Amint a délelőtt során a Svájci Nemzeti Bank bejelentette, mindenáron megvédi az 1,2-es EUR/CHF árfolyamot, a befektetők újabb menedékdeviza után kezdtek kutatni. Aki keres, az talál - tartja a...
Az emberiség diadala vagy biológiai katasztrófa? Világszerte több mint 140 millió hektáron termesztenek génmódosított növényeket, miközben azok egészségügyi és ökológiai hatásairól vajmi keveset tudunk. Kell-e félnünk a módosított genetikai állományú növényektől, vagy inkább örülnünk kellene a fejlődés eredményének? Kinek jó és kinek az érdeke a GMO elterjesztése? Meddig maradhat hazánk GMO-…
A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) fontolóra vette, hogy felfüggeszti a gyanúsítottak afganisztáni börtönökbe való áthelyezését azt követően, hogy az ENSZ kínzások soráról számolt be Afganisztánban - közölte kedden a világszervezet egyik, eddig nyilvánosságra nem hozott jelentésére hivatkozva a BBC brit közszolgálati hírtelevízió internetes portálja.
A múlt csütörtöki, írországi vereséget követően kedden, Székesfehérváron, Olaszországtól is kikapott az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet az IFUA Horváth & Partnersről írt valótlan állításai miatt.
Frédéric Von Anhalt herceg kórházba kényszerült a hétvégén, miután egy autó elgázolta. A betegeskedő Gábor Zsazsa férje először azt hitte, komoly a baj, de miután kiderült, hogy csak zúzódásokat szenvedett a csípőjén és karján, azonnal haza akart menni.
Törökország teljes egészében felfüggeszti kereskedelmi és katonai kapcsolatait Izraellel – jelentette be kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, miután a zsidó állam nem hajlandó bocsánatot kérni egy török hajót ért tavalyi kommandós akciójáért.
Új közbeszerzési eljárást írt ki Gyula városa a többségi tulajdonában álló várfürdő fejlesztésére, mert az előző tenderre a legolcsóbb kiviteli ajánlat is 750 millió forinttal volt több a...
A Samsung kihozta a Galaxy Tab 7.7-et, a világ első Super AMOLED Plus kijelzővel érkező táblagépét, amely mindössze 7,89 mm vékony és 335 gramm tömegű, teljesítményéről pedig 1,4 GHz-es, kétmagos processzor gondoskodik.
2011. szeptember 10-én jelentős burkolat-felújítási munkálatok kezdődnek az M1-es autópálya Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán. A november elejéig tartó beruházás ideje alatt a 17. és 44. km szelvények között újítja fel az ÁAK Zrt. a külső sáv egyes szakaszait a pálya két oldalán. A terelések és sávszűkítések ellenére az autósok a munkálatok ideje alatt is irányonként két-két forgalmi sávot…
A következő héten Frankfurtban bemutatásra kerülő csodák sora újból bővülhet, mégpedig egy nem várt versenyzővel. A brit illetőségű Eterniti Motors kedvcsinálója arra utal, hogy komoly szándékkal rendelkeznek és a hírek szerint egy igazi szuper-SUV lehet első termékük.
Lapunk rendszeres olvasóinak már bizonyosan nem újdonság, hogy nyakunkon a szeptember közepén kapuit megnyitó autós rendezvény, ami egyben az ősz legfontosabb autós eseménye, a számos újdonsággal és érdekességgel kecsegteteő, kétévente megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalon (a nagyközönség szeptember 15-25 között látogathatja a kiállítást).
A Kia korunk egyik legdinamikusabban növekvő autómárkájaként szinte követhetetlen tempóban hozza ki az új filozófiájuk jegyében fogant modelleket. Vajon ez a sietség meglátszik a Mazda2 ligájában induló, teljesen új Rión is? Kiderítettük.
Van, aki szó szerint megragadja az alkalmat, ha az előtte van. Egy fiatal orosz színész, művésznevén Sam Nickel magának a miniszterelnöknek foghatta meg a kezét, persze csak miután ezer nőt is végigtaperolt szépen. Az akcióról természetesen videót is készített.
Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot – jelentette ki Hoffmann Rózsa kedden Makón.
Amíg az Arsenal-drukkerek abban reménykednek, hogy Mikel Arteta jól pótolja majd Cesc Fabregast az Arsenalnál, addig az angol bulvársajtó abban bízik, hogy szépséges neje elég témát szolgáltat majd nekik.
Egyhangú szavazással erősítette meg elnöki tisztségében Fónagy Jánost hétfői tisztújító ülésén a Fidesz budapesti választmánya – olvasható a Fidesz.hu-n.
Huszonhét év börtönre ítélte Momčilo Perišić egykori jugoszláv vezérkari főnököt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék.
Mégis lesz szolidaritási adó Olaszországban: a hetek óta tartó huzavona után a koalíciós partnerek ma eldöntötték, milyen intézkedésekkel próbálják meg újra összerakni a költségvetés konszolidálásához szükséges 45,5 milliárd eurós csomagot.
Hozzávalók: 1 nagyobb nyúlgerinc (kb. 80 dkg) 1 nagy fej vöröshagyma 5 dkg zeller 20 dkg paradicsom só bors fél citrom 15 dkg gyöngyhagyma konzerv 2 erőleveskocka vagy csontlé kevés liszt burgonya
Nem keltettek meglepetést a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter szavai - kommentálta a keddi bejelentéseket az ING makroelemzője. Németh Dávid szerint bár reálisnak látszik például az áfabeszedés hatékonyságának növelése, azért vannak kockázatok.
Két nappal azután, hogy egy öttagú banda elrabolta, majd egy parkban meztelenre vetkőztette és lefotózta, öngyilkos akart lenni a brit lány, mivel a képeket feltették a netre. A 19-től 29 éves korú fiatalok összesen 18 év börtönt kaptak.
Egy százalékpontos áfaemelés, az 500 ezer euró feletti éves jövedelmek 3 százalékos különadója, a kiegyensúlyozott költségvetés alkotmányba iktatása, valamint a helyi közigazgatás egyszerűsítése - ezek lesznek a sarokpontjai az új olasz megszorító csomagnak, amelyet az olasz parlament felsőháza kedden délután vitatott meg, miközben a nap folyamán - éppen a parlamentre történő nyomásgyakorlás…
A múlt csütörtöki, írországi vereséget követően kedden, Székesfehérváron, Olaszországtól is kikapott az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn.
Egy palesztin meghalt, két másik pedig megsebesült abban a légicsapásban, amelyet az izraeli hadsereg mért kedden este a Gázai övezet középső részén lévő Hán Junisz településre. A légierő azt követően lendült támadásba, hogy előző nap rakéta csapódott be Izrael déli részén, de senkinek sem esett bántódása, károk sem keletkeztek.
A világ autóipara az idén képes lesz ismét elérni a válság előtti összesített nyereségszintjét - állítja egy most megjelent tanulmány, amelyet a McKinsey cégtanácsadó készített. Becslések...