Bartha Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója sajtótájékoztató keretében reagált Pollák Zoltán korábbi nyilatkozatára, miszerint a klub tartozik neki.
A Real Madrid visszatalált a régi ösvényre, két szerzett gól nélküli bajnoki után hat gólt vágott a Rayo Vallecanónak. A mesterhármast szerző Cristiano Ronaldót és társait még a vendégek vezető gólja, illetve Angel Di María kiállítása sem vetette vissza.
Többen, így a pártelnök, Mesterházy Attila is élesen bírálta Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform magatartását az MSZP szombati választmányi ülésén. A volt miniszterelnök kizárásáról nem döntöttek, elfogadtak viszont egy határozatot, amely kimondja: az MSZP nem vállal közösséget azokkal, akik vétenek a párt alapszabálya, etikai normái ellen. A dokumentum a…
Kihúzták az Ötöslottó a 38. heti nyerőszámait: ezúttal sem volt telitalálat. Az 5 találatos várható főnyereménye a 2011. 39. játékhéten 1 055 millió forint lesz....
Ha nem is könnyen, de megszerezték a milánói csapatok az első győzelmüket a 2011-2012-es olasz bajnokságban. Az Internél 3-1-es győzelemmel debütált Claudio Ranieri, a fekete-kékek két gólt is az utolsó hat percben szereztek. A Milan Clarence Seedorf az 5. percben esett találatával verte meg a sereghajtó Cesenát.
Rajczi Péter, Balogh Balázs és Simon Krisztián, az Újpest labdarúgói a Haladás ellen 4-1-re megnyert mérkőzést követően a Hathárom TV kamerája előtt értékelték csapatuk teljesítményét.
BUDAPEST - Visszatér a Heti hetesbe Havas Henrik! Az egykori rádióriportert, tévést és államtitkárt a hátsó ajtón csempészték be a műsor felvételére, hogy egykori kollégái még véletlenül se értesüljenek az érkezéséről. Teljes volt köztük a döbbenet.
BUDAPEST - Egy Cserháti számmal robbant be az X-Faktorba szombat éjszaka Abodi Nagy Blanka. A sikert önmagának, azt azonban, hogy eljutott a stúdióba, a barátjának köszönheti.
Budapest - A VV5 játékosai ritkán néznek a pohár fenekére. Legalábbis ritkábban, minti a Való Világ az előző, duhajkodó csapata. Az új versenyzők sokkal taktikusabbak ennél.
Korábban a magas államadósság ellen indított háborút a kormány, a közelmúltban a bankok ellen, közben pedig kiderült, hogy harcol a számokkal és olykor a tényekkel is. A végtörlesztés ügyében a...
Nem jöhetnek létre többé Magyarországon félkatonai szervezetek, amelyek törvényi felhatalmazás nélkül akarnak fellépni rendfenntartóként, a rend fenntartása ugyanis az állam feladata és kötelessége. Ezt mondta a miniszterelnök a tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén és a Készenléti Rendőrség csapatzászló-adományozási ünnepségén szombaton a budapesti Hősök terén.
A 14. helyen végzett a Hauser Judith, Topic Dária, Buda Júlia, Kohlhoffer Fanni, Korom Anna, Katona Barbara, Miklós Dominika, Szkokán Mónika alkotta együttes kéziszer-csapat a ritmikus gimnasztikázók montpellier-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságán összetettben, ami azt jelenti, hogy elszálltak számára az olimpiai remények.
A Szolnok férfi vízilabdacsapata jobb gólkülönbségének köszönhetően az első hely birtokosaként jutott tovább az Eurokupa második selejtezőkörébe olaszországi csoportjából.
Brad Pitt Kőbányán, a konzervgyárban forgatja ősszel a "World War Z" című zombiakciófilmet [1]. Családostul jön, itt lesz Angelina Jolie és a gyerekek is - idézi a kobanya.info-t a Velvet.
A női könnyűsúlyú egypárban a vb-nyolcadik Hajdú Zsuzsanna, a férfiak hasonló versenyében pedig Galambos Péter győzött az evezősök szegedi országos bajnokságának második, szombati versenynapján.
Bár a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz tovább őrzi fölényét, a kormányoldal a teljes szavazókorú lakosság egyre kisebb hányadának támogatására számíthat. Szakértők szerint a kutatás azt mutatja, hogy az utóbbi másfél év legfőbb trendje a kiábrándulás, a választási passzivitás erősödése.
Saját világrekordját megdöntve hektáronként 13,9 tonna termést hozott az idén a szuperrizsnek nevezett hibrid rizs Kínában. Rekord mennyiségű, hektáronként 13,9 tonna termést hozott az idén a...
Már a legfelsőbb bírósághoz került a Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításait megtámadó per. Döntése valóban nagyban befolyásolhatja a hazai hitelezést, de hogy jó irányba-e az már kérdéses. Ami érthető lenne az törvényellenes, ami minden józan észnek ellent mond az elfogadható - legalábbis a bíróság döntése alapján. Mi lesz ezeknek a következménye?...
Újabb tüntetések voltak szerte Szíriában a szokásos pénteki ima után, és a biztonsági erők éles lövésekkel oszlatták szét ezeket, megölve 11 embert. Szombaton pedig valóságos "hajtóvadászatban" öltek meg újabb 13 civilt a biztonságiak - közölték emberjogi aktivisták.