2011. szeptember 22. csütörtök

szept. 22
5:50
Tilt vagy tudomásul vesz (Alternatív Energia)
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság tegnapi végzésével a rendőrség két határozatát is, amelyben a szeptember 24-25-re a Kossuth térre, illetve a budai Várba bejelentett szakszervezeti tüntetéseket megtiltotta. Idén eddig hasonlóra csak a melegfelvonulás kapcsán került sor. A demonstrációkon, sporteseményeken, felvonulásokon nem kötelező a rendőrségi jelenlét, de a szervezők kérhetik azt.
szept. 22
5:54
Az idén az Adrián eddig 11 ember vesztette életét (Infostart)
Az Adria horvátországi szakaszán 260 mentési akciót hajtottak végre, és ennek során 655 embert mentettek ki, 173 hajót juttattak biztonságos helyre az idén augusztus végéig a Rijekában székelő tengerimentő-központ munkatársai.
szept. 22
5:57
Megalázták a Villa plázacicáját! (Blikk)
Budapest - Igen megalázó helyzetbe hozta legjobb barátnője a VV5 frissen beköltözött lakóját, Dyát (25). A plázacicák közül a luxusbörtönbe vonult lányt - aki nem mellékesen indult a tavalyi Blikk szépe versenyen is - az utóbbi pár évben nagyon messzire elkerülte a szerencse, így még az is megesett vele, hogy a barátnőjével csalta őt a szerelme.
szept. 22
5:57
Újra apa lesz Laár András (56)! (Blikk)
Budapest - Madarat lehetne fogatni Laár Andrással (56), a KFT együttes frontembere ugyanis újra apa lesz. A népszerű énekes felesége, Katika (34) már a nyolcadik hónapban jár, vagyis a legifjabb Laár-csemete hamarosan megérkezik. András egy bababoltban vásárolva osztotta meg a Blikk-kel az örömhírt.
szept. 22
6:00
Szívünk Napja a Városligetben (Blikk)
szept. 22
6:00
Vitatott pápalátogatás Németországban (Kripto Akadémia)
Szülőhazájába, Németországba látogat ma XVI. Benedek, ám nem mindenki várja tárt karokkal. Mára ugyanis a látogatást ellenzők 20 ezres tüntetést terveznek a pápa vizitjének első állomásán, Berlinben. Ráadásul a német politikusokat is megosztotta a látogatás, mert a pápa beszédet mond a német törvényhozásban.
szept. 22
6:00
Gondoltad volna? Így is csökkenthető az árfolyamkockázat (Pénzcentrum)
Az árfolyam-ingadozás drasztikus hatással lehet a vállalkozások üzletmenetére, különösen, ha a külföldi piacokon is aktívan tevékenykednek. Ugyanakkor a banki megoldásokon túl léteznek alternatív megoldások is az árfolyamkockázat csökkentésére. A pénzcentrum.hu ezeket a megoldásokat gyűjtötte egy csokorba, hogy segítségükkel a hazai kis- és középvállalkozások bebiztosítsák magukat a változó…
szept. 22
6:02
Abbászt tovább győzködik (Kripto Akadémia)
Óriási diplomáciai versengés kezdődött a 66. ENSZ Közgyűlésen, melyen tegnap kezdődött meg az általános vita. Arról igyekszik több állam meggyőzni Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, terveivel ellentétben pénteken ne nyújtsa be az önálló palesztin állam ENSZ-beli elismerésére vonatkozó kérelmet. Washington jelezte, az Egyesült Államok vétót emelne a palesztinok tagfelvételi kérelme ellen.
szept. 22
6:06
A kgfb ma már csak púp a biztosítók hátán? (Privátbankár)
Az elmúlt 3 évben paradox módon csak a válság segítette a hazai biztosítási szektort, melynek kgfb-ága komoly kihívásokkal küzd évek óta. A hazai díjszintek irracionálisan alacsonyak, megközelítőleg 15-20%-al kisebbek, mint amelyet egy normál működésű piac eredményezne. A kötelező-biztosításoktól nem is profitot remélnek a biztosítók
szept. 22
6:12
Reálhozam: a PSZÁF szerint 2012-ig elhúzódhatnak a kifizetések (Adózóna)
Extrém esetben akár 2012 januárjáig is elhúzódhat egyesek magánnyugdíjpénztári reálhozamának kifizetése a szabályozás módosítása miatt. A változások következtében a PSZÁF várakozásai szerint ismét emelkedhet a felügyelethez érkező panaszok száma.
szept. 22
6:12
Az inzulinkezelés lehetséges mellékhatásai (WebBeteg)
Immunológiai szövődmény lehet az antitest okozta inzulinrezisztencia is. Bár az inzulin gyenge antigén, alkalmazása során a szervezetben inzulinellenes ellenanyagok keletkezhetnek, amelyek az inzulinhoz kötődve gyengítik, elhúzódóvá teszik annak hatását s így növelik az inzulinigényt.
szept. 22
6:15
Bajban Terry Black nevelt fia! (Blikk)
Budapest - Rácz Filip Dániel (10) minden reggel kishúgával jár a „dolgozóba", vagyis suliba. Igaz, ezért Rácz Károly, művésznevén Terry Black (56) fia nem kap pénzt, nincs is jövedelme, mégis levelet kapott a NAV Kelet-budapesti Igazgatóságától a kisfiú: 103 ezer forintos adótartozása van, már nyolcéves kora óta.
szept. 22
6:15
Több mint száz embert mentettek ki a leszakadt födémű házból (Infostart)
Több mint száz embert mentettek ki a IX. kerületi Kén utcából, ahol eddig tisztázatlan körülmények között csütörtök hajnalban leszakadt egy födém egy első emeleti lakásban - közölte a BRFK szóvivője.
szept. 22
6:17
Tarlós szerint jó hely a Zöld Pardon (Infostart)
Tarlós István nem foglalkozik azzal, hogyan választják majd 2014-ben a főpolgármestert. Szerinte érthetetlen, hogy írhatta az új önkormányzati törvénytervezetet négy érintett kerületi polgármester.
szept. 22
6:18
Bukás fenyegeti a szlovák koalíciót (Kripto Akadémia)
Kritikus helyzetbe kerülhet a szlovák kormánykoalíció, amennyiben összekötnék az eurós mentőcsomaggal kapcsolatos szavazást a kormánnyal szembeni bizalmi voksolással. Ez ugyanis Iveta Radicová kormányának bukását jelentené.
szept. 22
6:33
A jövő tanévben sem emelkedne a tankönyvek maximált ára (Infostart)
A jövő tanévben sem emelkednének az egyes tankönyvi kategóriákra vonatkozó árkorlátok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) rendeletmódosításának tervezete szerint.
szept. 22
6:36
Világrekord póréhagyma nőtt a kertjében (Blikk)
szept. 22
6:39
Egy magyar hasít a tíz leggazdagabb amerikai között (ATV)
A Forbes magazin által publikált 400 leggazdagabb amerikai összesen 1500 milliárd dollárt tudhat magáénak – és a legtöbbjük vagyona szépen hízott tavaly. A lajstrom élén szokás szerint Bill Gates vezeti, a hetedik pedig Soros György.
szept. 22
6:41
2012: a béremelés ellenére is csökkenhetnek a fizetések (ATV)
Jövőre lép életbe az egykulcsos adórendszer, de bevezetésével senki nem jár rosszul, - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Kedden, amikor napvilágot látott az, hogy a 202 ezer forint felett keresők körülbelül 4 százalékos hozzájárulást fizetnek majd, szinte mindenki elkönyvelte, hogy mégsem egy, hanem két kulcsos adórendszert vezetnek be Magyarországon.
szept. 22
6:42
Magas IQ = jó sperma (ProfitLine)
A magasabb intelligenciájú, okos, szórakoztató férfiaknak egészségesebbek ivarsejtjeik vannak - fedezték fel amerikai kutatók.
szept. 22
6:43
Pofozkodott a miniszter, kiverték a képviselő fogait (ATV)
A cseh pénzügyminiszter kikéri magának, hogy verekedett volna, és azt állítja, hogy ő csak néhány pofont kent le egy ordítozó fiatalembernek, és reméli, hogy hasznos volt a fenyítés.
szept. 22
6:54
A kultúra nem luxus (Spa Trend Online)
Háy János Nehéz című darabja, melynek főhőse lecsúszik a fővárosi értelmiségi közegből és visszatér a szülőfalujába, ahol a végzete éri, versenyben van a színikritikusok által jelölt legjobb új magyar dráma címért. Az írót, aki drámaírói munkásságáért Szép Ernő-jutalmat vehet át, a mai Magyar Dráma Napja apropóján kérdeztük közéletről és nem mellesleg a drámaírásról.
szept. 22
6:56
Megjelenik Kertész Imre új könyve (Spa Trend Online)
A Nobel-díjas Kertész Imre 2001 és 2003 között írt naplóját adja ki a Magvető Kiadó, a Mentés másként című 240 oldalas kötet pénteken kerül a boltokba. A kötetben az író a legszemélyesebb tapasztalatairól ír egy olyan időszakban, amelyben eldöntötte, hogy Budapestről Berlinbe költözik, majd 2002 őszén megkapta az irodalmi Nobel-díjat, közben próbálta befejezni Felszámolás című regényét. Egy…
szept. 22
6:57
Bajnait is meghallgatásra rendelné be az elszámoltató kormánybiztos (ATV)
Budai Gyula azzal indokol, hogy 23,5 milliárdos, állami kezességvállalással folyósított hitel miatt Veres János volt pénzügyminiszter a volt kormányfőre tolta a felelősséget.
szept. 22
6:58
FRNC (Spa Trend Online)
Van megint itt egy furaság. Olyan elnevezéses. Mert ez egy elnevező forradalom. Szőcs Géza államtitkár - nyilván sok hozzáértő tanácsát kikérve - a hírek szerint egy bizonyos Harry Houdiniról, minden idők legnagyobb szabadulóművészéről gondolja elnevezni, vagy elneveztetni a Fővárosi Nagycirkuszt.
szept. 22
7:09
Leszakadt egy budapesti ház födémje (Blikk)
Több mint száz embert mentettek ki a IX. kerületi Kén utcából, ahol eddig tisztázatlan körülmények között csütörtök hajnalban leszakadt egy födém egy első emeleti lakásban.
szept. 22
7:09
"A mi felelősségünk, hogy az adófizetők pénzét ne szórják el" (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök elrendelte szerdán, hogy a szövetségi ügynökségek vizsgálják felül a konferenciák reprezentációs költségeit, miután egy kínos jelentésből kiderült, az igazságügyi minisztérium 16 dollárt fizetett egy 2009-es tanácskozáson felszolgált muffinok minden egyes darabjáért.
szept. 22
7:11
Az európai adósságválságról tárgyalt Obama Sarkozyvel és Cameronnal (Infostart)
Az európai adósságválságról és a közel-keleti békefolyamatról folytatott eszmecserét Barack Obama amerikai elnök a francia államfővel és a brit miniszterelnökkel szerdán New Yorkban, ahol az ENSZ-közgyűlés 66. ülésszakának megnyitójára gyűltek össze az első számú vezetők szerte a világból.
szept. 22
7:12
Svájc időben figyelmeztetett (HírTV)
Bár a svájci és a hazai jegybankok folyamatosan figyelmeztettek a veszélyekre, a szocialista kormányok nem tettek semmit a devizahitelek rohamos terjedése ellen. Egyértelműen kimutatható a Medgyessy- és Gyurcsány-kabinetek felelőssége – írja a Magyar Nemzet.
szept. 22
7:12
Bill Gates maradt a leggazdagabb amerikai (Blikk)
szept. 22
7:12
Leszakadt födém - kilencen sérültek meg (Alternatív Energia)
A IX. kerületi Kén utcában leszakadt födém miatt megsérült kilenc ember közül valamennyiük sérülése könnyűnek minősül - közölte az MTI-vel az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese csütörtök kora reggel.
szept. 22
7:14
Kisiklott egy tehervonat - jelentős késések a Budapest-Záhony vonalon (Alternatív Energia)
Kisiklott egy tehervonat egyik kocsija Szolnok és Abony között, ezért jelentős késések várhatóak a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon - közölte az MTI-vel Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök reggel.
szept. 22
7:15
Országos felháborodás! - Kevés a sertéshús Kínában (ProfitLine)
Társadalmi elégedetlenséget gerjeszt és jelentős mértékben felfelé hajtja az inflációt a sertéshús árának drágulása Kínában. A vezetés mindent megtesz a készletek növelésére.
szept. 22
7:15
Újabb termékeket sorol a kormány a chipsadó hatálya alá (ATV)
Januártól bővülhet az elvileg az „egészségrombolást” torló adó alá eső termékek köre.
szept. 22
7:17
Csökkenthetik egyes alapvető élelmiszerek áfáját (ATV)
Napirenden van a kormányban az alapélelmiszerek áfájának rendezése, ennyit mondott a miniszterelnök szóvivője. A piac szereplői ezt úgy fordítják, hogy az általános áfa-emelés után pár táplálékot a 18 százalékos kulcs alá sorolhatnak be.
szept. 22
7:18
Milyen gyümölcsből főzhető pálinka? - 2. rész (Édenkert)
Folytatjuk cikkünket a Magyar házi gazdasszonyból, lássuk, miből lehet még jó pálinkát készíteni. Második részünkben az Égettbor, Rozsolis, Punts, Ratafia, és Szagos-Vizek készítéséről lesz szó.
szept. 22
7:27
Bajnai Gordon bizottsági meghallgatását kezdeményezi Budai Gyula - lapszemle (Infostart)
A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. a líbiai forradalom következtében hat-hétmilliárd forintot bukott az arab országban - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök meghallgatását kezdeményezi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
szept. 22
7:30
Bármikor jöhet az ügyészségi idézés (HírTV)
A Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) kedden délután megérkezett az a dokumentum, amelyben a Legfőbb Ügyészség hivatalosan is tájékoztatta a nyomozó hatóságot, hogy az Országgyűlés felfüggesztette a sukorói ingatlanberuházásban gyanúsítottként kihallgatható Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök képviselői mentelmi jogát – értesült a Magyar Nemzet.
szept. 22
7:30
MSZP: rendkívüli frakcióülés a Gyurcsány-platform javaslata miatt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc javaslatáról, de Gyurcsány Ferenc nélkül tárgyal ma délben az MSZP-frakció. A volt miniszterelnök és platformja azt szeretné, hogy a képviselőcsoport tagjai erősíttessék meg mandátumukat az őket jelölő párttagokkal, pártszervezettel.
szept. 22
7:30
Kirobbantja-e valaki a forinthitel-háborút? (Portfolio)
Intenzív, több százmilliárd forintot megmozgató forinthitelezési verseny indulhat a kedvezményes végtörlesztés hatására a következő hetekben Magyarországon. Minél több devizahitelt forintosítanak a...
szept. 22
7:32
Többen kórházba kerültek (HírTV)
A IX. kerületi Kén utcában leszakadt födém miatt megsérült kilenc ember közül valamennyiük sérülése könnyűnek minősül - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese csütörtök kora reggel.
szept. 22
7:48
Halvány román Schengen-remények (HírTV)
Nyilatkozatban tiltakozott szerdán a bukaresti parlament két háza az ellen, hogy több európai uniós tagállam ellenzi Románia csatlakozását a schengeni övezethez – írja a Magyar Nemzet. A határozat apropója, hogy az EU bel- és igazságügy-miniszterei csütörtökön döntenek Brüsszelben Románia és Bulgária schengeni integrációjáról, és a két balkáni ország kilátásai nem túl kecsegtetők.
szept. 22
7:48
Döbbenet! Biciklievés közben torkán akadt a pedál (Blikk)
szept. 22
7:48
Erdőmérnöki diplomával lehet leggyorsabban állást találni (HR Portál)
Minden tizedik megkérdezett hallgató tagja valamilyen öregdiák szervezetnek a Nyugat-magyarországi Egyetemen (NymE), ahol a béreket tekintve az átlagos nettó fizetés a közgazdászok körében a legmagasabb, a leggyorsabban pedig az erdőmérnöki és geoinformatikai diplomával találnak munkát a hallgatók. A NymE 2010 tavaszán vezette be a Diplomás Pályakövető Rendszert (DPR), melynek megvalósításához…
szept. 22
7:48
Adóellenőrzésekre kell számítani - 40 milliárdnyi ÁFA hiányzik (ProfitLine)
Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a…
szept. 22
7:50
Halálán volt biciklievés közben (HírTV)
Biciklievés közben torkán akadt a pedál egy szerb férfinak annyira, hogy életmentő műtétre szorult.
szept. 22
7:50
Még nagyobb lesz a leépítés a közszférában (HR Portál)
A görög kormány szerdai döntése értelmében a korábban tervezett húszezer helyett az idén harmincezer közalkalmazott kerül "tartalékba", ami azt jelenti, hogy egy évig fizetésük 60 százalék kapják, s ha ezen idő alatt nem tudnak elhelyezkedni, akkor felmondanak nekik.
szept. 22
7:51
Obama megmondta Abbásznak, vétót emel az önálló palesztin állam ellen (ATV)
Az amerikai elnök megbeszélést folytatott szerdán New Yorkban Mahmúd Abbász palesztin vezetővel az izraeli-palesztin békefolyamatról. Barack Obama ezt megelőzően a francia államfővel és a brit miniszterelnökkel folytatott eszmecserét.
szept. 22
7:54
A német gazdaságra lehet fogadni az Ersténél (Privátbankár)
Új terméket indít az Erste: a DAX Twin-Win Note-ot azoknak ajánlják, akik hisznek a német gazdaság és a német vállalatok jó teljesítményében
szept. 22
7:56
Máris változhat a chipsadó (Privátbankár)
A chipsadó termékkörének bővítésén dolgozik a kormány; a kabinet még az idén hozzányúl a jogszabályhoz, ami januártól változhat - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A lap közlése szerint októb...

Keresés