A kormány által kialakított sajtószerkezet jól működik, azok a félelmek pedig, amelyek a médiatörvénnyel kapcsolatban megjelentek, nem igazolódtak be – mondta Pálffy István az ATV Start-ban.
A nyolcvanas években gengszter-rapperként világhírnévre szert tett Ice-T kiakadt a slágerlistákat uraló mai rapsztárokra. Szerinte ma már az értelmes dolgok helyett csak a drága autókról és csillogásról szövegelnek vacak zenékre.
Egyelőre nem tudni, hogy miként reagál a munkaerőpiac a keddi kormányzati bejelentésre. A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint a minisztériumi közlemény szövegezése arra utalhat, hogy újabb sarcok jöhetnek.
Nigéria - Egy többszörösen megerőszakolt fiatal nő könyörgött támadóinak, hogy inkább öljék meg, mintsem újra és újra megalázzák. A lányt egy egyetem hálótermében támadták meg.
Politikai példaképei között Orbán Viktort is megnevezte Jaroslaw Kaczynski lengyel ellenzéki vezető, amikor egy lapinterjúban arról beszélt, hogy pártja választási győzelme esetén jövendő miniszterelnökként milyen intézkedésekre készül.
A tegnapi kereskedés végén nagyon elromlott a hangulat Amerikában, mely negatív befektetői környezet a mai kereskedésre is átterjedhet, miután a tengerentúli határidők már közel 3%-os esésekben...
Meredek esésnek indultak a nemesfémek, az ezüst és a palládium már 6 százalékot esett, de az arany is letört és már 2,4 százalékos mínuszban jár, miután a Fed tegnap rendkívül negatív képet festett a...
A WikiLeaks információira hivatkozva olyan írások jelentek meg, amelyek a Mol első emberét a gázkereskedési engedélyét elvesztett céggel hozták kapcsolatba.
Az ukrán nemzeti színeket jelképező kék-sárga krizantémcsokorral verte többször fejbe Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási minisztert egy diáklány csütörtökön Kijevben, az európai országok oktatási minisztereinek fórumán elmondott beszéde után - adták hírül ukrán internetes hírportálok.
Az euróövezeti fiskális egyensúlytalanságok és az egyes országok baljós költségvetési helyzete aláássa a stabilitást, a növekedési és munkaerő-piaci kilátásokat, illetve az Európai Monetáris Unió fennmaradását is fenyegetik - áll A növekedési és stabilitási paktum: válság és reform című elemzésben, amelynek egyik szerzője Jürgen Stark, az Európai Központi Bank (EKB) távozó vezető közgazdásza.
Az OTP fundamentumai erősek, a bank tőke- és likviditási helyzete jobb, mint 2008-ban, ez alapján főként a hosszabb távon gondolkodó befektetők akár meg is vehetik a papírokat. Azonban a technikai...
Ismert írók, például Jean-Paul Sartre és Alexandre Dumas személyes levelei láthatóak péntektől Brüsszelben. A Levelek és Kéziratok Múzeuma hatszáz négyzetmétert szentel olyan ismert alkotók leveleinek, mint Sartre, Dumas, Jules Verne és Marcel Proust.
Gyurcsány Ferenc és támogatóinak távollétében tartotta ülését csütörtökön az MSZP képviselőcsoportja. A frakciót Mesterházy Attila hívta össze, miután a volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció Platform azt javasolta: a szocialista képviselők erősíttessék meg mandátumukat az őket jelölő párttagokkal, pártszervezettel.
Úgy tűnik, elmaradnak az árvízi biztonságot garantáló nagyberuházások a Tolcsva-patak és mellékvízfolyásai mentén. A települések alig nyertek erre a célra pénzt a pályázatokon.
Továbbra is fenyegetést jelentenek a polgári lakosságra egyes, Moammer Kadhafi elűzött vezetőhöz hű erők Líbiában - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a NATO líbiai műveleteiért felelős parancsnok, Charles Bouchard.
Samuel Eto'o, az Anzsi Mahacskala támadója nehezen viselte, hogy óriási ziccerben rontott a Dinamo Moszkva elleni vesztes kupameccsen. Dzsudzsák Balázs világsztár csapattársa egyszerűen torkon ragadta ellenfelét, Leandro Fernandezt.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első nyolc havi hiánya 1.544,6 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 130,4 százaléka. Az augusztusi deficit 50,1 milliárd forint volt, ami több mint 33 milliárddal alacsonyabb a tavaly augusztusinál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az előzetessel megegyező adatot a kormany.hu…
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első nyolc havi hiánya 1.544,6 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 130,4 százaléka. Az augusztusi deficit 50,1 milliárd forint volt, ami több mint 33 milliárddal alacsonyabb a tavaly augusztusinál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az előzetessel megegyező adatot a kormany.hu…
Döbbenetes látványt nyújtott a Fenerbahce stadionja, ahova a klubra kirótt büntetés miatt kizárólag nőket és gyerekeket engedtek be. A csaknem ötvenezres nézőszám alighanem világrekordnak számít.
Új közlekedési módot honosít meg a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban. Az Európában már sikeres közbringa-rendszerek mintájára 2013-tól Budapest számos pontján ülhetnek közkerékpárra a közlekedők, hiszen elindul a Budapest Bicikli, azaz a BuBi. A rendszer kiépítéséhez szükséges 900 millió forint európai uniós támogatásról szóló szerződést Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium…
Pécs - Zsúfolt heteket hagyott a háta mögött Gyurkovics Ferenc (32). A többszörös magyar bajnok súlyemelő edz, gőzerővel készül a novemberi, párizsi vb-re, és nemzetközi csapatviadalt szervez Pécsre.
Magyarország - Ismét jó helyre juttatta el Fortuna a nyerő Blikkeket: a Blikk Bumm őszi nyereményjátékán a 127 ajándékból újabb kettő talált gazdára, méghozzá olyan helyen, ahol bizony nagy szükség volt már egy kis szerencsére.
Új közlekedési módot honosít meg a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban. Az Európában már sikeres közbringa-rendszerek mintájára 2013-tól Budapest számos pontján ülhetnek közkerékpárra a közlekedők, hiszen elindul a Budapest Bicikli, azaz a BuBi.