Országjáró körútra indul kedden a Magyar Rezidens Szövetség. Céljuk, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére - mondta Papp Magor, a szövetség elnöke az MTI-nek.
A katalánok trénere szerint keményen megdolgoztak a sikerért, míg Gregorio Manzano úgy látja: a Barca otthonában labdabirtoklási fölényt kialakítani fizikailag lehetetlen.
Az athéni olimpián szégyenfolt esett a magyarok becsületén, ezt azonban mára kemény munkával sikerült lemosni. Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója viszont olyan „technikai újításról” beszél, mely a sport mellett az emberi testre nézve is beláthatatlan következményekkel járhat. Megállítható-e a folyamat?
Napjainkban egyre többen fordítanak egyre többet egészségük megőrzésére, illetve visszanyerésére. Minden második honfitársunk hisz a tudományos bizonyítékokra alapuló nyugati orvoslásban, ám ötből ketten - ha tehetik - inkább természetes gyógymódokhoz folyamodnak....
Késsel fenyegetőzve riadalmat keltett egy férfi a kecskeméti nagybani piacon. A támadó egy üzlethelyiség pultját megrongálta a késsel, s a pénztárgépet a földre lökte, végül a rendőrök elfogták.
Az euró fennmaradásának ára elhúzódó költségvetési kiigazítás, ám ez depresszióba döntheti Európát - mondta a magyar származású hedge fund guru, Soros György az Emerging Markets-nek. Véleménye...
Hozzávalók: 2 egész tojás 2 evőkanál víz 1 evőkanál pálinka vagy rum (lényeg, hogy alkohol legyen) pici só 25 dkg liszt zsír vagy étolaj a sütéshez porcukor 1 csomag vaníliás cukor
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fő célként tűzte maga elé tavaly a kartellekkel és a sérülékeny fogyasztókat érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni határozott fellépést, amit meg is valósított - áll a GVH jelentésében, amelyet hétfőn tárgyal több parlamenti bizottság is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fő célként tűzte maga elé tavaly a kartellekkel és a sérülékeny fogyasztókat érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni határozott fellépést, amit meg is valósított – áll a GVH jelentésében, amelyet hétfőn tárgyal több parlamenti bizottság is.
Chilében 10 millió ember maradt áram nélkül, eddig nem tudni miért. Rodrigo Alvarez energiaügyi miniszter azt mondta, hogy áramingadozások jelentkeztek a hálózatban, és emiatt leálltak a rendszert működtető számítógépek.
"Nincs szükségünk az MSZP vagyonára. Arra van a legkevésbé szükségünk" - így reagált Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati választmányi ülésén elfogadott állásfoglalás egyik pontjára, miszerint a párt vagyona egy és oszthatatlan.
Feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak az amerikai műhold nagyobb darabjai - közölte a NASA egyik illetékese. Nick Johnson hangsúlyozta: a becsapódás után 11 órával sem érkeztek jelentések szárazföldre lehulló darabokról, illetve arról, hogy bárki talált volna ilyeneket.
A Debrecen a rendes játékidő után értékesített tizenegyessel mentett pontot a Kaposvár vendégeként az OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati mérkőzésén.
Újabb fejezetéhez érkezett a Gyurcsány és az MSZP című szappanopera. A volt pártelnök legfrissebb Facebook-bejegyzésében ismét a párt jelenlegi vezetőit kritizálja, jelesül az MSZP választmányi ülésének szombati történései miatt.
Az AC Milan 33 éves középpályása, Gennaro Gattuso a Lazio elleni mérkőzésen szenvedett szemsérülést, aminek következtében, ilyen leragasztott lencséjű szemüveget kell hordania.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter vasárnap kijelentette: kész elfogadni a közel-keleti „kvartett” (Egyesült Államok, ENSZ, Európai Unió és Oroszország) új béketervét.
Kalocsa – Nagy az öröm a Romsics családnál, mert István bácsi (80) szerencsés kezének köszönhetően egy csodaszép robogóval lettek gazdagabbak. A családfő a Blikk Bumm nyereményjátékán tett szert az új járgányra.
"Nincs szükségünk az MSZP vagyonára. Arra van a legkevésbé szükségünk" - így reagált Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati választmányi ülésén elfogadott állásfoglalás egyik pontjára, miszerint a párt vagyona egy és oszthatatlan.
Britney Spears visszatért, és ismét régi fényében tündököl. Az énekesnő új száma dübörög a rádiókban, jövő pénteken pedig Budapesten lép fel, ahol két szerencsés rajongója találkozhat is vele.