Szennyvízből készítenek üzemanyagot Zalaegerszegen. Benzinre átszámítva csak 125 forintba kerül egy liter. Közép Európában elsőként, a helyi feldolgozó üzem saját autói egy részét már ezzel tankolja. Zalaegerszegen azt tervezik, hogy minden városi járművet és helyi járatú buszt átállítanak ilyen üzemanyagra.
A háztartások devizában való eladósodása, a teherbíró képességen túl felvett jelzálog- és fogyasztási hitelek okán újra és újra felmerül a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának alacsony színvonala
Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkárnak kedd este adták át Londonban a Nemzetközi Vegyészmérnöki Intézet dísztagságáról szóló oklevelet.
Héja Domonkost fő-zeneigazgatóként, Solymosi Tamást balettigazgatóként, Mozsár Istvánt pedig ügyvezető igazgatóként mutatta be a tegnapi évadnyitó társulati ülésen Ókovács Szilveszter, az Magyar Állami Operaház kormánybiztosa. Legfőbb feladatának a munkához szükséges nyugalom megteremtését és az Erkel Színház 2012-es megnyitását jelölte meg.
Áfabehajtásból, jövedéki adóból és osztalékból teremti elő a kormány a költségvetésből hiányzó százmilliárdot. Emelkedik a gázolaj és a szesz ára. Közben négymilliárd euróval csökken az adósság
Az V. kerületi polgármesteri hivatalba kihelyezett alkotmány után két újabb alaptörvényen is elhelyezte keze nyomát Dániel Péter ügyvéd. Az ismert baloldali gondolkodó tegnap a II. és a III. kerületi hivatal alkotmányaira is - több társával - ketchupot illetve mustárt nyomott. Az akciókat, a korábban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát kaszinótojással összekenő ügyvéd előre megszervezte a…
A novemberi közgyűlésig a nemrég lemondott Kálomista Gábor vállalta mégis a Magyar Producerek Szövetsége elnöki tisztét, informálta lapunkat Mikulás Ferenc, a szövetség alelnöke.
A svájci jegybank döntése után nem kell további drámai frankárfolyamoktól félni, annak ellenére, hogy csak az egyik lábat stabilizálták. Ugyanakkor 200 forintnál olcsóbb frankra kicsi az esély, egyelőre 220-230 forint körül stabilizálódhat az árfolyam.
Olvasom a sajtóközleményt, miszerint több tízezer embert várnak arra a demonstrációra, amelyet szeptember 18-án tartanak a budapesti Műegyetem rakparton a Zöld Pardon nevű ifjúsági szórakozóhely megmentéséért. A tüntetésen a könnyűzene olyan kiválóságai lépnek fel tiltakozásul, mint a Quimby, a Magna Cum Laude, a Csík zenekar, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Pál Utcai Fiúk. És még mások is.
Néhány embere már vasárnap megérkezett Nigerbe, több tucatnyi fegyverest, aranyat és készpénzt vittek magukkal, de az ezredes állítólag még mindig Líbiában tartózkodik, Csád és Niger felé húzódik vissza. A felkelők ellenben úgy vélik, hogy csapataik bekerítették az ezredes erőit. Közben a nigeri külügyminiszter, Mohamed Bazoum közölte: nem akadályozhatják meg, amennyiben Kadhafi Nigerbe szeretne…
A nem egységes, a fogyasztók érdekeit nem minden tekintetben figyelembe vevő intézményi gyakorlat miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke vezetői körlevélben foglalta össze a bankkártya-szolgáltatók számára, hogy a váratlan helyzetekben mit vár el tőlük.
Zsédenyi Adriennek nemcsak az a fontos, hogy a színpadon elvarázsolja rajongóit. Nőként, anyaként és háziasszonyként is a tökéletességre törekszik, s állítja, azért sikeres, mert jobban érzi magát, mint húszéves korában.
Két nagy erejű robbanás történt szerda reggel az északnyugat-pakisztáni Kvetta városában egy kormányzati épületnél; a helyi média szerint 15 ember életét vesztette, és több mint 20-an megsebesültek.
Csaknem elájult a rá mért életfogytiglan hallatán M. József, aki egy tapétavágóval tavaly megskalpolta feleségét. A férfi az eljárás alatt nem vallott, de a Bors úgy tudja: egy meghallgatáson azzal indokolta tettét, hogy rosszkedvűen ébredt.
Gazdasági kérdések, továbbá az új választójogi, igazságszolgáltatási és önkormányzati rendszer is témája lesz a Fidesz-KDNP ma kezdődő, háromnapos évadnyitó frakcióülésének. Ülésezik az MSZP és az LMP is.
Tisztázó vallomást tett a bűnsegédként elkövetett kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos még múlt pénteken – tudta meg védőjétől a Magyar Nemzet. Az NBH volt vezetőjét folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson faggatta a Budapesti Katonai Ügyészség.
Speciális probléma jelentkezett a kis- és középvállalatoknál. A cégvezetők, akik annak idején elindították a céget, mostanában vonulnak vissza. Meg kellene oldani az utódlás kérdését, de ez nem egyszerű, és egyelőre nem is dolgoztak ki rá működőképes modellt. A fejvadászoknak nincs a tarsolyukban olyan ember, aki folytatni tudná a stratégiát - Baracskai Zoltán professzor ezt a problémakört tartja…
Az állásváltók számára az objektív tulajdonságok számítanak igazán fontosnak leendő főnökükkel szemben - jelenthetjük ki a profession.hu állásportál nem reprezentatív kutatásának eredményei alapján, amely annak járt utána, milyen az ideális főnök, milyen elvárásai vannak a portál látogatóinak vele szemben.
Évente 7 millió visszapillantó tükröt előállító üzemet épített az indiai SMR cégcsoport Mosonmagyaróváron. A 7 milliárd forintos beruházáshoz mintegy 1,4 milliárd forintos állami támogatást kapott a befektető. Az üzemben 250 munkahelyet létesítettek - hangzott el a gyár keddi átadásán.
Szerdától jóval drágábban tankolhatunk: a benzin ára 7, a gázolaj ára 5 forinttal emelkedik. A kormány bejelentése újabb 13 forintot dobhat a dízel árára
A Magyar Honvédség önálló intézményévé alakítják át a jövőben a Honvédkórházat - írja szintén a Magyar Nemzet. A Népszabadság a Bajnai-kormány pénzügyminiszterét idézi.
Két nagy erejű robbanás történt szerda reggel az északnyugat-pakisztáni Kvetta városában egy kormányzati épületnél; a helyi média szerint 15 ember életét vesztette, és több mint 20-an megsebesültek.
Magyarországon tanuló iráni egyetemistákat figyeltetett meg a Gyurcsány-kormány 2007 elején – többek között ez is kiderül a Magyar Nemzet által szemlézett WikiLeaks-iratokból. Az oknyomozó portál által közzétett, a budapesti amerikai nagykövetség munkatársai által írt, s a hazai sajtóorgánumok által szemlézett újabb diplomáciai táviratok többek között Gyurcsány Ferenc alkalmazkodó külpolitik...
A tüdőbetegek leggyakoribb problémája a nehézlégzés, így a megfelelő pozíció megtalálására törekednek, még alváskor is. A következőkben néhány tanács, hogy hogyan feküdjön, üljön, mozogjon a tüdőbeteg.
Kováts Veronika, az X-Faktor válogatásának tizenhat éves résztvevője szülei támogatásával került a zsűri elé. Pedig eddig óva intették a tehetségkutatóktól, ám a lányt valaki mégis benevezte.
Szomália vezetői megállapodtak kedden arról, hogy egy éven belül választásokat rendeznek, így akarnak véget vetni az egymást követő átmeneti kormányok tehetetlenségének.
A nem egységes, a fogyasztók érdekeit nem minden tekintetben figyelembe vevő intézményi gyakorlat miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke vezetői körlevélben foglalta össze a bankkártya-szolgáltatók számára, hogy a váratlan helyzetekben mit vár el tőlük.
Soron kívüli törvényességi ellenőrzést kezdeményeztünk a kompolti cigány kisebbségi önkormányzatnál, amit a Heves Megyei Kormányhivatal folytat le – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Az európai adósságprobléma mélyülése, illetve annak világgazdasági hatásai, valamint a második napja csökkenő európai részvénypiacok láttán az amerikai tőzsdéken is folytatódott az esés a hosszú hétvége után.
Szerdán kezdődik a kormánypártok háromnapos kihelyezett frakcióülése Hajdúszoboszlón, ahol kiemelt téma lesz a devizaadósok ügye és az önkormányzati rendszer átalakítása.
Összefüggés mutatkozik a születési hónap és a majdani szakmaválasztás, a betegségek valószínűsége, a várható élettartam, az intelligencia között - állítják a brit statisztikai hivatal elemzői.