A McLaren brit pilótáját csak márkatársa, Jenson Button tudta egy másodpercen belüre megközelíteni. Button mögött a Red Bullosok következtek, míg Fernando Alonso a Ferraival csak a hetedik legjobb időt autózta.
A kormányzás, a kabinetdöntések logikájának ismertetése, értelmezése lesz a dolga a hétfőn hivatalba lépő új kormányszóvivőnek. Giró-Szász András az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: azt tekinti feladatának, hogy közérthetően elmagyarázza az állampolgároknak, miért jó nekik, miért érdekük egy adott kormányzati lépés. A politológus közölte: lemond a Századvég-csoportnál…
A cseh kormány azt tervezi, hogy megemeli az általános forgalmi adó kulcsát jövőre, ha a gazdasági növekedés üteme elmarad a várttól - mondta a cseh miniszterelnök egy lapinterjúban az MTI szerint. ...
Roger Federer és Novak Djokovics az Austral Open és a Roland Garros után a US Open elődöntőjében is farkasszemet néz egymással - kettejük kilencedik GS-mérkőzése következik.
Reggel óta intenzív forint- és lengyel zlotygyengülés mutatkozik az euróval szemben a romló nemzetközi befektõi hangulat miatt. Erre a forint esetén rátett még egy "lapáttal" az a délelõ...
Íme, a Juventus új stadionjáról készült lenyűgöző felvételek. A 41 ezer férőhelyes létesítményt csütörtök este a Notts County elleni meccsel avatták fel.
Több millió ember maradt áram nélkül tegnap az Egyesült Államokban azt követően, hogy egy kis Arizona állambeli városban lévő áramszolgáltató egyik munkatársa a hálózaton végzett karbantartási...
A Fidesz-frakcó azt javasolja a kormánynak, hogy tegye lehetővé az egy összegű végtörlesztést rögzített árfolyamon a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők számára – mondta el Lázár János Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP kihelyezett hajdúszoboszlói frakcióülését követően pénteken
Zsidóellenes és rasszista kirohanásaiért ítélte el egy párizsi bíróság John Galliano-t (50), a Dior ruhatervezőjét. Három embert sértett vérig, akiknek az alig hihető ítélet szerint mindössze fejenként 1-1 eurót kel fizetnie.
Előzetes letartóztatásba került szerdán az a két férfi, akik egy fiatalkorú társukkal együtt vascsővel vertek eszméletlenre egy találomra kiválasztott kerékpárost szeptember 4-én Putnokon az utcán, fényes nappal. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A Fidesz-frakcó azt javasolja a kormánynak, hogy tegye lehetővé az egy összegű végtörlesztést rögzített árfolyamon a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők számára.
A tegnap korrigáló pesti parkett ma is nyomás alá került azok után, hogy Bernanke és Obama beszéde sem hozott igazi megváltást a piacokon. A BUX jelenleg 3,7%-os csökkenést mutat, a régiót láthatóan...
Egyösszegű végtörlesztés esetén a devizahitelesek mentésére szolgáló korábbi csomagban rögzített 180 forintos frank- és 250 forintos euró árfolyamon kell biztosítaniuk a bankoknak a hitelből való kiszállást, minden ezzel kapcsolatos költség őket terheli - ezt a javaslatot jelentette be Lázár János a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kétnapos frakcióülése után Hajdúszoboszlón - írja az Index.…
Neumünster – Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak eljárást Annika W. (18) és férje, Daniel (26) ellen, amiért a csomagtartóba zárták 8 hónapos gyermeküket.
A jövőben a Diákhitel Központ ügyfelei elektronikus úton is intézhetik a Diákhitellel kapcsolatos ügyeiket a Társaság újonnan indított Diákhitel Direkt szolgáltatásán keresztül. Az érvényes szerződéssel rendelkező diákhitelesek egy kattintással igényelhetik az online ügyintéző-felületet a biztonságos www.diakhiteldirekt.hu oldalon.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció…
A kötöttfogás az egyetlen, melynek mind a hét súlycsoportjában lesznek magyarok, s ebben a fogásnemben van a legtöbb kvótára, illetve éremre esélyese a küldöttségnek.
Ján Figel, a jobbközép szlovák kormánykoalíció részét képező Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke egy pénteki lapinterjúban azt mondta: a négypárti koalíció végét jelentheti, ha a pozsonyi parlament nem fogadja el a második eurós mentőcsomagot.
Az utóbbi napokban inkább külföldi, pénteken azonban a fix árfolyamú hitel-visszafizetésekről szóló törvényjavaslat hathatott a forint árfolyamára – vélekedett a hírTV-nek Kuti Ákos pénzügyi elemző. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben is gyengült. Kuti Ákos szerint a helyzet rövid távon nem fog stabilizálódni.
Lengyel, magyar két jó barát címmel első ízben rendezik meg a dél-szlovákiai Párkányban (Stúrovo) pénteken és szombaton azt a kulturális rendezvényt, amelynek célja a két nemzet kultúrájának közelítése és kölcsönös megismerése.
Kovács István, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja szerint a pekingi teljesítményénél mindenképpen jobban kell teljesítenie a magyar küldöttségnek a jövő évi londoni nyári játékokon.
Kötött árfolyamú, egyösszegű végtörlesztés lesz a devizahiteleseknek - ezt jelentette be Lázár János a hajdúszoboszlói Fidesz-frakcióülés döntését ismertetve.
Az Interpol a legmagasabb, "vörös szintű" szintű körözést adott ki tagországainak a háborús bűncselekményekkel vádolt Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető, valamint Szeif al-Iszlám nevű fia és sógora, a líbiai titkosszolgálatokat vezető Abdullah asz-Szenúszi ellen - jelentette be pénteken a nemzetközi rendőri szervezet.
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.
Nem vádolta Hunvald Györgyöt a vád koronatanúja az erzsébetvárosi ingatlanügy újabb tárgyalásán. Folytatódott ugyanis Nagy György meghallgatása - ő a nyomozás idején előzetesben lévő gyanúsítottból szabadlábon védekező tanúvá vált, emiatt tartja magát a hivatalosan meg nem erősített vélekedés, hogy már a vizsgálódás előtt nyomozati alkut kötött.
A cseh kormány azt tervezi, hogy megemeli az általános forgalmi adó kulcsát jövőre, ha a gazdasági növekedés üteme elmarad a várttól - mondta a cseh miniszterelnök egy lapinterjúban.
Előrehozott választásokat írhatnak ki még az idén Szlovéniában; szeptember 20-án ugyanis bizalmi szavazást tart a ljubljanai parlament a Borut Pahor miniszterelnök vezette kisebbségi kormányról -...
A koronatanú és az erzsébetvárosi ingatlanokat megvásárló külföldi cégek jogi képviselőjének meghallgatásával folytatódott pénteken a Hunvald-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon.
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.
A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő az OTP Kockázati Tőkealap I.-en keresztül négy vállalat esetében több mint 1,2 milliárd forint értékű tőkekihelyezésről döntött a közelmúltban. Ezzel az alap...
Ján Figel, a jobbközép szlovák kormánykoalíció részét képező Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke egy pénteki lapinterjúban azt mondta: a négypárti koalíció végét jelentheti, ha a pozsonyi parlament nem fogadja el a második eurós mentőcsomagot.
A hétvégén rendezik a Tornacsarnokban a tornászok Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért kiírt országos bajnokságát. A viadalon természetesen indul a világbajnok Berki Krisztián is.
A nyolcadik fordulót rendezik a hétvégén hazánk Nemzeti Bajnokságában. Az éllovas Debrecen Siófokra látogat, a Győr Kaposváron folytathatja menetelését. A frissen kinevezett zalaegerszegi tréner, Prukner László a Ferencváros ellen kezdheti meg csapata felzárkóztatását. Az Újpest a Pécs ellen tervezi első győzelme megszerzését.
Reggel óta intenzív forint- és lengyel zlotygyengülés mutatkozik az euróval szemben a romló nemzetközi befektõi hangulat miatt. Erre a forint esetén rátett még egy "lapáttal" az a délelõ...
A rendőrség nem lépett fel brutálisan a 2006-os események alatt, épp ellenkezőleg, nem lépett fel megfelelően a randalírozók ellen – erről Debreczeni József, a Demokratikus Charta egyik alapítója beszélt az Egyenes Beszédben.
Arsene Wenger menedzser tájékoztatása szerint Kieran Gibbs és Theo Walcott is felépült sérülésből, és bevethetők a hétvégi, Swansea City elleni bajnokin.
Idegesek a befektetők az arany piacán. A kevésbé negatív tőkepiaci hangulat ugyanis elbizonytalanította a befektetőket, az arany további szárnyalásával kapcsolatban. Kedden még az arany új történelmi...
A 80-as években diszkótáncosként dolgozó Détár Enikőt nem egyszer érték inzultusok munkavégzés közben. A színésznőt azonban nem kell félteni, a magukon uralkodni nem tudó férfiakkal nem bánt kesztyűs kézzel.
Isle of Man - Brian Purdy motoros hatalmasat bukott a Manx GP-n. Motorja felrobbant, a mögötte érkező versenyző, Mick Jordan pedig már nem tudott megállni, és áthajtott a lángokon. Szerencsére még volt annyi lélekjelenléte, hogy kikerülje az aszfalton fekvő Purdy-t.
Fölmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik - mondta az InfoRádiónak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Egységes elektronikus informatikai tudásbázist hozott létre négy kelet-magyarországi felsőoktatási intézmény, a Miskolci és a Debreceni Egyetem (DE), valamint a Nyíregyházi és az Eszterházy Károly Főiskola. A negyvenhét tananyag az oktatóközpontok teljes képzési spektrumát lefedi - írja az MTI nyomán a hvg.hu.
Ismét Budapesten ad koncertet a progresszív metálzene amerikai óriása, a Dream Theater: a csapat 2012. február 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be új albumát.
Beláthatatlan következményei lehetnek a Fidesz frakcióvezetője által ma ismertetett, lakossági devizahiteleseket érintő javaslatnak. Lehet, hogy a frakció célja csupán az, hogy legalább a jómódúak...
Júliusban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 795 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő - legnagyobb - kábelszolgáltatók előfizetései júliusban 783 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 238 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2011 júliusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú…