Ma szavaz az Országgyűlés az LMP által még a tavaszi ülésszakban benyújtott törvényjavaslatról. A javaslat szerint meghatározatlan ideig nem épülhetnének nagyobb kereskedelmi fejlesztések...
A tegnapi kedvező amerikai zárás és a ma reggel hatalmas optimizmusról árulkodó európai határidők eredőjeként a tegnapi kereskedés végén elfáradó pesti parkett is szép emelkedéssel kezdheti a napot -...
Az Európai Bizottság célja, hogy ne forduljon elő, ami a válság korábbi szakaszaiban sorozatban fordult elő: meg akarja akadályozni, hogy ismét adófizetői (költségvetési) forrásokból mentsék meg a...
Las Vegas - A 2004-es esztendő első napján az akkor már sikerei csúcsán lévő Britney Spears (29) fantasztikus sztorival örvendeztette meg az erősen másnapos bulvársajtót. Kiderült ugyanis, hogy az énekesnő a szilveszter mámorában egyszerűen férjhez ment gyerekkori pajtásához, Jason Alexanderhez, akivel még csak nem is jártak előtte.
A Dallas Cowboys együttese úgy győzte le 18-16-ra győzte le a Washington Redskinst az NFL kedd hajnali mérkőzésén, hogy nem szerzett egyetlen egy touchdownt sem.
Arn Gréta 6:2, 6:1-re kikapott a 13. helyen kiemelt német Julia Görgestől a 2,05 millió dollár összdíjazású tokiói női tenisztorna keddi, második fordulójában, és nem jutott a 16 közé.
Nagyobb a kórházon kívüli szívhalál esélye azoknál, akik szomszédságában szegény a környezet, mint azoknál, akiknek a szomszédai jómódúak - állítja egy amerikai kutatás, amelynek eredményeit az Annals of Epidemiology közölte.
Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme, írja az MTI. Az 1,8 hektáros,...
Az OTP stabil marad akkor is, ha az összes devizaadósa végtörleszti a hitelét - mondta a Corvinus Egyetemen Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a devizahitelek felfutásáért a hitelközvetítők is felelőssé tehetőek, a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek jó része pedig kifejezetten spekulált a hitellel....
A piac még mindig nagyon ideges, de egyes szintek nagyon erősen tartják magukat. Ezen szintek kitartásáig sávozásra számíthatunk, míg áttörés esetén további esés illetve emelkedés várható. Az OTP és...
Pokorni Zoltán szerint szükség van a diákhitelre, mert a magas tandíj rontja a hozzáférési esélyeket, a magas törlesztőrészlet azonban akadályozza a fiatalok otthonteremtését. A Fidesz alelnöke úgy gondolja, a friss diplomásokat alkalmazó cégek átvállalhatnák a törlesztést, aki külföldön vállalna munkát, az viszont maga fizetne - írja a keddi Magyar Nemzet.
Azt már tudjuk, hogy az új 911 tisztább, kényelmesebb, tágasabb, sőt, még gyorsabb is lett. Azonban a jelek szerint még ezzel sem elégedik meg a Porsche és a legendás sportautó új generációjából könnyen lehet, hogy hibrid verziót is készít.
November 1-jétől 13 forinttal, 110 forintra emelkedik a gázolaj jövedéki adója, és nő a szeszes italoké, valamint a dohánytermékeké is. A mai mérték öt-, illetve hatszorosára emelkedik a pénznyerő játékautomaták tételes adója, és január 1-jétől megadóztatják az online szerencsejátékot is.
Nem, nem ment össze a Mondeo. Ez egy négyajtós Focus. Mennyivel csinosabb lett, mint a ferdehátú! Még annak dacára is, ha első blikkre a flottaautók nagy kedvence ugrik be a nagyérdeműnek
Az Országgyűlés kedden megtárgyalja a kormány azon javaslatát, amely az eddiginél szigorúbban szankcionálná az üzletszerűen elkövetett uzsorázást, azonban lehetőséget adna a büntetés korlátlan enyhítésére azok esetében, akik azelőtt jelentik az uzsora-bűncselekmény elkövetését, hogy az a hatóság tudomására jutna. Az LMP kezdeményezésére plázaépítési moratóriumról is vitáznak a képviselők.
Legalább tucatnyi óvoda zárt be Vietnamban a vírusos kéz-, láb- és szájbetegség miatt, amelyben eddig 111 gyermek meghalt és 57 ezer megbetegedett az év eleje óta - közölte a kormány.
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség.
Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme - írja az MTI. A közel két milliárd...
Az iPad negyedik negyedévi értékesítéseinek lassulására számít a JP Morgan ázsiai elemzője, ami miatt ellentmondásba keveredett amerikai kollégájával. Mark Moskowitz, a JP Morgan amerikai...
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Bár az utóbbi napok áresését követően az olaj ára (WTI) a kedvező irányba változó hangulattal együtt jelenleg 2,3%-os emelkedést mutat a 82 dolláros szintekig, a CNBC által megkérdezett szakértők...
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Tovább romlottak a svájci gazdaság kilátásai, legalábbis ezt jelzi a UBS bankcsoport által összeállított augusztusi fogyasztói bizalmi indikátor. Értéke 0,79 pontra süllyedt, ami közel kétéves...
A globális gazdaság lassulásának továbbra is fennáll a veszélye, amely a forint gyengüléséhez, a kötvény- és részvényárfolyamok csökkenéséhez vezethet - hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési...
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség kedden.
Egervári Sándor keretet hirdetett a finnek ellen. A szövetségi kapitány Gera Zoltánt és Dzsudzsák Balázst is meghívta az október 11-i, finnek elleni mérkőzésre készülő keretbe.
Springer Miklós, a Ferencváros elnökségének tagja volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. Az FTC alapító elnökének, Springer Ferencnek az unokája beszélt a klub új főszponzoráról, és éles kritikát fogalmazott meg a csapat teljesítményéről.
A parlament tegnapi ülésén a személy- és vagyonőr szakmában tapasztalható visszásságokra, visszaélésekre hívta fel a figyelmet Kaufer Virág. Az LMP-s képviselő szerint a szakmában eddig is rengeteg volt a visszaélés, nagyon sokakat dolgoztattak ingyen túlórában, ezen az új munkatörvénykönyv nemhogy javítana, rontani fog - írja a hvg.hu.
Tovább romlottak a svájci gazdaság kilátásai, legalábbis ezt jelzi a UBS bankcsoport által összeállított augusztusi fogyasztói bizalmi indikátor. Értéke 0,79 pontra süllyedt, ami közel kétéves...
Optimista globális hangulatban indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index 401,20 pontos, 2,69 százalékos emelkedéssel, 15.330,96 ponton nyitott kedden.
Több tízmillió forintba kerülnek azok a helyreállítási munkálatok, amelyekre Miskolcon az Avas-hegyi partfalcsúszások miatt van szükség, a feladat elvégzéséhez munkacsoportot hozott létre a polgármesteri hivatal.
Az európai adósságválság megoldásába vetett bizalom és a múlt hét végén látott heves pánikot követő fellélegzés jegyében a továbbra is alulteljesítő pesti parkett is emelkedéssel kezdte a napot. A...
Egy hét alatt legalább három alkalommal tört ki kisebb-nagyobb haddelhadd a törökök és az ENSZ alkalmazottai között. A török delegáció testőrei egy alkalommal úgy földhöz vágták az egyik ENSZ biztonsági őrt, hogy annak több bordája eltörött.