Kifizette legjobb dolgozói devizahitel-tartozását egy hódmezővásárhelyi cég - írja a Délmagyar internetes portál. Volt olyan, akinek 300 ezer, de akadt olyan is, akinek 3,5 millió forint volt a tartozása.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét őrizetbe vette a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatóját, aki milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
A kormány szeretne segíteni azoknak a volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak, akiknek az adatai hibásan szerepelnek a pénztárak nyilvántartásában, ezért - valószínűleg november végéig - meghosszabbítják a reálhozamok kifizetésének határidejét - jelentette be a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A gumiabroncs is olyan alkatrésze az autónak, mely nélkülözhetetlen a működéséhez, mégis aránytalanul kevés figyelmet összpontosít rá a legtöbb üzemeltető. Az úttal történő kapcsolattartás egyetlen...
A vártnál nagyobb gazdasági recesszió miatt Görögország az idén deficitcélja felülvizsgálatára kényszerül – közölte pénteken sajtókonferencián Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter.
Csípős sztorikra, videókra, képekre vágysz a sport világából? Itt megkaphatod, a Sport365.hu összegyűjtötte a nap legforróbb sporthírei. Huuu, de csíp, itt a Chili365...
A MÁV-START Zrt. a mai napon indítja el fedélzeti internetszolgáltatását tíz InterCity kocsijában, amelyek az északkeleti országrészben közlekednek. A szolgáltatás tíz 3. generációs InterCity kocsin l...
A nő ügyvédje kitalációnak nevezte, hogy védence május közepén 164 darabra vágta élettársát, az azonban nem cáfolta, hogy a férfi földi maradványait egy kályhában találták meg.
Újabb hat számban hirdettek győztest a tegui atlétikai világbajnokságon. A hosszútávfutó Vivian Cheruiyot duplázott, a férfi súlylökést meglepetésre a 21 éves német David Storl nyerte.
Látványos versenyt vár Olaszországban a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a DRS nagyon fontos szerepet játszhat majd a monzai versenypályán. Tovább »
Az Infiniti és a Forma-1-es Red Bull istálló nemrégiben bútorozott össze, kapcsolatuk gyümölcsöző mivoltát mindeddig a pilóták és a prémium modellek közös pályaautózása, valamint egy lehetséges Red Bull utcai autó bizonyították. Most pedig még szorosabbra fűződnek a szálak, az Infiniti a tavalyi bajnok nevével fémjelzett modellt dob piacra.
Szeptembertől hét megyében több mint ezer, főként roma álláskereső kapott munkát a kormány és az Országos Roma Önkormányzat közötti megállapodás részeként - közölte a Belügyminisztérium szóvivője.
Bajnai Gordon korábbi kormányfő és egykori pénzügyminisztere, Oszkó Péter szerint a Matolcsy György nevével fémjelzett gazdaságpolitika tévútra vezeti Magyarországot, a tévútról pedig - ahelyett, hogy a kormány "hazugságokkal húzza az időt" - gyorsan le kell térni.
Harmincnégy középiskola hatezer diákja nem kapta meg könyveit - önkormányzati tartozás miatt - a tanévkezdésre. A Magyar Nemzet információi szerint a többi, mintegy negyedszáz önkormányzat egészben, vagy részben rendezte tartozását, illetve egyezséget kötött a terjesztővel. A legnagyobb adós, a Pest megyei önkormányzat nincs közöttük - írja a Magyar Hírlap.
A Békés Megyei Főügyészség szerint alkotmánysértően működik, veszélyezteti a közrendet és köznyugalmat a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ezért benyújtották keresetüket az egyesület feloszlatása érdekében - számolt be egy debreceni hírportál pénteken.
Az Európai Bizottság (EB) megvizsgálja majd, hogy az új Munka törvénykönyvéről szóló törvénytervezet, és a majdan elfogadott törvény megfelel-e az európai uniós jognak - erről Andor László, a...
7,1-es erősségű földrengés rázta meg Alaszkát, az Egyesült Államok szövetségi államát pénteken - közölte az Amerikai Geofizikai Intézet (USGS), hozzátéve, hogy az ilyen jelentős földmozgás szökőárt válthat ki.
A kormány csak néhány oldalból álló, számok nélküli költségvetési törvénytervezetről tárgyalt eheti ülésén - tudta meg az origo. A kormány jókora csúszásban van, ezért a minisztériumban hétvégén is...
Nagyobb a kockázata a szívritmuszavar kialakulásának a sífutást űző élsportolóknál. A rizikó a testi igénybevétel intenzitásának növelésével és a versenyeken való részvétel gyakoriságával párhuzamosan nő.
A svájci gazdasági miniszter meglepő kijelentései erősítik a frankot, miközben az elemzők már 85%-ra valószínűsítik, hogy a válságból való kilábalás "W" alakú lesz
Húsz éve kiáltotta ki függetlenségét Kirgizisztán a Szovjetuniótól. Az évforduló alkalmából nagyszabású ünnepségeket tartottak a közép-ázsiai ország fővárosában.
Informatikai fejlesztésekkel igyekszik a növelni a NAV az adóhátralékok beszedését, adószakértők szerint a hatóságnak a végrehajtást kellene szigorítania
Miközben erejüket elsősorban a jövő évi elnökválasztásra összpontosítják, az amerikai republikánusok úgy vélik: megnőttek az esélyeik arra, hogy a kongresszusban elhódítsák a demokratáktól utolsó védőbástyájukat, a szenátust is - írta pénteki számában a The Wall Street Journal.
A maratonfutás világcsúcstartója, az etióp Haile Gebrselassie kapja idén az Asztúria Hercege-díjat sport kategóriában - jelentette be pénteken a zsűri.
A miniszterelnök szóvivője kijelentette, hogy "amikor a devizahitelezés elszaladt, akkor a kormány és a PSZÁF nem tudott hatékonyan fellépni és az embereket hatékonyan figyelmeztetni a devizahitelezés kockázataira." Hozzátette, hogy ugyanakkor a "bankok akciói és szándéka nélkül sem tudott volna elharapózni a devizahitelezés
A különadó megemelése adóbevétel-növekedés helyett csökkenést eredményez, nem beszélve az egyéb káros hatásokról, például munkahelyek szűnhetnek meg, s vendéglátóhelyek zárhatnak be.
A Vogue magazin felnőttnek öltöztetett és kisminkelt kislányai után íme az újabb botrány: Maddy Jackson, a négyéves amerikai kislány, aki mellpótlással, és kitömött hátsóval indul el szépségversenyeken.
Székesfehérvár ‒ Túlteljesítette a tervét Paulo Sousa (41). A Videoton bajnok labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője munkába állásakor azt mondta, a keret egyharmadát cseréli ki a nyári szünetben, magyar és külföldi játékosokat is igazolnak.
Szíriában ismét agyonlőttek több embert a pénteki rendszerellenes tüntetéseken, amelyeket az "Inkább a halál, mint a megaláztatás" jelszóval kezdeményeztek a szervezők.
A Fidesz–KDNP-frakciószövetség jövő heti, háromnapos, kihelyezett frakcióülésén konkrét döntéseket hoz a devizahitelesek védelme érdekében, amelyeket a kormány és a parlamenti többség meg is fog valósítani – jelentette ki pénteken újságírók előtt Szijjártó Péter. Időközben a kormány pénteken benyújtotta javaslatát a parlamentnek a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről é...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét őrizetbe vette a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatóját, aki milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
Wikileaks dokumentumok szerint miközben Orbán Viktor élesen bírálta a korábbi kormányzatot a Déli Áramlat gázvezeték-projektben történő elköteleződés miatta, maga is támogatta az orosz vezeték...
Pénteken kora délután 250 forint fölé emelkedett a svájci frank árfolyama. A befektetők megint vásárolni kezdték a biztonságosnak tartott alpesi devizát, mert attól tartanak, hogy a világban és Európában is tovább mélyülhet a gazdasági válság....
Athén ‒ A pepsifoci.hu információi szerint az átigazolási határidő lejárta előtt megegyezés született arról, hogy a magyar válogatott csatár, Németh Krisztián (22) felbontja szerződését az Olympiakosz Pireusz futballcsapatával.
Az alacsony napfolttevékenység kevéssé járult hozzá a kis jégkorszak alatti lehűléshez a 16-17. században, amelyért a legújabb német kutatás szerint a vulkánkitörések és az üvegházhatású gázok csökkenő mennyisége tehető elsősorban felelőssé.
Budapest - Posztumusz kitüntetést kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) Bozsik József (†52). A szervezet valamennyi, száz válogatottságot elérő európai focista pályafutását elismeri a részükre alapított díjjal, és emlékérmet, valamint névre szóló, a 100 válogatottságot jelző felirattal ellátott díszes sapkát ajándékoz nekik.