Japán fokozatosan lemond az atomenergia felhasználásáról - közölte kedden a japán ipari miniszter. Hacsiro Josio felhívta a figyelmet arra, hogy az egy hete hivatalba lépett miniszterelnök, Noda Josihiko nem kíván új atomerőműveket építtetni, az elöregedetteket pedig fel akarja számolni.
Mégis lehet következménye a magyarságot „moslékzabálónak”, gyilkosnak és a holokauszt egyedüli felelősének nevező Kertész Ákos botrányos levelének, a főváros vezetése ugyanis tárgyal majd a gyűlölködő balliberális író díszpolgárságának sorsáról.
Az adóellenőrzésről szóló sorozatunk következő részében azt vizsgáljuk, hogy az ellenőrzés alá vont részéről kik lehetnek az eljárásban részt vevők, kik képviselhetik az a feleket, és a képviselők igazolására milyen szabályok vonatkoznak. Az adóellenőrök az adóhatóságot nem képviselik, hanem annak nevében járnak el, esetükben a képviselet fel sem vethető.
Öt republikánus párti elnökaspiráns tett hitet egy közös fórumon a szabadpiac és az amerikai alkotmány alapelvei mellett Dél-Carolinában, ahol a déli államok között jövőre elsőként tartanak előválasztást a konzervatív ellenzéki párt hivatalos jelöltjéről.
Cáfolta az oktatási államtitkárság a Népszabadság értesülését, hogy nem fogadta el a kormány a köznevelési törvénytervezet koncepcióját. A tervezet szerint megváltozna a tankönyvek finanszírozása, általános iskolában a gyerekek ingyenes, de tartós könyvekből tanulhatnának. Tervezik azt is, hogy a tanulásra képtelen, hét évnél idősebb gyerekeknek fejlesztő pedagógiai osztályt kellene indítani.
Megdöbbentette a főpolgármestert Kertész Ákos Kossuth-díjas író múlt heti levele az Amerikai Népszavában - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint hamarosan dönt a kormány a budai Vár felújításáról.
Ha a hazai sertések száma egymillióval emelkedne, akkor úgy háromezerrel többen dolgozhatnának az ágazatban, és közvetlenül 0,2 százalékkal növekedne gazdasági teljesítményünk – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium még nem végleges sertésstratégiájában. A tárca célja, hogy a jelenlegi hárommilliós sertésszámot öt-hat éven belül megduplázza - írja a Magyar Nemzet.
Legkorábban a jövő év végére emelkedhet vissza a háború előtti szintre a líbiai nyersolajtermelés - mondta a keddi Financial Timesnak a líbiai állami olajvállalat újonnan kinevezett elnöke.
Jacques Chirac volt francia elnök és Párizs egykori polgármestere, Geir Haarde korábbi izlandi kormányfő, illetve Julija Timosenko volt ukrán kormányfő is a bíróságra volt tegnap hivatalos. Ugyancsak a bíróságra várták Janez Jansa volt szlovén kormányfőt. Olyan politikusok ülnek a vádlottak padján, akik korábban országukat irányították, és most felelnek egykori tetteikért.
A nyugdíjvitának az az előnye, hogy rávilágít a kormány inkompetenciájára, és hogy szűk a mezsgye a nyugdíjrendszer racionalizálására – ezt Simonovits András nyugdíjszakértő mondta az Egyenes Beszédben a kiszivárgott minisztériumi koncepcióról.
A pakisztáni hírszerző szolgálatok amerikai segítséggel elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik magas rangú vezetőjét - közölte a pakisztáni hadsereg.
Svédország legyőzésével egyszer már borult a papírforma, s talán akkora meglepetés már nem is lenne Moldova esti elnáspángolása, mint a múlt pénteki budapesti siker, vigyáznunk kell, hiszen tétmeccsen még nem nyertünk Kisinyovban. Amellett, hogy latolgatjuk a válogatott esti esélyeit, kezünkbe kaptunk egy számológépet, és számba vettük azokat a reális (!) lehetőségeket, amelyek esetén…
Öt republikánus párti elnökaspiráns tett hitet egy közös fórumon a szabadpiac és az amerikai alkotmány alapelvei mellett hétfőn Dél-Carolinában, ahol a déli államok között jövőre elsőként tartanak előválasztást a konzervatív ellenzéki párt hivatalos jelöltjéről.
Nem is olyan régen az újkori világ hét csodáját keresték az interneten – négy éve, 2007. július hetedikén egy internetes szavazást követően Lisszabonban hozták nyilvánosságra, hogy a ma embere mely építményekre tekint a legnagyobb csodálattal.
A korábbi információkkal ellentétben mégsem ment át vita nélkül a múlt heti kormányülésen az új köznevelési törvény koncepciója. A Magyar Nemzet birtokába került napirend szerint a kormánytagok ma újratárgyalják a jogszabály átdolgozott változatát, és a felsőoktatási törvény koncepciója is napirendre kerül.
Nem lehet a dolgozókat gazdasági, társadalmi folyamatok tárgyává, eszközévé alacsonyítani - véli a KDNP az új munka törvénykönyve kapcsán. A kisebbik kormányzó párt szeretné a munka és a család világát összeegyeztetni.
Alig változott a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi bankközi piacon, az eurót 277, a svájci frankot 251 forint körül jegyezték.
Ma sem tudtak megkapaszkodni az ázsiai részvénypiacok, folytatódott a lejtmenet, melyet a vártnál kedvezőtlenebb amerikai foglalkoztatottsági adat váltott ki. A mai esés mögött azonban már az amerikai gazdasági félelmek mellett az európai piacok tegnapi mélyrepülése is szerepet játszott.
Öt republikánus párti elnökaspiráns tett hitet egy közös fórumon a szabadpiac és az amerikai alkotmány alapelvei mellett hétfőn Dél-Carolinában, ahol a déli államok között jövőre elsőként tartanak előválasztást a konzervatív ellenzéki párt hivatalos jelöltjéről.
Olivér ötszázezer forintot kért kölcsön VV Évától, hogy kiadhassa új könyvét, de a lány nem segített. A villa vagánya vérig sértődött, és azonnal megszakított vele minden kapcsolatot.
Budapest - Üldözi szerelmével Vastag Csabát (29) az egyik megszállott rajongója! A lány ijesztő mennyiségben küldözget leveleket az X-Faktor győztesének, figyeli őt a lakása előtt, és követi a koncertjeire is.
A kompolti cigányság egyik része állítja, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetése saját magára költi az állami támogatást, és uzsorahiteleket folyósít. A most pozícióban levők szerint azonban a vádakat a riválisaik találják ki, mert ők akarnak a húsosfazékhoz kerülni. A helyi önkormányzat nem avatkozik a romák dolgaiba, a rendőrség pedig igyekszik kibogozni a személyes szálaktól hemzsegő ügyet -…
Kuncze Gábor vallomása, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének hatása, Orbán Viktor megítélése, magyar harcászati felszerelések szállítása Líbiába – többek között ezekről a témákról küldtek jelentéseket a budapesti amerikai nagykövetség munkatársai az utóbbi években a washingtoni külügyminisztériumnak.
Kortárs lipcsei festők kiállításával nyitja meg szeptember 9-én Falk Miksa utcai galériáját hivatalosan a Svájcból Magyarországra települt Biksady Galéria és Aukciós ház. Olyan tárlattal, amely szorosan kapcsolódik a galéria célkitűzéséhez, a magyarországi műkereskedelem látószögének kibővítéséhez, a nálunk kevéssé ismert nemzetközi kortárs művészek alkotásainak bemutatásával.
Ittasan őrjöngő vadász ejtette túszul a családját Budakalászon vasárnap éjszaka. A férfit végül a kommandósok fogták el, feleségének és gyermekeinek nem esett bántódása.
Kedden eldőlhet Stohl András sorsa. A színész még tavaly májusban okozott ittasan autóbalesetet, szervezetében drogmaradványokat is találtak. Első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott.
A vád enyhítésére számít ma a Stohl-perben a színész-műsorvezető védője. Ruttner György a Hír Televíziónak elmondta: a bíróság által kért újabb szakértői vélemény szerint nem állapítható meg a balesetben megsérült Kaincz Pál maradandó fogyatékossága.
Orbán Viktor miniszterelnök ma 15.30 órakor sajtótájékoztatót tart a lovasberényi kormányülés helyszínén - derül ki a miniszterelnök sajtóstábjának közleményéből. A kormányfő várhatóan az idei...
Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás, ám Egervári Sándor szakít a hagyománnyal. Nem véletlenül, hiszen újra a rendelkezésére állhat Juhász Roland, a védelem legbiztosabb tagja.
Az augusztusi tetemes tőzsdei esések ellenére a forint relatíve stabil tudott maradni az euróval szemben, még a hónap végén is 271 környékén tartózkodott az EUR/HUF kurzusa (ami azóta már 278 fölé...
A világ pénzügyi piacain mutatkozó bizonytalanság nyomán az ausztrál jegybank (Reserve Bank of Australia) a mai kamatdöntő ülésén változatlanul 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatszintjét.
A múlt héten mutatták be a hazai mozikban Javier Bardem új filmjét, a Biutifult. Az Oscar-díjas színész és Alejandro González Inárritu rendező öt hónapig forgatott Barcelona külvárosában.