A napokban indította el a Kossuth Kiadó a Karinthy-életműsorozatot, a Karinthy Színház pedig a 30. évadjára készül. Mindkettőről kérdeztük Karinthy Márton rendezőt, színházigazgatót, aki szomorúan nézi, hogy egy jól működő színházi rendszer a szemünk láttára esik szét.
Egy hónap múlva már egy budapesti albérletben képzeli el az életét VV Gigi, ahová igazi lelki társával fog összebútorozni. Az illető egy hölgy, és külföldről érkezett Magyarországra.
Izzasztó hónap áll a magyarországi frankhitelesek mögött, hisz többségük hitelének még soha nem volt olyan magas a törlesztési árfolyama, mint augusztusban. Mivel a frankárfolyam hatalmas ingadozást...
– Nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe a baleset éjszakája. Soha nem leszek képes feldolgozni, hogy egy ember halálát okoztam – mondta el a Borsnak bírósági tárgyalásán Gabriella, aki két éve a fővárosban autójával kisodródott, és három embert ütött el egy villamosmegállóban.
Az amerikai és a brit hírszerzés, a CIA és az MI6 2002-től szoros és bizalmas kapcsolatokat ápolt a líbiai titkosszolgálattal - derült a Tripoliban talált százezernyi titkos iratból, amelyekbe pénteken engedett bepillantást internetes oldalán a Time magazin.
Nincs több dobása a pro licences tanfolyamon Détári Lajosnak, az FTC szakmai igazgatójának. Ha még egy napot hiányzik, kizárják a képzésből. Állítólag egyszer már kirakták, de visszakönyörögték.
Hiába férkőzhettek be állítólag a kormánypártok soraiba a génmanipulált vetőmagokat gyártó cégek lobbistái, a vidékfejlesztési miniszter kijelentette: nem hátrál meg.
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó válogatott 16 év után pénteken ismét legyőzte a svéd nemzeti együttest. A Puskás Ferenc-stadionban rendezett Eb-selejtezőn Rudolf Gergely 89. percben szerzett találatával nyertünk.
Egy nagy svájci bank dollár- és euróeladásai is hozzájárultak a frank tegnapi drasztikus erősödéséhez. A kockázatvállalási hajlandóság csökken a világban, de a frank reakciója megint sokkal erősebb, mint bármely más eszközé.
Washington kapcsolatainak rendezésére szólította fel Törökországot és Izraelt: szövetségesei nem tudnak felülkerekedni ellentéteiken. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is egyetért.
Budapest - Megint szlovák rendszámú autóval furikázik Gáspár Győző (36)! A showmant nem először kapták lencsevégre, miközben külföldi rendszámmal ellátott kocsijával szeli az utakat, legutóbb két évvel ezelőtt éppen Salgótarjánban autózott, amikor fotósunknak sikerült egy képet készítenie.
Izzasztó hónap áll a magyarországi frankhitelesek mögött, hisz többségük hitelének még soha nem volt olyan magas a törlesztési árfolyama, mint augusztusban. Mivel a frankárfolyam hatalmas ingadozást...
Noha első hallásra hihetetlennek tűnik, a legújabb kutatások eredményei szerint a záptojás szagáért felelős gáz hamarosan az erekciós problémák kezelésére szolgáló készítmények egyik fontos alkotóeleme lehet.
Ráesett egy szalagfűrészre a szegedi Keresztúri Zsolt, a gép levágta a férfi jobb kézfejét, és belemart a vállába. Karját azonban bravúros műtéttel mégis megmentette egy szegedi orvos csoport.
Félkatonai szervezetté, "gyilkoló gépezetté" alakult át 2001. szeptember 11. óta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA): noha a kémszervezet továbbra gyűjti és elemzi az információkat, figyelmét és forrásait egyre inkább a terrorelhárításra, ezen belül pedig a célszemélyek elfogására vagy megsemmisítésére összpontosítja - írta pénteki számában a The Washington Post.
Magyarországon öt éve deklaráltan adóköteles tevékenység a szexmunka, amelyet csak egyéni vállalkozóként lehet legálisan végezni. Semmilyen kimutatás nem létezik arról, hogy a prostituáltak mennyi adót fizettek be, lévén, hogy azt sem lehet meghatározni, hányan dolgoznak legálisan. A járulékfizetésért cserébe egészségügyi ellátás és nyugdíj is járna. Az érintettek nagy részét azonban ez egyáltalán…
Többszázmilliós vesztegetési pénzt adott át Gál Györgynek, az Erzsébetváros gazdasági bizottságának SZDSZ-es elnökének, és 8 milliót a körözés alatt álló Czibula Csabának, a bizottság fideszes tagjának – ezt vallotta a Hunvald-ügy koronatanúja, aki szakértők szerint vádalkut kötött az ügyészséggel, ezért nem ül a vádlottak padján.
Felfedte fáradhatatlanságának titkát a százéves Fauja Singh, aki állítja: azért képes még ma is lefutnia a maraton távot, mert sok gyömbért, curryt és teát fogyaszt, és soha nem stresszel semmin.
Lezárult a Természetvédelmi Világalap (WWF) idei megfigyelési programja a Magyarországon élő hódok lelőhelyeiről: úgy találták, hogy a hódcsaládok a Szigetközben érzik a legjobban magukat.
Az illetékes bíró pénteken úgy határozott, hogy a Herzog-gyűjtemény örökösei folytathatják a pereskedést a magyar állam ellen a holokauszt alatt lefoglalt, több mint 100 millió dollárt érő műkincsek visszaszerzéséért.
Priskin Tamás óriási szerepet játszott Magyarország svédek elleni 2-1-es győzelmében, hiszen ő adta a gólpasszt Rudolf Gergely győztes gólja előtt. A csatár boldogan értékelt a lefújás után, csakúgy, mint a debütáló Stieber Zoltán.
Idén 15 ezer diák utazhat a Határtalanul program keretében határon túli magyar lakta területekre. A kormány 500 millió forintot szánt az ez évi programra, készülnek a Bókay Árpád iskola hetedikesei is - derült ki a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorából.
Diego Forlán az uruguayi válogatott példáját említette, amikor egy nyilatkozatában arról beszélt: nem biztos, hogy az elsőszámú esélyesnek tartott AC Milan nyeri majd az olasz labdarúgó-bajnokságot.
Elutasította Magyarország és Görögország gazdasági helyzetének párhuzamba állítását az osztrák nemzeti bank elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának osztrák tagja a tiroli Alpbachban rendezett nemzetközi konferencia alkalmából tartott sajtókonferencián.
Labancz Lilla elvégezte a New York-i filmakadémia kurzusát, és beválogatták egy hollywoodi produkcióba. A Bors megtudta: a szépséges modell barátságot kötött Felicity Huffmannel.
Átalakulna a tankönyvek eddigi finanszírozási rendje az ingyenes, tartós tankönyvek bevezetésével a köznevelés rendjéről szóló törvény koncepciója szerint. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a hétéves kort elért, gyógypedagógiai ellátásra nem szoruló, de iskolai tanulásra nem képes gyermekeknek fejlesztő pedagógiai osztályt kell szervezni, és a pedagógusképzésre jelentkezők pálya iránti…
Nem csalás, nem ámítás, legyőztük a svédeket. Cikkünkben igyekszünk megmagyarázni, hogy miért is történt minden úgy, ahogy, de nagy volumenűnek induló írásunk végül egy mély főhajtásban teljesedik ki.
Csupán egy konkrét javaslat hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter folytatott csütörtökön neves közgazdászokkal.
Az amerikaiak többsége szerint a főiskolai vagy egyetemi végzettség elengedhetetlen a jó álláshoz - derül ki a Gallup közvélemény-kutató cég és a Lumina Oktatási Alapítvány közös felméréséből. A megkérdezett nagykorúak 69 százaléka osztja ezt a nézetet.
A Gazprom többségi tulajdonában lévő szerb olajvállalat régiós terjeszkedést tervez, így a társaság célkitűzési között szerepel, hogy Magyarországon is leányvállalatot alapítson. A Reuters...
Rudolf Gergely volt a legnagyobb hőse a magyar válogatott svédek elleni 2-1-es győzelmének. A támadó egy gólpasszal és egy győztes góllal elévülhetetlen érdemekt szerzett sikerünkben, a mérkőzés után pedig boldogan értékelt az újságíróknak.
Nézzétek meg a Lancôme legújabb parfümének, a Trésor Midnight Rose-nak a reklámfilmjét, melynek főszereplője a parfüm arca, Emma Watson. Hogy tetszik a videó?
Füstölt a metró szombat reggel a Nyugati pályaudvar megállónál, ezért a Lehel tér és a Deák tér között pótlóbuszokat indított a BKV - közölte Bakó Pál fődiszpécser.
Négy mérkőzéssel kezdetét vette a férfi kézilabda bajnokság, a Budapest Bank Liga 2011/2012-es szezonja. A pénteki találkozókon az esélyes csapatok nem hibáztak, nyerni tudott a Veszprém, a Tatabánya, a Kecskemét és az FTC-PLER csapata is.
Csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A Dow Jones 2,2, a Nasdaq 2,6 és az S&P 500-as mutató 2,5 százalékos mínuszban zárt.
Az amerikaiak bő harmada szerint javultak az etnikai kapcsolatok Barack Obama elnöksége alatt - derült ki Gallup kutatásából. A választásokat követően még hetven százalék jósolt pozitív változást.
Füstölt a metró szombat reggel a Nyugati pályaudvar megállónál, ezért a Lehel tér és a Deák tér között pótlóbuszokat indított a BKV - közölte Bakó Pál fődiszpécser. Elmondta, hogy az utasokat leszállították, majd lezárták a megállót. Személyi sérülés nem történt.