Bő két és félszeres túljegyzés mellett, hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az FC Barcelona visszatérő csapatkapitánya nem aggódik a két egymást követő döntetlen miatt, legalábbis nyilatkozata ezt sugallta a szurkolóknak, írja a sport.es.
Nemzetközi versenyeken mérkőzik meg Európa legígéretesebbnek ítélt start-up vállalkozásaival a hazai fejlesztésű Mixgar. A berlini székhelyű, HackFwd inkubátorház versenye után, Bécsben, majd Kijevben...
Életfogytiglani börtönre ítélték a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetőjét – jelentette a hírTV tudósítója. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hirdetett ítéletet, mely szerint P. József legkorábban 30 év után szabadulhat.
Az idei első félévben több mint 2 milliárd forintot hagytak a biztosítók zsebében azok az autósok, akik megfeledkeztek kötelező biztosításuk évfordulójáról. A statisztika szerint a novemberi kgfb...
Egy friss felmérés szerint a lakosság nyitott a megtakarításokra, és tisztában van, hogy a kitűzött életcéljaihoz nagyjából milyen összegre van szüksége, azonban az emberek 40 százaléka nem tud havonta félretenni, további 36 százalék pedig csak időnként. A lakosság viszont a válság után sokkal tudatosabb lett a pénzügyei területén, a vizsgálat eredményeit felhasználva az OTP Alapkezelő egy új…
A magyarországi piacról való kivonulást javasolja az osztrák bankoknak a bécsi egyetem pénzügyprofesszora, válaszul az Orbán-kormány lépésére a devizahitelek fix árfolyamon való végtörlesztési tervére. A szakértő hozzátette, a bankoknak mérlegelniük kell, hogy az elmúlt évek befektetései tükrében megéri-e elhagyniuk a magyar piacot.
Elmarad Martonyi János magyar külügyminiszter csütörtökre tervezett találkozója szerb vendéglátójával, miután Vuk Jeremic New Yorkba utazott, az ENSZ BT-nek az észak-koszovói helyzet kiéleződése miatt összehívott rendkívüli ülésére - közölte a magyar nagykövetség az MTI tudósítójával.
A Vörösök csapatkapitánya egy hete edz az első csapattal, és szükség esetén már a Tottenham ellen is játszhat, de valószínűbb, hogy a jövő heti Ligakupa-mérkőzésen tér vissza.
A BRFK ma kézbesített határozatában megtiltotta a szeptember 29-én kezdődő, határozatlan időre jelzett szakszervezeti D-Day elnevezésű demonstrációsorozat helyszíneire bejelentett rendezvényeket - közölték a szakszervezetek.
A nő és a férfi meghatározáson kívül harmadik nemi kategória is került az ausztrál útlevelekbe. Az intézkedés a transzneműekkel szembeni diszkrimináció megszüntetését célozta - közölte csütörtökön az ausztrál kormány.
Budapest - Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal vádolt P. Józsefet; a férfi leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.
A budapesti metró biztonságos működéséhez szükséges tűzvizsgálati, tűzmegelőzési és mentési tapasztalataikat Svédországban bővítik a magyar tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön. Frank Klein elmondta: a bemutatott autó családi használatra készült,...
Líbiába érkezett David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő. A Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi támadásokat vezető országok első emberei a diktátor bukása óta először járnak az észak-afrikai államban.
Megtiltotta a BRFK csütörtökön kézbesített határozatában a szeptember 29-én kezdődő, határozatlan időre jelzett szakszervezeti D-Day elnevezésű demonstrációsorozat helyszíneire bejelentett rendezvényeket, többek között a Parlament elé, egy szombat délutánra - október elsejére - tervezett nagygyűlést is - értesült a nepszava.hu szakszervezeti forrásból
A „fogyó persely, növekvő támogatói tábor” trendet mindössze egy mértékadó egyház „törte meg” – a Hit Gyülekezete 30 százalékkal több felajánlást kapott.
A 63 kilós Sastin Marianna nyert, így negyeddöntőbe jutott, s egyetlen sikerre került az olimpiai kvótától az isztambuli birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, míg az 59 kg-os Sleisz Gabriella kikapott.
Az MU menedzsere belefojtotta a szót az ITV riporternőjébe, aki a Benfica elleni BL-mérkőzés után arról érdeklődött, a kapuban jól teljesítő Lindegaard fog-e védeni a Chelsea ellen.
A szerda esti döbbenet után sincs edzőkérdés a milánói kék-feketéknél. Az olasz Internazionale hiába ostromolta a Trabzonspor kapuját, nem járt sikerrel. A törökök az egy kapuralövésüket gólra váltották, és győzelemmel távoztak Itáliából.
Krekó Péter szerint a Gyurcsány-ügy egyik érintettje sincs könnyű helyzetben, ám bárhogy alakul a helyzet, sem egy mártir-Gyurcsány, sem egy hős-Gyurcsány nem lesz már az ellenzék vezető ereje. Kiszelly Zoltán szerint azonban egy sikeres pernyerés az ellenzéki összefogás előtt nyit kaput.
Csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján olyan adatokat ismertetett ugyan, amelyek a gazdasági növekedés lassulására utalnak kulcsfontosságú uniós országokban, ám szerinte visszaeséstől nem kell tartani.
Bérbe adta Mezőtúr önkormányzatának a Szolnoki Főiskola azokat az ingatlanokat, amelyek tavaly megüresedtek, miután az oktatási intézmény megszüntette az oktatást a városban - közölte Herczeg Zsolt polgármester.
Az MSZP szerint aggályos, hogy az eddigi gyakorlattal szemben az új munka törvénykönyvének hatályba lépését követően a kollektív szerződések az általános szabályoknál kedvezőtlenebb feltételeket is meghatározhatnának a munkavállalók számára. A szocialisták a foglalkoztatási adatokkal is elégedetlenek.
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön. Frank Klein elmondta: a bemutatott autó családi használatra készült,...
Megtiltotta a BRFK ma kézbesített határozatában a szeptember 29-én kezdődő, határozatlan időre jelzett szakszervezeti D-Day elnevezésű demonstrációsorozat helyszíneire bejelentett rendezvényeket, többek között a Parlament elé, egy szombat délutánra - október elsejére - tervezett nagygyűlést is....
Elképzelhetőnek tarja a Coop elnöke, Csepeli Lajos, hogy a jövedéki adók bevezetése után le kell venniük a polcokról az áruházlánc saját márkájú szeszes italait. A termékre ugyanis 50 százalékos adókulcsot vetne ki a kormány.
A rendvédelmiseket azért nem engedik demonstrálni, mert indokolatlan mértékben akadályoznák a forgalmat. Árok Kornél bejelentette, hogy a bíróságon fognak érvényt szerezni a jogaiknak.
Pert indított a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Fradi-pálya tulajdonosa ellen, mert a cég nem újíttatta fel a pályát. A vagyonkezelő és az Esplanade cég között 2008-ban kötött szerződésben a vevő vállalta, hogy a meglévő stadiont két éven belül a nemzetközi előírásoknak megfelelően felújítja.
Az MSZP elnöke szerint a kormány minden eszközzel, így Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos "akciózásaival" is a "megbukott gazdaságpolitikájáról" próbálja elterelni a figyelmet.
Csütörtöki értesülések szerint mintegy 100 szociáldemokrata, zöld, valamint a Baloldal pártjához tartozó képviselő jelentette be, hogy nem kíván részt venni azon az ünnepi parlamenti ülésen, amelynek keretében a katolikus egyházfő beszédet mond.
A reggeli 288,5-rõl határozottan erõsödött kora délutánra a forint az euróval szemben, a jegyzések egészen 284-ig süllyedtek a bankközi piacon. A forint a frankkal és a dollárral...
A globális pénzügyi válság kitörése óta a legnagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma az euróövezetben a második negyedévben - derül ki az Eurostat csütörtökön ismertetett adataiból.
Tanúkihallgatásokkal folytatódott csütörtök délelőtt a Fővárosi Bíróságon a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere; délután DNS-szakértői meghallgatás következik abban az ügyben, amelyben Kun Tamás biztonsági őrt emberöléssel, Deme Gábor volt csepeli iskolaigazgatót pedig bűnsegédi szereppel vádolják.
Idén augusztus végéig összesen 5,9 millió utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain, ebből 2.736.412 a nyári hónapokban, bő 4 ezerrel több, mint az eddigi legmagasabb szám, amit még a válság előtti évben, 2007-ben sikerült elérni - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.
Rehn elismerte, hogy az európai gazdasági kilátások az utóbbi időben romlottak. Mint fogalmazott, az adósságválság viharait a reálgazdaság is megszenvedi
Egy munkás életveszélyes, egy pedig súlyos sérülést szenvedett, amikor belobbant egy gázvezeték csütörtök délelőtt Miskolcon, a Városház téren - mondta a helyszínen Kriza Ákos, a város polgármestere.
Mahmúd Abbász palesztin elnök hiteles alternatíva híján úgy döntött, hogy szeptember 23-án fél egy órakor beterjeszti a palesztinok felvételi kérelmét Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak – mondta el Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter újságírók előtt Rámalláhban csütörtökön.
Az elemzés Obama, Merkel és Orbán beszédeit veti egybe néhány szempont alapján, majd a kormányzati cselekvések várható irányának felvázolására törekszik.
Felcsút — Döbbenet: Paulo Sousa (40), a Videoton futballcsapatának portugál vezetőedzője, az egykori 51-szeres válogatott játékos szerda este, barátságos focimeccsen lefejelte Borbola Bencét (32), a Nemzeti Sport munkatársát.