Változatlanul megoszlanak a vélemények a szlovák kormánykoalícióban arról, hogy miként változtassák meg a Robert Fico kormánya által tavaly módosított állampolgársági törvényt, amely alapján elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként újat vesz fel.
Októbertől változnak a gyógyszerárak. Az általános orvosok által fölírható készítmények közül mindössze 430 termék lesz olcsóbb, míg 700 készítményért biztosan többet kell fizetni október elseje után, mint eddig – írja elemzésében a Népszabadság.
Jelentős adóátrendezést javasol az MSZP: a szocialisták megtartanák a 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot, de az évi 5 millió forint feletti jövedelmekre újabb 16 százalékos szolidaritási hozzájárulást vezetnének be.
Az LMP három jövedelmi kulcsos adórendszerre tesz javaslatot, miközben felszámolná a multiknak adott "koncepciótlan és nem működő" adókedvezményeket, bevezetné az ökológiai adóreformot és egy célzott járulékcsökkentéssel teremtene munkahelyeket - ismertette a párt adópolitikai elképzeléseit Scheiring Gábor hétfőn.
A kelet-közép-európai régió makró szempontból nem túl érdekes, de egyedi részvények szintjén kiváló lehetőségeket rejteget - mondta a CNBC-n Mark Mobius. A Templeton feltörekvő piaci guruja elmondta,...
A mai mérték öt-, illetve hatszorosára emelné a pénznyerő játékautomaták tételes adóját Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Frakciótársa, Rogán Antal pedig januártól megadóztatná az online szerencsejátékot: bevezetné a távszerencsejáték fogalmát és a játékokra havi 20 százalékos, a tiszta játékbevétel után fizetendő adót vetne ki....
Gyurcsány Ferenc szerint nem a rendőrök, hanem azok a politikusok követtek el bűnt 2006 őszén, akik "harcra biztatták a megtéveszthető embereket", és mellettük azok, akik a rombolás szándékával csatlakoztak békés demonstrálókhoz.
Az olasz Eni ma bejelentette, hogy újraindítja líbiai olajtermelését. A kedvező hírtől is támogatva az Eni részvényei 1,2%-os emelkedést mutatnak az olasz kereskedésben. Múlt pénteken a francia Total...
Aki most öncélú belső vitákat gerjeszt és ebben éli ki magát, az veszélyezteti az MSZP 2014-es választási győzelmét, nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Botka László, Szeged szocialista polgármestere. A jelenlegi pártelnök vezetői alkalmasságáról azt mondta, nyárra tudni fogja, elvezetheti-e a 2014-es választásokig a pártot Mesterházy.
Budapest - Nem csak megszületnie volt nehéz Margaritának, a fővárosi állatkert legifjabb lakójának. A kis alpakának bizony hosszú óráiba telt, mire sikerült lábra állnia.
Visszatér a jégre, és ott akar lenni a 2014-es téli olimpián Szocsiban, a férfi műkorcsolyázók mezőnyében Evan Lysacek, a tavalyi vancouveri játékok amerikai bajnoka.
Csaknem 900 millió forintos uniós támogatásból segíti a tehetséggondozó műhelyek munkáját a Debreceni Egyetem. Az elnyert összeget három fő területen használják fel - írja a szeptember 23-án tartott nyitórendezvényen elhangzottak alapján a hajdupress.hu.
Elhunyt Pallag László egykori békési kisgazda politikus, országgyűlési képviselő, aki az olajügyekkel összefüggésben szerzett országos ismertséget. 1989-ig a Független Kisgazda és Földmunkás Pártban politizált, amelynek helyi, majd megyei elnöke lett.
A heti két-három alkalommal halat fogyasztók esetében valamivel kisebb az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik teljesen kihagyják étrendjükből vagy csupán kis mennyiségben esznek halhúst - derült ki egy átfogó elemzésből.
Összeállították a leltárt Tiszabő önkormányzatának azon vagyontárgyairól, amelyeket jogszerűen be lehet vonni az adósságrendezési eljárás során a bíróság által elrendelt vagyonfelosztásba a hitelezői igények kielégítésére - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre kirendelt pénzügyi gondnok hétfőn az MTI-vel.
Augusztusban 2,3 százalékkal kevesebb (évesítve 295 ezer) új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, mint egy hónappal korábban - derül ki a kereskedelmi minisztérium jelentéséből. A szakértői...
Bár az országkockázat miatt is jelentősen sújtják a hazai ingatlanbefektetési piacot a külföldi befektetők, a régiós versenytársakhoz képest, a komoly államháztartási problémákkal küzdő dél-európai...
Összeállították a leltárt Tiszabő önkormányzatának azon vagyontárgyairól, amelyeket jogszerűen be lehet vonni az adósságrendezési eljárás során a bíróság által elrendelt vagyonfelosztásba a hitelezői igények kielégítésére - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre kirendelt pénzügyi gondnok hétfőn az MTI-vel.
Jótékonysági borárverést rendez pénteken a KézenFogva Alapítvány a fogyatékos gyereket nevelő családok támogatására és a fogyatékos felnőttek munkához jutásának elősegítésére Budapesten.
Mélyen a spekulatív - vagyis "bóvli" - besorolási sávba süllyesztette Fehéroroszország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatait hétfőn a Standard & Poor's, az ország külső finanszírozhatóságának bizonytalanságaira hivatko
A Lehet Más a Politika a többi között felszámolná a multiknak adott "koncepciótlan és nem működő" adókedvezményeket és bevezetné az ökológiai adóreformot.
A 3x8-as szabály azt sugallja, hogy a munka csak életünk egyharmadát érinti, de mindnyájan érezzük, hogy a munkával szerzett jövedelmünk, pozitív és negatív élményeink életünk minden percére kihatnak. Nem mindegy, hogy milyen szabályok szerint dolgozunk és/vagy foglalkoztatunk.
Az LMP három jövedelmi kulcsos adórendszerre tesz javaslatot, miközben felszámolná a multiknak adott "koncepciótlan és nem működő" adókedvezményeket, bevezetné az ökológiai adóreformot és egy célzott járulékcsökkentéssel teremtene munkahelyeket - ismertette a párt adópolitikai elképzeléseit Scheiring Gábor hétfőn.
Buffett korábban bírálta a Tescót, amiért megcélozta az amerikai piacot, ahol jelenleg csaknem 175 áruházat működtet jórészt Kalifornia nyugati partvidékén.
Szexuális zaklatás vádjának gyanújával őrizetbe vették Braulio Nóbréga Rodriguezt, a Real Zaragoza 26 éves labdarúgóját. A rendőrök tudták, hol keressék a játékost.
A Nemzeti Felsőoktatási Törvénytervezettel kapcsolatos munkajogi észrevételeit foglalta össze a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerkesztőségünkhöz szeptember 26-án eljuttatott közleményében. Véleményük szerint számtalan munkajogi hiba található a tervezetben.
Egy 3 hónapos csecsemő halt meg, amikor a rendőrség tüntetőkre támadt Bolíviában. Az indián őslakosokból álló csoport egy autópálya építése ellen tiltakozott.