Érettségire, vagy nyelvvizsgára készül? Új hobbira vágyik? Bármelyikről legyen szó, az internet segítségével ma már szinte minden tanulnivalónkat elérhetjük otthonról is.
A Debreceni VSC vezetőedzője hatodik hazai bajnokiján is győzni szeretne, bízik a csapatában, és abban is hogy a Diósgyőr ellen is teltház lesz az Oláh Gábor utcában.
Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz–KDNP az MSZP-vel szemben – derült ki a Tárki legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint a kormánypártok 50, míg a szocialisták 21 százalékon állnak. Jelentősen emelkedett a bizonytalanok aránya: míg júliusban 44, addig szeptemberben már 51 százalék nem tudott magának pártot választani.
Pénteken nyilvánosságra hozzák az új köznevelési törvény koncepcióját; a kormány szerdai ülésén lényegében vita nélkül megerősítette az abban foglaltakat – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.
Mindenképpen érdemes volt nyilvánosságra hozni a visegrádi helyi lap februári számában a városi adóslistát, mert a megjelentetés előtt többen rendezték tartozásukat, illetve a közzététel megismétlésétől tartva aki tud, fizet - mondta Visegrád polgármestere szerdán az MTI-nek.
Csütörtökön tér vissza a torjka Görögországba annak eldöntésére, megkapja-e az ország az esedékes hitelrészt, ami könnyen lehet, hogy a csődtől mentené meg - olvasható a Reutersen. Még szeptember...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,84 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 15.612,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Csütörtökön dönt arról az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy melyik megyei rendőr-főkapitányság hatáskörébe utalják a somogyi vitatott mandátum ügyét.
Nyilvános beszélgetések közben a többség megvetően beszél az egy éjszakás kalandokról, különösen, ha egy nő bonyolódik efféle dologba. Egy felmérés szerint azonban egyre többen próbálják ki az ilyen hancúrozást, ami természetesen azt jelenti, hogy a gyengébbik nem is egyre bevállalósabb.
Svájcban 2034-re szűnik meg az atomenergia-termelés, mert egy szerdán elfogadott törvény értelmében többé nem adnak ki engedélyt új atomerőművek építésére.
A két és fél évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság bizonyítási eljárásával folytatódott szerdán a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A tárgyalási nap második felében egy mentőtisztet és azt a helyi férfit hallgatta meg a bíróság, aki állítása szerint lőszerhüvelyeket talált a rendőrségi helyszínelés közben.
New York - Jó előadónak bizonyult Bajnai Gordon (43) volt miniszterelnök, aki szeptemberben utazott két hónapra Amerikába, hogy előadásokat tartson a New York-i Columbia Egyetemen.
Irán azt tervezi, hogy hadihajókat vezényel az Egyesült Államok atlanti partvidékének közelébe - jelentette szerdán az IRNA hivatalos iráni hírügynökségre hivatkozva a CNN.
A kormány döntött a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról (NET); a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja - jelentette be Giró-Szász András...
A rheumatoid arthritis az ízületek krónikus, szimmetrikusan jelentkező gyulladásával járó megbetegedés. Az ízületi gyulladás az ízületek károsodásához, zsugorodásához, a mozgások beszűküléséhez, az izmok elgyengüléséhez vezet. Eleinte csak a munkavégzés során akadnak nehézségek, később a mindennapi teendők elvégzése is egyre nehezebbé válik.
Hozzávalók: 2 kg bőrös malachús. A páchoz: 1 fej fokhagyma 2 fej vöröshagyma 3 babérlevél 2 evőkanál méz só bors kb. 1 dl víz A körethez: 1/4 kelkáposzta étolaj 1 kis fej vöröshagyma kevés páclés hagyma 1 savanykás alma 20 dkg kocka tészta ételízesítő
Kutatói fórumokon tájékoztatja Pálinkás József, az MTA elnöke az érintetteket az akadémiai kutatóhálózat szerkezeti megújításának részleteiről, az új kutatóközpontok kialakításának tervezett lépéseiről.
Kozmikus utazásra vállalkozhatunk Magyarország első digitális planetáriumával, ellátogatva Naprendszerünk bolygóira és távoli galaxisokra, de megismerhetjük a csillagképeket és azt is megtudhatjuk, hogy miként néz ki majd a csillagos égbolt huszonhatezer év múlva.
Az Orbán-kormány leváltásához a demokratikus ellenzék megszervezésére van szükség, s ez az ellenzék akkor lesz a mainál sokkal erősebb, ha megtanul együttműködni - mondta Gyurcsány Ferenc egy sajtótájékoztatón szerdán, Gyulán.
Svájcban 2034-re szűnik meg az atomenergia-termelés, mert egy szerdán elfogadott törvény értelmében többé nem adnak ki engedélyt új atomerőművek építésére - írja az MTI. A parlament felsőházában...
Végre lehullhat a lepel az Apple legújabb telefonjáról az október 4-én megrendezésre kerülő konferencián. A "gyerünk, beszéljünk iPhone" fantázianevű rendezvény fő témája az új iPhone 5 lehet, legalábbis remélik sokan....
Miközben az Egyesült Államok a pakisztáni feszült helyzet megoldásait latolgatja, az ázsiai országban már fegyverropogást jósol a média - írta szerdán a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.
A Bayern Münchentől elszenvedett 2-0-s vereség után a manchesteri repülőtérre rendőrautókat kértek, hogy kimenekítsék az argentint a szurkolókkal való találkozás elől.
Florida 2012. január 31-ére kívánja kitűzni az elnöki előválasztás napját, amivel felborítja a bevált hagyományokra épülő republikánus jelölési folyamatot - jelentette szerdán a CNN.
Somogy Megye Közgyűlése szerdai ülésén kinyilvánította azt a szándékát, hogy átadja az államnak a Kaposi Mór Oktató Kórházat - tájékoztatta Veres Zoltán, a megyei önkormányzat sajtószóvivője az MTI-t. Ezzel Somogy megye az első, amely az átadás mellett döntött.
A médiatörvény változásával nem támogathat médiaszolgáltatást, műsorszámot az a vállalkozás, amely engedély nélkül végez szerencsejáték-szervezői tevékenységet.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Váratlan látogatók zavarták meg a Ferencváros labdarúgócsapatának szerdai, nyílt edzését. A mintegy harminc-negyven szurkoló petíciót nyújtott át, és kifejezték a játékosoknak azon véleményüket, hogy nem tűrik tovább a lélektelen játékot és az eredménytelenséget.
Szerveink öregedő sejtjeit érett őssejtek pótolják, melyek elősegítik a károsodott vagy már működésképtelen sejtek cseréjét. Ezeknek az őssejteknek a pusztulását sikerült kutatóknak megakadályozni, és ezzel egész sor, a kor előrehaladtával megjelenő vagy romló betegség kezeléséhez segítséget nyújtani - ismertette a Cell Cycle legújabb tanulmánya.
A bajnokságban sereghajtó ZTE 1-0-s vereséget szenvedett a Kaposvári Rákóczi második csapatának vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának szerdai összecsapásán, ezzel búcsúzott a sorozattól.
A múlt hét végi 19. Fundamenta Lakásvásár kiállítás kapcsán kereste fel az MNO Borsi László ingatlanszakértőt, a Lakásvásár Média Csoport elnökét. A legnagyobb hazai lakáspiaci rendezvényen a szervezők új és használt lakások, házak mellett külföldi ingatlanokkal, előtakarékossági lehetőségekkel és hitelek széles választékával várták az érdeklődőket.