A korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc vezeti azt a parlamenti albizottságot, amely a 2002–2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az ezzel kapcsolatos, esetleges kormányzati felelősséget vizsgálja majd.
Az izraeli-palesztin konfliktusnak a ENSZ-szavazás helyett az érintett felek megállapodásával kell véget vetnie, Szíriában viszont elérkezett az ideje, hogy a Biztonsági Tanács büntetőintézkedéseket vezessen be a saját népével szemben erőszakot alkalmazó rendszerrel szemben - jelentette ki szerdán New Yorkban Barack Obama amerikai elnök, aki az világszervezet közgyűlésének 66. ülésszakának aznap…
Még a héten megérkezhet a zágrábi megyei bíróságra a korrupció és a szervezett bűnözés ellen küzdő horvát államügyészségi iroda (USKOK) második vádirata Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, akit hatalommal való visszaéléssel és 10 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.
A cigarettázásról való leszokás a nem dohányzókéval azonos szintűre képes visszaállítani a mindennapi memória működését - állapították meg a brit szakemberek.
Budapest - Balázs Fecó (60) saját bevallása szerint élete koncertjére készül. „Csak az évek telnek el, a többi nem..." – a mottója annak a bulinak, amellyel Balázs Fecó hatvanadik születésnapját ünnepli október 21-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Ismét visszavonta a nyomozás során korábban tett terhelő vallomását egy tanú a terrorcselekmények vádjával zajló Budaházy-ügyben, a Fővárosi Bíróságon szerdán.
Az építőipari cégeljárások szokásos augusztusi visszaesése idén kisebb mértékű volt, így az egy évvel korábbihoz mérten a felszámolások és a végelszámolások száma is nőtt - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Az idei év korábbi hónapjaihoz viszonyított csökkenést a cégbírósági szabadságolások magyarázzák, az ágazat kilátásai továbbra is sötétek.
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP-frakció tagjainak fontosabb kell, hogy legyen a baloldal sorsa és radikális megújítása, mint személyes egzisztenciájuk. A volt miniszterelnök szerdán az MTI kérdésére így indokolta, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform azt javasolja: a szocialista képviselők erősíttessék meg mandátumukat az őket jelölő párttagokkal, pártszervezetekkel.
Szeptemberben nyitotta meg első regionális irodáját a PricewaterhouseCoopers (PwC), a világ vezető tanácsadó cége Győrben. A nemzetközi könyvvizsgáló, adótanácsadó és tanácsadó, BIG 4 cégek közül elsőként Budapesten kívül megnyitott magyarországi irodájában a cég munkatársai közvetlenül nyújtják a PwC magas színvonalú szolgáltatásait a régió vállalkozásainak.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Ketten súlyosan, ketten könnyen sérültek meg egy balesetben Pest megyében, a 1104-es számú úton, Piliscsaba és Tinnye között szerdán – mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Alig két napon belül lezárul a "becsületkassza" címet viselő kezdeményezés a fővárosban, mely során a nyugat-dunántúli becsületkasszák régi hagyományát hozta el a Sopron Bank, hogy játékosan vizsgálja meg, miként állunk a becsületességgel Budapesten. A kampány első három hete alatt korántsem reprezentatív, mégis érdekes eredmény született....
Rekordarányú választói passzivitás, a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése - többek között ez derül ki a Medián felmérésből, amely a HVG megbízásából készült.
A szlovák kormány elfogadta a pénzügyminisztérium javaslatát, miszerint speciális adót vetnének ki a Szlovákiában működő kereskedelmi bankokra, írja a Reuters. Az adót a kereskedelmi bankoknál...
A növekedés lassulását nem nézi tovább tétlenül a Fed. A gazdaság felpörgetése érdekében érdekében 2012 júniusában 400 milliárd dollárnyi állampapírját cseréli hosszabb lejáratúra. További újdonság,...
Magyarország biztonsági tanácsi tagságának népszerűsítése állt azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitájának margóján folytatott szerdán New Yorkban.
Bár a jelzálog alapú devizahitelesek 36 százalékának állna szándékában a végtörlesztés, valójában legfeljebb 19 százalékuk lehet képes erre - állapította meg a TNS Hoffmann piackutató cég legfrissebb felmérése, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.
A palesztinok adnak "némi időt" az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), hogy a testület tanulmányozza a Palesztina teljes jogú ENSZ-tagállamaként történő felvétele érdekében benyújtandó kérelmüket - közölte szerdán egy magas rangú palesztin tisztségviselő.
Lakhelyelhagyási tilalomra mérsékelte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását az ellene önbíráskodás és egyéb bűncselekmények miatt májusban indult büntetőperben. A vádlott elleni eljárás bizonyítási szakasza a vége felé tart, így a bíróság szerint indokolt az enyhébb kényszerintézkedés. Tasnádit a határozat ellenére nem akarta elengedni az őt szállító…
Az Alkotmánybírósághoz, valamint az unióhoz fordulnak a bankok a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés miatt. A tervek szerint két lépcsőben, jövőre és 2013-ban vezetik ki az adórendszerből a félszuperbruttót. Jogi úton érvényesítheti igényét Budapest vezetése a CET-ügyben.
Jelentősen nőttek a pénzpiacok stabilitási kockázatai, és egyre fogy az idő, hogy a döntéshozók hatékonyan szembeszállhassanak a nemzetközi pénzpiacokat és a válságból való kilábalást veszélyeztető tényezőkkel – írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán nyilvánosságra hozott Nemzetközi pénzügyi stabilitási jelentés című kiadványában.
A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén az erről szóló megállapodásban célszerű külön feltüntetni a munkaviszony megszüntetésének indokát, mert a biztosító csak akkor tekinti biztosítási eseménynek a munkaviszony megszüntetését, vagyis vállalja át a fizetési kötelezettséget - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Hangsúlyos helyet kapott Magyarország BT-tagságra való törekvése azon a 11 tárgyaláson, amelyet az ENSZ Közgyűlésének 66. ülésszakára New Yorkba érkezett Martonyi János külügyminiszter folytatott kollégáival az ENSZ-ben. Magyarország biztonsági tanácsi tagságának népszerűsítése állt azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés…
Nagyon rossz mondatoknak tartja Kertész Ákos mondatait Gyurcsány Ferenc. Az írónak a Kossuth-díjat átadó volt miniszterelnök azt mondta, azok nem indokolhatóak és nem könnyen védhetőek. Gyurcsány szerint ugyanakkor a radikális jobboldal orgánumai időnként sokkal gyalázatosabb szöveget terjesztenek, osztályozzák a magyarokat. Gyurcsány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ma is kitüntetné-e az írót.
A növekedés lassulását nem nézi tovább tétlenül a Fed. A gazdaság felpörgetése érdekében 2012 júniusában 400 milliárd dollárnyi állampapírját cseréli hosszabb lejáratúra. További újdonság, hogy a...
Az európai demokráciákban nem példa nélküli, hogy egy volt kormányfő ellen ügyészségi eljárás indul – mondta szerdán Budapesten Gulyás Gergely, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a Nemzeti Fórum Egyesület Kölcsey Körének konferenciáján. A kormánypárti politikus hozzátette: Gyurcsány Ferenc esetében sincs „okuk feltételezni, hogy itt koncepciós eljárásról v...
Magyarország biztonsági tanácsi tagságának népszerűsítése állt azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitájának margóján folytatott szerdán New Yorkban.
A független Palesztina ENSZ általi elismeréséért demonstrált a Palesztin-Magyar Közösség szerda este Budapesten a Terror Háza előtt, az eseményen megjelent Elian Kesvani, a Palesztin Hatóság magyarországi nagykövetségének tanácsosa.
A Fed bejelentette, hogy lépni fog a gazdaság élénkítése érdekében: jövőre átalakítja portfolióját. A bejelentést követően a vezető amerikai tőzsdeindexek lefelé vették az irányt, a Dow Jones és S&P...
Meghosszabbítja az általa birtokolt amerikai államkötvény-portfolió átlagos lejárati idejét az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed - jelentette be a szervezet monetáris tanácsa, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) szerdai kamatdöntő ülését követően.