Most a Furcsa pár főszerepére készül a színházban, de saját élettörténete sem mondható átlagosnak. Ma arról olvashatnak, hogyan közösítették ki pályakezdőként.
Pilisszentiván - Ismét bebizonyosodott, hogy a hűség végül elnyeri méltó jutalmát: Fuchs Károly (42) nevű olvasónk minden áldott nap megvásárolja a Blikket, amikor munkába indul, méghozzá ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen.
A nemzetközi szövetség egyik alelnöke szerint, ha a City bizonyítani tudja igazát, akkor eltilthatják az argentin csatárt minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
Feltehetően mérgezés miatt három ember megsérült és több állat is elpusztult a fővárosi Kincsem Parkban. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: a feltételezések szerint mérgező anyagot fújhattak be a park területére.
Livingston – Petra Hermann (48) német titkárnő csütörtökön feleségül megy a két gyilkosság miatt elítélt Charles Thompsonhoz (41). A szerelmesek eddig csak üvegfalon keresztül beszélhettek egymással, és az esküvőn sem lesz másképp
Költséghatékonysági és logisztikai szempontból is a legjobb megoldás, ha a lakáskérdőíven kívül csak egyetlen népszámlálási személyi kérdőívet visznek ki a számlálóbiztosok egy-egy lakásba.
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófát követően mindenféle szennyeződéstől sikerült megmenteni a folyókat és más élővizeket, ezt az elmúlt egy év mérési eredményei is bizonyítják - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezeti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Kolontáron.
Nem kíván további állami tőkét juttatni a Malévnak a kormány akkor sem, ha a cég esetleges eladása nem történik meg - írja az origo.hu a 2012-es költségvetés tervezetének egyik mondatára hivatkozva. ...
Egy ház falának ütközött egy autó Budapesten a XX. kerületben a Nagysándor utcában csütörtök délután - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
A Médiatanács szerint a Való Világ 4. a trágár kifejezések használatában, az alkoholfogyasztás és dohányzás bemutatásában, és a kiskorúakat sértő tartalmak megjelenítésében felülmúlta az eddigi évadokat.
A vastagbélrákkal diagnosztizált férfiaknál előrehaladottabb állapotban ismerik fel a tumort, mint a hasonló korú nőknél, ezért nemenként eltérő életkorban ajánlják a szűrést szakemberek.
Az interaktív részben bárki "kutatóvá" válhat és egyénileg fedezheti fel, milyen titkokat rejt a múmia koporsója és csontváza - egy telefonos alkalmazás segítésével.
Jelentős erősödéssel indultak a vezető amerikai részvénypiacok csütörtökön, perceken belül a Dow index már 200 pontot meghaladó előnyre tett szert. Jelenleg a DJIA index 2,2 százalékos, az S&P 500 index 2 százalékos, míg a Nasdaq composite index 1,6 százalékos pluszban tartózkodik.
Viták zajlanak az önkormányzati törvény nulladik változatának kabinet elé terjesztése előtt. A települések adósságának rendezéséhez új törvények kellenek - mondta Tállai András. Belügyminisztérium államtitkára.
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám (PHSI) az USA-ban augusztus folyamán a vártnál kisebb mértékben Az index értéke a felülvizsgált júliusi 89,7 pontról 1,2 százalékkal 88,6 pontra csökkent. Az előzetes várakozások 1,7 százalékos csökkenésre számítottak, az előző havi 1,3 százalékos visszaesés után.
David Beckham igazán jó fej apuka, a Los Angeles Galaxy futballcsapatának sztárja ugyanis szívesen osztja meg focitudását fiai, Romeo és Cruz barátaival a pályán. Egy biztos, van tőle mit tanulni.
A nők számára a mindennapi bőrápolás valódi rituálé - da vajon tisztában vagy azzal, milyen termékekkel érdemes kényeztetned a bőröd? Megmutatjuk, hogyan előzheted meg a leggyakoribb bőrhibák kialakulását.
Októberben dönthet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete a Győri ETO fellebbezéséről, amelyet a nemzetközi kupákból való hároméves kizárása miatt nyújtott be a klub.
Helyi civilek kezdeményezésére immár negyedik alkalommal rendeznek úgynevezett tökvilágfesztivált Zebegényben, amit idén sárkányfesztivállal „fűszereznek” – tájékoztatta az MTI-t a hétvégi kétnapos programról Vincze Mihály főszervező.
Egy gép mozgó alkatrészei közé szorult egy nő a békéscsabai konzervgyárban szerdán, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztett.
Hozzávalók kb. 1,5 literhez: 3 dkg zsiradék (legjobb a maradék kisütött szalonnazsír vagy olaj) 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csapott evőkanál liszt kevés őrölt pirospaprika 1 babérlevél ízlés szerint őrölt bors ízlés szerint őrölt kömény ízlés szerint őrölt majoránna 15 dkg hámozott krumpli kis kockára vágva 10 dkg paradicsom kis kockára vágva zeller, petrezselyem vagy bazsalikom…
Nehéz körülmények között kellett összerakni a jövő évi költségvetést, amit az is tovább nehezített, hogy a magyar költségvetési politika megítélése a legrosszabb az Európai Unióban - mondta Járai...
Augusztusban 1,2 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban tovább csökken az adás-vételi...
Magyarországnak szüksége van a gazdasági élet jobb tervezhetőségére - mondta a CNBC-nek adott interjújában Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Az országba...
Csak a harmadik negyedévben 8,9 milliárd dollár értékben halasztották el vagy vonták vissza elsődleges részvénykibocsátási terveiket a világban vállalatok, ezzel pedig jó úton haladunk afelé, hogy...
A tüntetéssorozat szervezői először szeptember 29-től október 2-ig hirdettek ülősztrájkot a Clark Ádám térre, ám azt a rendőrség nem engedélyezte. Ezt azzal indokolták, hogy a közúti és tömegközlekedést semmilyen más módon nem tudták volna biztosítani.
Brighton - Robert Burns (64), brit férfi nyugdíjazása után sem tudta letenni az ecsetet. A visszavonult festőművész tiszteletből 8 év alatt Sixtus-kápolnává pingálta bérelt lakását.
A Figyelő azt írja, hogy diplomások és szakképzettek tízezrei hagyják el az országot a kedvezőbb életkörülmények és a munkalehetőség reményében, sőt már a tizenéves korosztály egy része sem itthon képzeli el a jövőjét.
Somogy Megye Közgyűlése is átadná az államnak az általa működtetett Kaposi Mór Oktató Kórházat. Erről szerdán döntött a testület, az intézmény jövőbeni biztos működtetése, az ellátás színvonalának emelése és a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében.