A költségvetési bizottság által támogatott tervezet szerint az Országgyűlés Hivatalának jövő évi tervezett kiadási főösszege 16,711 milliárd forint lenne
Nap közben erősödött a forint a reggeli jegyzésekhez képest, azonban délután a pénteki szintekhez viszonyítva gyengébben állt mind az euróval, mind a svájci frankkal szemben.
A Fidesz vezetésének az a döntése, hogy szeptember végén, október elején tegyenek javaslatot az elnökség számára az új párttörvényre és pártfinanszírozási rendszerre, valamint ebben szabályozzák a kampányfinanszírozás ügyét is - mondta el a hvg.hu-nak adott és hétfőn megjelent interjúban Lázár János a Fidesz frakcióvezetője.
Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott első fokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.
Összesen 34 ezer volt magánnyugdíjpénztár-tag nem vette át a reálhozamát szeptember 16-áig a postahivatalokban. A Magyar Posta szóvivője az InfoRádióban elmondta: a csaknem egymilliárd forintot visszautalták a pénztáraknak.
Bergen - Drámai pillanatokat élt át Korcsmár Zsolt (22) a futballpályán. A norvég élvonalbeli bajnokságban szereplő Brann Bergen válogatott védője mellett néhány méterrel leállt a szíve az egyik csapattársának. Carl-Erik Torp (27) szívrohamot kapott és összeesett a Sogndal ellen 1-0-ra elveszített meccsen.
„Az ENSZ-tagság nem a vége a folyamatnak, hanem a kezdete”. A palesztin nagykövet felszólalása a külügyi intézetben csupán kommentár volt, a palesztin tagsági kérelemmel kapcsolatos előadásokat Törő Csaba és Gazdik Gyula tartotta. Nem túlzás, a két szakértő szinte minden oldalról megvilágította, mi vezetett a referendumig, és mi lehet a várható hatás.
New York – Magyar gyerekek rajzait rakta ki a Ground Zero lábánál Zelei József (48) békekerékpáros, aki a merénylet 10. évfordulóján, a World Trade Center elleni terrortámadásra emlékezve, 5 hét alatt tekerte körbe Észak-Amerikát.
Októbertől az Új Széchenyi Terv Kombinált Hitel Garancia (khg) eljárás mellett lehet pályázni a Gazdasági Operatív Programban (GOP) a legújabb komplex vállalati technológia-fejlesztésre, valamint a...
Az előttünk álló héten továbbra is rendkívül ideges, volatilis, csapkodó kereskedésre számítunk, és az időleges megnyugvás után tovább folytathatják lejtmenetüket a nemzetközi részvényindexek. A...
Első hallásra "nagyon biztatónak" tűnnek az IMF és a Világbank hétvégi közgyűléséről kiszivárgott euróövezeti mentőjavaslatok, ám az elképzelések igen messze járnak a konszenzustól
Angela Merkel jól együttműködik majd a jelenlegi orosz államfő, Dmitrij Medvegyev demokratikusan választott utódjával, bárki legyen is az - jelentette ki hétfőn Berlinben a német kancellár szóvivője.
Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott első fokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.
Várpalota - Még napokig eltarthat, mire a szakértők kimondják a végső szót, de feltehetően egy gázpalack és egy fűtőberendezés hibás csatlakoztatása okozott tragédiát a Veszprém megyei városban a hétvége utolsó óráiban.
Budapest — Talpra áll a Mikroszkóp Színpad! Ismét a régi nevével, Mikroszkópként működik tovább a Verebes István által Kabaré24-re keresztelt színház, amelynek megkegyelmezett a főváros, a színészek még fél évig játszhatnak.
Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.
Első hallásra „nagyon biztatónak” tűnnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hétvégi éves közgyűléséről kiszivárgott euróövezeti mentőjavaslatok, ám az elképzelések igen messze járnak a konszenzustól, és a megrendült helyzetű eurótagállamok problémáira változatlanul az kínálná gyakorlatilag az egyetlen megoldást, ha távoznának a valutaunióból – vélekedtek hétfői helyzeté...
Botrányba fulladt a Fluminense és az Atlético Paranaense brazil bajnokijának vége. A lefújás után Atlético-szurkolók egy csoportja a játékoskijáróhoz vonult tüntetni, a rendőrség pedig gumilövedékeket is bevetett a rendrakás érdekében.
Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke nyilatkozatot juttatott el hétfőn az MTI-hez, kinyilvánítva, hogy ha bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció…
Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke nyilatkozatot juttatott el hétfőn az MTI-hez, kinyilvánítva, hogy ha a bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció…
Mélyen a spekulatív besorolási sávba süllyesztette Fehéroroszország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatait hétfőn a Standard & Poor's, az ország külső finanszírozhatóságának...
Az elmúlt hetekben látottaknak megfelelően volatilis kereskedés jellemezte ma is a pesti parkettet, ahol a nap során látott optimizmus estére egy kicsit megtört, így a BUX végül 16 milliárd forintos...
A Fidesz vezetésének az a döntése, hogy szeptember végén, október elején tegyenek javaslatot az elnökség számára az új párttörvényre és pártfinanszírozási rendszerre, valamint ebben szabályozzák a kampányfinanszírozás ügyét is - mondta el a hvg.hu-nak adott és hétfőn megjelent interjúban Lázár János a Fidesz frakcióvezetője.
Bloomingdale — Retteg a férjétől az első amerikai arcátültetett nő, attól tart, hogy az őt 2004-ben megnyomorító férfi múlt heti szabadulása után ismét megkeresi őt.
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta az "otthonvédelemmel összefüggő" egyes törvények módosításáról szóló törvényt; a jogszabály megjelent a hétfői Magyar Közlönyben. A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
Egy kisfiút támadott meg egy férfi Nagykanizsán, a városi uszoda előtt. A gyermeket megpofozta a támadó, majd elvette cipőit és a kabátját - értesült a HavariaPress.
Az elmúlt hetekben látottaknak megfelelően volatilis kereskedés jellemezte ma is a pesti parkettet, ahol a nap során látott optimizmus estére egy kicsit megtört, így a BUX végül 16 milliárd forintos...
Most először fordul elő, hogy a magyar kormányt és politikáját nem a magyar belügyek, hanem egy külgazdasági lépés miatt kritizálják, mondta Paul Lendvai az ATV Start-ban. Az Ausztriában élő magyar újságíró a Der Standard című osztrák napilapban közölt cikket a rögzített árfolyamú végtörlesztés bevezetésére adott ausztriai reakciókról.
Egy izraeli szakértői bizottság elkészítette ajánlásait a kormánynak arról, hogyan lehetne orvosolni a megélhetési költségek gyors emelkedése miatt kialakult társadalmi elégedetlenséget, amely a nyáron tömegtüntetésekhez vezetett.
Long Beach — Igaz, 205 évet kellett várni rá, de egy indián törzs visszakapta ellopott kenuját, amelyet még egy amerikai területszerző vett el tőlük, így elásták a csatabárdot.
Veres Richárd már egészen kisgyermek korában elkezdett a kick-boxszal foglalkozni. Az ötgyermekes családból származó sportoló hamar elhagyta Debrecent, majd Budapestre, a Király István vezette Halker-Király Team Kick-Box Akadémiájára került.
Az eddigi minimum 45 helyett ezután csak 30 napnak kell eltelnie a fizetési kötelezettséget megállapító törvények kihirdetése és hatálybalépése között. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát hétfőn a kormánypártok támogatásával, 246 igen szavazattal, 101 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
Javulhatnak az Ukrajnába irányuló magyar kivitel feltételei, miután az elmúlt napokban áttörés következett be az EU és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokon – közölte Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.