Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Közel 20 milliárd forintot hozott Magyarországnak a legutóbbi Formula-1-es Magyar Nagydíj, ennek harmada reklámbevétel. Egy nemrég készült gazdasági hatástanulmány szerint futam nézőinek négyötöde külföldi, akik fejenként átlagosan 233 ezer forintot költenek el a hétvégén.
Élő halat vágott ketté motoros fűrésszel a budapesti Király fürdőben Székely B. Miklós Jászai Mari-díjas színész, többek között Jancsó Miklós és Tarr Béla filmjeinek is állandó szereplője.
Kis mennyiségben plutóniumra bukkantak Japán északkeleti térségében a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott Fukusima-1 atomerő területén kívül - közölte a szigetország tudományos ügyekben illetékes minisztériuma pénteken.
Izgalmas, heves mozgásokban gazdag hónapot búcsúztatnak ma a befektetők a tengerentúlon, melyet az európai adósságválság és a fejlett piacok növekedésével kapcsolatos félelmek vezéreltek. E...
A Barcelona fölényes, 8-2-es győzelmet aratott a magyar bajnok Rába ETO felett a futsal UEFA Kupa rigai selejtezőtornájának pénteki, második fordulójában.
Kedvezőtlen a jövő évi költségvetés szerkezete, ugyanis inkább az adóemelésekre, és nem a kiadások csökkentésére támaszkodik - mondta el a Portfolio.hu elemzője azt követően, hogy a Parlament elé terjesztette a kormány a tervezett. Weinhardt Attila szerint nehezen lesz tartható a jövő évi költségvetési hiánycél.
Az amerikaiak 90 százaléka úgy véli, hogy az ország gazdasága még most, három évvel azután is rossz állapotban van, hogy a pénzügyi válság mély recesszióba taszította az Egyesült Államokat - derült ki a CNN és a ORC International pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Megölték az al-Kaida egyik vezetőjét Jemenben, jelentette az arab ország védelmi minisztériuma. Az amerikai születésű Anwar al-Awlakit a kíséretében lévő más terroristákkal együtt lőtték le.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Izgalmas, heves mozgásokban gazdag hónapot búcsúztatnak ma a befektetők a tengerentúlon, melyet az európai adósságválság és a fejlett piacok növekedésével kapcsolatos félelmek vezéreltek. E...
Új könyvtár és művelődési ház várja a látogatóit a most átadott kultúrotthonban, amelyet egy 100 éves épületben alakítottak ki. Ez csak az első a sorban.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Most már nem csak az élelmiszerek, hanem a gyógyszerek vásárlásakor is oda kell figyelni azok lejárati idejére – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Szombaton torlódás várható a Petőfi hídnál, mivel egy-egy forgalmi sáv lezárása mellett napközben mossák majd a hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
A veretlenségét a múlt héten elveszítő Győr javított azzal, hogy hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A zöld-fehér csapat ezzel a tabella élére ugrott a vasárnap pályára lépő Debrecent megelőzve.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A veretlenségét a múlt héten elveszítő Győr javított azzal, hogy hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A zöld-fehér csapat ezzel a tabella élére ugrott a vasárnap pályára lépő Debrecent megelőzve.
Éjjeli őrjárat címmel hétköznap esti kulturális műsorsávval debütál október 3-án a művészeti adóvá alakuló Duna2 - tájékoztatta az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken.
A Raiffeisen vezérigazgatója, Herbert Stepic mai moszkvai útja során újságírói kérdésekre a Reuters beszámolója szerint elmondta, hogy várakozásai szerint bankja 120 millió eurót (290 Ft-os euró...
Csökkenéssel zártak a nyugat-európai részvénypiacok vezető mutatói pénteken, az idei harmadik negyedév utolsó kereskedési napján. A július-szeptemberi időszakot együttvéve a térség tőzsdéin 2002 harmadik negyedéve óta a legnagyobb mértékben gyengültek az indexek.
Az I. kerületben a Győző utcában és a Mészáros utcában buszsávot építenek. Emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten a Lánchídra vezető budai főútvonalon október első két hétvégéjén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Nemzetközi tervpályázat eredményeként létrejövő, világszínvonalú múzeumokat képzel el a budapesti Ötvenhatosok terére az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért péntektől kormánybiztosként felelős Baán László, aki az MTI-nek adott interjúban elmondta: a kormány a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének újraegyesítéséről is meghozta az elvi döntést.
Szollár Domokos tölti be a Mol-csoport nemzetközi kommunikációs és társasági marketing vezető pozícióját ez év október 1-jétől - tájékoztatta az olajcég az MTI-t pénteken.