Mint ismert, a német válogatott Sami Khedirát a Levante elleni bajnoki 40. percében kiállította a játékvezető, miután durván ellökte az ellenfél játékosát, Sergio Ballasterost.
Különleges úszó váltóval köszönte meg néhány japán sportember a tajvaniak segítségét, amellyel a márciusi földrengés és cunami utáni újjáépítést támogatták.
Egy alvó ember házát fosztotta ki egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistvánon, a rendőrök elfogták, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az energiaügyi miniszterek kétnapos informális találkozóján az energetikai kérdések területén megnyilvánuló egységes EU-s külpolitika és fellépés mellett...
A hétfői záróértékeik közelében nyitó amerikai indexek meredeken felfelé vették az irányt a kereskedés első felében mindhárom meghatározó benchmark 1% körüli pluszba lendült, majd az utolsó egy...
A kormány minden lehetséges intézkedést meghoz ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményében.
Megjelent az IMF szokásos, félévente megjelenő világgazdasági kitekintője. A jelentésben a Valutaalap csökkentette előrejelzését a világgazdaság növekedését illetően, és több jelentős kockázatot...
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket....
A televíziók kereskedelmi lehetőségeit növelte az új médiatörvény, más szempontból csekély változást idézett elő a január 1-je óta életben lévő szabályozás - állapította meg három kereskedelmi csatorna hírigazgatója azon a konferencián, amelyet a Republikon Intézet szervezett Budapesten.
A spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a még veretlen Sevilla gólnélküli döntetlent ért el a hétvégén Barcelonában nyolcat kapó Osasuna vendégeként, míg a Real Sociedad Estrada góljával 1-0-ra legyőzte az újonc Grandát.
A közvetlen támogatásokat illetően gyorsabban és hatékonyabban kellene reagálnia az Európai Uniónak a tavasz végi hasmenésjárványhoz hasonló kihívások esetén – állapították meg az uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek keddi brüsszeli találkozóján.
A Vajdasági Televízió központi tájékoztatási műsorában hétfő este bemutatta azt a fényképfelvételt, amelyen egy ismeretlen repülő tárgy vehető ki, amint a Fruska Gora felett lebeg.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
A hétfői záróértékeik közelében nyitó amerikai indexek meredeken felfelé vették az irányt a kereskedés első felében mindhárom meghatározó benchmark 1% körüli pluszba lendült, majd az utolsó egy...
Dya (25) saját véleménye szerint mindenképpen növelné a nézettséget, mivel szingli, így mindenre és mindenkire nyitott – mondta rögtön a beszavazó show elején, egyáltalán nem félreérthetően, mivel szavait csak egyféleképpen lehetett érteni. Kedden a plázacicák versengtek, következő alkalommal a skalpvadászok jönnek.
Az Angol Ligakupa 3. fordulójában a Manchester United Micheal Owen és Ryan Giggs első félidőben szerzett góljaival 3-0-ra legyőzte a Leeds United csapatát.
Vaskos meglepetéssel kezdődött az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulója, az újonc Novara ugyanis 3-1-re legyőzte a tavaly előtti bajnok Internazionalét.
Immár vörös fokozatú az Inter krízishelyzete. A 2006 és 2010 között rekordbeállítást jelentő öt olasz bajnoki címet nyert csapat a szezonbeli eddigi öt mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Kedd este az újonc Novara nyert ellene.
Vaskos meglepetéssel kezdődött az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulója, az újonc Novara ugyanis 3-1-re legyőzte a tavaly előtti bajnok Internazionalét.
A bajnoki címvédő Manchester United Michael Owen duplájával és Ryan Giggs pazar góljával 3-0-ra legyőzte a másodosztályú Leeds United együttesét az Angol Ligakupa 3. fordulójában.
A Holland Kupa 2. fordulójában Babos Gábor és Vadócz Krisztián csapata, a NEC Nijmegen hatalmas küzdelemben, hosszabbítás után jutott túl a Fortuna Sittard együttesén.
Az autók és motorok igazi szerelmesei szerint a legcsodálatosabb járművek egyszerűen kortalanok, hiszen gondos és vigyázó kezek között egy 20-25 éves jármű is képes olyan teljesítményre, amit sok újonnan forgalomba helyezett autó is megirigyelhetne. Kedvezőbb, veteránoknak kijáró elbírálást azonban eddig csak azok az autók vagy motorok kaphattak, amelyek elérték a 30 éves kort.
Az Angol Ligakupa 3. fordulójában hosszabbítás után jutott a következő körbe a Newcastle Unitd a Nottingham Forrest ellen, míg a Stoke City büntetőkkel verte ki a Tottenham csapatát.
Nemrég épp újságoltuk, hogy a világ autógyártóinak erősorrendje valamelyest módosult és a jelenlegi dobogó tetején a GM áll, míg az ezüstöt a Volkswagen, a bronzot pedig a korábbi bajnok Toyota nyakába tehetik. A VW azonban nem elégszik meg ennyivel és rekord mennyiségű befektetést tervez, hogy a legnagyobb autógyártó címmel illethessük.
A szerkesztőségben már régóta terveztünk a kollégákkal egy nagy németországi túrát, amelynek során számtalan autós érdekességet, cikkanyagot tudnánk összegyűjteni, sőt, a kalandozás keretein belül a Nürburgring legendás, 20,8 km hosszú Nordschleife-i aszfaltcsíkját is meghódítani szándékoztunk, arról nem is beszélve, hogy a nagy múzeumok meglátogatása mellett számos itthon nem kapható…
A kormány a végtörlesztéses javaslattal bebizonyította, hogy képes teljesen előkészítetlen, óriási pénzügyi stabilitási kockázatokat élesítő ötletekkel előállni. Szerencsére talált elegendő technikai...
A spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a még nyeretlen Villarreal az olasz Guiseppe Rossi és a brazil Nilmar góljaival hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Mallorca ellen.
Bicske - Most már biztos, hogy következménye lesz Paulo Sousa (41) féktelen dühének! A Videoton bajnoki címvédő focicsapatának vezetőedzőjével szemben nyomozás indult, miután a portugál tréner a múlt szerdán egy felcsúti barátságos meccsen szándékosan lefejelte ellenfelét, Borbola Bencét (32), a Nemzeti Sport labdarúgórovatának munkatársát.
Az erzsébetvárosi ingatlanok adásvételi szerződéseit készítő ügyvéd, és az irodájánál dolgozó gyakornok meghallgatásával folytatódott a Hunvald-ügy tegnapi tárgyalása.
Ma kezdődik az általános vita az ENSZ Közgyűlésben, amelynek központi témája a közel-keleti konfliktus, a Palesztin Hatóság egyoldalú államalapítási kérelme. Bár nem sok esély van rá, intenzív diplomáciai kampány zajlik a helyszínen azért, hogy Abbász lemondjon az egyoldalú államalapítási kérelemről és újra tárgyalóasztalhoz üljenek a felek. Ma délben, a közgyűléssel egy időben palesztin…
Akár a ruletten is feltehetnénk a pénzünket, hamarabb bejönne, mintha a 30 nappal későbbi árfolyamokat tippelnénk meg. Pedig ezt teszik a magyar vállalatok nap, mint nap. A hektikus árfolyammozgások ellen viszont van védelem, már a szerződés aláírásakor csökkenthetjük azokat a kockázatokat, amelyek a devizaalapú fizetésből erednek....