uniós piacnyitás után a Magyar Posta. Mint az a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból kiderül, a szükséges beruházások 80 milliárd forintba kerülnének.
Az amerikai gazdaság élénkítését, elsősorban a munkahelyteremtést célozza az a 447 milliárd dolláros törvényjavaslat-csomag, amelyet Barack Obama elnök terjesztett elő csütörtök este a kongresszus két házának együttes ülésén.
Az amerikai gazdaság élénkítését, elsősorban a munkahelyteremtést célozza az a 447 milliárd dolláros törvényjavaslat-csomag, amelyet Barack Obama elnök terjesztett elő csütörtök este a kongresszus két házának együttes ülésén.
Obama munkahelyteremtő csomagjának és a lassuló kínai infláció hírére emelkedik az amerikai könnyűolaj árfolyama az ázsiai kereskedésben, a várhatóan növekvő olajigények nyomán.
Fontosnak tartja az egyház a szociális foglalkoztatást, ezért a jelenleg nem megfelelően kihasznált egyházi épületekben szociális foglalkoztató intézményeket szeretnének kialakítani - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 milliárd forintos működési veszteséggel zárta az első félévet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) - derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100.625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.
Nincs elég asztronautája a NASA-nak annak ellenére sem, hogy idén júliusban befejeződött a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram - tájékoztatott csütörtökön az amerikai nemzeti kutatótanács, amely a kormányzat tudománypolitikáját hivatott fejleszteni.
Nem érzi magát felelősnek a Gráf József azért, mert az a cég is érintett a Romániából importált GMO-szennyezett vetőmag miatt kirobbant botrányban, amelyben felügyelőbizottsági tag volt egészen addig, amíg a bíróság el nem rendelte a felszámolását. Kínosnak, ugyanakkor méltánytalannak tartja, hogy neve belekeveredett a botrányba - olvasható a Magyar Nemzetben.
Az izraeli belbiztonsági, a Sin Bét a hadsereggel és a rendőrséggel karöltve kiterjedt terrorszervezetet leplezett le Ciszjordániában. Tucatnyi Hamasz-terroristát tartóztatták le, köztük a márciusban, a jeruzsálemi buszmegállóban elkövetett pokolgépes merényletért felelős palesztint is. A most leleplezett terrorista szervezetek több újabb támadás végrehajtására készültek a zsidó állam ellen.…