2011. szeptember 30. péntek

szept. 30
10:56
Távközlési különadó: a magyar kormány szerint nincs ok a változtatásra (Adózóna)
A magyar kormány több szektor számára megteremtette a lehetőséget arra, hogy arányosan kivegyék részüket a közteherviselésből, ez történt a távközléssel is. A kabinet semmilyen okot nem lát változtatásra a távközlési adón, vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Varsóban a magyar sajtó képviselőinek.
szept. 30
10:58
Januártól nem nyugdíjat, hanem járadékot kaphatnak a rokkantak (Adózóna)
Jövőre 300 milliárd forinttal több kerül az Egészségbiztosítási Alapba, de ez gyakorlatilag nem többlet, mivel ebből az alapból fizetik a rokkantsági ellátásokat, amit korábban a Nyugdíjbiztosítási Alapból fedeztek - írja pénteki számában a Népszabadság.
szept. 30
11:00
Dél-Alföld: nőtt a vállalkozások bevétele és a magánszemélyek jövedelme is 2010-ben (Adózóna)
A Dél-Alföldön működő vállalkozások bevétele növekedett 2,7 százalékkal az előző évhez képest, és a térségben élők egy főre jutó havi átlagos összevont jövedelme is emelkedett, ám a régió egyik megyéjében sem érte el a minimálbér kétszeresét – tájékozatott a Nemzeti Adó és Vámhivatal regionális igazgatósága.
szept. 30
11:00
Nagyon oda kell figyelnünk a védekezésre - Kis Károly (Agroinform)
A tavalyi ezüstérmes Paks a harmadik helyen álló Budapest Honvéd vendége lesz a hétvégén, Kis Károly tudja, csak akkor van esélyük a Bozsik-stadionban, ha a védőjátékukon javítanak.
szept. 30
11:02
A Kecskemét győri vendégjátéka előtt Csertőinél csak Szivics optimistább (Agroinform)
A 11. fordulóval folytatódnak az OTP Bank Liga mérkőzései. A múlt héten Diósgyőrben az első vereségét elszenvedő Győr a Ferencvárost legyőző Kecskemétet fogadja.
szept. 30
11:03
Az influenza drága a munkáltatónak, mégsem költenek megelőzésre (HR Portál)
Nemcsak a cégek járnak rosszul a táppénzzel, hanem az alkalmazottak is, ennek ellenére jelentősen csökkent tavaly Magyarországon a nem állami finanszírozású influenza elleni oltások száma - írja a Világgazdaság.
szept. 30
11:03
Nem lehet csavargyártás a közösségi nevelés (HírTV)
Közzétették az új köznevelési törvény koncepcióját a kormány.hu oldalon. A 74 oldalas dokumentumban többek között rögzítik, hogy újjá kell szervezni a közösségi nevelés rendszerét, mely „nem lehet csavargyártás”. A tervezet nagyobb állami szerepvállalást ír elő és új finanszírozási és bérezési rendszer elveit fekteti le.
szept. 30
11:03
Újra nyomás alatt az európai börzék (ProfitLine)
Estek péntek délelőtt a legfontosabb nyugat-európai részvénypiacok, miután a befektetői hangulatot továbbra is az euróövezeti adósságválság, illetve a világgazdaság növekedési ütemének lassulása miatt félelmek határozzák meg.
szept. 30
11:04
Az Azarenkát legyőző Radwanska lesz Zvonarjova ellenfele a fináléban (Agroinform)
null
szept. 30
11:05
Megjelentek az adótörvények módosításai (ProfitLine)
A gázolaj jövedéki adója november 1-től 13 forinttal emelkedik, és lényegesen magasabb lesz az adója ettől az időponttól a nem gyümölcs alapú párlatoknak is - a parlament által hétfőn elfogadott adótörvény-módosítások a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.
szept. 30
11:06
A Fröccs és az információs bomba (Gondola)
„Ruschek tudta, hogy az emberek fehér asztalnál melegednek össze. Ebédjein igen sok ötlet bukkant fel, igen sok eszme lépett ott a megvalósulás stádiumába…"
szept. 30
11:06
Sokkal kisebb volt a folyó mérleg többlete, mint hittük (Portfolio)
A 2010-es év egészében, illetve az idei első negyedévben az eddig ismert adatoknak lényegében csak a fele, 1064 millió euró, illetve 385 millió euró volt a folyó fizetési mérleg többlete a Központi...
szept. 30
11:07
Devizapiaci helyzetkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
szept. 30
11:08
Bolgár úr vajon ezért is panaszkodik? (Gondola)
Bolgár György telesírta a 168 Órát (nemrég a Népszavát is), hogy a gonosz állami cégek nem hirdetnek ottan…
szept. 30
11:08
A szokásos pénteki esés Európában (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek nyitás óta veszítenek értékükből. A hétvége előtt ismét a nyugtalanság jellemzi a piacokat és a befektetők a hétvége előtt inkább zárják meglévő pozícióikat. A hó...
szept. 30
11:09
Strauss-Kahnt szembesítették feltételezett párizsi áldozatával (ATV)
Az IMF volt elnökét, Dominique Strauss-Kahnt a rendőrség közös kihallgatásra hívatta korábbi feltételezett áldozatával, Tristane Banonnal, aki erőszakkal vádolja.
szept. 30
11:10
Elbizonytalanodtak Magyarországgal kapcsolatban a külföldi befektetők (Portfolio)
Szerepet játszhatott a forint gyengülésében a tegnapi DKJ aukció sikertelensége is, amióta mérik a keresletet az ÁKK tenderein, még nem volt példa arra, hogy kevesebb jegyzési ajánlat érkezzen, mint...
szept. 30
11:18
Rekord! 241 kilós laposhal akadt a horgára (Blikk)
Norvégia északi partjainál egy igazi szörnyeteg akadt egy német horgász botjára. A teremtmény "mindössze" 241 kilót nyomott, hossza meghaladta a 2 métert.
szept. 30
11:18
Eltekintek attól, hogy Gera hazajöjjön - Egervári Sándor (Agroinform)
A sérült Gera Zoltán meghívása a magyar válogatottba érthetetlen lépésnek tűnt a szövetségi kapitánytól, aki blogjában tisztázta az ebből fakadó félreértéseket.
szept. 30
11:20
Fóka mentette meg az úszót a cápától! (Blikk)
Michael Cohent (42) egy fóka mentette meg a haláltól. A brit férfit Dél-Afrika partjainál, Cape Town közelében támadta meg egy nagy fehér cápa.
szept. 30
11:21
606 milliós többlet a fizetési mérlegben (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a folyó fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján 606 millió euró volt a második negyedévben
szept. 30
11:21
Martonyi: Európa szerepe megnőtt a palesztin-izraeli békefolyamatban (Infostart)
Európa szerepe megnőtt a palesztin-izraeli békefolyamatban - mondta egy az ENSZ Közgyűlésének 66. ülésszakáról szóló háttérbeszélgetésen Martonyi János külügyminiszter.
szept. 30
11:21
Szanyi: Improvizált Horváth Csaba (HírTV)
Nem akarják meneszteni az MSZP-ből Gyurcsány Ferencet - közölte a hírTV Rájátszás című műsorában Szanyi Tibor.
szept. 30
11:24
Ismételten Hoffmann Rózsa lett a Fidesz Kulturális Tagozatának országos elnöke (Gondola)
A tagozat tisztújításán egy emberként sorakoztak fel a fideszes politikusok az oktatásért felelős államtitkár mögött.
szept. 30
11:24
Eladta a lányát, hogy új feleséget vegyen (Blikk)
szept. 30
11:24
Szakszervezeti demonstráció - Változatlan a kormány álláspontja nyugdíjügyben (Alternatív Energia)
A kormány álláspontja az ország megújításával, átalakításával, egy új munka törvénykönyve megalkotásával, valamint a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatban nem változott meg - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-vel a napokban zajló tüntetésekre reagálva.
szept. 30
11:24
Felpattant az infláció az eurózónában (Portfolio)
Szeptemberben a várt 2,5 százalék helyett 3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az eurózónában, ami mérsékelheti a kamatcsökkentési várakozásokat. Az Eurostat előzetes szeptemberi inflációs...
szept. 30
11:26
Kutyák találták meg az ellopott puskákat Kisvárdán (Blikk)
szept. 30
11:26
Kereskedési tippek - Tőzsde GP (Equilor) (Portfolio)
A mai napra vonatkozóan az Equilor szakértői a CAC40 index és a Tiffany részvényei esetén jó short belépőt, míg a kukorica esetén vételi lehetőséget látnak. Sikerült a csökkenő trendvonal felé...
szept. 30
11:28
Újabb német cég csatlakozna a Nabucco-hoz (Portfolio)
Újabb német társaság érdeklődik a Nabucco gázvezeték-projekt iránt. A Nabucco konzorcium közlése szerint a Bayerngas jelezte csatlakozási szándékát. "A Nabucco Gas Pipeline International GmbH...
szept. 30
11:30
Mellár: új gazdaságpolitika kell, a sokkterápia recessziót szülhet (Portfolio)
Magyarország potenciális gazdasági növekedési üteme az utóbbi másfél évben megfeleződött és ha tovább romlik a külső környezet, illetve "ha a kormányzat tovább folytatja a sokkterápiáját", akkor a...
szept. 30
11:33
Futsal: A Riga megvolt, jöhet a Barcelona a Rába ETO-nak (Sport365)
Az UEFA Futsal Kupa második selejtezőkörében a magyar bajnok rendkívül fontos győzelemmel kezdett.
szept. 30
11:36
Hagyják elveszni a szellemi tőkét a cégek (HR Portál)
Óriási károkat okoz az országnak, hogy a szervezetek nem gazdálkodnak hatékonyan az emberi erőforrásokkal. Sokszor emiatt a fejlesztések ellenére sem válik hatékonyabbá egy cég és még évek múlva is ugyanott tart, mint korábban. A jövőben ezért a humán erőforrás menedzsment helyébe a humán tőkével való gazdálkodás lép, de a vállalkozások eredményességét az újszerű stratégiatervezés, a jobb…
szept. 30
11:36
Csaló biztosítási ügynökök, a PSZÁF nevével éltek vissza (ProfitLine)
Budapest, 2011. szeptember 30., péntek (MTI) - Ismét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nevében keresnek meg ügyfeleket egyes biztosítási üzletkötők, a felügyelet rendőrségi feljelentést tett a jogsértés gyanúja miatt - közölte a PSZÁF pénteken az MTI-vel.
szept. 30
11:36
Monfils és Young is a négy közé jutott (Agroinform)
A második helyen kiemelt francia Ga:el Monfils, valamint az amerikai Donald Young is bejutott pénteken a legjobb négy közé a 600 ezer dollár összdíjazású, thaiföldi keménypályás férfi tenisztornán.
szept. 30
11:38
Október elsejével megszűnik az Üdülési Csekk adókedvezménye (ProfitLine)
Változások várhatóak a béren kívüli juttatások terén: 2011. október 1-jétől kikerül a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások köréből az Üdülési Csekk - a 2011. július 14.-én meghirdetett, 2011. évi XCVI. törvény értelmében. A turisztikai piac több szereplője aggódott a kedvezmény megszűnése, illetve az Üdülési Csekk 2012-es kivezetése miatt, a Széchenyi Pihenőkártya megjelenésével azonban…
szept. 30
11:39
Magyarországgal kapcsolatban nő a bizonytalanság (Privátbankár)
Az euró gyengülése, a dollár erősödése arról árulkodik, hogy a befektetők megint menedéket keresnek - a DKJ-bukta húzta le a forintot
szept. 30
11:39
Több száz egyetemista tüntetett Pécsett (HírTV)
Több száz pécsi egyetemista tiltakozott szeptember 30-án, a felsőoktatási koncepció ellen. A békés demonstrálók gyertyákkal vonultak végig a belvároson, majd a Szent István téren elénekelték a Himnuszt - írja a pecsistop.hu.
szept. 30
11:41
Mellár: Nem elég a válságra és az előző kormányra mutogatni (Privátbankár)
Bár valóban szűkíti a kormány mozgásterét a világgazdasági válság és az előző kormányok terhes öröksége, a jelenlegi vezetés is csak a meglévő jelenségekre reagál, és nem a kiváltó okok, problémák felszámolásával foglalkozik. Valódi átalakításokkal újra beindítható lenne a magyar gazdaság szekere
szept. 30
11:41
Távozik Jankovics Marcell (HírTV)
Közös megegyezéssel felmentette a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöki posztjáról Jankovics Marcellt a nemzeti erőforrás miniszter.
szept. 30
11:43
Ötvenmilliárdból épül bioetanol üzem Mohácson (Privátbankár)
Mintegy ötvenmilliárd forintból Európa legnagyobb bioetanol-üzemét építheti fel egy amerikai–ír vállalkozás a Duna-parti városban
szept. 30
11:43
Visszaküldték a HM-ügy aktáit (HírTV)
Visszaküldte a Fővárosi Ítélőtáblának a HM vesztegetési ügy aktáit a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság katonai tanácsa, mert nincs elegendő ülnöke a per lefolytatására.
szept. 30
11:45
Harrach: Jelentős lépés lesz (HírTV)
Az államháztartás biztonságos finanszírozhatóságát garantáló költségvetésre van szükség a KDNP szerint.
szept. 30
11:45
Négynapos tűzharc az erdőben: 9 halott (ATV)
Öt szeparatista fegyveres és 4 indiai biztonsági személy vesztette életét az India fennhatósága alatt álló Kasmírban – jelentették csütörtökön a helyi hatóságok
szept. 30
11:45
Első emelet – emelt hasmagasságú Citroën C4 a láthatáron (Auto Pult)
Aircross néven érkezik a Citroën legújabb modellje, amivel a SUV-k szerelmeseit szeretnék elsősorban megszólítani. A C4 alapjaira épített, emelt hasmagasságú kompakt hobbiterepjáró nagyjából egy év múlva, 2012 őszén kerülhet a franciák autószalonjaiba, a hivatalos premierre valószínűleg csak a tavasszal esedékes Genfi Autószalonig kell várnunk.
szept. 30
11:47
Gyurcsány: én is az MSZP balekja voltam (ATV)
„Gyurcsány Ferenc, visszavárunk! Csak benned bízunk! Küzdj, harcolj értünk!” – kiabálta egy aktivista a korábbi miniszterelnöknek a Demokratikus Koalíció Platform tegnap esti rendezvénye előtt, ahol Gyurcsány az MSZP helyzetét értékelte.
szept. 30
11:54
Eladósodott, ezért kiírtotta családját (Blikk)
Santo Domingo – Nyugodt, békés életet szeretett volna biztosítani családjának Roman B. (31) informatikus. Az álom azonban rémálommá vált, az apa kiírtotta családját.
szept. 30
11:54
Nem beszéltem még Détárival - Rósa Dénes (Agroinform)
Mióta Détári Lajos irányítja a Ferencváros szakmai munkáját a korábbi csapatkapitány, Rósa Dénes kikerült a kezdőcsapatból, és rendre csereként jut szóhoz.
szept. 30
11:57
Kormánybiztos felügyeli a közgyűjteményi épületegyüttes kidolgozását (HírTV)
Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját október 1-től a miniszterelnök.
szept. 30
11:57
Trükkös záradék a végtörlesztési szerződésekben. Ilyet soha ne írjon alá! (Adózóna)
A frankhiteles ügyfél bejelentette végtörlesztési szándékát. Ki is töltötte a nyomtatványt. Mégsem írta alá. Miért?

Keresés