2011. szeptember 16. péntek

szept. 16
7:36
Vagyonosodási vizsgálatok: szinte mindenki csalt az adóval (Privátbankár)
Augusztus végéig 833 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, s tízből kilencben eltitkolt adóra bukkantak
szept. 16
7:42
Harmincezres leépítés jöhet a közigazgatásban (HR Portál)
Harmincezres létszámcsökkentést tervez a kormány a következő fél évben a központi költségvetési intézményeknél - tudta meg az InfoRádió. Az adóhatóság megmenekülhet a leépítések elől.
szept. 16
7:42
Negyedik napja emelkedtek az amerikai indexeknek (ProfitLine)
Az európai pénzügyi rendszer megsegítése érdekében a világ vezető öt jegybankja által kezdeményezett összehangolt akció híre megerősítette az amerikai piacokon az elmúlt napokban indult piaci rallyt, amely így a tegnapi napon is folytatódni tudott.
szept. 16
7:44
Országos körúton ismerteti Hoffmann a köznevelési koncepciót (HR Portál)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága országjáró körúton ismerteti a pedagógusokkal és a szakmai közvéleménnyel a kormány által elfogadott Nemzeti Köznevelésről szóló törvény koncepcióját - olvasható a kormany.hu-n. Ma, szeptember 15-én Miskolcon kezdődik a körút, legközelebb, 23-án pedig Szombathelyen mutatja be a koncepciót Hoffmann Rózsa államtitkár.
szept. 16
7:45
Jövő szombaton zárul a 19. streetball-sorozat (Sport365)
Jövő szombaton fejeződik be a 19. OTP Junior-adidas streetball kosárlabda versenysorozat, melynek budapesti záróeseményén pénzdíjért is küzdenek a résztvevők.
szept. 16
7:46
Magyar pedagógusokat bocsátottak el Marosvásárhelyen (HR Portál)
Kilenc magyar tanárát küldte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román többségű szenátusa a napokban. Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége civilszervezet felháborodott a döntésen, és távozásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), ha nem képesek javítani a helyzeten - közölte a Magyar Hírlap.
szept. 16
7:48
Tizenévesen lettek áldozatok (HírTV)
Tizenegy iskolából 446 felső tagozatos diák vett részt azon a felmérésen, ami a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatban készült a Pandóra szelencéje című nemzetközi projekt részeként – írja a Magyar Nemzet.
szept. 16
7:48
Száguldás kávézaccal (Kripto Akadémia)
Kávéhajtású autóval döntött sebességrekordot egy férfi Nagy-Britanniában a szemétüzemű járművek kategóriájában.
szept. 16
7:48
Leállíttatott egy kivégzést az amerikai legfelsőbb bíróság (hirado.hu)
A 48 éves Duane Buckot egy 1995-ben Houstonban elkövetett kettős gyilkosság miatt ítélték 1997-ben halálra.
szept. 16
7:51
Tóth Gabi máján kilenc centiméteres elváltozás van (BorsOnline)
Hormonális probléma okozott Tóth Gabi máján kilenc centiméteres elváltozást. A szóbeszéd „természetesen” azonnal rákot emlegetett.
szept. 16
7:54
300 millió egy technológiai cégnek a PortfoLiontól (Privátbankár)
Háromszáz millió forint tőkebefektetést hajt végre a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Gravity R and D nevű cégben - írja a Világgazdaság a pénteki számában. A korábbi vezető befektető, a Do...
szept. 16
8:06
Bíróság dönt a Fradi-pályáról (Blikk)
Budapest - Perre megy az állam a Fradi-stadion miatt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) bírósághoz fordult, mert az Esplanade Kft.-t nem tartotta be a határidőt, és nem újította fel vagy épített új arénát a zöld-fehér futballcsapatnak.
szept. 16
8:06
Vizsgálják a katonai hulladéküzletet (HírTV)
A Magyar Honvédség hadrendből kivont technikai eszközeinek gyanús értékesítése lesz a honvédelmi tárcát érintő következő ügy, amely vélhetőleg hamarosan a parlament korrupciós eseteket vizsgáló bizottsága és az elszámoltatási kormánybiztos elé kerülhet – tudta meg a Magyar Nemzet.
szept. 16
8:06
Szezonhosszabbító szüreti felvonulás Keszthelyen (Spa Trend Online)
Nyárbúcsúztató, avagy szezonhosszabbító szüreti felvonulást tartanak harmonikások zenéjével, népi kulturális programokkal a Balatoni Borbarát Hölgyek rendezésében vasárnap Keszthelyen.
szept. 16
8:06
236 forintot kérnek egy svájci frankért (hirado.hu)
Alig változott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben. Az eurót 285 forint alatt, a svájci frankot pedig 236 forint alatt jegyezték 7 órakor.
szept. 16
8:08
Van élet a rák után - nagyszerűen érzi magát a színész (hirado.hu)
Michael Douglas pozitív szemlélete szembetűnő. Mióta felgyógyult gégerákjából, két kanállal falja az életet.
szept. 16
8:09
70 ezer adóst kizártak a végtörlesztésből (BorsOnline)
December 31-ig lehet az adósoknak egyösszegben, 180 forintos frankárfolyamon kifizetni a lakáshitelt. A kormány közben 70 ezerrel szűkítette azoknak a számát, akik élhetnek a lehetőséggel.
szept. 16
8:09
Vizsgálat indult Balázs jet skizése miatt (Blikk)
Budapest - Megütheti a bokáját Sebestyén Balázs (34), hiszen szabálysértési eljárást indított ismeretlen tettes ellen a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, amiért tiltott helyen jet skizett barátaival a Dunán.
szept. 16
8:09
Az utolsó pillanatban állítottak le egy kivégzést Texasban (ATV)
A férfit csütörtök este kellett volna kivégezni, de a védőügyvédek fellebbezést nyújtottak be.
szept. 16
8:09
New Yorkban fut először maratonit az ötszörös olimpiai bajnok (Agroinform)
Korábban unalmasnak vélte a maratoni futást, így nem próbálkozott vele, idén novemberben viszont rajthoz áll New Yorkban a sífutó, Thomas Alsgaard.
szept. 16
8:10
Megfertőzheti-e egymást a kék és a vörös bolygó? (hirado.hu)
Lenne miért izgulni, biológusok szerint, ha anyagminta érkezne a Marsról, és annak is meglennének a veszélyei, ha a földi űrhajósok sáros csizmában érkeznének a vörös bolygóra.
szept. 16
8:11
287 az euró, 237 a frank (ATV)
A központi bankok csütörtökön bejelentett összehangolt akciója csak átmeneti segítséget nyújtott az eurónak a dollárral szemben, pénteken kora délelőttre az euró határozottan gyengült, ezzel együtt esett a forint árfolyama is valamennyi főbb devizához képest.
szept. 16
8:11
A versenyzők kérésére visszaállnak a régi szabályok (Agroinform)
Két verseny pontszáma ismét kiesik majd az összetett Világkupa értékeléséből - erről döntött nyáron a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU).
szept. 16
8:15
"Meg kell értetni a kormánnyal, hogy nem lehet mindent megcsinálni a munkavállalókkal" (HR Portál)
Az MSZP szerint aggályos, hogy az eddigi gyakorlattal szemben a munka új törvénykönyvének hatályba lépését követően a kollektív szerződések az általános szabályoknál kedvezőtlenebb feltételeket is meghatározhatnának a munkavállalók számára. A szocialisták a foglalkoztatási adatokkal is elégedetlenek.
szept. 16
8:15
Rally az ázsiai részvénypiacokon (ProfitLine)
Az európai központi bankok döntése, melyek a régiós pénzügyi rendszeren kívánnak támogatást nyújtani megnyugvást hozott az ázsiai részvénypiacokon is.
szept. 16
8:17
Életveszélyesen megégett két munkás Miskolcon (HR Portál)
Több méteres lángokkal égett a kiáramló földgáz abból a vezetékből, amelynek karbantartása közben robbanás történt csütörtökön délelőtt Miskolcon. A robbanás során két munkás életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba szállították - írja a langlovagok.hu.
szept. 16
8:18
EL: Szabics is beszállt egy dugóval a gólszépségversenybe - Videóhíradó (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
szept. 16
8:24
A vártnál kisebb növekedéssel számol a kormány (Infostart)
Pénteken kapja meg a Költségvetési Tanács a jövő évi büdzsé tervezetét. Egyelőre annyit tudni, 2,5 százalék lesz a hiány, és két százalékos növekedéssel számol a kormány. Elemzők szerint a kisebb növekedés miatt nagyjából 300 milliárdos lyukat kell jövőre befoltoznia a kormánynak.
szept. 16
8:24
Szabics hiába lőtt gólt, a Sturm kikapott az Európa Ligában (Infostart)
Mind a három angol és mindkét német csapat döntetlent játszott az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Még kevésbé ment az osztrákoknak: mindhárom csapatuk kikapott - annak ellenére is, hogy a Sturm csatára, Szabics Imre gólt szerzett Grazban. Fölényesen győzött Juhász Roland Anderlechtje. A három holland egyesület a lehetséges kilencből hét pontot gyűjtött.
szept. 16
8:24
A Négy Mancsot vizsgálja az ügyészség (HírTV)
Vizsgálja a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésének törvényességét az ügyészség. Az elszámoltatási kormánybiztos fordult a fővárosi főügyészséghez.
szept. 16
8:24
Teljes lesz Csepel csatornázottsága (Metropol)
Jövő év végére elkészül Csepel teljes csatornázottsága. A mintegy 40 millió eurós, uniós finanszírozású beruházás részeként megújul a Vas Gereben utcai szivattyútelep is, ahonnan közvetlenül a Központi Szennyvíztisztító Telepre jut majd a csepeli háztartások szennyvize.
szept. 16
8:24
Rangos díjat kapott a Szentkirályi (Portfolio)
A Szentkirályi ásványvíz felülmúlta eddigi története során elért sikereit azzal, hogy "A víz arca" kampányával elnyerte a Water Innovation Awards világdíjat Rio de Janeiro-ban, a Palackozott Vizek...
szept. 16
8:26
Völgyesi Miklós: Vétséget követett el Blum (+videó) (HírTV)
Akkor is vétséget követett el Joav Blum izraeli-magyar üzletember, ha valóban nem volt tudatában annak, hogy közokirathamisítást követett el, amikor úgy jelentkezett be a sukorói lakcímre, hogy nem lakott ott életvitelszerűen.
szept. 16
8:27
Sokáig tartott Mária és Áron haláltusája (BorsOnline)
Hidegvérű színjátékot folytatott az a 28 éves nő, akinek apósát és anyósát kegyetlenül lemészárolták tavaly októberben, Pilisen. Mint kiderült: a meny volt a tippadó, a gyilkosok egykilónyi arany ékszerrel távoztak.
szept. 16
8:27
Bánáti: példátlan az ügyvédek jogainak csorbítása (ATV)
A kiemelt ügyekben kitilthatnák az ügyvédeket a tanúkihallgatásokról egy tervezett törvénymódosítás szerint.
szept. 16
8:42
Tárgyalás a devizahitelek fix árfolyamon való törlesztéséről (HírTV)
Az osztrák pénzügyminiszter a pénteki lengyelországi Ecofin-csúcson tárgyal magyar kollégájával a devizahitelek fix árfolyamon való törlesztéséről - közölte a hírTV-vel a budapesti osztrák nagykövet.
szept. 16
8:42
Leila Lopes: elég félénk vagyok még (Metropol)
A huszonöt éves szépség történel­met írt, hisz ő az első angolai világszépe.
szept. 16
8:42
Czink kiesett Kanadában (Metropol)
Czink Melinda három játszmában vereséget szenvedett az első helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchovától a 220 ezer dollár összdíjazású, quebeci keménypályás tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
szept. 16
8:42
Nagy tervek a Városligetben (Metropol)
Néhány példa: a Felvonulási térre költöző Magyar Nemzeti Galéria, alagútba terelt gépjárműforgalom és Houdinról elnevezett Fővárosi Nagycirkusz.
szept. 16
8:42
Őrizetben két kabuli merénylő (hirado.hu)
Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a kabuli diplomatanegyed ellen a héten végrehajtott támadáshoz.
szept. 16
8:42
Neki lehet megköszönni, Ő találta fel a frankhitelt (Pénzcentrum)
Ausztriában 1989-ig kötött devizagazdálkodás folyt, amikor azonban az ország belépett az Európai Unió előszobájának tekintett Európai Gazdasági Térségbe, liberalizálták a devizahitel-felvételt. E változást azonban Johann Massenbauer szerint az osztrák jegybank nem verte nagydobra, védeni akarta ugyanis a kereskedelmi bankok kamatjövedelmét az olcsóbb devizakamatoktól....
szept. 16
8:42
Világdíjat kapott a Szentkirályi ásványvíz (Portfolio)
A Szentkirályi ásványvíz felülmúlta eddigi története során elért sikereit azzal, hogy "A víz arca" kampányával elnyerte a Water Innovation Awards világdíjat Rio de Janeiro-ban, a Palackozott Vizek...
szept. 16
8:44
Tovább húzzák Amerikát - Napi csúcson zártak az indexek (Portfolio)
Az összehangolt jegybanki bejelentésnek és a továbbra is szép technikai képnek köszönhetően a kezdeti bizonytalanság után továbbra is optimisták az amerikai részvénypiacok. A vezető indexek közül a...
szept. 16
8:45
Meglepte kollégáit a milliomos asszony (BorsOnline)
Nicky Cusack hiába nyert a lottón csaknem két és félmillió fontot, azaz nyolcszáznegyvenmillió forintot, nem akart tétlenül otthon ülni, ezért úgy döntött, inkább visszamegy dolgozni.
szept. 16
8:45
Aranyak múzeuma (Metropol)
Teaházzal, két szinten ezerharminc kiállított tárggyal – melyből kétszázat évről évre cserélnek majd –, eredeti, a Zelnik-gyűjteményből származó műkincseket kínáló ajándékbolttal és varázslatos hangulatú hátsó pihenőkerttel várja holnaptól a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődőket az Andrássy út 110. alatt, egy gyönyörűen felújított palotában a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum.
szept. 16
8:45
Dzsudzsákéknak időre van szükségük - Alejnyicsev (Agroinform)
Dmitrij Alejnyicsev, az oroszok 55-szörös válogatott futballistája szerint Dzsudzsák Balázs remek játékos, ám klubjának, az Anzsi Mahacskalának időre van szüksége ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el.
szept. 16
8:46
Stabilan kezdi a napot a forint (Portfolio)
A csütörtök esti szint körül kezdte a mai napot a forint a vezető devizákkal szemben, mivel érdemi elmozdulás a nemzetközi devizapiacokon sem látszik. A vezető fejlett részvényindexek kéthetes...
szept. 16
8:47
Árny és cirkusz (Metropol)
Nehéz kategorizálni azt, amivel a Pilobolus Táncszínház 2012 februárjában Budapestre érkezik: a Shadowland minden bizonnyal a hazai közönséget is elkápráztatja majd árnyjátékkal, tánccal, koncerttel és cirkusszal.
szept. 16
8:47
Sípálya épülhet a dán erőmű oldalában (Agroinform)
Különleges sportkomplexumot álmodott meg egy dán cég Koppenhága külvárosában, amely egy ipari hulladékot feldolgozó hőerőműre épülne.
szept. 16
8:48
Húszezres leépítésre készül a görög kormány (HR Portál)
Körülbelül 150 állami vállalatnál számíthatnak leépítésre a dolgozók, egyebek mellett az állami televíziónál és hírügynökségnél, az államvasútnál, az athéni metrónál.

Keresés