Számos szakértő elkerülhetetlennek tartja a görög államcsődöt, ami olyan országok gazdaságára is súlyos hatást gyakorolhat, amelyek nem tagjai az euró övezetnek, vagy akár nincsenek közvetlen pénzügyi kapcsolatban a bajba került országgal. Amennyiben az euró övezet országai nem reagálnak időben, a piac pedig nem készül fel, még az orosz válsághoz hasonló láncreakciót sem lehet kizárni – véli Büki…
A görög államcsőd esélyét egyre fokozódó figyelem kíséri, elemzések szerint az esetleges csőd nem csak az euróövezet tagállamait érintené súlyosan. Az 1998-as orosz válsághoz hasonló láncreakciót sem tartanak kizártnak
Pakisztánban legkevesebb 30 iskolás gyerek életét vesztette, és ugyanennyien súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor autóbuszuk felborult. A túlélők beszámolója szerint a sofőr túl gyorsan hajtott, majd a tanárok kérésére hirtelen próbálta lefékezni a járművet.
A független színházak annak ellenére nem jutnak hozzá a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázati pénzeihez, hogy a támogatási döntések már rég megszülettek, és az összeg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (Nefmi) rendelkezésre áll - közölte az ellenzéki LMP kedden az MTI-vel, azt tudakolva, a tárca mikor szándékozik végre fizetni a nyertes pályázóknak.
Több mint félmillió német internetfüggő, a veszélyeztetettek száma meghaladja a 2,5 milliót, a leginkább érintett és ezáltal leveszélyeztetettebb korosztály a 14 és 16 év közötti fiataloké.
A globális gazdaság lassulásának továbbra is fennáll a veszélye, amely a forint gyengüléséhez, a kötvény- és részvényárfolyamok csökkenéséhez vezethet - hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési...
A 14.000 forintos támaszon táncol a MOL. Miután a 15.100 forintos támasz elesett, egészen 14.000 forintig zuhant a kurzus, ez a szint egyelőre azonban tartja az árfolyamot. Fordulatra továbbra sem számítunk, folytatódhat a lejtmenet, ha törik a 14.000 forintos támasz, akkor újabb 1.000 pontos tere nyílik a zuhanásnak - olvasható az Erste elemzésében.
A tegnapi jó hangulat egyelõre ma is kitart a részvénypiacokon, a német parkett 3% feletti erõsödésben áll. Hazánban az OTP 10%-os emelkedésétõl vezérelve 4%-os pluszt mutat a BUX. A...
A tegnapi kereskedés során látott erő ma is kitart Európában, ahol az irányadó indexek 2-3%-os emelkedéseket mutatnak. Az egyes szektorok közül továbbra is a bankok vezetik az emelkedést, melyhez...
Új összetételű büntetőtanács előtt iratismertetéssel kezdődött meg kedden a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon a Balla Irma-gyilkosság megismételt első fokú eljárása.
Az áfa csökkentése oldhatná meg a lakáspiac problémáit és az ország több gondját is, legalábbis a lakásfejlesztő Cordia vezetője szerint. A folyamatosan szűkülő lakáskínálat mellett az idei év végére...
Az Ernst & Young „Az év ifjú adószakértője” címmel új nemzetközi versenyprogramot indított, amelynek során kilenc országból kiválasztott, tehetséges diákok mérték össze tudásukat az adózással kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteikről.
Elhunyt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke, a magyar organikus építészet Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtője 75 éves volt.
Az egész világ kezd rájönni: nem lehet megkerülni a fájdalmas intézkedéseket. Exportpiacaink gyengélkednek, Magyarország kamatvágás helyett az alapkamat emelésére kényszerülhet. Az aranyvonatra már nem érdemes felülni, aki menekülni akar, öltözzön melegen: irány Norvégia és Svédország!
Az amerikai kormány háromszázezer illegális bevándorló státuszát vizsgálja felül a most kidolgozott irányelvek alapján. A Washington Post úgy tudja, hogy ezt nem törvények, nem szabályok és nem előírások, hanem mindössze irányelvek alapján teszi, ezek értelmezése pedig napról napra, és esetről esetre változhat.
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A tegnapi jó hangulat egyelõre ma is kitart a részvénypiacokon, a német parkett 3% feletti erõsödésben áll. Hazánban az OTP 10%-os emelkedésétõl vezérelve 4%-os pluszt mutat a BUX. A...
Az áfa csökkentése oldhatná meg az építőipar és a lakáspiac helyzetét - mondta el Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója egy a mai napon tartott sajtóbeszélgetésen. Véleménye szerint az új lakások építésére, illetve értékesítésére 5 százalékos áfa-kulcs bevezetésére lenne szükség. Elmondása szerint ezt az elképzelést kormányzati berkekben is hangoztatják....
Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja. Makovecz Imre Kossuth díjas magyar építész 1935. november 20-án született, Budapesten. A magyar organikus építészet jeles képviselőjeként, számtalan ismert épület tervezőjeként vonult be jellegzetes stílusával a magyar építészet…
A Bayern Münhen 23 éves középpályása, Jerome Boateng számára különleges mérkőzés következik a Bajnokok Ligájában, ugyanis a bajorokhoz Boateng korábbi csapata, a Manchester City látogat a legrangosabb európai kupasorozatban.
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Egyelőre tart a „számháború”, hogy a jelzálogalapú devizahitelesek mekkora hányada tud és akar majd élni a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban is, hogy a devizahitel-kiváltás mekkora arányban történik majd megtakarításból, illetve forinthitelből. Abban ugyanakkor egyetértés van, hogy az embereknek nem egy szimpla hiteldöntést kell…
Adóbehajtó razziát tartottak egy budapesti bevásárlóközpontban az adóellenőrök; a vállalkozások a kintlévőség 75 százalékát kifizették, a behajtott pénz és a lefoglalt áru értéke 13,5 millió forint - tájékoztatta a napokban tartott akcióról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
A héten ismét lesz mit boncolgatnia a hazai és külföldi elemzőknek. A tét a forint számára is az, hogy vajon a piacok hitelesnek és tarthatónak ítélik-e majd a kormány adósságcsökkentő tervezetét, amivel az idei év végére 73%-ra csökkenne a GDP arányos államadósság (Lengyelországé 55% körül, a cseheké 38,5% áll).
Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja - tudatta a család.
Háromszáz új munkahelyet hozhat létre egy gépjárműipari beszállító cég a dél-szlovákiai Nagymegyeren, a vállalat új szerelőcsarnoka 2012 végére készülhet el.
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke szerint koncepcionálisan jó az új alkotmánybírósági törvény tervezete, alkalmas egy hatékony bíróság létrehozására, azonban van néhány nyitott kérdés. Paczolay Péter erről a parlament alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén beszélt.
Új összetételű büntetőtanács előtt iratismertetéssel kezdődött meg kedden a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon a Balla Irma-gyilkosság megismételt első fokú eljárása.
Precedensértékű határozatot hozhat ma az egyik takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításairól a Legfelsőbb Bíróság. A szegedi székhelyű Partiscum Takarékszövetkezet ellen a Csongrád Megyei Főügyészség indított eljárást.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával jogerősen 11 éves fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki három éve Pápán felgyújtotta, majd benzinnel locsolta le egy korábbi ütése miatt magatehetetlenné vált élettársát.
A tegnapi jó hangulat egyelõre ma is kitart a részvénypiacokon, a német parkett 3% feletti erõsödésben áll. Hazánban az OTP 11%-os emelkedésétõl vezérelve 4,1%-os pluszt mutat a BUX....
Amennyiben az inflációs jelentésben vázolt külső és belső kockázati forgatókönyv egyaránt bekövetkezne, akkor "2012-ben nagy bizonyossággal a GDP újabb visszaesésére számíthatnánk" - emelte ki a múlt...